2019. december 14. Temesvár (Timişoara)
Excellenciás Uraim! Polgármester Úr! Kedves Temesváriak! Tisztelt Ünneplők! Hölgyeim és Uraim!
Jó estét kívánok!
Tisztelt Polgármester Úr!
A magyarok szeretik ezt a várost. Temesvár mindig is híres, fontos város volt. Ez volt Magyarország egyik legfontosabb erődje a török ellen, s ha elveszett, vele veszett Magyarország is. A XIX. században Magyarország gazdasági fejlődésének egyik motorja. 1956-ban – már Románia részeként – a román és a magyar fiatalok összefogásának helyszíne lett. Világtörténelmi pillanatát – szintén Románia részeként – 1989-ben élte meg. Ekkor a világ megtanulta a nevét. A temesváriak és Románia polgárai megüzenték a világnak, hogy mi, közép-európaiak, ha kell, életünk árán is, de vissza fogjuk venni a szabadságunkat.
Tisztelt Ünneplők!
Régi igazság, hogy a világnak két baja van. Az első: nem hiszi el azt, ami lehetséges, és a második, hogy elhiszi azt, ami nem lehetséges. 1989-ben a világ nem tartotta lehetségesnek, hogy a románok fellázadjanak a kommunizmus ellen. Ahogy lekicsinylően szokás volt mondani: a puliszka nem robban. Aztán kiderült, hogy ez igenis lehetséges. Sőt, még az is lehetséges, hogy a szabadságért románok és magyarok képesek összefogni. Ennek megvoltak a történelmi előzményei. A magyarok emlékezete megőrizte, hogy 1956-ban a lengyelek és a romániai magyarok után a románok álltak ki legnagyobb arányban az ’56-os forradalmárok mellett – nem ritkán súlyos börtönéveket is vállalva. Köszönet érte!
Tisztelt Ünneplők!
A világpolitika negyven évig azt hitte, hogy lehetséges a kommunizmust kompromisszumokkal megszelídíteni, sőt megjavítani. És a világpolitika negyven évig nem hitte el, hogy az elnyomott népek lázadása a kommunizmust megdöntheti. Románia lakói megmutatták, hogy a kommunizmus kijavítása még kompromisszumokkal sem lehetséges, és megmutatták, hogy a kommunizmus megdöntése népfelkeléssel igenis az. Sőt, csak így lehetséges. Közép-Európa népei mindig is tudták, hogy a szabadságot sohasem fogjuk megkapni ajándékként a nagyhatalmaktól. Azt is tudtuk, ha ajándékot várhatunk, az legfeljebb a Jóistentől jöhet, amely megerősít bennünket testben és lélekben, hogy legyen bátorságunk kiharcolni a saját szabadságunkat. Ha a nyugatiakra vártunk volna, még mindig szovjet csapatok megszállása alatt élnénk, a Varsói Szerződés tagjai lennénk, és kommunista pártkongresszuson döntenének a jövőnkről. De mi szabad életet akartunk, vállaltuk a harcot, vállaltuk a kockázatot, és hőseink a vérüket is adták érte. Ez a mi közös, lengyel, cseh, szlovák, román és magyar dicsőségünk. Dicsőség azoknak, akik Temesváron és Romániában máshol is életüket adták a mi szabadságunkért. Ennyit a közös múltról.
Tisztelt Ünneplők!
De vajon amikor románok és magyarok összejövünk, csak emlékezni tudunk, vagy a közös jövőről is akarunk együtt gondolkodni? Vannak-e, lehetnek-e a magyar és a román népnek közös céljai? Ez itt a kérdés. Magyarország miniszterelnökeként a magyar nemzet nevében azt mondhatom Önöknek, nagyszerű esélyt látok arra, hogy a jövőben románoknak és magyaroknak közös céljaik lehessenek. Mi, magyarok ki akarunk törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalába tartozunk. Bár negyven év kommunizmus és szovjet megszállás után ez is szép teljesítmény, de mi azok közé az európai országok közé akarunk tartozni, ahol a legjobb élni, alkotni és lakni. Magyarország a világgazdaság legkorszerűbb technológiájával akar termelni, a legjobb és legtisztább természeti környezetet akarja élvezni, és a világ egyik legbiztonságosabb országa akar maradni. Azt akarjuk, hogy a magyar emberek munkája legalább olyan értékes legyen, mint azoké, akiket nem rabolt ki és nem rabolt le a kommunizmus. És, tisztelt Polgármester úr, mi, magyarok azt gondoljuk, hogy ezt a célt szomszédainkkal együtt könnyebben elérhetjük, mint egyedül, egy szál magunkban. Ezért mi készen állunk, hogy a szomszédainkkal együtt – Romániát is ideértve – felépítsünk egy új Közép-Európát. Olyan Közép-Európát, amely nemcsak beszállítója a nyugat-európai gazdaságoknak, hanem a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége is. Ahol a városainkat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkásaink, és ahol az okoz majd fejtörést, hogy mit kezdjünk a Nyugat-Európából jelentkező munkavállalókkal. Ha összefogunk, ha együttműködünk, ez lehetségessé válik, és ez lesz az új európai realitás. A világ, sőt közülünk is sokan még nem hiszik, hogy ez lehetséges. Mi, egykori antikommunista ellenállók és szabadságharcosok erre csak annyit válaszolunk: de hiszen 1989-ben sem hitte el a világ, hogy lehetséges az, ami aztán itt, Temesváron és Romániában megtörtént.
Tisztelt Ünneplők!
Ma azért is vagyunk itt, hogy Tőkés László püspök urunk előtt tisztelegjünk. Mi, akik bevertük a magunk szögét a kommunizmus koporsójába, amikor kellett, mindig is tudtuk, hogy a végén győzni fogunk. Tudtuk, hogy a diktatúra először megreccsen, aztán össze is dől majd. Nem lehetett másképp. Hiába a hadsereg, a rendőrség, a titkosszolgálat, a sajtó, a népbutítás, a lélekmérgezés és a megvásárlás. Hiába a korbács és a mézesmadzag, még pontosabban a mézzel bekent korbácsszíj, vagyis hiába az erőfölény, mindez nem segít. Mindez nem segít azon, hogy a kommunista rendszer bűnben fogant, és hazugságra épült, ezért összeomlása csak idő kérdése. No, igen, de mikor? Miért éppen 1989-ben? És miért éppen azon a decemberi napon? Miért nem korábban vagy később? Ezt nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy a fény akkor érkezik el, amikor a leghosszabbak az éjszakák, és legsötétebbek a nappalok. Azt bizton mondhatjuk, hogyha egy fiatal református lelkész nem veszi magának a bátorságot, és nem fordul szembe a hatalommal, akkor arra a szikrára, amely levegőbe repítette az egész rendszert, még sokáig kellett volna várni. Dicsőség Tőkés Lászlónak!
Tisztelt Ünneplők!
Szólnom kell arról is, hogy az emlékezés fényeinél látjuk a Tőkés László elleni kicsinyes mesterkedéseket, szerepének elhallgatását, a politikusi életművével szembeni értetlenséget és gyanakvást is. De azt is megtanultuk, hogy aligha képzelhető el olyan politikai változás, amely a sárkányfogveteményből minden átmenet nélkül virágzó gyümölcsösöket varázsol. Négy és fél évtizednyi kommunizmus nem marad következmények nélkül sehol sem a világon. Akárhogyan is, mi a mai napon azért jöttünk ide, mert úgy érezzük, tartozunk magunknak az igazság kimondásával és megbecsülésével. És tartozunk mindenekelőtt az olyan szereplőknek, mint Tőkés László volt. Emlékezésünkkel fényt gyújtunk egy olyan különleges városban, mint Temesvár, ahol Európában elsők között gyúlt ki a villamos közvilágítás.
Isten éltesse Temesvárt és polgárait! Isten éltesse Tőkés Lászlót!