Orbán Viktor beszédének szó szerinti leirata, amely 2016. április 30-án hangzott el a Vál-völgyi kisvasút átadásakor Felcsúton.

Van az a történet a Mohamedről meg a hegyről, ha a hegy nem mozdul, akkor nekünk kell.

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat, különösképpen is az iskolásokat. Köszönjük, hogy eljöttetek, a tanáraiknak pedig, hogy megengedték, hogy eljöhessenek, és elhozták őket. Köszöntöm a jelen lévő polgármester urakat, különösképpen házigazdánkat, Felcsút polgármesterét, Mészáros Lőrinc barátomat, aki egyben az alapítványunknak is az elnöke. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, akinek a keze munkáját dicséri mindaz, amit most magunk körül látunk. Köszönöm a tervezőknek a munkáját, köszönöm a vállalkozókét, köszönöm szépen a szakmunkásokét és a segédmunkásokét is, mert nélkülük nem készülhetett volna itt el mindez. Külön is köszöntöm Mészáros János Eleket, akit azért kell külön köszöntenem, mert itt vannak a fiatalok, és szeretném fölhívni a figyelmüket arra, hogyha arról olvasnak majd a könyveikben esetleg, hogy népi tehetség meg népi őserő, és nem tudják elgondolni, hogy az micsoda, akkor gondoljanak Mészáros János Elekre, a Vál-völgye büszkeségére, aki a népi tehetséget és az őserőt testesíti meg, amire mindannyiunknak szükségünk van, akik nagy fába vágjuk a fejszénket. És azért is javaslom, hogy kövessétek az ő pályafutását, mert miközben kinyílt előtte a világ, és ott volt a kísértés, hogy celebszerűség legyen, aki a valóság fölött lebeg sok-sok tíz méterrel, e helyett az élet helyett azt választotta, hogy itt marad velünk, itt él közöttünk, és pont olyan Mészáros János Elek, mint amilyen Mészáros János Elek volt az országos hírnevet megelőzően. Úgyhogy, János, köszönjük szépen, hogy itt vagy velünk, és köszönjük szépen, hogy megörvendeztettél bennünket a föllépéseddel.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Vál-völgyi kisvasút. Nagy dolog ez nekünk, itt élőknek, mert mint hallhattuk Tessely képviselő urunktól – akinek a munkáját ezúton is szeretném megköszönni –, ez további turisztikai fejlesztések előtt nyitja meg a kaput, ami újabb munkahelyeket és gazdasági felemelkedést ígér a térség számára. Szeretném Önöket, tisztelt Hölgyeim és Uraim, arról is tájékoztatni, hogy a miénkkel együtt hét kisvasútfejlesztés történt az elmúlt években Magyarországon, mind a hétre, köztük a mienkre is büszkék lehetünk. Ma Magyarországon tizenöt erdei vasútvonal működik, 2015-ben 800 ezer ember váltott jegyet erre a tizenöt erdei kisvasútra, tehát mindannyian láthatjuk, hogy népi igény létezik. Miért kellett vasutat építeni Alcsútdobozra és Felcsútra, miért kellett a síneket lefektetni? Tisztelt Hölgyeim és Uraim, erre az egyszerű kérdésre az a válasz, hogy azért kellett a síneket lerakni, mert a kommunisták fölszedték. Ha nem szedték volna föl, akkor most nem kellett volna újra leraknunk. Pedig milyen szép vidék is volt ez, milyen szép útvonal volt ez!

Itt tartom a kezemben a „Bicskétől Székesfehérvárig vasúton” című 1993-as kiadványt, amelynek az előszavából fogok most Önöknek idézni. Ezt írták az akkori vasutasok: „Tizenkét évvel ezelőtti” – ez ’93-mas írás, tehát a ’81-es – „felszámolása az akkori időkre jellemző szűk látókörű és a helyi közösségek érdekeit figyelmen kívül hagyó döntés következménye volt. Azóta az enyészet gyorsuló ütemben eszi a megmaradt vasúti értékeket, egyre többen ébrednek rá arra, hogy a Bicske és Székesfehérvár közötti települések – szép fekvésük, az ott élő emberek értékes munkája eredményeként – gyorsan fejlődtek, ám a vasút megszüntetésével óriási hátrányba kerültek.” Így folytatja: „Gazdasági helyzetünkből fakadó tény, hogy a vonal közforgalmú vasúttá fejlesztésére nem jut anyagi erőinkből, ez ma is így van, de mentsük meg, ami menthető! Székesfehérvár–Lovasberény között a pálya jó” – mondja ez a remek könyvecske, szerintem ez ma is így van – „A további szakasz turista-sebességre járhatóvá tehető, a századforduló hangulatát idéző állomások, a szükséges műszaki berendezések fölújíthatók, korhű járműveink vannak.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szép volt ez a pálya, hogy milyen szép, azt most legalább Alcsút és Felcsút között mindannyian ismét láthatjuk majd. Indokolt – mint hallhattuk –, hogy ezt a vasútvonalat Bicskéig és Lovasberényig ismét megépítsük. Az etyekiek ha eldöntötték, hogy végül is mit akarnak, akkor még akár részévé is válhatnak ennek a fejlesztésnek, és föl kell vetnünk természetesen Csákvár bekapcsolásának kérdését is. Különösképpen azért, mert ott egy régi igazságtalanság is fönnáll, ami néha feledésbe merül errefelé is, amint azt Ferenc József és a csákvári szabó története megmutatja. Ugyanis volt nekünk egy híres szabónk valamikor Csákváron, aki különböző okokból a szabadságharc után úgy döntött, hogy a világ igazsága leginkább úgy lenne helyreállítható, hogyha ő eltenné láb alól Ferenc Józsefet. Ezzel meg is próbálkozott, el is ment Bécsbe, meg is találta, mögé is lopódzott, nyakon is szúrta, ám a kemény inggallér és zubbony okán a kísérlet kudarcba fulladt, és a legendák szerint e miatt a merénylet miatt kerülte el a vasútvonal fejlesztése Csákvárt, hogy Csákvár népét örökre megbüntessék. Sok idő telt el már azóta, ideje ezt magunk mögött hagyni. Föl lehet tehát vetni azt a kérdést, hogy nem kellene-e, vagy Lovasberényből vagy Tabajdból Csákvárt ismét a térség vasúti összeköttetésével életünk részévé tenni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez a mai átadás azt is mutatja, hogy Magyarország nemcsak Budapestből, és a magyar turizmus sem csak Budapestből és a Balatonból áll. Bicske, Felcsút, Etyek, Alcsút, Tabajd, Vál, Vértesacsa, Lovasberény, Csákvár – s miután itt van a martonvásári polgármester, hát hozzáteszem – Martonvásár is Magyarország része.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Természetesen most egy kisvasutat adunk át, de itt azért jóval többről van szó. Itt azért a polgári életminőségről is van szó. Szeretném Önöket arról tájékoztatni, hogy még a dualizmus oly híres béke éveiben sem volt annyi fejlesztés és beruházás, mint amennyi most zajlik Magyarországon. Amit tehát itt látunk, azok nemcsak sínek, mozdonyok, szemaforok, amit látunk, az nemcsak vas és acél, hanem egy szebb, otthonosabb, polgári életmód, egy szebb, otthonosabb és polgáribb Magyarország.

Végezetül engedjék meg, hogy elmondjam, természetesen vannak támadások. A sors fintora, hogy általában azok támadják ezt a beruházást is a leghangosabban, akik korábban felszedték a síneket. De mindent támadni szokás Magyarországon, ami épül, ami alkotás, és ami előre visz, de hát ilyenek a cinikusok, merthogy vannak cinikus honfitársaink is. Föl kell tenni a kérdést magunknak, hogy épített-e bármit is a cinizmus, vitte-e előrébb valaha is a világot. És a válasz az, hogy nem, mert a cinizmus csak rombolni tud. Én sohasem engedtem a cinizmus romboló szellemének, és arra biztatom az egész országot, hogy ne engedjen, ne engedjünk. A síneket lerakjuk, a cinizmus nem pálya, az ország épül.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! Köszönöm, hogy meghallgattak!