2018. április 6. Székesfehérvár
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Fehérváriak!
Jó újra itthon, jó újra látni Önöket. Kampányzáró. Ez a hivatalos és megszokott elnevezés, ám az igazság az, hogy eszünk ágában sincs a mai napon be- és lezárni a választási kampányt. Épp ellenkezőleg: egy utolsó hajrát akarunk indítani. Ezt kell tennünk. Mert a választás mindig a végén dől el. Hiába dolgoztuk végig rogyásig az elmúlt heteket, ha a végét ellazsáljuk. Akármi is történt eddig a kampányban, akárhogyan is állnak éppen most az esélyek, a választás valójában 48 óra múlva, az előttünk álló vasárnap dől el. Kedvenc politikai filozófusom, egy bizonyos Rocky Balboa azt mondta: mindig a végén van vége. Igaza van, hallgassunk rá!
Tisztelt Fehérváriak!
Sokadik választási hadjáratunk ez. Én emlékszem olyan választásra is, ahol szombaton még mi voltunk többen, hétfőn megint mi voltunk többen, csak éppen vasárnap nem voltunk elegen. S erre aztán rá is ment Magyarország nyolc éve, s a végén örülhettünk, hogy óriási nehézségek árán, sok verejtékkel sikerült talpra állítanunk. Ezt a leckét kaptuk 2002-ben. Az okos más kárán tanul, a buta a sajátján, a reménytelen pedig még abból sem. De mi egyáltalán nem vagyunk reménytelen eset. Ezt bizonyítja, hogy most zárjuk le a második egymást követő kormányzati ciklusunkat. S itt akár meg is állhatunk egy pillanatra. Az ember azt gondolná, hogy a választási kampány tökéletesen fölösleges a kormányzópárt részéről. Mert mi más volna igazabb és igazibb, mint maga a kormányzás, annak teljesítménye, vagyis maga a valóság? Azt gondolhatnánk, aki jól viselte gondját az országnak, annak nem kell kampány, a tények úgyis önmagukért beszélnek. Lassan harmincéves tapasztalatom azt mutatja, hogy ez másképpen van. Az a tapasztalatom, hogy a nemzet, polgáraink összessége mindig, sőt a magyar mániákusan a jövőbe szeret tekinteni, ami megtörtént, az már megvan, azt fürkészi, mi vár rá, és ő személyesen mit várhat a vezetőitől.
Kedves Barátaim. Tisztelt Fehérváriak!
Mi sohasem árultunk zsákbamacskát. Most sem tesszük. Mi a jövőben is úgy fogunk kormányozni, hogy jól képviseljük a nemzet szabadságvágyát, függetlenségi törekvéseit, bátran képviseljük azt az énjét, amely a magyart magyarrá teszi. Olyan politikát vállalunk, amely a nemzetek közösségében rangos helyet biztosít a magyaroknak, és a legméltóbbak között jelöli ki nemzetünk helyét. Ez a mi vállalásunk.
Kedves Barátaim!
Ma délután azért jöttünk össze, hogy megbeszéljük, hogyan fogunk győzni vasárnap. Mert vasárnap győzni fogunk! Sok nagy csatát megnyertünk együtt az elmúlt években. Ez kellő szerénység mellett is feljogosít bennünket arra, hogy kimondjuk: vasárnap ismét győzni fogunk! Olyan csatákat is megnyertünk, amelyek első látásra és sokak szerint nyerhetetlennek látszottak. Megnyerhetetlennek tűntek, mert másoknak már korábban rendre beletörött a bicskája. Nyerhetetlennek látszottak, mert az ellenerők nagyobbnak és gazdagabbnak, vagyis hatalmasabbnak tűntek nálunk, magyaroknál. S nyerhetetlennek látszottak, mert olyan ellenszélben kellett küzdenünk, amely másokat korábban egyszerűen lefújt a pályáról. Bár a legtöbben egy lyukas garast sem adtak volna érte, mi képesek voltunk a csődbe zuhanó gazdaságot megmenteni és talpra állítani. Képesek voltunk hazaküldeni azt az IMF-et, amelyet mások csak sűrű bocsánatkérések közepette mertek még csak megszólítani is. Sőt, mi nemcsak hazaküldtük, de ki is váltottuk magunkat az adósrabszolgaságból. Megadóztattuk a bankokat és a multikat, és ezt a pénzt odaadtuk a családoknak. Visszanyestük a rezsit, a tömeges munkanélküliségből munkaalapú gazdaságot építettünk. Megvédtük a nyugdíjakat, nyugdíjprémiumot fizettünk és kétszámjegyű béremeléseket értünk el. És megállítottuk a népvándorlás első nagy hullámát. Bebizonyítottuk, hogy a nemzetek ideje nem járt le, sőt meghirdettük a nemzeti gondolkodás, művészet és politika reneszánszát. Bebizonyítottuk, hogy a keresztény kultúra és életmód nem a múlthoz tartozik, épp ellenkezőleg, magunkkal vihetjük, és magunkkal is kell vinnünk a jövőbe. Ezek mind-mind megnyert csaták. Ezek szegélyezik az elmúlt nyolc évben megtett utunkat.
Ezekkel a győzelmekkel a tarsolyunkban vonulunk fel a vasárnapi sorsdöntő ütközetre. Mert, kedves Fehérváriak, vasárnap sorsdöntő választás vár ránk. Vannak választások, amelyek nem sorsdöntőek, s vannak, amelyek azok. A nem sorsdöntő választáson csak képviselőket választunk, a sorsdöntőn a képviselők mellett jövőt is. A nem sorsdöntő választáson csak a következő négy év forog kockán, a sorsdöntőn több évtized. A nem sorsdöntő választáson hozott döntést négy év múlva ki lehet javítani, a sorsdöntő választás eredménye azonban kijavíthatatlan, végleges, visszacsinálni már nem lehet, legfeljebb együtt élni a következményeivel. Legutóbb 1990-ben, a kommunista rendszer végén álltunk ilyen válaszútnál. Szabadság vagy elnyomás? Függetlenség vagy idegen katonai megszállás? Végül a szovjeteket hazaküldtük, a kommunizmust meglékeltük és elsüllyesztettük, visszafoglaltuk az országunkat, megszületett a szabad Magyarország. Ma, huszonnyolc évvel később úgy áll a helyzet, hogy el akarják venni az országunkat, idegen érdekeket kiszolgáló ellenzéki pártokat akarnak kormányra juttatni, idegenek zsoldjában álló ellenzéki politikusoknak akarnak hatalmat adni, hogy aztán lebontsák a kerítést, és elfogadják Brüsszel kezéből a kötelező betelepítési kvótát, és így Magyarországot bevándorlóországgá alakítsák, majd kiszolgáltassák megbízóik pénzügyi és hatalmi érdekeinek. Vasárnap tehát Magyarország sorsa hosszú évtizedekre és visszacsinálhatatlanul eldől. Ha a gát átszakad, ha a határokat megnyitják, ha a bevándorlók beteszik a lábukat, már nincs visszaút. Hiába szeretné, még a német kancellárnak sem áll hatalmában a történelem kerekét visszafele forgatni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Miért éppen itt, Székesfehérváron gyűltünk össze? Nem azért, mert ide jártam gimnáziumba. Habár hálás vagyok Székesfehérvárnak, hálás vagyok a Teleki Blanka Gimnáziumnak és a MÁV Előrének is. Valójában azért jöttünk ide, Székesfehérvárra, hogy súlyt és nyomatékot adjunk a szavunknak. Azért jöttünk össze éppen itt, hogy szándékaink komolyságát, elszántságunk erejét és elkötelezettségünk szilárdságát bemutassuk. Itt akartunk állni, ahol ezer évvel ezelőtt a magyarok ősi temploma állt. Itt akartunk állni, ahol a keresztény magyar királyság megszületett, ahol államalapítónk viselte küldetése súlyát, elvégezte munkáját, és beteljesítette küldetését. Itt akartunk összegyülekezni, ahol a magyar nép életének máig tartó fejezete, a keresztény államiság elkezdődött. Itt érezzük igazán, milyen tétje is van az előttünk álló vasárnapi küzdelemnek. Mikor itt állunk, ezen a helyen, viselnünk kell az ő tekintetüket, és alá kell vetni magunkat az ő mércéjüknek. Itt áll előttünk az országalma, rajta három dátum. 1001. István király megkoronázása, 1688. a város megszabadulása a török megszállás alól és 1938. Szent István halálának 900. évfordulója. Amit ők megalapítottak, amiért megharcoltak, amit megvédtek és megtartottak, azt kell most nekünk is megvédeni, megtartani, és ha eljön az idő, gyermekeinknek és unokáinknak továbbadni. Magyarország a mi hazánk, nekünk nincs másik. Ezt kell megvédeni, ezt kell megőrizni, mert nélküle hontalanok, árvák és földönfutók leszünk a nagyvilágban.
Végül már kedves Fehérváriak, már csak arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy mit kell tennünk még? Az első és legfontosabb, hogy mondjuk el mindenkinek, milyen veszély fenyegeti a hazánkat. Az elmúlt évek eredményeit együtt harcoltuk ki a magyar emberekkel. Közösen értük el, közösen elértük, hogy végre van jövőnk, van mit megvédenünk. Nézzenek körül, nem éppen nyugodt világban élünk. Európát számos konfliktus terheli, hadseregek csatáznak a keleti szomszédunkban, kereskedelmi háború fenyeget az Európai Unió és az Egyesült Államok között. De mind közül a legnagyobb veszély, hogy bevándorlók milliói fenyegetnek délről, és Európa vezetői összefogva egy milliárdos spekulánssal nem a határokat akarják megvédeni, hanem a bevándorlókat akarják beengedni. Ez az igazság. Mi megépítettük a kerítést. Megvédtük a déli határt. Nemet mondtunk Brüsszelben minden betelepítésre, de a veszély nem múlt el. Alig várják, hogy újrakezdjék. 48 óránk van arra, hogy ezt újból és kellő erővel elmondjuk mindenkinek. Ez nem is olyan könnyű feladat. Tagadnak és hazudnak, mellébeszélnek és rágalmaznak. Cenzúra van, a filmeket törlik, a videókat letiltják. Nekünk ezért őszintén, tisztán és pontosan kell beszélnünk. Nyíltan és kertelés nélkül kell beszélnünk arról, hogy Brüsszelben, az ENSZ-ben és Soros György alkimista műhelyében milyen jövőt szánnak nekünk.
A gimnáziumban itt, Fehérváron azt tanultam talán Karinthytól, idézem őt: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Mondjátok el hát mindenkinek, hogy az első tízezer bevándorlót még az idén Magyarországra akarják telepíteni. Mondjátok el hát mindenkinek, hogy a paktumot már Gyurcsánytól Vonáig mindenkivel megkötötték. Mondjátok el hát mindenkinek, hogy a migráció az a rozsda, ami lassan, de biztosan felemészti a hazánkat. Mondjátok el hát mindenkinek, hogy a migránsokat nekünk kell eltartani. Ha jönnek a betelepítések, hiába lesz gazdasági növekedés, nem lesz miből támogatni a családokat, és nem lesz miből fizetni a nyugdíjakat. Mondjátok el hát mindenkinek, hogy a tömeges migráció fenyegeti a hétköznapok megszokott biztonságát. A tömeges migráció növekvő terrorveszéllyel jár. Világos, mint a nap: ahol van tömeges migráció, ott a nőket erőszakos támadások fenyegetik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Végül arra kérek mindenkit, gondoljuk át, mi az, ami igazán fontos dolog az életünkben. A családunk, a gyermekeink, az emberi méltóságunk, a szabadságunk, a kultúránk, a hitünk és a hazánk. Mindezt most kell megvédenünk! A dolgok a kampány végére leegyszerűsödtek, két jövő közül választhatunk. Az egyiket Soros jelöltjei kínálják, a másikat a Fidesz és a kereszténydemokraták jelöltjei képviselik. Nekünk Magyarország az első, nekik Soros György és az általa kínált hatalom az első. Mert pénzért és hatalomért mindenre képesek.
Kedves Barátaim! Tisztelt Fehérváriak!
Önök ismernek engem, talán elhiszik, hogy nem hajlok meg mindenféle szélnek, de egyedül semmire sem megyek. És a következő hónapok és évek fontos pillanataiban az Országházban minden képviselőre szükségem lesz. Amikor az országot meg kell védeni, amikor Brüsszelben a betelepítésre nemet kell mondani, akkor csak a mi jelöltjeinkre lehet számítani.
Kedves Barátaim!
A hátralévő 48 órában arra kell figyelnünk, hogy a fegyelmezettebb és kitartóbb énünk maradjon felül. Kérem, ne engedjünk az elbizakodottságnak, ne engedjünk a hányavetiségnek, s ne higgyük el, hogy már zsebben van a győzelem. Ne higgyünk a közvélemény-kutatásoknak. Nekünk nem a közvélemény-kutatásokat kell megnyernünk, hanem vasárnap este a választást. Megtanultuk, hogy a győzelem nekünk sohasem hullott az ölünkbe. A sikerért nekünk mindig kétszer annyit kellett dolgoznunk, mint másoknak. És ez igaz lesz vasárnap is. Mindenkinek, aki meg akarja őrizni Magyarországot magyar országnak, el kell mennie szavazni, és mindkét szavazatát a Fideszre kell adnia. Csak ez a biztos. Minden más hazárdjáték, és veszélybe sodorhatja a jövőnket. A visszaszámlálás elkezdődött. 48 óránk van, hogy mindenkit elvigyünk szavazni. Egy ember, két szavazat. Több millió magyar, sokmillió szavazat. Ez áll szemben sok millió dollárral. És én hiszek abban, hogy több millió magyar akaratot nem lehet pénzzel legyőzni.
Kedves Barátaim!
Végül a leghevesebb küzdelem idején is arra kérek mindenkit, hogy tekintsen a szívébe, lássa meg szomszédjában a felebarátját és a honfitársát. Egy vérből valók vagyunk, mondta a farkasok fia, és igaza van. Összeköt bennünket a szívünk, az emlékeink és a hűség a hazánkhoz. Mind magyarok vagyunk. Magyarnak lenni azt jelenti, hogy szeretjük a hazánkat, és tiszteljük egymást. Amíg ez így marad, addig a magyaroknak a leghatalmasabb és leggazdagabb ellenségektől sem kell visszarettenniük. Volt elegendő időnk, hogy megtanuljuk, amíg együtt maradunk, mindig győzni fogunk.
Magasba a zászlókat! Fel, győzelemre! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!