Kormányportál

Orbán Viktor ünnepi beszéde, amelyet 2017. szeptember 1-jén mondott el a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulójának alkalmából rendezett eseményen, amely egyben a nemzeti felsőoktatási tanévnyitó is volt.

Tisztelt Rektor Úr és Dékán Urak! Polgármester Úr! Az akadémia nagyra becsült Elnöke! Főtisztelendő Püspök Úr! Eminenciás Nuncius Urunk! Professzor Hölgyek és Urak! Kedves Növendékek!

Felemelő pillanat együtt ünnepelni Önökkel az első magyar egyetem megalapításának napra pontosan 650. évfordulóját. A Pécsi Tudományegyetem születésnapja az idei évtől a magyar felsőoktatás napja is. Ahogy illik, itt is van minden egyes szervezetnek a képviselője vagy kései jogutódja, amely az ünnepelt születéséhez vagy 1923-as újjászületéséhez hozzájárult. A pécsi egyetem krónikája egy valódi magyar történet. A mi sorsunk pedig úgy íratott meg, hogy az első alapítást történelmünk megszakítottságai miatt általában és időről időre újraalapítások kövessék. A mai napon tehát itt vannak a magyar tudomány, a magyar kormány és Pécs városának képviselői, ahogy a római katolikus egyházéi is, amely nélkül ez a város elképzelhetetlen, és amely nélkül nem jött volna létre az egyetem sem. Illő megidéznünk az egyetemet alapító Vilmos püspököt, Klimó Györgyöt, aki 1774-ben mindenki számára nyilvánossá tette a püspöki könyvtárat, Zichy Gyulát, aki egyházi ingatlanokat adott át 1923-ban, amikor a pozsonyi egyetemünket idemenekítettük, és itt magasodik előttünk az egyetem korábbi névadója, Janus Pannonius emléke is.

Tisztelt Rektor Úr!

Pécs városa a magyar tudományos élet erőcentruma, amelyre ma is áll, ami hat és fél évszázaddal ezelőtt íródott róla: „a tudomány magvainak terjesztésére igen alkalmas hely.” Sokszínűségével arról tanúskodik, hogy kultúránk, tudományos gondolkodásunk és világlátásunk egyedülálló ötvözet. A Pécsi Tudományegyetem ennek a hagyománynak egyszerre örököse és hordozója, és ezért kijár neki a tisztelet.

Hölgyeim és Uraim!

Az idei tanévben több mint negyedmillió hallgatónk lesz országszerte. Soraikban ott ülnek a jövő professzorai, dékánjai, rektorai, miniszterei, és könnyen meglehet, hogy a jövő egyik vagy másik miniszterelnöke is. Adódik a kérdés: milyen lehet, milyen legyen a mai magyar fiatalok jövője? Könnyű és olcsó szólam: olyan legyen, amilyet képesek maguknak megteremteni. És valóban: mi, magyarok hagyományosan arra neveljük a gyermekeinket, hogy a szülők tiszteletének bibliai parancsolatán túl képesek legyenek arra is, hogyha kell, ellentmondjanak, többet, mást és jobbat akarjanak annál, mint amire mi vagyunk, voltunk képesek. De az is igaz, hogy a jövő fiataljainak onnan és abból kell majd el- és kiindulniuk, ahol mi, szülők az aktív életünket befejeztük. És gyakran van az úgy az életben, hogy a „honnan indulhat” kérdése azt is kijelöli, hogy „meddig juthat.” Vagyis, az arra a kérdésre adott válasznak, hogy milyen lehet a magyar fiatalok jövője, nemcsak az Önök álmai, hanem a mi valóságosan elvégzett munkánk is része. Milyen lesz, milyen lehet a mai fiatalok jövője? Ez most korunk legégetőbb kérdése, amely nemcsak minket, magyarokat, de egész Európát is foglalkoztatja.

Aki ma körbetekint Európában, azt fogja látni, hogy jövőképek vitája, sokszor már harca is zajlik. Mi, akik kenyerünk javát, de legalábbis annak ropogósabb felét már megettük, tudjuk, hogy valójában csak kétféle jövő van. Az egyik az, amit mi választunk maguknak, a másik jövő az, amely akkor érkezik el, ha csak ülünk, várunk, vitatkozunk, és végül mások döntenek felettünk és helyettünk. Két lehetőségünk van tehát: vagy készek leszünk dolgozni és küzdeni azért, aminek jőnie kellene, vagy azt kell majd elfogadnunk, ami jőni fog.

Ez elsősorban Önökön múlik, kedves Diákok! Mert amilyen jövőt Önök választanak maguknak, az lesz Magyarország és Európa jövője is. Volt idő, amikor elegendő volt az európai élet fősodrához csatlakozni, amikor elég volt sajkánkat a vízre tenni, és rábízhattuk magunkat az európai áramlatokra. A mi kommunizmusból és szovjet megszállásból kitörni igyekvő nemzedékünk még abban hihetett, arra tehette föl az életét, és jól tette, hogy feltette, mert ez tett bennünket sikeressé: a megalkuvás nélküli törekvés a szabadságra, a megalkuvás nélküli törekvés a nemzeti függetlenségre és a megalkuvás nélküli törekvés Európa újraegyesítésére. De, tisztelt Diákok, mára nagyot fordult a világ. Önöknek új utakat és más megközelítést kell keresniük. Ma ott tartunk, hogyha hagyjuk magunkat arra sodortatni, amerre Európa jelenleg tart, akkor el fogunk veszni. Ha engedjük, hogy Európa lelki, gazdasági és politikai ereje csökkenjen, ha engedjük, hogy a demográfiai hanyatlás folytatódjon, ha engedjük, hogy a ránk nehezedő migrációs nyomás fokozódjon, ha engedjük, hogy a kontinens értékvilága, kulturális mintázata és arculata drasztikusan megváltozzon, ha engedjük, hogy katonailag továbbra is gyenge maradjon, és másokra szoruljon, akkor Európa, legalábbis amilyennek most és mi ismerjük és szeretjük, el fog tűnni. És akkor Önök, kedves Fiatalok, egy másik, ma még ismeretlen világban fognak élni. Európa a huszonnegyedik órában van. Megjelentek az önfeladás első látható jelei. Megjelentek azok a szellemi, politikai irányzatok és azok a vezetők is, akik szerint már felesleges ellenállni, akik szerint most már jöjjön csak az, aminek jönnie kell. A régi Európa és annak életformája nem tartható fönn, az elöregedő és elfogyó ősi európai népek és nemzetek helyett egy új, kevert népességű, kevert kultúrájú és értékvilágú európai kontinens kialakulása szükségszerű. Ez az új prófécia.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nekem azonban az a meggyőződésem, hogy a mi jövőnket ma ismét azok a fiatalok jelentik, akik – akárcsak az ötvenhatosok vagy a rendszerváltók nemzedéke – mernek az árral szemben evezni. A magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik elég bátrak ahhoz, hogy a családot, a közösséget, a nemzetet válasszák a multikulturalizmussal szemben, akik elég merészek ahhoz, hogy a hagyományos és bevált európai értékek mellett döntsenek a mindent egynemű masszává gyúró szellemi divatirányzatok helyett. Azok a fiatalok jelentik a magyar jövőt, akik dogmatikus kötöttség nélkül, szabadon gondolkodnak, és nem hagyják magukat szellemi, alkotó- és képzelőerejüket gúzsba kötni. Európa jövőjét ma azoknak a közép-európai országoknak a fiataljai jelentik, amelyek történelmünk során már számtalanszor bebizonyították, elég bátrak ahhoz, hogy a sodrás irányával szemben haladjanak. Azoknak az országoknak a fiataljai jelentik Európa jövőjét, amelyek nem lettek se németté, se törökké, és akiket még a mindent elnyelni akaró nagy szovjet bendő sem tudott megemészteni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A pécsi egyetem ennek a közép-európai szellemiségnek a hordozója, ebből született, egyívásúként a prágai, a krakkói és a bécsi egyetemekkel. Európa súlypontja a változó időkkel együtt mozog. A kérdés csak az: értjük-e ezt, és hogy fülön csípjük-e a számunkra kedvező súlypontáthelyezési pillanatokat? Közép-Európa és benne Magyarország annak idején, a XIV. században ezt megtette, és egyértelmű választ adott: egyetemet kell alapítani. És ehhez Pécsett három dologra volt szükség, pontosabban három személyre. A pécsi püspökre, a magyar királyra és a pápára. Az kellett tehát hozzá, hogy a helyi vezetés, az ország irányítója és az akkori Európa szellemi és lelki vezetője egy irányba húzzák a szekeret. Ez ma is érvényes recept – lenne. A mai európai vitákban edződött ember meghökkenve látja, a régiek milyen világosan gondolkodtak, milyen világosan fogalmazták meg célkitűzéseiket, mint például: „a hit terjedjen, az egyszerűek tanuljanak, az ítélet igazságossága fennmaradjon.” Vagy éppen a józan intelmek. „Az egyetem olyan embereket adjon az országnak, akik megfontolt döntéseikről híresek, díszes erényekkel vannak felruházva, és a különböző karok tanaiból ki vannak művelve.” És, tisztelt Hölgyeim és Uraim, szembeötlő az is, hogy az alapítók azt is elvárták az egyetemtől, hogy ne csak Magyarország, de a szomszédos területek, így egész Közép-Európa javát is szolgálja. Azt akarták, hogy az egyetem hallgatói ne csupán használható tudást, hanem szilárd erkölcsi alapállást és önálló világlátást is kaphassanak.

Tisztelt Rektor Úr!

Én úgy gondolom, hogy az az út, amelyen jelenleg a Pécsi Tudományegyetem jár, megfelel ennek a jövőképnek. Megfelel húszezer hallgatójával, az Önök kiváló munkájával, a közel 1.500 fős oktatói gárdájával, melynek több mint fele rendelkezik tudományos minősítéssel, és akik közül százhatvanan a Magyar Tudományos Akadémia doktorai, és tizenhat fő a tudományos akadémia tagja. És megfelel ennek a jövőképnek az is, hogy a Pécsi Tudományegyetem ma már a Dél-Dunántúl tudományos és kulturális központja, több mint 56 milliárd forintos költségvetéssel egyben a régió kiemelt szereplője is. Mi azt szeretnénk, tisztelt Rektor úr, hogy a Pécsi Tudományegyetem ne csak Közép-Európában, de egész Európában az elsők közé kerüljön. Odáig még hosszú út vezet. Egyelőre 24 milliárd forintot irányoztunk elő erre a célra, és tudom, de legalábbis hiszem, hogy minden egyes forint itt hasznosulni fog.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Annak idején a Szentatya azzal a feltétellel engedélyezte az egyetem alapítását, hogy a magiszterek és doktorok illő díjazásáról Magyarország mindenkori királya gondoskodjék. Nos, király az már nincs, de gondoskodás van és lesz. Idén januárban a felsőoktatási dolgozók béremelése a második ütemhez ért. A tavalyi emelést idén újabb követte, és jövőre is lesz folytatás: 2016 és 2018 között így összesen 27 százalékos emelést valósítunk meg. És 2020-ra húszezerrel több kutatót szeretnénk képezni. Értelmes ember belátja, hogy nem elegendő, ha csak a magyar oktatási rendszer felső szintjét fejlesztjük, annak talapzatát is folyamatosan erősíteni kell. Ma már képesek vagyunk erre. A családok és az iskolák az elmúlt évek nagy nyertesei. Magyarország a 27 évvel ezelőtti rendszerváltásból eredő belső nehézségeit és a kommunizmus örökségét javarészt maga mögött hagyta. Konszolidálta szétzilált állami, társadalmi és gazdasági struktúráit, Alaptörvényben meghatározta értékeit és érdekeit, letisztította nemzetközpontú identitását, és töretlenül erősödik. Magyarországot mára európai középállammá tettük. Ezért van az, hogy soha ennyi gyermek nem jutott még ingyenes tankönyvhöz és gyermekétkeztetéshez Magyarországon, mint ebben az évben fog. Ezért van az, hogy közel ötven településen zajlanak iskolafejlesztési programok; tantermek, tanuszodák, tornatermek és komplett iskolák épülnek országszerte. És ezért van az is, hogy új iskolafejlesztési programot indíthattunk, melynek köszönhetően több mint félezer iskolában – többségében hátrányos helyzetű településen – fejlesztés kezdődik sok tízmilliárd forint értékben. És ezért van az, hogy 2018-ban már – ahogy az egy európai középállamhoz méltó – 552 milliárd forinttal többet fordítunk oktatásra, mint tettük ezt 2010-ben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Diákok!

Hét évvel ezelőtt az a megtiszteltetés ért, hogy átvehettem a Pécsi Tudományegyetem 1367. szeptember elsején kiadott alapítólevelének másolatát Bódis rektor úrtól. Köszönet érte. Az alapítólevelet akár a mai magyar és európai egyetemi oktatás sorvezetőjének is tekinthetjük. Arra biztatom a Pécsi Tudományegyetem és a többi magyar felsőoktatási intézmény oktatóit, hogy neveljenek fel Magyarországnak egy bátor, felkészült és tettre kész magyar nemzedéket, a hagyományos európai és közép-európai értékek iránt elkötelezett közösséget, amely elég erős ahhoz, hogy hozzá illő és múltjához méltó jövőt válasszon és építsen.

Végezetül ideidézem az alapítólevél szavait: „azt kívánom, hogy Pécs városában az egyetem örök időkre működjön és megmaradjon!” Boldog születésnapot Pécsiek! Isten éltesse Önöket!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!