Kormányportál

2018. november 15. Budapest

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Örülök, hogy ilyen sokan vagyunk, és örülök, hogy egy év elteltével ismét láthatjuk egymást. Semjén Zsoltnak megköszönöm a bevezető gondolatokat. Ha jól értem, akkor az elvárás velem szemben ma itt az, hogy egy olyan gondolati keretet állítsak föl vagy alkossak meg, amely lehetővé teszi, hogy a következő egy évben, amikor a munkánkat végezzük, mindenki a maga helyén, akkor nagyjából tudjuk, hogy a többiek, amikor a döntéseiket meghozzák, mégis milyen keretekben értelmezik a saját helyzetüket, és hozzák meg a döntéseiket. Tehát ha jól értem, ennek az összejövetelnek évről évre az is feladata, hogy megpróbáljuk a magyarság helyzetének közös értelmezését kialakítani annak érdekében, hogy mindenki tudhassa, hogy a másik esetleg a földgolyó másik pontján ugyanazon gondolatokból kiindulva hozta meg a döntését, mint ahogyan mi ezt tesszük itt, éppen Budapesten vagy a világ másik, bármely sarkában. Tehát az együttlét és az újratalálkozás örömén túl van azért ezeknek a találkozásoknak egy szellemi természetű küldetése is: közös gondolati keret kialakítása. Mi más lehetne egy ilyen közös keret kialakításának a kiindulópontja, minthogy magyar szempontból értelmezzük mindazt, ami az elmúlt egy évben történt, és magyar szempontból próbáljuk előre jelezni azt, ami a következő egy évben történni fog, és aztán ebből származtassuk a döntéseinket?

Ugyanis, tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt bizonyára látják, hogy bár mindenki arról beszél, hogy a világon most a legfontosabb dolog az információ lett, ez egy közkeletű és a világ szinte minden pontján osztott vélekedés, és kétségkívül van is benne igazság, hogy az információ rendkívül fontos, de lassacskán azt is megtanuljuk, hogy az információ önmagában nem ér semmit. Az információhoz lassan mindenki hozzáférhet, információból bármennyi rendelkezésünkre áll, tele van a padlás, az igazi tudás nem ez. Az értékes tudás nem az információ ismerete, hanem az információ összerendezése, megfelelő logikai rendbe állítása, információból gondolati keretek kialakítása. Most mi itt, a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén nyilvánvalóan azzal a feladattal nézünk szembe, hogy a világról rendelkezésre álló, korlátlan mennyiségű információt a magyar érdekek nézőpontjából rendezzük össze. Mi következik ebből a rengeteg információból, hogyha magyar az ember? Mit lehet célul kitűznie, mit érdemes tennie, mire érdemes vállalkoznia, és mire nem?

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezért az én mondandóm szükségszerűen szubjektív lesz, hiszen a rengeteg információt a saját, mondjuk úgy, hogy miniszterelnöki kötelezettségeimből fakadó logika mentén rendszerezem össze, és kínálom fel Önöknek továbbgondolásra. Beszéljünk először arról, hogy mi történt az elmúlt egy évben, mióta nem találkoztunk. Az elmúlt egy évben az történt – és ez volt a legfontosabb dolog az elmúlt egy év történései közül –, hogy Magyarországon parlamenti választásokat tartottunk. Ez nemcsak abban a közhelyes értelemben fontos, hogy mégiscsak a választások eredményeképpen alakul meg Magyarország mindenkori kormánya, amely aztán a saját programjának a végrehajtását megindítja, de kétségkívül ez is igaz, hanem a magyar választás azért is fontos, mert azt megtanulhattuk az elmúlt időszakban, hogy Magyarországnak stabil kormány nélkül nincs stabil gazdasága. Magyarország egy olyan ország, amelynek ha nincsen stabil kormánya, akkor nincsen stabil szellemi élete. Általában Magyarország egy olyan kultúrájú ország, ahol a politikai stabilitás léte, nemléte a társadalmi lét összes többi területére hatást gyakorol. Ez nem minden országban van így. Vannak olyan országok, mert ők más kultúrájú népek, ahol ha van kormány, ha nincs kormány, a dolgok jól szoktak menni, mondjuk, a gazdaságban. Vannak olyan országok, ahol a szellemi életet egyáltalán nem érinti meg, hogy van kormány, vagy nincs kormány. De mégis a mi fajtánk, a magyarok, ezt az elmúlt harminc évben én megtanulhattam, a nálam idősebbek pedig ennél hosszabb tanulmányi időkkel is rendelkeznek, a magyar olyan, hogyha nem érez stabilitást, akkor nem tud egy irányba húzni. A magyar nem azt várja, hogy megmondják neki, hogy mit csináljon, mert azt nem szereti, azt kifejezetten rühelli, ha szabad így fogalmaznom, mert az én házam az én váram, nekem ne mondják meg, hogy mit kell csinálnom, de hogy mégis, körülbelül mik az irányok, hogy miben lehet bízni, mi az, ami tartós, és mi az, ami átmeneti, ezt azért tudni akarja a magyar. Ha ezt nem tudja, akkor elbizonytalanodik, nem cselekszik. Ez egy ilyen közösség, ez a kultúránk, ebből kell kiindulni. Ezért a stabilitás a legfontosabb dolog a világ mindenkori magyarsága számára. A magyar kormány, a magyar politikai rendszer stabilitása a legfontosabb dolog. Nem lényegtelen, hogy éppen milyen tartalom mellett valósul meg a stabilitás. Ez is fontos dolog, de a legfontosabb, hogy stabil kormány legyen. Hogy ez mennyire így van, és az emberek mennyire érzik ezt, annak alátámasztására azt a tényt szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy mi vagyunk az egyetlen európai ország 1990 óta, ahol soha nem voltak előrehozott választások. Minden más európai országban az elmúlt huszonnyolc évben voltak időközi előrehozott választások. Egy kivétel van, ez Magyarország. Mert a magyar valahogy úgy van vele, hogy még ha rossz kormányt is választott, a fölfordulásnál még mindig jobb, hogyha van egy stabil, egyébként nem különösebben jól működő kormánya. És majd a parlamenti választásokat használjuk arra, hogy elzavarjuk azokat, akiket el kell zavarni, és behívjuk, illetve megválasszuk azokat, akiket meg akarunk választani. Tehát ez jól mutatja, hogy a stabilitás a legfontosabb dolog.

Innen nézve a 2018-as választás, függetlenül a pártpolitikai, a siker pártpolitikai színezetétől egy rendkívül eredményes választás volt Magyarország számára, mert garantálja a következő négy évre Magyarország belpolitikai stabilitását. Ezért ez nagy siker. Közös siker egyébként, hiszen végre nem egyszerűen csak Magyarországnak választottunk kormányt – ilyen volt már korábban is –, hanem a magyar nemzet számára választottunk kormányt, hiszen a választójogot úgy határoztuk meg, hogy a határon túl élő, mai határainkon kívül élő magyarok is részt vehettek a választásokon. Tehát mindenki, aki itt ül a teremben, és még sok-sok százezren a termen kívül is, akiknek nem Magyarországon van az állandó lakhelyük, részt vettek abban a választási folyamatban, amelynek eredményeképpen sikerült fönntartani és négy évvel meghosszabbítani Magyarország politikai stabilitását. Ráadásul nemcsak sikerült, hanem parádésan sikerült. Hiszen a választójog sajátosságaiból következően ismételten, 2018 és 2022 között egy kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormányunk van, ami azt jelenti, hogy a stabilitást nem egyszerűen csak a törvényalkotás egyszerű többséget igénylő kérdéseiben tudjuk fönntartani, hanem ha szükséges, és a stabilitás szempontja ezt indokolja, akkor akár alkotmánymódosításokat is be tudunk vetni az ország stabilitásának és fejlődése érdekében, mint ahogy be is fogunk egyébként vetni, és láthatták, hogy a választások után közvetlenül már be is vetettünk, hiszen amit korábban nem tudtunk a migrációval szembeni védekezésként szabályokat elfogadni, mármint 2014 és 2018 között, azokat a 2018-as választás után az első két hónapban azonnal megalkottunk.

Nos, tehát a mondandómnak a kiindulópontja az, hogy a mögöttünk hagyott egy év legfontosabb és legbiztatóbb törekvése a stabilitás fönntartása. Csak hogy még fölértékeljem ennek a jelentőségét, szeretném megemlíteni, hogy sosem volt arra példa korábban, hogy nálunknál jóval nagyobb, klasszikusan a legstabilabbnak elgondolt európai országban a választások után több mint fél évig tartson egy kormány megválasztása. Kétséges, hogy milyen tartós sikerrel, ha értik mire gondolok, vagy biztosan vannak itt Svédországból, akik be tudnának számolni arról, hogy tegnap vagy tegnapelőtt derült ki, hogy a harmadik kormányalakítási kísérlet is sikertelenül zárult, és csak a Jóisten tudja, hogy mikor lesz arrafelé kormány újra. És láthatták a tegnap esti híreket a Brexit ügyben kialakítandó brit álláspontról és annak esetleges következményeiről a brit kormány stabilitására. Tehát mindannyian érezzük, hogy túl azon, hogy van egy nemzetkarakterológiai igény Magyarországon a stabilitásra, ezen túlmenően az aktuálpolitikai európai helyzet különösképpen fölértékeli azt a tényt, hogy Magyarországon politikai stabilitás van.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha megengedik, egy zárójeles megjegyzés erejéig pártnézőpontból is vetek erre egy pillantást. Hiszen azzal, hogy a 2018-as választást a polgári, nemzeti és keresztény erők többségével zártuk, ezzel lehetőség nyílt arra, hogy egyensúlyt teremtsünk. Ez a stabilitás szempontjából is mindig fontos, egy történelmi távlatban is, hiszen 1990-től, ha máig visszatekintenek, vagy rátekintenek a közelmúlt politika történetére, akkor azt láthatják, hogy a mi politikai közösségünk tizenhat évet volt ellenzékben, és tizenkét évet volt kormányon. Ha ezt a ciklust végig tudjuk szolgálni, akkor az egyensúly beáll. A miniszterelnöki székfoglaló beszédemben is elmondtam, nem rejtettem véka alá, hogy a döntetlennel nem érjük be, mert ez egy sportos attitűdű kormány, vannak ambícióink 2022 utánra is, de ezt majd akkor beszéljük meg, hogyha eljött annak az ideje. Ha visszanézünk a mögöttünk hagyott nyolc évre, akkor azt láthatjuk, hogy 2010-ben az volt a küldetése az akkori kormányzatnak és parlamenti többségnek, hogy ezt a zavaros rendszerváltásnak nevezett korszakot zárja végre le, alkosson meg egy új alkotmányt, hozzon létre egy új gazdasági modellt, valahogyan határozza meg az ország kulturális természetrajzát, stabilizálja a helyzetet, és utána induljon meg az ország építése ezen szellemi keretek között. Így jött létre egy alkotmánymódosítás segítségével egy keresztény, nemzeti politikai rendszer, és így jött létre a gazdaságban egy magyar modell a 2010-es választás eredményeképpen. 2014-ben arra kaptunk mandátumot, hogy stabilizáljuk ezt a rendszert, hiszen az emberek a szavazatukon keresztül támogatták ezeket a döntéseket. 2014 és 2018 között ennek a rendszernek a stabilizálása történt meg. Most az a kérdés, hogy akkor 2018 és 2022 között minek kell történnie.

Én azt javaslom, hogyha a jövőről gondolkodunk, akkor két idősíkot vagy két időtávot határozzunk meg. Van az alkotmányos időtávunk, amely 2018-tól 2022-ig tart, és van a harmadik választási győzelem zsinórban, ami – a fiatalabbaknak mondom –, ugye, összességében a mi politikai közösségünk számára a negyedik parlamenti mandátumot jelenti, mert 1998 és 2002 között is kormányoztunk már egyszer, csak az olyan régen volt, hogy erre már alig emlékszik valaki, lassan már mi sem, tehát a negyedik ciklusunk, illetve a zsinórban harmadik ciklusunk följogosít bennünket arra, hogy ne csak az alkotmányos mandátumunk négyéves időszakában gondolkodjunk, hanem egy távlatosabb, korszakosabb kitekintésben is, és 2030-ig is merjünk kitűzni célokat Magyarország elé. Itt ez történt a 2018-as választásokat követően. Az a program, amit én a parlamentben benyújtottam, tartalmazott egy külön fejezetet, amely a 2030-ig megfogalmazható magyar nemzeti célokat rögzítette. Most ezekről mondanék néhány szót először. Tehát mik azok a jellegükből fakadóan szükségszerűen általános célok, amelyeket 2030-ig a magyarok közössége a mostani kormány megítélése szempontjából, vagy nézőpontjából ki tud tűzni maga elé?

Ezek ambiciózus célok. Az első ilyen célkitűzésünk az, hogy 2030-ra Magyarország tartozzon az Európai Unió öt legjobb országa közé. A legjobb azt jelenti, hogy legyen azon öt ország között, ahol legjobb élni, lakni és dolgozni. Azt szeretnénk, hogyha ezt a pozíciót a saját megítélésünk és a külvilág megítélése szempontjából is meg tudnánk szerezni magunknak.

A második távlatos célunk, hogy az öt legversenyképesebb ország közé tartozzon a gazdaság szempontjából Magyarország. Erről külön is érdemes lesz szót váltanunk. Tehát tartozzunk az öt legversenyképesebb ország közé a gazdaságban.

A harmadik célunk, amit 2030-ra ki tudunk tűzni, az, hogy a népesedési, demográfiai hanyatlást állítsuk meg. Ez is nagyon ambiciózus. Első látásra ez nagyon szerénynek tűnik, mert miután bajban vagyunk demográfiai szempontból, a hanyatlást nem megállítani kellene, hanem növekedésbe kellene átfordítani, de ha Önök matematikai műveleteket végeznek, akkor láthatják, hogy ahhoz, hogy valamit a lejtmenetből hegymenetbe tudjunk állítani, először a lejtmenetnek kell véget vetni, csak utána lehet, tud megindulni a hegymenet. Tehát a kérdés az, hogy mikor tudjuk a demográfiai hanyatlást megállítani. A mi szándékunk, kalkulációnk, lehetőségeink azt mutatják, hogy 2030-ra a hanyatlást meg tudjuk állítani, és 2030 után pedig népesedési növekedési pályára tudunk állni. Ez azt jelenti, hogy 2030-ra el kellene érnünk – mert ez a növekedés kiindulópontja, a termékenységi ráta szempontjából – azt a bizonyos bűvös 2-2,1 százalékos mutatót. Most 1,5-nél vagyunk. Az jó messze van a 2,1-től; ha demográfiáról van szó, akkor különösen messze van. De ha onnan nézzük, hogy 2010-ben 1,2-n voltunk, és onnan tudtunk föllépni 1,5-re, akkor innen már nem tűnik irreálisnak, hogy 2030-ra elérjük a 2-2,1-es termékenységi ráta átlagot. Ez tehát a harmadik célunk.

A negyedik célunk a Kárpát-medence újraépítése, ami a maga konkrétumában elsősorban azt jelenti, hogy fizikailag is össze kell kötni a mai kis-Magyarország területét a Kárpát-medence Magyarországon kívüli területeivel. Ez azt jelenti, hogy az összes gyorsforgalmi útnak el kell érnie az országhatárokat, és azt jelenti, hogy meg kell építeni azokat a gyorsvasúti rendszereket, amelyeken keresztül, mondjuk, Kolozsvárról el lehet jutni Budapestre, hogy egy ilyen példát említsek. Az, hogy ma Pozsonyba nem tudunk eljutni, csak megszakított autópályán keresztül, jól mutatja a helyzetet; az, hogy Miskolcról nem tudunk eljutni Kassára autópályán, az jól mutatja a trianoni örökségből fakadó helyzetet; az, hogy Pécsről nem tudunk elmenni Eszékre gyorsforgalmi úton, jól mutatja a helyzetet, és sorolhatnám tovább. Tehát a magyar autópályáknak 2030-ra mindenhol el kell érni az országhatárokat, és így közúton össze kell kötni a Kárpát-medence magyar államhatárokon kívüli területeit a magyar államhatárokon belül lévő területekkel közúton is és vasúton is.

Hasonló fontos célkitűzés 2030-ra, ez az ötödik nagy célkitűzésünk, hogy Magyarország energiafüggetlenségét valósítsuk meg. Az energia lesz a legfontosabb kérdés a következő tíz évben. Mi úgy látjuk, hogy az energiakérdés szuverenitáskérdéssé is válhat, és mi egy olyan energiapolitikát akarunk folytatni, hogy 2030-ra Magyarország energiafüggetlensége beálljon. Ez azt jelenti, hogy az orosz energiától való egyoldalú függés fokozatosan, több lépésben, több állomáson keresztül szűnjön meg, és legyen Magyarországnak saját belső kapacitása az energiaszükségletei kiegészítésére, illetve legyen többcsatornás, diverzifikált hozzáférése országhatáron kívüli energia-erőforrásokhoz is. Nem véletlen, hogy a paksi ügy ilyen fontos ügy Magyarországon. Az nem egyszerűen csak egy nagyberuházás, nem egyszerűen csak egy energetikai beruházás, a magyar szuverenitás lényegéhez tartozó beruházás. Amikor Paksról vitatkozunk, akkor Magyarország szuverenitásáról is vitatkozunk.

És hatodikként fontos cél, hogyha a Kárpát-medencét 2030-ig sikerül megépíteni, akkor ezzel párhuzamosan építsük meg Közép-Európát is. Közép-Európára mi romantikus nyelvi kategóriákon és érzelmeken keresztül közelítünk, alapvetően regényeket, filmeket, irodalmi alkotásokat, zeneműveket tudunk fölsorolni, ha arról van szó, hogy mi is volna ez a Közép-Európa. Ezzel szemben megszervezett gazdasági térként nem létezik. Például az a körülmény, hogy Varsóból nem lehet autópályán eljutni Budapestre, jól mutatja, hogy a Közép-Európa, mint gazdasági realitás, még nem létezik. Vannak közép-európai országok, de ezek nincsenek összekötve és megszervezve egy egységes gazdasági térré. Nekünk, magyaroknak az az érdekünk, hogyha a Kárpát-medencét sikerül újraszervezni, akkor az egész közép-európai térség, a Kárpátokon túli közép-európai térség is egy közlekedési, gazdasági infrastruktúrában létezzen, és ha kell, akkor keletre is és nyugatra is önálló gazdaságpolitikát tudjon folytatni, saját közép-európai célokat tudjon kitűzni. Ez számos dolgot jelent, a bankrendszertől kezdve a közlekedési rendszerek összekapcsolásán keresztül. A V4-ek egyébként ezt a szándékot testesítik meg a politika mezejében.

Tehát ha 2030-ra gondolunk, még egyszer, akkor azokat a célokat tudjuk azonosítani, hogy az öt legjobb ország közé kerüljünk az unióban, ahol élni, lakni és dolgozni a legjobb, az öt legversenyképesebb ország közé kerüljünk, 2030-ra a népesedési hanyatlást állítsuk meg. 2030-ra szervezzük újra a Kárpát-medencét, valósítsuk meg a magyar energiafüggetlenséget, és építsük föl Közép-Európát, mint egységes politikai és gazdasági térséget is. Ennyit talán a 2030-as időtávról.

A következő kérdés az, hogy mit kell ebből megvalósítanunk 2022-ig. Tehát ha most idődimenziót váltunk, akkor azt tudom mondani, hogy négy fontos célt szeretnénk ebben a választási ciklusban megvalósítani. Az első, amit én úgy fogalmaznék, hogy a hazaszeretet és a hazafiság kultúrájának általánossá tétele. Ez nem egy könnyű feladat. Magyarországon a jó ég tudja, pontosan mióta, de zajlik egy kulturális versenyfutás, ezt egyesek kultúrharcnak fordítják. Ezt én túlzásnak érzem, egyfelől túlzásnak, másfelől visszafogottnak – attól függ, honnan nézzük. Tehát zajlik egy kulturális verseny, ami a „hogyan értelmezzük a saját magyar mivoltunkat?” kérdés körül forog. Az egyik tábor, ide tartoznánk mi, azt mondjuk, hogy a nemzeti mivoltunk a büszkeségünk forrása, és nincs jobb ötletünk és tanácsunk a külvilág számára, minthogy próbáljanak magyarnak lenni, mert az nagyon jó dolog. Mi is így vagyunk ezzel, és ezért ebből a hazaszeretetből, ami a büszkeségünk forrása, energiát merítünk, és ez a mindennapi kultúránk része kellene, hogy legyen. És ezzel párhuzamosan van egy másik kultúra – mert magyarok vagyunk – itt jelen, amely az öngyűlöletnek a kultúrája, amely állandóan azokat a momentumokat, kétségkívül időnként megesett eseményeket keresi a magyar történelemben, amikből azt tudja elmagyarázni, hogy valójában az a helyes, hogyha kritikusan, sőt öngyűlölő módon viszonyulunk saját magunkhoz, és utálni kell saját magunkat. Lesarkítom, leegyszerűsítem mindazt, amit ez a kulturális irányzat képvisel, de gondolatilag ez a lényege. Én azt szeretném, hogyha az előttünk álló négy évben egy olyan kulturális változás következne be Magyarországon, a kormánynak ebben nincsenek abszolút eszközei egyébként, és nem egyedül szerepel ebben a térben, de ő is az egyik szereplő, amely megerősíti a hazaszeretet kultúráját, és visszaszorítja az öngyűlöletnek a kultúráját. Egy ilyen változást szeretnénk a magunk korlátozott, de sokszínű eszközrendszerével elérni a következő időszakban. Ennek egy kulcseleme, nem szeretnék én ebből titkot csinálni, a Nemzeti alaptantervnek a megalkotása, mert a gyermekeink nevelésén keresztül tudunk legerősebben kulturális hatást kifejteni a saját közösségünkre.

A második dolog, amit 2022-ig elterveztünk, az, hogy a gazdasági versenyképességét Magyarországnak jelentősen javítsuk föl. Nem szeretnék hosszas és talán felesleges közgazdasági fejtegetésekbe bocsátkozni, de a dolog lényege az, hogyha tetszik ez nekünk, ha nem, globális értékláncok szerint működik ma a világgazdaság. Az a kérdés, hogy a globális értékteremtési láncolatba melyik szinten kapcsolódik be egy-egy nemzetgazdaság. Nekünk az a célunk, hogy a mostani, ilyen közepes bekapcsolódásból egyre magasabb szinten kapcsolódjunk be, amit, mondjuk, legérthetőbben úgy tudok elmagyarázni, hogy szép dolog gépkocsikat összeszerelni Magyarországon, de még szebb dolog gépkocsi-fejlesztéssel foglalkozni és mérnöki fejlesztői műhelyeket, kutató-fejlesztési központokat működtetni. Ez egy más szintű bekapcsolódás egy értékláncba, mint egyszerűen csak mechanikus munkát, szerelői munkát végezni, amit nem szabad egyébként lebecsülni, mert sosem lesz olyan gazdaság, ahol mindenki laboratóriumban fog dolgozni, fehér köpenyben. Kék köpenyesek mindig is lesznek, olajos kezű emberek mindig is lesznek, és az ő munkájukat ugyanúgy meg kell becsülni, mint ahogy a magasabb hozzáadott értékű munkát is tisztelni kell. Tehát nincs illúzió a fejünkben, nem fog a fizikai munka eltűnni a magyar gazdaságból sem, de fontos, hogy amikor nemzetközi értékláncok előállításába kapcsolódunk be, az minél magasabb szinten történjen meg. Ebből következik például az a döntése a magyar kormánynak, hogy amikor most befektetéseket támogatunk, akkor korábban a legfontosabb szempont az volt, hogy a beruházások munkahelyeket hozzanak létre, és minden más szempont másodlagos volt a támogatások elnyerésénél. De elértük a teljes foglalkoztatottságot Magyarországon, ezért most már az elsődleges szempont, amikor egy támogatást odaítélünk egy beruházásnál, az, hogy technológiai szintmegőrzés vagy emelés szerepel-e a tervek között. És ha technológiai szintet emel egy gyár, akkor adunk rá támogatást, ha nem emel, akkor pedig nem adunk. Csak szeretném jelezni, hogy ezek az elvontnak tűnő megállapítások aztán konkrét kormányzati döntésekben, gazdaságfejlesztési szempontok kijelölésében öltenek testet. Tehát a második fontos dolog, hogy a magyar gazdaság versenyképességét 2022-ig érzékelhetően javítsuk. A kormány már hozott döntéseket e tekintetben, tegnap is volt néhány ilyen döntésünk, és hamarosan fogunk hozni átfogó, nagy döntéseket is, a magyar gazdaság versenyképességének javítására.

A 2022-ig terjedő időszaknak fontos része új demográfiai eszközöknek a megindítása. Bizonyára tudnak róla, hogy éppen egy ilyen nemzeti konzultáció zajlik. Itt komoly erőgyűjtésben vagyunk. Szeretnénk a kormányzat gazdaságpolitikai eszközeit – úgy, mint az adózás és a pénzügyi transzferek fölötti rendelkezés – alapvetően a demográfiai helyzetjavításnak a szolgálatába állítani. Mindenhol, ahol lehet, ha az állam pénzt akar adni valakinek, akkor próbálja érvényesíteni a demográfiai szempontokat, legyen szó szociális segélyről, legyen szó ösztöndíjról vagy bármiről, mindenhol próbáljuk valahogyan, ott, ahol ez természet adta módon lehetséges, próbáljuk az állami juttatások elérésének szempontjává tenni a demográfiai szempontokat, vagyis a gyermekvállalást. Mondjuk, a lakáspolitikában bizonyára látták ezt. Van egy lakás-, otthonteremtési rendszerünk, ahol azok, akik gyermeket vállalnak, pénzügyi támogatást kapnak a saját otthonuk megépítésére, akik nem vállalnak, azok meg nem kapnak. Egy ilyen típusú, pénzügyi, adórendszereken keresztül érvényesítendő szempontot szeretnénk általánossá tenni a magyar gazdaságpolitikában. A konzultáció, ez mindig vitákat vált ki, hogy ez helyes, vagy nem, a nemzeti konzultáció, ami most zajlik, éppen azt a célt szolgálja, hogy ezeket a vitákat előzetesen rendezzük. Jöjjenek létre egyetértési pontok, a demográfia ügyében legyen egy közmegegyezés, hogy utána a kormány erre a politikai talapzatra állva tudja meghozni azokat a majd sokat vitatott intézkedéseket, amelyek az otthonteremtéstől, mondjuk, az egyetemi ösztöndíjakig demográfiai szempontokat is érvényesíteni kíván.

És a negyedik dolog, mondjuk úgy, hogy látványos, jól megfogalmazható dolog, amit 2022-ig el akarunk érni, az önálló magyar hadsereg fölépítésének kérdése. Magyarország egy erős ország. Egy pont van, ahol hátrányban vagyunk a régiós versenytársainkhoz képest, a szomszédjainkhoz képest: határozott fegyverzeti és katonai hátrányban, alárendeltségben vagyunk ebben a pillanatban. Ennek az orvoslása is fontos. Nincs erős ország erős, saját maga megvédésére képes hadsereg nélkül. Ennek a hadseregnek a fölépítése elkezdődött. Ezért is fordul elő, talán először, biztosan először 1990 óta, hogy a hadsereg vezérkari főnökét léptettük át katonai beosztásból civil beosztásba, hadügyminiszterként, honvédelmi miniszterként a miniszteri székbe. Nos, tehát ebben a négy évben, ami előttünk áll, a hazaszeretet kultúrájának megerősítése, a versenyképesség-javítás, a demográfiai fordulat megalapozása és az önálló magyar hadsereg fölépítése a négy kiemelkedő feladatunk.

Ezek után vessünk talán egy pillantást arra, hogy az, ami körülvesz bennünket, segít-e abban, hogy elérjük a céljainkat, és mit kell tennünk, hogy a környezet, amely átölel bennünket, segítőbb, támogatóbb legyen, mint most. Az első dolog, amiről beszélnünk kell, az a közvetlen közeg, amelyben létezünk, ez pedig az Európai Unió. Az Európai Unió mostani formája nem előnyös Magyarország számára. Az Európai Unióban most folytatott politikák kifejezetten hátrányosak Magyarország számára, és ezért ezeket szeretnénk megváltoztatni. Ennek Európában bevett módja a választás. Szerencsénk van, mert ez éppen most fog megtörténni. Ez azt jelenti, hogy amit meg akarunk változtatni, arra esélyt is fogunk kapni, hiszen májusban európai parlamenti választások lesznek. Természetesen ilyenkor mindenki arra gondol, hogy parlamenti képviselőket választunk majd, és ez igaz, de azt is tudja mindenki, hogy a parlamentnek az európai architektúrában nem ugyanaz a szerepe, mint a nemzetállamok esetében, sokkal korlátozottabb. Önmagában tehát egy parlamenti választás nem adna esélyt arra, hogy megváltoztassunk néhány dolgot, amiről majd konkrétan is szólok mindjárt, az Európai Unió politikájában. Arra szeretném fölhívni a figyelmet azonban, hogy nemcsak új parlamentet választunk, hanem ezzel lejár az Európai Bizottságban ülő biztosoknak is a mandátuma. Az Európai Bizottság egy limitált, korlátozott hatáskörű európai kormányként is értelmezhető, ahova a nemzetállamok delegálnak tagokat. Ha egyszer delegáltak valakit, többet visszavonni nem lehet. Öt évvel ezelőtt delegáltuk oda az embereket. A legtöbb országban akkor még erős baloldali, liberális fölény volt, az elmúlt öt évben azonban ezek az erőviszonyok megváltoztak, és jobboldalibb kormányok jöttek létre Európában. Tehát most, amikor majd 2019-ben új bizottsági tagokat fognak delegálni, minden ország egyet, akkor kevesebb baloldalit fognak delegálni, mint jobboldalit, és ezért meg fog változni az Európai Bizottságnak az összetétele. És a parlament összetételének a megváltozása meg a bizottság összetételének a megváltozása már elegendő mértékű változás lehet ahhoz, hogy meg tudjunk változtatni európai politikákat is. Ezért nézünk várakozásokkal a 2019. májusi európai választások elé.

Ami nekünk a legkevésbé kedvező vagy leginkább kedvezőtlen volt az elmúlt időszakban, az, hogy az Európai Bizottság, amely saját magát az európai szerződés alapján a szerződés őrének kell, hogy tekintse, vagyis neki kellene gondoskodnia arról, hogy politikai súlyra való tekintet nélkül – mondjuk, Németország 84 milliós ország, Magyarország meg 10 –, tehát a politikai súlyra való tekintet nélkül, fair módon alkalmazzák az európai szabályokat a kisebb országokra vonatkozóan is. Ez a bizottság az elmúlt öt évben ezzel a szerepével szakított. Nyilvánosan bejelentette öt évvel ezelőtt, hogy ezentúl politikai bizottságként fog működni, ami azt jelenti, hogy nem a szerződések őreként, hanem politikai szempontok érvényesítőjeként lépett föl, és ebből fakadt a legtöbb konfliktus Magyarország és Európa között. Ezért nem támogatták, illetve ellenezték egyfolytában, mondjuk, az energiaárak hatósági megállapítását, amit mindközönségesen rezsicsökkentésnek nevezünk, ezért ellenezték a migránsokat elutasító magyar politikát, mert ők politikai okokból egy másfajta bevándorláspolitikát akarnak látni egész Európában, így Magyarországon is. Ezért van az, hogy jogállamiság-kritikákat fogalmaznak meg velünk szemben, és sorolhatnám tovább. Tehát a vitáink számos része Európában abból fakad, hogy a bizottság, aminek védenie kellene bennünket, s a politikailag fair elbánást kéne garantálnia a számunkra, nem ezt teszi, hanem maga is politikai szereplőként, a nyomásgyakorlás eszközeként használható fel Magyarországgal szemben. Ezt meg kell változtatni. Ez egy érdekes kísérlet volt. A mi nézőpontunkból, a magyar érdekek nézőpontjából nyugodtan mondhatjuk, hogy nem vált be. Nekünk az az érdekünk, hogy térjen vissza a bizottság a semleges, szerződés őre szerephez, amit egyébként jól, rosszul, de legalább szándéka szerint elkötelezetten játszani akart a korábbi, 2014-et megelőző esztendőkben. Európában arra számítok, hogy bár nem látjuk a változások mértékét, de a változások irányát talán meg tudjuk jelölni. Arra számítok, hogy egy nemzetibb, jobboldalibb, keresztényibb, nemzetibb megalapozású, polgáribb kultúrájú európai politikai élettel állunk majd szemben, vagy leszünk annak részei 2019 májusa után. Ezt a publicisztikában jobbratolódásnak nevezik, de a jobbratolódás kifejezés ízlés kérdése, de nem mindenkinek a fülében cseng valami szerencsésen, úgyhogy sokkal inkább azt mondanám, hogy az Európa hagyományos értékeihez és gyökereihez erőteljesebben kötődő európai intézményekre számíthatunk a jövő májustól, és ez kedvezőbb közeg lesz Magyarország számára, mint amiben létezünk.

Egy szomszédunk van, amelyik nem tagja az Európai Uniónak, erről már Semjén Zsolt beszélt, ez Ukrajna, ami egy külön probléma. Bocsánat! Szerbia abban az értelemben eltér Ukrajnától, hogy Szerbiának tárgyalásai vannak az Európai Unióval a tagságról. Szerbia ugyan nem tagja az Európai Uniónak, de jó néhány tárgyalási fejezetet megnyitottak. Az unió szerint 2025-ben várható az európai uniós tagsága Szerbiának, Ukrajna esetében erről szó sincsen. Ukrajna egy olyan ország, amelynek nincsen hihető időhorizontja se a NATO-hoz, se az Európai Unióhoz való csatlakozás tekintetében, ezért ez egy külön eset. Ráadásul, mint Semjén miniszterelnök-helyettes úr mondta, egy komoly vitában is állunk. Kerülendő a helyzet súlyosbítását most csak annyit mondanék, hogy a mostani politikai vezetésével Ukrajnának semmilyen megállapodásra nem látok esélyt, számos kísérletet tettünk, és nem jártunk sikerrel. És azt kell mondanom, hogy kimerítettük a megállapodáshoz vezető tárgyalások megkövetelte lelki, politikai tartalmakat. Választások lesznek Ukrajnában, elnökválasztás lesz Ukrajnában. Szerintem a választásokig, ha a helyzet nem rosszabbodik, az már nagy eredmény a mi nézőpontunkból. És a választás után meglátjuk, hogy a mostani magyarellenes kurzus folytatódik-e Kárpátalján és Ukrajnában, vagy pedig egy Magyarországgal együttműködni akaró, ha úgy tetszik, magyarbarát kormányzat, elnöki adminisztráció jön létre. Nem akarok afelől sem kétséget hagyni, hogy mi minden lehetséges és potenciális győztessel kapcsolatban vagyunk, és már most megpróbáljuk azokat a tárgyalásokat lefolytatni, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy kedvező politikai változás után ez az értelmetlen, mind Ukrajnának, mind Magyarországnak rossz állapot változzon meg, és Ukrajna vissza tudjon térni arra az ösvényre, amelyet magyarbarátságnak vagy stratégiai szövetségnek nevezhetünk, és ami az egyetlen út Ukrajna számára, ha be akar kerülni valaha is a NATO-ba és az Európai Unióba. Mert ha tetszik, ha nem, Ukrajna keletre helyezkedik el Magyarországtól, és mind a NATO-ba, mind az Európai Unióba Ukrajna útja Magyarországon keresztül vezet. Ezért nekünk jogaink, lehetőségeink vannak, és elvárjuk Ukrajnától, hogy velünk szövetséges, velünk baráti viszonyban lévő politikai kurzust folytasson, és ne sanyargassa, ne szorongassa és ne üldözze azokat a magyarokat, akik ma Ukrajna állampolgárai, hanem adja meg nekik azt, ami jár, és használja ki Ukrajna azt a lehetőséget, hogy Magyarország készen áll Kárpátalja, sőt a kárpátaljai térségen túli területek fejlesztésében is részt venni és így hozzájárulni Ukrajna stabilizálódásához és fölemelkedéséhez. Ennyit talán az ukrán helyzetről.

A magyar kisebbségről most azért nem mondanék sok mindent, mert holnap van MÁÉRT, ahol ezeket a kérdéseket majd áttekinthetjük. Én csupán annyit szeretnék itt mondani Önöknek, megelőlegezve a holnapi találkozót, hogy fölfogásom szerint az a korszak, amit úgy nevezhetünk, hogy a száz év magány, száz év magyar magány, véget ért. Tehát az elmúlt években sikerült olyan viszonyt kialakítani a szlovákokkal is, a horvátokkal is, a szlovénokkal is meg a szerbekkel is – a román ügy egy kicsit bonyolultabb, ott a gyakori kormányváltások miatt nem pontosan tudja az ember, hogy mikor kivel kell milyen viszonyt kialakítani, de ez egy másik ügy, a lényeg az, hogy azonban az összes többi országgal sikerült egy olyan viszonyt kialakítani –, amelynek alapja a bizalom, és amelyben mindenki látja, hogy az együttműködés mindig többet hoz a konyhára, mint az ellenségeskedés. És ezért ma a meghatározó momentum a Magyarországot körülvevő országokkal való kapcsolatunkban az együttműködés a keresése. És mindenki látja, hogy aki a magyarokkal együttműködik, az jól jár. És Magyarország készen áll arra, hogy mindenkivel együttműködjön Szlovákiától Szerbián keresztül. Ez egy teljesen új helyzet. Az előző száz évnek nem ez volt a természetrajza. Most persze kockázatos dolog, kicsit nagyképű is talán egy százéves tendenciát két-három év pozitív év után más korszaknak minősíteni, de legyünk optimisták, és higgyünk abban, hogy nem egyszerűen két-három jó évünk van most, hanem egy korszakot zártunk le, és egy új százéves korszaknak az első három-négy évét éljük, és bízzunk abban, hogy ez az együttműködés mindannyiunk számára előnyös lesz, és tartós marad majd.

Most kell beszélnem néhány szót a transzatlanti kapcsolatokról is. Itt óvatosan kell beszélnem, mert a magyar diaszpóra politikai nézeteiben épp olyan sokszínű, mint a magyarországi közösség a maga politikai nézeteiben. Tehát, mondjuk, a transzatlanti kapcsolatok tekintetében, ha csak itt körülnézek, akkor látok derék republikánusokat és elfogult demokratákat is. Senkit nem szeretnék e természetű érzelmeiben érinteni, tehát nem akarom minősíteni én, nem a mi dolgunk, az amerikai viszonyokat, de mindenképpen azt tudom mondani, hogy változás következett be a mostani amerikai adminisztráció hivatalba lépését követően az amerikai-magyar viszonyrendszerben. Ennek a változásnak az a mélyen fekvő oka, hogy a mostani adminisztráció nem érzi úgy, hogy neki kellene megírnia Magyarország alkotmányát. Ez előnyös, mert mégiscsak Magyarország egy szuverén ország. Korábban, amikor megírtuk a saját alkotmányunkat, akkor az előző amerikai adminisztráció szükségét érezte, hogy jegyzékeket adjon át, hol hivatalosan, hol nem hivatalosan, amelyben fölsorolta, hogy mely pontokon kell szerinte a magyar alkotmányt átírni. Ez, túl azon, hogy a nemzetközi érintkezési szabályoknak, az arról föltételezett normáknak nem felel meg, de nekünk, magyaroknak meg végképp nem szokott jól esni, mert aki ilyesmivel próbálkozott, annak előbb-utóbb belénk vásott a foga. Nyilvánvalóan nem engedtünk ennek a nyomásnak. Majd egyszer, ha Szijjártó Pétert meghallgatják, ennek az eseménytörténet szerű összefoglalásáról, akkor sokat fognak tanulni a nemzetközi politikáról, hogy hogyan zajlanak a dolgok. Nekem most nem tisztem, hogy raboljam az Önök idejét, csak annyit szeretnék mondani, hogy az új adminisztrációval nemcsak a katonai és gazdasági kapcsolataink – amelyek egyébként a demokrata adminisztráció alatt is jól működtek – vannak rendben, hanem a politikai kapcsolataink is rendben vannak, ami jó esélyt jelent arra, hogy az Egyesült Államok irányából ne érkezzenek olyan típusú nyomások Magyarország irányába, amelyek eltérítenének bennünket a nemzeti önérdek fejlődési útvonalától.

Ebben az összefüggésben szerintem fontos még egy országcsoportról beszélni, amit általában el szoktunk hanyagolni; ez Törökország, Egyiptom és Izrael hármasa. Ez az a három ország, amelynek a migráció miatt a stabilitása elsőrendű magyar érdek. Tehát ha Törökországban a politikai stabilitás megbicsaklik, ha Egyiptomban a kormányzat elgyengül, vagy Izraelben bizonytalanság üti fel a fejét, mind a három ország ilyen fejleménye oda vezet, hogy az Európa felé irányuló és Magyarországon keresztül érkező migrációs hullámok egyik pillanatról a másikra nagyságrendekkel növekednek meg. Úgyhogy a mi érdekünk az, hogy Törökországban is és Egyiptomban is és Izraelben is stabilitás legyen. Ráadásul az izraeliekkel még sikerült kiépítenünk egy, a korábbiaknál jóval szorosabb államközi együttműködést is, amiben komoly érdemei vannak Izrael mostani miniszterelnökének, aki harminc év után először ellátogatott Magyarországra hivatalos állami látogatásra, amit azóta mi is viszonoztunk. És úgy érzem, hogy a legtöbb fontos nemzetstratégiai kérdésben, ők természetesen a zsidó közösség nézőpontjából, mi pedig a magyar közösség nézőpontjából, egyetértésre tudtunk jutni. Úgyhogy örülök annak, hogy ezzel a nagyon fontos országgal, és ne felejtsék el, 200 ezer magyar származású, magyarnak mondható zsidó ember él Izraelben, ez egy nagyon komoly magyar diaszpóra közösség, örülök, hogy ez a közösség is kapott egy esélyt arra, hogy ne idegenként szemlélje azt, ami Magyarországon történik, hiszen Magyarország elkötelezett Izrael stabilitása mellett, elkötelezett a zsidó állam létezése mellett, és ez megteremti a lehetőséget arra, hogy a Magyarországon kívül diaszpóra formában létező izraeli magyar közösség úgy tekinthessen Magyarországra, mint amelyre nemcsak az innen való elszármazás okán tekinthet szeretettel, hanem azért is, mert az új hazájának vagy az éppen mostani, aktuális hazájának a stratégiai érdekei meg az ő szülőhazájának az érdekei egybeesnek. Azért ez az embernek egy sokkal könnyebb helyzet, minthogyha a kettő között folyamatosan konfliktus lenne, amit föl kéne oldania az embernek. Ez nem egy egyszerű feladat. Örüljünk, hogy most nem ilyen időszak van, hanem kifejezetten jó együttműködést sikerült kialakítanunk.

És természetesen van még egy körülmény, amiről szólni kell, ez pedig a világgazdaság átalakulása, ami Ázsia felemelkedésével is együtt jár. Mi nem kívánunk ideológiai szempontokat érvényesíteni a kereskedelmi kapcsolatainkban. Ott, ahol üzleti lehetőség van, ott, ahol jelentős gazdasági potenciál jön létre, különösképpen így van ez Kína esetében, de más ázsiai országok, India, Vietnam is ide sorolható, Indonézia szintén, itt mi politikai előföltételek nélkül, tisztán üzleti jellegű kapcsolatokra törekszünk, és el akarunk érni egy minél jelentősebb exporteredményt. Szeretnék mindenki emlékeztetni arra, hogy Magyarország talán tavaly először jutott el arra a csúcsra, hogy a magyar export értéke a teljes magyar nemzeti össztermék értékét meghaladta. És egy olyan ország esetében, mint Magyarország, ez egy fantasztikus eredmény, mert hogyha ennek a tízmillió embernek csak a belső magyar piacon elérhető életszínvonal állna a rendelkezésére, akkor talán harmad olyan jól élnénk, mint most. Ahhoz, hogy a magyar életszínvonal ott legyen, ahol most van, és növekedési távlata legyen, ahhoz a magyar exportnak sikeresnek kell lennie, mert tízmilliós piac nem elegendő egy jólétet biztosító gazdasági rendszer működtetésére. Nekünk itt termelnünk kell, és eladnunk kell a termékeinket és szolgáltatásainkat külföldön. Exportorientált gazdaság vagyunk, azok is fogunk maradni, ez méretkérdés, következésképpen nekünk minden piacra szükségünk van a világon annak érdekében, hogy az exporton keresztül a magyar munkahelyeket és a magyar életszínvonalat garantálni tudjuk, illetve emelni legyünk képesek. Ezért van az, hogy bennünket nem ideológiai megfontolások vezetnek, amikor Indonéziától Indián át Kínáig kiépítjük a magunk gazdasági kapcsolatrendszerét.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Most már csak arra az egyetlen kérdésre kell válaszolni, hogyha ebben a keretben helyezzük el magunkat, akkor mi az, amit Önök ehhez hozzá tudnak tenni, mi az, amit mi Önöktől kérhetünk? Ha jól értem, akkor azokon a megbeszéléseken már túl vannak, amelyek a programok értékeléséről szóltak. Semjén Zsolt említette azokat a programokat, amelyeket futtatunk a diaszpóra világában. Gondolom, ezeket már értékelték, ezeket ismerik, ezekről nekem itt beszélnem nem kell. Egy dolgot talán tőlem is elvárhatnak, hogy egyértelműen szögezzem azt le, hogy ezeknek a programoknak a pénzügyi alapjai a következő években is meglesznek. Most ezt jól leszögezném akkor, ha megengedik. Az a helyzet, hogy ezek rendelkezésre állnak. Tegnap tekintettük át éppen a kormányülésen a magyar gazdaság aktuális helyzetét. A harmadik negyedévben 5 százalékos növekedés volt Magyarországon. Persze a pénz sosem elég, és mindig több jelentkező van egy forintra, mint ahány felé azt vágni lehet, ez már csak ilyen, de a dolog lényege az, hogy a nemzetpolitikának az eredményes műveléséhez szükséges pénzügyi alapok, ideértve a diaszpóra-rendszerünk működtetését is a következő években rendelkezésre fognak állni. Sőt, ott, ahol ezeket bővíteni lehet és fejleszteni, ott annak a pénzügyi alapjai is megteremthetők lesznek a jövőben.

Itt talán érdemes arra kitérni, hogy ezt a határozott elkötelezettségemet az sem befolyásolja, hogy a világgazdaság helyzetéről szóló elemzések 70-30 arányban egy kisebbfajta visszaesés, válság bekövetkezését valószínűsítik, valamikor a 2019 és 2023 közötti évek során. Szombaton lesz egy olyan megbeszélés, ahol ennek az esetleg bekövetkező helyzetnek az elhárításához vagy kezeléséhez szükséges gazdaságpolitikai akciótervet fogjuk összeállítani, hogyha ez bekövetkezne, akkor azonnal elő tudjuk húzni a sublótfiókból azokat az intézkedéseket, amelyek ennek a hatásnak az ellensúlyozására szolgálnak. Tehát Magyarországnak van „A” és pillanatokon belül, tehát már vasárnapra, ha úgy tetszik, lesz „B” terve. Attól függően, hogy a világgazdaság merre fordul, tudjuk egyiket vagy másikat alkalmazni. Magyarország fölkészül arra az eshetőségre is, hogyha az elemzők 70 százalékának lesz igaza, amelyek egy visszaesést jósolnak a világgazdaságban a következő esztendőkben. Tehát az első megállapítás az, hogy a pénzügyi alapjaink rendben vannak.

A második dolog, amit szeretnék Önöktől kérni, az, bár Önök jól harcoltak az elmúlt időszakban is, egy szavam sem lehet, mert a hozzám eljutott jelentések azt mutatják, hogy a magyarok, a magyar ügy, a magyar büszkeség meg a magyar becsület mellett legkeményebben kiálló közösségei Magyarországnak épp a diaszpórában élő magyar közösségek, amit szeretnék ezúton megköszönni. Zsolt ezt nemzethűségnek nevezi. Én fiatalabb vagyok, nekem ezek a szavak nehezebben jönnek valahogy elő, én egyszerűen csak szeretném megköszönni, hogy a magyarok becsülete mellett voltak olyan kedvesek, és kiálltak az elmúlt időszakban. Szerintem a körülmények kedvezően fognak változni ennek a munkának a szempontjából. Szükség lesz erre, de szerintem ez könnyebb lesz, mint eddig volt. Az európai parlamenti választások ezt megváltoztatják. Az amerikai választások már szerintem könnyebbé tették. Az, hogy Amerikában nemcsak mi, magyarok szoktunk jót mondani és gondolni, hanem néha az amerikaiak is, ez szerintem már valamelyest könnyíti a helyzetet. Éppen a napokban járt nálam az amerikai energiaügyi miniszter, és nyugodtan mondhatom, bár az egy texasi ember, ami ott is egy szélsőséges lelkiállapotnak felel meg, gondolom, egy erős déli ember, de teljesen egy húron pendültünk, egy szabadságharcos karakterű ember a miniszter, egy volt kormányzó, 14 évig, ha jól értem, tehát leghosszabb ideig volt kormányzója Texasnak, ő barátunk. Most jön hozzám az Önökkel való találkozót követően a vallásszabadságért felelős amerikai különmegbízott, és miután a kereszténység megvédése érdekében a világ különböző pontjain az erőinken, a ténylegesen meglévő erőinken felül teszünk erőfeszítéseket, szerintem itt is egyet fogunk majd érteni. Én úgy látom, hogy a nem liberális elkötelezettségű, tengerentúli közvéleményben a pozíciónk most jobb, mint volt néhány évvel ezelőtt. Ha bekövetkezik ez a változás az Európai Unión belül is, akkor szerintem a magyar ügyek képviselete a diaszpóra közösségek számára jóval könnyebb lesz, mint korábban volt. Én a helyzet javulására számítok. Ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetnénk, és végképp nem jelenti azt, hogy ne volna szükség az Önök munkájára, igenis szükségünk lesz az Önök munkájára a következő időszakban is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen a figyelmüket. A dolgok unalmasan jól mennek, jelentem. Ehhez kell hozzászoknunk, reményeim szerint az következő időszakban is.

Köszönöm szépen a figyelmüket!