Kormányportál

2017. május 26., Hódmezővásárhely

Tisztelettel köszöntöm Önöket.

Tisztelt Polgármester Úr, Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen, hogy itt lehetek Önök között. Egy nehéz hét végéhez közeledek. Soha rosszabb hetem, illetve soha rosszabbul végződő hetem ne legyen. Köszönöm szépen a polgármester úrnak, hogy aláírhattuk ezt a megállapodást. Polgármester úr utalt arra, hogy minden döntésnek van emberi vagy személyes háttere, ez valóban így van. Sokat gondolkodtam azon, hogy melyik város esetében engedhetem meg magamnak azt a luxust politikai félreértés nélkül, hogy odamegyünk utoljára a megyei jogú városok közül, és azt gondoltam, hogy ezt itt megengedhetem magamnak, mert itt 1990 óta csupa olyan választás volt, ahol a polgári, nemzeti és keresztény politikai közösség képviselői kaptak bizalmat. Tehát ha ide jövök utoljára, senki nem fogja gondolni, hogy akár a kormány, akár személyesen az én szívemben ez a város a legutolsó helyen lenne. Nos, hát ezért választottuk ezt a mai napot erre a találkozóra. És valóban: ha akarnám se – de miért is akarnám? – tudnám eltitkolni, hogy van személyes vonzalmam az Önök városa iránt. Talán van egy percünk, hogy fölidézzem, amikor először tartottam itt politikai gyűlést – elég kis gyűlés volt egyébként, mert régen kezdtem ezt az ipart, egy tucatnyian, ha összejöttünk – a könyvtár céljára szolgáló épületben, és a gyűlés nem is érdekes ebből a szempontból, hanem amikor megérkeztem, éppen kifordult onnan a könyvek közül néhány jól láthatóan gazdaember, úgy öltözve, és a hónuk alatt könyveket vittek. És mondom: ilyen még van? És mondták, hogy igen, itt még van, mert az olvasókörnek – talán így hívják – most ért véget a találkozója. És akkor rájöttem arra, hogy az, amit Németh László írt, nemcsak irodalom, hanem valóság. Ez az emberfajta, ez a kultúra, ez a létforma, amely a kemény munkát köti össze a magas szellemi teljesítmények iránti érdeklődéssel, ez létezik, van, sőt mi több, ha Jóisten megsegít bennünket, meg is marad. Ez a kép itt van előttem. Nem ismerem az embereket, de még ezeknek a gazdaembereknek az arca is itt van előttem, akikkel ott véletlenül összefutottam, és akik akkor még nem tudták, hogy egyszer majd a mi szavazóink lesznek, de ez egy másik történet. Mert a magyar politika hosszú utat járt be. És valóban: ha ezt a kis történetet próbálom a politika szintjére emelni, akkor a polgármester úrnak természetesen igaza van, amikor azt mondja – hisz régi bölcsességet idéz –, hogy a politikában nincsen barátság, majd azt mondja, hogy ez nincs pontosan így, és igaza van, mert a személyes vonzalmak számítanak, de ez a mondat mégsem teljesen indokolatlan. Egy toldalékkal: mert a politikában nincs olyan barátság, amely megelőzné a haza érdekét. Így pontos a megállapítás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tehát egy olyan városban vagyunk, amiről mi úgy tudjuk, amit úgy ismerünk, hogy egy régi magyar történelmi tradíciót, létformát és kultúrát folytat és őriz meg a jövő számára Ezért mi hálásak vagyunk Önöknek, és köszönjük az egész ország nevében, hogy ezt az élénk színt és árnyalatot hozzáteszik a teljes magyar nemzet kultúrájához. Mi most komoly dolgokról beszélünk, de én azt tanultam meg az Önökkel való együttműködés során is, hogy a legfontosabb, amikor komoly dologról van szó, akkor se veszítsük el a humorérzékünket meg a jókedvünket, mert hogyha belemerevedünk a gondokba, akkor a végén nem a jó dolgokat fogjuk látni, hanem csak a bosszantó dolgokat fogjuk látni az életből. És én itt, Hódmezővásárhelyen hallottam először azt a kifejezést is, hogy jó gondolkodású ember. És azt gondolom, hogy a derűs ember jó gondolkodású ember. Tehát egy olyan közegben vagyunk, ahol súlyának megfelelően sem túl, sem alá nem értékelve fogadják majd a megállapodásnak azokat a tételeit, amelyeket most szeretnék Önökkel ismertetni.

Először is a régi dicsőségeket fölidézendő: való igaz, hogy volt a város hátán jó néhány milliárdnyi adósságból álló puttony, amit ezelőtt néhány évvel, mint minden magyar önkormányzat válláról egy bátor mozdulattal sikerült eltávolítani. Ennek köszönhető egyébként, hogy Önök nem mentek csődbe. Jó néhány magyar várossal, sőt a magyar városok többségével egyetemben, hiszen a 2010-et megelőző időszak olyan pénzügyi eladósodásba szorította, lökte bele a városokat, hogyha 2010 után azt az adósságot nem tudtuk volna levenni a városok válláról, akkor Önök most is csődeljárás alatt lennének, de legalábbis nyakig úsznának az adósságban. Ezt sikerült megoldani. Ez nem a kormány érdeme, hanem annak a gazdaságpolitikának, amiben a városok éppúgy benne voltak, mint a vállalkozók meg a munkásemberek, hogy sikerült egy olyan gazdasági állapotot létrehozni, hogy megengedhettük magunknak, hogy ezeket az adósságokat a kormányzat átvállalja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van itt egy régi ügy. Erről nem most állapodtunk meg, de szeretném ideidézni. Korábban akárhányszor is fordultam meg Önöknél, mindig elmondták, hogy 18 ezer jármű megy keresztül a városon, és amíg egy elkerülő meg nem épül, ami – ha jól látom a számokat – 13 kilométer hosszú és 20 milliárd forintot meghaladó értékből valósul majd meg. Szóval míg az létre nem jön, addig ezen az áldatlan állapoton nem is lehet változtatni. A polgármester úr azt mondta, hogy ez épül, ez az elkerülő út, és ha épül, akkor egyszer meg is lesz. És a következő találkozásunkkor talán már ez a forgalom a városon kívül halad majd.

Fontosnak tartom megemlíteni, ha megengedik, hogy még az ideérkezésem előtt döntések születtek arról, hogy egy gazdaságfejlesztési, tehát egy vásárhelyi gazdaságfejlesztési program fedezeteképpen 10 milliárd forintot kapott, szerzett, jutott hozzá a város, amiből 16 darab fejlesztési programot valósít meg a város területén. Ezeket most nem sorolom föl. Ezeket talán Önök korábbról ismerhetik.

Hasonlóképpen a múltból lóg bele a mába a 47-es főút négysávossá bővítésének a lába. Ez továbbra is zajlik, nem itt állapodtunk meg, de Önöknek is fontos. A békéscsabai megállapodásról beszélek, hogy Békéscsabán a repülőteret fejleszteni fogjuk, és megvitattuk ma azt a nehéz történetet, amit valamilyen rejtélyes okból a magyar ember számára kimondhatatlan Tram Trainnek neveztek el, és Hódmezővásárhely és Szeged között terveztek létrehozni. Itt két dolog van, amiről tárgyalnunk kellett. Az első, hogy megerősítettük, hogy erre szükség van, de ésszerű áron kell megvalósítani, ebből nem engedhetünk. Kérem Önöket, hogy ezt tartsák szem előtt, és abban is megállapodtunk, hogy ez így rövid, tehát az lenne a helyes, és a nemzetpolitikai céljainkat is az teljesítené ki, hogyha ez – engedjék meg, hogy én villamosnak nevezzem – a villamos Szabadkáig közlekedne. Tehát: Szabadka–Szeged–Hódmezővásárhely. És ma abban maradtunk a polgármester úrral, hogy ennek van értelme, és ezért meg is kezdjük majd a szerb barátainkkal a tárgyalásokat annak érdekében, hogy ez a beruházás úgy valósulhasson meg, hogy Szabadkát is bekösse az Önök vérkeringésébe.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Megállapodtunk arról, hogy Hódmezővásárhelyen feldolgozóipari kapacitások kiépítését fogjuk támogatni. Ez azt jelenti, hogy a város ipari parkjának fejlesztéséről döntöttünk. Száz hektárral fogjuk bővíteni a város ipari parkját, ezt meg fogjuk vásárolni, mármint az állam fogja ezt a területet megvásárolni. Önöknek pénzébe nem kerül, Önöknek az lenne a feladata, hogy ezt működő beruházásokkal később föltöltsék. És megállapodtunk abban is, hogy olyan mezőgazdasági feldolgozóipari vállalkozásokat, amelyek a városba akarnak települni, pénzügyileg támogatni fogjuk. Tehát akik ide akarnak jönni, itt akarnak letelepedni, itt akarnak bővíteni, azoknak a vállalkozásoknak a számára a magyar kormány támogatást ítél meg. Ennek a részleteiről majd egyes konkrét cégek esetében konkrétan fogunk tárgyalni.

Polgármester úr azt a javaslatot is bemutatta, hogy miután – legalábbis az általam látott térképek szerint – a legmagasabb napsütéses óraszámot Magyarországon itt regisztrálják, érdemes lenne egy nagyméretű állami naperőmű-parkot létesíteni. Kisebbeket egyébként létesítünk, több mint százat építünk ebben a pillanatban is Magyarország majd’ minden pontján, de a javaslat, amiről most itt szó van, egy másik nagyságrendet képvisel. Egy nagy állami naperőmű-parkot kellene létesíteni. Ezt lehetségesnek látjuk, ennek a beruházásnak a részleteiről megkezdődnek a tárgyalások, ezt a beruházást örömmel valósítjuk meg Önökkel közösen.

A polgármester úrnak az is javaslata volt, hogy az agrár felsőoktatási rendszer vérkeringésébe kapcsoljuk be Hódmezővásárhelyt. Most nem akarom itt megnyitni azt a vitát, hogy az agrár fölsőoktatási képzésnek a szerkezete úgy marad-e majd 2018 után, mint ahogy most van. Ezt két okból nem nyitom meg. Először is nem akarok parazsat dobni a saját fejemre, másodsorban meg nem iszunk előre a medve bőrére. Majd a választópolgárok eldöntik, hogy mi lesz itt 2018 után, és hogyha bizalmat kapunk, akkor majd természetesen értelmes átszervezéseket végre fogunk hajtani, és ebben az átszervezésben lesz, lehet majd szerepe, komoly szerepe Hódmezővásárhelynek, amely kapcsolódhat majd az új magyar agrár felsőoktatási képzéshez saját intézménnyel is.

Megállapodtunk abban, hogyha már a könyvekről beszéltem legelőbb, hogy egy könyvtárat kellene építeni, tekintettel arra, hogy ma a könyvtár nem könyvtár célra épült épületben működik, és hogy nagyobb legyen a mondás, ezért azt írta a polgármester úr, hogy új könyvtár és tudásközpont létesítése szükséges a városban. Erről meg is állapodtunk. Ez egy négymilliárd forintos beruházásnak ígérkezik, és így a városnak lesz egy kifejezetten könyvtár céljára épült új, modern épülete. Én csak annyit tettem hozzá, ha lehet, akkor legyen szép, de ez már nem az én dolgom, hanem a városé. Ha már az őseik ilyen szép várost építettek, akkor egy új épület az inkább a hagyományokat folytassa, semmint rombolja azokat.

Megállapodtunk néhány iskola felújításában is. Ezek is majd’ négymilliárd forintba fognak kerülni. Ez a Bethlen Gábor Református Gimnázium fölújítása és a Németh László Általános Iskola és Gimnázium felújítása, valamint bővítése. Megállapodtunk a szakképzési intézmények fejlesztéséről, a Kalmár Zsigmond Szakközépiskola, az Eötvös József Szakgimnázium, és a Cseresnyés Kollégium fejlesztéséről is. Ezekhez konkrétan forrásokat is rendeltünk. Ezek a beruházások a közbeszerzések lefuttatását követően azonnal megkezdődhetnek, mert a forrás konkrétan rendelkezésre áll, erről többet tárgyalni nem kell.

Életminőség-fejlesztési napirendi pontja is volt a polgármester úrnak. Megállapodtunk abban, hogy próbálunk egy nagyot, olyasmit, amit még nem. Magyarországon régóta küszködünk azzal a kérdéssel, hogy mi is legyen a panelházak sorsa? És persze nincsen egy kaptafára húzható válasz. Van, ahol így, van, ahol amúgy, van, ahol inkább bontani, van, ahol inkább fölújítani, van, ahol megújítani kell. Itt most az a javaslat hangzott el, és szívesen vágnánk bele egy ilyen kalandba Önökkel, hogy valamelyik tízemeletes épületblokkot nézzük ki, és ha a lakókkal meg lehet állapodni – de kizárólag csak akkor –, egy visszabontási programot indítsunk meg. Ilyet még nem csináltak Magyarországon. Valahol érdemes elkezdeni, és ha itt van elég bátorság és együttműködő polgári véna az itt élőkben, akkor miért is ne kezdjük meg ezt a programot éppen itt, Önöknél, Hódmezővásárhelyen?

Megállapodtunk egy 117 kilométer hosszúságú külterületi kerékpárútrendszer megépítésében is. Tehát most nem azokról a kerékpárutakról beszélek, amiknek a segítségével munkába lehet menni, és amik a közút mellett haladnak, hanem kifejezetten turisztikai célú, külterületű kerékpárútról beszélek. Erről láttam egy térképet, s úgy érzem, hogy ennek a megvalósítása is hamar megtörténhet.

Végezetül volt egy katonapolitikai része is a megbeszélésünknek, hiszen Hódmezővásárhely, azt hiszem, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy az ország legbiztonságosabb városa. Ez a közbiztonsági mutatókon is látszik, de ráadásul itt még vannak katonák is. Sőt, van komoly helyőrségünk is, itt húzódik a határ is, tehát indokolt, hogy az egyenruhások is megkapják a fejlesztés lehetőségeit. Abban maradtunk – tegnap a vezérkari főnökkel együtt járhattam egyébként a NATO-csúcson, úgyhogy szakaszvezetőként sikerült szereznem egy hozzájárulást a tábornok úrtól, hogy itt beszélhetek erről a kérdésről –, és hozzájárult ő is ahhoz, hogy a Zrínyi Miklós Laktanya infrastrukturális fejlesztése megtörténjen. Föl fogjuk újítani, és létre fogunk hozni egy új honvéd középiskolát és kollégiumot is, tehát a képzési kínálatát a városnak szélesíteni, színesíteni fogjuk. A városi kórházzal is szeretnénk tárgyalásokat kezdeményezni arról, hogy honvédkórház minősítést kaphasson a városi intézmény. Ezen kívül még más katonapolitikai kérdéseket is tárgyaltunk, dandárok ide, oda, amoda, de az meghaladta a mai megbeszélésnek a kompetenciáját tekintettel arra, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinetnek kell állást foglalnia bármifajta hadsereg-szervezési kérdésben. Ezért ezeket későbbre halasztottuk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha van még néhány perc türelmük, akkor engedjék meg, hogy Hódmezővásárhely után összefoglalóan is hadd mondjak néhány szót a Modern Városok Programról, hiszen a 23. megállapodást írhattam alá az Önök polgármesterével. Szeretném fölidézni, hogy a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja teremtette meg a későbbi megállapodások, az ittenihez hasonló megállapodások alapját. Hódmezővásárhely összefüggésében már a szám elhangzott, hogy az adósságkönnyítés több mint 20 milliárd forint teher levételét jelentette. Ha ezt országosan az összes településre nézve számolom, akkor azt kell mondanom, hogy 1.369 milliárd forintnyi adósságot vettünk le az önkormányzatok válláról, vagyis korábban fölhalmozott működési és fejlesztési kiadásokat fogadott be tőlük a kormányzat. Ez a legfontosabb talán. A második, hogy volt alapja ezeknek a megállapodásoknak. A másik fontos dolog, hogyha a 23 város fejlesztési programjának értékét összeadom, akkor azt fogjuk látni, hogy 3.400 milliárd forintnyi gazdaságfejlesztési programról kötöttünk megállapodást. Elkoptattuk a szavakat az elmúlt időszakban, mert egy ilyen nemzeti, keresztény érzelmű kormány hajlamos arra, hogy gyakran használjon súlyosabb szavakat talán az indokoltnál is, de ezért most félve mondom, hogy ez történelmi léptékű megállapodás, mert ha föllapozzuk a magyar közigazgatási és gazdaságtörténet lapjait, akkor nem fogunk találni olyan programot, amelynek keretében 3.400 milliárd forintnyi gazdaságfejlesztés valósult volna meg. Hogy az igazságérzetünk is megkapja azt, ami jár neki, szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy ez a program, a Modern Városok Program a megyei jogú városokra vonatkozik, de ezzel párhuzamosan tárgyalásokat folytattunk a megyei közgyűlésekkel is. A megyei közgyűlésekben erősen vannak képviselve a magyar kis- és közepes városok. Úgy gondolom tehát, hogy miközben a nagyvárosok kaptak sok figyelmet, aközben a háttérben sok olyan megállapodás született, amely a kis- és közepes magyar városok előtt is kinyitja a fejlesztés és fejlődés lehetőségét, amire biztosan szükségünk lesz a jövőben, mert bár a megyei közgyűlések a falu érdekeit is képviselik, de ott azért inkább a középvárosok dominálnak. Szükségünk lesz egy faluprogramra, illetve egy falusi életformát megerősítő programra a munkahelyteremtéstől az infrastrukturális fejlesztésekig, a szolgáltatásokig, és speciális otthonteremtési programot is kell hirdetnünk a falusiak számára. Ez még hiányzik. De hát, mint mondtam, ezt majd talán a következő választást követően tudjuk megvalósítani, ha a Jóisten is megsegít bennünket.

A Modern Városok Program esetében összefoglalóan még azt is érdemes elmondanunk, hogy több van a magyarokban, mint azt korábban gondolni szokás volt. Ugyanis az a gondolatunk, hogy ne Pestről mondják meg, hogy milyen fejlesztések történjenek egy-egy térségben, ezzel szemben mindig vannak ellenérvek, merthogy nagy összefüggésekben kell gondolkodni. Ezek érthető és legitim érvek, de nem bizonyultak igaznak, sokkal inkább igaznak bizonyult az, hogy a helyiek össze tudják rakni azokat a fejlesztési programokat, amelyekből aztán, ha 23 darabból is, de kikerekedik egy nagy nemzeti városfejlesztési program. Tehát jól döntöttünk, hogy nem Budapesten osztottuk szét ezt a rengeteg összeget vagy fejlesztési forrást, hanem szépen elmentünk minden városhoz, és mindenkivel külön-külön, egyenként megállapodtunk. Szerintem ez egyelőre sikeresnek mondható. Az volt a célunk, hogy a megyei jogú városok olyan központtá váljanak, amelyek egyben a helyi gazdaságfejlesztés motorjai, másfelől pedig minőségi életet tudnak adni nemcsak azoknak, akik a városokban élnek, hanem azoknak is, akik a városhoz kötődnek, hiszen az Önök városát sem csak azok használják, akik benne élnek, hanem gondolom, jó néhány ezer ember naponta jön ide, és használja a város oktatási, egészségügyi vagy éppen sportinfrastruktúráját.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt gondolom tehát, hogy bár az is igaz a politikában hogy a járt utat nem kell elhagyni a járatlanért, de ha mindig a járt úton maradunk, akkor körbe-körbe járunk a végén, tehát kell új utakat törni. És azt gondolom, hogy a 23 várossal kötött megállapodás újítás a magyar politikában, újítás a magyar közéletben. Szerintem jól szolgálja ezekben a városokban élő emberek és családok életét. Tehát összefoglalóan azt lehet mondani, hogy megérte a több mint kétévnyi fáradságos munka, hogy egy központi direktíva helyett inkább 23 megállapodást tárgyaltunk ki. Biztos vagyok abban, hogy ezen pénz elköltésének az eredményeképpen az emberek jobban fogják magukat érezni a városukban és a saját bőrükben, mintha Budapestről mondták volna meg nekik, hogyan is nézzen ki, milyen irányba is fejlődjön a városuk. Úgyhogy gratulálok, a magyar önkormányzatiság szellemét is sikerült megerősítenünk ezzel a megállapodás sorozattal.

A polgármester úrnak pedig élete legjobb megállapodásához szintén szeretnék gratulálni.