Kormányportál

2020. június 19.

Nagy Katalin: Kilencvennyolc napig voltak érvényben Magyarországon a korlátozások, most a veszélyhelyzet lejárt, a rendkívüli jogrend véget ért. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt!

Jó reggelt kívánok!

Most, amikor mindenki örül annak, hogy majdnem minden korlátozásnak vége, akkor olyan jó érzése lenne az embernek, de közben meg azt látjuk, hogy bizonyos szomszédainknál, Ukrajnában, Romániában emelkedett a fertőzöttek száma. Sőt, Szlovéniában újragondolják, hogy esetleg szigorítanak bizonyos szabályokat. Nem korai nálunk ennek a helyzetnek a végét vetni?

El is döntötték Szlovéniában. Tegnap hosszan tárgyaltam Szlovénia miniszterelnökével, akik egyébként ott egy kormányváltást követően egy fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Szlovénia a legsikeresebben védekező országok közé tartozik. Azt mondta, hogy legalább három ország tekintetében, három balkáni ország tekintetében vissza fogják állítani a belépési korlátozást, tehát aki Koszovóból, Boszniából, talán Szerbiából érkezik Szlovéniába, az 14 napig karanténban kell tartózkodjon. Ez egy fontos figyelmeztetés, és ez nem valahol messze történik tőlünk, hanem itt, a szomszédunkban. Észnél kell lenni, ha szabad ilyen egyszerűen fogalmaznom, de ne rontsuk el a kedvünket, tehát azért örüljünk, hogy az első csatát megnyertük, és ne csak annak örüljünk, hogy sikerült megmenteni több tízezer ember életét, mert végül is erről beszélünk. A sikeres védekezés fehéren-feketén azt jelenti, hogy megmentettük sok tízezer ember életét, különösképpen idős honfitársaink életét. Tehát ezt ne minősítsük le, ezt tekintsük továbbra is egy nagy teljesítménynek, mert mégis mi lehetne fontosabb annál, minthogy az ember veszélybe került polgártársainak vagy honfitársainak megmentse az életét? Ennél nagyobb tett aligha van, de közben azért gondoljunk arra, hogy ennek a sikernek az előföltétele mégiscsak a fegyelmezettség meg az összefogás volt. Tehát két dolgot ne felejtsünk el, hogy továbbra is, ha majd újra úgy alakul, jön, mondjuk, második hullám, akkor vegyük elő a fegyelmezettségünket, és ugyanúgy fogjunk össze, mint ahogy összefogtunk az első hullám esetén. Tehát én nem azt mondanám, hogy már most féljünk, hanem most örüljünk annak, hogy sikerült. Sőt, olyan mondatokat is mondhatunk, amiről az ember azt hitte, hogy az ő életében már nem hallhat Magyarországon, például a magyar egészségügyi rendszer a járvány kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európai egészségügyi rendszerek. Hála és köszönet az orvosainknak, az ápolóinknak és persze az operatív törzsnek is! Tehát szerintem ne a kedvünket rontsuk le, hanem ünnepeljünk, örüljünk, meg szabadság van, végre lehet élni, és közben legyünk készen arra, hogy miután nincsen vakcina, a vírus itt van közöttünk, ezért visszatérhet, és ha visszatér, akkor ne habozzunk majd meghozni a szükséges döntéseket. Én egyébként erre készen állok, a tegnapi tárgyalásom a szlovén kollegámmal ebben meg is erősített, tehát hogyha a jelek arra mutatnak, hogy jön a második hullám, akkor nem fogunk habozni, hogy a szükséges jogi és gazdasági lépéseket megtegyük, mert úgy, mint a megelőző hónapokban, a jövőben is kockára kerülhet több tízezer magyar ember élete, amit meg kell menteni.

Nyilván, ugye, nyugodtabb az egész kormány vagy az operatív törzs, hiszen valóban látjuk azt, hogy a magyar egészségügy felkészült ennek a feladatnak az ellátására. Most már annyi eszköz van szerencsére, ami elég lesz, hogyha lesz egy második hullám. Láttuk, hogy mennyi érkezett. A járványügyi készültség tulajdonképpen ezt jelenti, hogy folyamatosan figyelni kell mindenre?

Több dolgot jelent: az operatív törzs marad, a tiszti főorvos hatáskörei meg vannak erősítve, az ellátáshoz, a járvány idején szükséges ellátáshoz elengedhetetlen eszközök a raktárban, ezeknek a szintje, a készültségi szintje járványállapotban van, tehát holnap reggel is képesek vagyunk több tízezer embert ellátni. Ne felejtsük el azért, hogy úgy kezdődött az egész, hogy kinyitottuk a tévékészülékeket, és azt láttuk, hogy Nyugat-Európában emberek halnak meg, mert nincs elég lélegeztetőgép, mert nincs kórházi ellátás, mert nincs elég ágy, és így tovább. Ugye, miután a mi fejünkben időben szólalt meg a csengő, ezért mi egy katonainak mondható logika szerint felépített gyakorlatban lényegében fölkészültünk egy tömeges fertőzésre, amit aztán sikerült megakadályoznunk, meg elkerülnünk, de ettől még a gyakorlat megtörtént. Tehát ha holnap az előzőnél is nagyobb erővel törne ki a járvány, akkor Pintér Sándor és jómagam pontosan tudjuk, hogy melyik polcról melyik dossziét kell levenni és kinyitni, Kásler Miklós pontosan tudja, hogy melyik dossziét kell levenni és kinyitni, mert az országnak megvolt az a katonai gyakorlata, hogy hogyan kell egyszerre 30 ezer ágyat egy esetleges tömeges fertőzésnél az emberek rendelkezésére bocsátani, hogyan kell hirtelen beüzemelni nyolcezer lélegeztetőkészüléket, és melyik orvosnak és ápolónőnek hova kell mennie, hová fogják vezényelni, hol fog aludni, kitől kap enni, hol fog dolgozni, ki lesz a munkahelyi főnöke, hogyha bekövetkezik a második hullám idején egy tömeges fertőzés. Tehát nem kívánom, hogy élesben is ki kelljen próbálnunk ezt a tudást, de ezzel a tudással rendelkezünk, ez óriási érték, ebből még tíz-húsz évig is élni fogunk.

Ön úgy fogalmazott, hogy jobban teljesített a magyar egészségügy, mint a nyugat-európai nagyon sok országban, Olaszországban, Franciaországban vagy Spanyolországban. Mégis onnan jönnek, ugye, a kritikus hangok, Nyugatról, például a magyar rendkívüli jogrenddel kapcsolatban, aminek már vége van, holott még ott nagyon sok helyen még mindig tart.

Régi nóta ez. Ugye, van ez a nemzeti kormányok és a nemzetek meggyengítésére, felszámolására, birodalmi rendbe gyömöszölésére irányuló nemzetközi politika, amit most már gyakran nem is csak államok, hanem államok fölötti, globális, nemzetközi szervezetek és az azt fenntartó, abból élő, azt finanszírozó, magukat nemzetek fölött állónak érző üzletemberek, pénzemberek működtetnek. Ha ránéz az ember az európai térképre, akkor egészen megdöbbentő dolgot lát. Én egy olyan miniszterelnök vagyok, aki részt vett 1988-ban a Fidesz megalakításában, és én jól emlékszem arra, hogyha az a szó, hogy Nyugat, elhangzott, akkor ott csak pozitív képzettársítások történtek. Akkor most idézek az akkori szovjet propagandából, hogy a feketéket bezzeg verik Amerikában, közben jót nevettünk, meg hogy Coca-Cola-mámorban fetrengenek a fiatalok Nyugaton. Ennyit tudott a szocializmus kritikaként mondani a Nyugatról. Tehát itt mindenki úgy gondolta, hogy nincs bonyolult dolga a kommunisták összeomlása és a szovjetek távozása utáni magyar vezetésnek. Azt kell csinálni, amit ott, mert ott minden rendben van. Na, most ránézek Nyugat-Európa térképére, harminc évvel később, és azt látom, hogy emberek halnak meg, mert nem tudják őket ellátni. Azt látom, hogy a négy legnagyobb európai gazdaságból hármat meg kell mentenünk, mert a pénzügyi csőd felé rohan. Azt látom, hogy legalább 10 százalékkal csökkeni fog több nyugat-európai gazdaságnak a gazdasági teljesítménye ebben az évben. Mínusz 10 százalékról beszélünk! Az adósságaik, az államadósságaik 120 százalékig mennek fel, az már a kezelhetetlen tartományban van. Azt is látom, hogy a törvény meg a rendőrség kivonul az utcákra, és erőszakhullám söpör végig, szobrokat döntögetnek, áldatlan állapotok vannak, bandaháborúk zajlanak civilizált nyugat-európai országok gyönyörű szép kisvárosainak az utcáin. Szóval ránézek azoknak az országaira, akik ide üzengetnek nekünk, hogy hogyan kell helyesen élni meg jól kormányozni meg jól működtetni a demokráciát, és nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.

Ebbe a sorba tartozik az, hogy az Európai Bíróság most újra elmarasztalta Magyarországot a civil szervezetek, illetve, ugye, a nem kormányzati szervezetek átláthatóságáról szóló törvény miatt?

Nézze, kétségkívül van egy – erős kifejezést fogok használni – liberális imperializmus Nyugat-Európában, amerikai demokraták, az amerikai baloldal is része ennek, akik megpróbálják a világlátásukat, értékválasztásaikat, fölfogásukat, ideértve a családról vallott nézeteiket, a migrációról vallott nézeteiket, a munkáról vallott, de leginkább a munkanélküliségről vallott nézeteiket ráerőltetni olyan országokra, amelyek másképp gondolkodnak a családról, a migrációról, a rendről, és így tovább. Kétségkívül a nemzetközi bíróságok gyakran részei ennek a hálózatnak. Én nem szeretem azt az egyszerű megoldást, hogy minden bonyolult nemzetközi jelenség mögé odaképzelünk egy összeesküvést, de ettől még összeesküvések vannak, és kétségkívül a formális kereteket megkerülve háttérhatalmi szervezkedések vannak. Bizonyos bírói ítéletekből ez egyértelműen kiolvasható. És miután látjuk, hogy kik azok a magyarok, akik egyébként a nemzetközi ítélkezésben részt szoktak venni, különösen, ha emberi jogi vonatkozásokról van szó, akkor nagyon könnyen megtaláljuk az összefüggést a Soros-féle nemzetközi hálózattal, amelyik ennek a liberális imperializmusnak egyébként a nyugat-európai főparancsnoksága. Na, most ami az ítéletet illeti, bár még nem olvastuk a leírt ítéletet, csak az első híreket ismerjük, és az úgy hangzik, hogy ezt a törvényt, amit mi a külföldről támogatott szervezetek átláthatósága érdekében hoztunk, nem fogadja el az Európai Bíróság. De nekem jókedvem lett, amikor elolvastam az erről szóló híradásokat, mert abban az szerepel, remélem, az ítéletben is benne van, hogy az átláthatóság olyan érték, amelyet joggal tűz ki célul egy parlament vagy egy kormány. Úgyhogy a magyar emberek jól döntöttek, hiszen ezt a törvényt egy nemzeti konzultáció előzte meg, 90 százalékban támogatták az átláthatóság szempontját. Tehát a magyar emberek jól döntöttek, még a globális ítélethozók szövegét vagy döntését félig-meddig ismerve is ezt mondhatom, hogy jól döntöttek, mert azt nem merték mondani Luxemburgban, tehát az Európai Bíróságnál, hogy a civil szervezetek átláthatósága ne volna egy magasrendű szempont, csak ezt úgy kell megvalósítani, az átláthatóságot, hogy kevesebb korlátozást jelentsen az ő számukra. Ez lehetséges. Tehát nem lesz nehéz ezt az ítéletet betartani, de hogy az átláthatóságnak 100 százalékig érvényesülnie kell Magyarországon, az bizonyos. Azt én soha sem fogom elfogadni, hogy a magyar politikai életben részt vevő szervezetekre, például a pártokra vonatkozó, azt kialakító szabályok gyengébbek legyenek, vagy eltérjenek az általános transzparencia-szabályoktól. Megfordítva, vagyis aki a politikai életben részt vesz, az emberek gondolkodását befolyásolni akarja, nyíltan azt akarja, hogy bizonyos kérdésekben az emberek állást foglaljanak, bizonyos célokat a politika világában közösen valósítsanak meg, nos, ezekre a szervezetekre egyforma erejű átláthatósági szabályoknak kell vonatkozniuk. Az nem lehet, hogy a parlamentben felelősséget vállaló politikai pártok átláthatósági szabályai szigorúbbak legyenek, mint a szintén politikai tevékenységet végző, de nem parlamenti képviseletre törő szervezetek szabályai. Azoknak ugyanolyan átláthatónak kell lenniük. Én szeretném világossá tenni a magyar választópolgárok előtt, hogy a külföldről érkezett, politikai célból ide elküldött minden forintról minden magyar ember tudni fog, mert joga van hozzá, hogy tudhasson. Nem tudom elfogadni az ezzel kapcsolatos ellenvéleményeket a civilek részéről, mert aki nem rest külföldről pénzt elfogadni, az ne szégyellje azt bevallani. Ha nem szégyen a pénzt elfogadni, akkor nem szégyen azt nyilvánosságra hozni. Ha szégyen az egyik, persze akkor szégyen a másik is. Tehát azt szeretném, ha Magyarországon egy demokráciához méltó módon a magyar emberek pontosan tudhatnák, hogy kik mennyi pénzt tesznek bele a politikai életbe annak érdekében, hogy az ő döntésüket, az emberek döntését befolyásolják.

Ön utalt a konzultációra, a nemzeti konzultációra. Én emlékszem, amikor a járvány első fertőzöttjeiről, ugye, az iráni diákokról megérkeztek a hírek, akkor az egyik momentumos politikus úgy fogalmazott, hogy nem lehet ilyen szerencséje Orbán Viktornak. Szóval lehet, hogy az Ön kormányzása ideje alatt nem a szerencsére szokott alapozni?

Nézze, először is mondjuk ezt ki nyíltan, Magyarországon vannak a politikai életnek olyan szereplői, akik csökkenteni akarják Magyarország szuverenitását, csökkenteni akarják hazánk nemzeti függetlenségét, és miután nemzeti kormányunk van, az emberek döntésének eredményeképpen egy nemzeti szuverenitást első helyre helyező kormányunk van, ezért élesen támadják a magyar kormányt. Ők azt szeretnék, hogyha minél több jogot a magyar emberektől valahogyan átszállítanánk Brüsszelbe. Ezt hol Európai Egyesült Államoknak hívják, hol az európai intézmények megerősítésének, hol az európai értékeket garantáló európai testületeknek a megerősítéseként írják le, de ezek mind ugyanannak a liberális imperializmusnak az eszközei. Tehát igenis vannak Magyarországon olyan politikai szervezetek, amelyek a saját hazájuk függetlenségének a csökkentésére törnek. Az ő számukra, amikor kiderül, hogy ez a szuverenitás, ez a függetlenség Magyarországon veszélyben van, mondjuk, mert külföldi diákok nem hajlandóak betartani a szabályokat, és ők terjesztik itt a fertőzést, ami azért mégiscsak szuverenitás kérdése, hogy külföldiekkel szemben is fel kell lépnünk, akkor hirtelen nem a magyarok oldalára állnak, hanem mindig az idegenek, a külföldiek, a mások, a hatalmi központok oldalán találjuk őket. Ilyen a magyar politika, ez nem új dolog, ha valaki azt hinné a hallgatók közül, hogy ez csak tegnap kezdődött, akkor téved. A kutakat régóta mérgezik, legalább 150 éves története van annak, hogy bizonyos magyar politikusok a nemzetközi színtéren rendszeresen a hazájuk ellen dolgoznak. Volt olyan baloldali is – ezt a történelem lapjaira följegyezték –, aki az első világháborúban, amikor az életünkért harcoltunk, hogy a történelmi Magyarországot meg tudjuk tartani, képes volt az olasz hadseregbe bevonulni, hogy szétverje a saját személyes közreműködésével is a történelmi Magyarországot. Ezek nem új dolgok, ilyen emberek mindig is voltak, csak nem szabad, hogy az a képzet alakuljon ki, hogy ez valami döntő, befolyást gyakorolni képes, erős vagy többségi álláspont lenne. Magyarországon a rendes emberek vannak elsöprő többségben, akik szeretik a hazájukat és nem átadni akarják a közös életünket meghatározó jogköröket valaki másnak, hanem azt akarják, hogy az itt maradjon, és akiket megbíznak azzal, hogy működtessék az országot, azok pedig becsületesen tartsák be ezeket a szabályokat, és működtessék jól az országot. Azért mégiscsak mi vagyunk elsöprő többségben Magyarországon.

Akkor a konzultáció, az emberekkel való párbeszéd az éppen ez ellen a kútmérgező folyamat ellen tud tenni valamit?

A nemzeti konzultáció a legfontosabb dolog, tehát most úgy alakul a világpolitika, olyan szabályok szerint kell alakítani a politikát, amit demokráciának neveznek. Ez nem volt mindig így. Egy demokráciában, amikor az a nemzetközi közfelfogás, hogy a demokrácia helyes és jó dolog – én egyébként osztom ezt az álláspontot –, akkor bizonyos szabályokat mindenhol szem előtt kell tartani, és be kell tartani. A demokráciában egyetlen megfellebbezhetetlen vélemény van, az pedig a választási eredményekben testet öltő népakart. Na, most ez négyévente van. Ugyanakkor jól látható, hogyha egy nemzeti függetlenségért kiálló, az országért kiálló kormányunk van olyan emberekkel, akik kiállnak Magyarországért, akkor nem négyévente van egy csata, hanem a nemzetközi színtéren folyamatosan küzdelmet kell folytatni. Meg hát a belső ügynökökkel szemben is, ahogy az előbb elmondtam, akik nem is titkos ügynökök ráadásul, mert felírják a saját homlokukra, hogy őket Soros György fizeti, hogy ők át akarják alakítani Magyarországot, ők meg akarják dönteni a kormányt, és így tovább, és így tovább. Tehát ilyenkor négyévente nem elég egyszer közös álláspontot kialakítania egy közösségnek, vannak olyan kérdések, és vannak olyan időpontok, amikor nagy jelentősége van annak, hogy egyetértési pontokat hozzunk létre, amikor demonstráljuk saját magunk felé is és a külvilág felé is, hogy bizonyos kérdésekben a magyarok, ha nem is egyhangúan, de nagy többségben azonos álláspontot vallanak. Most például a vírus esetleges második hullámával szembeni védekezés és a gazdaság újraindítása kérdésében indítottunk konzultációt, hogy legyen tíz-tizenkét olyan pont, amelyről nem vitatható, hogy annak úgy kell lennie, hiszen egy nemzeti konzultáció erősítette meg. Erre rá lehet állni, ez nagy segítséget jelent a kormánynak, de szerintem nagy segítséget jelent az embereknek is itt, Magyarországon.

Szüksége van-e Magyarországnak az uniós gazdasági segítségre, vagy anélkül is újra tudja indítani a gazdaságot?

Innen majd egy videokonferenciára megyek, aminek az első fordulóját tegnap tartottuk a 27 európai miniszterelnök részvételével. Tegnap az unió keleti politikája volt napirenden, ma pedig a gazdaság újraindítása, az európai gazdaság újraindítása. Innen tudom a számokat, mert megnéztem a többiekét, látom, hogy 10 százaléknál is nagyobb nemzetiössztermék-csökkenések lesznek bizonyos országokban, és mondom, 120, 130, 160 százalékos, a nemzeti össztermék ilyen magas arányát is meghaladó államadósságok halmozódtak fel, ami most nem tűnik nagy problémának, mert most sok és olcsó pénz is van a piacon. De ez nem lesz mindig így, mert ismerjük a gazdaságtörténetnek a ciklikusságát, ismerjük a fejezeteit, amelyek arról szólnak, hogy hirtelen az olcsó pénz eltűnik, és csak drága pénz lesz elérhető a piacon, a kamatok emelkedni kezdenek, és az az ország, amelyik 90-100 százalékos, 120-130 százalékos államadóssággal küszködik, nagyon nehezen tud külső segítség nélkül talpon maradni, ha egyáltalán. És akkor jönnek az uzsorások, ráteszik a kezüket az egész országra, és akkor ott befellegzett. Láttunk ilyet is Európában csak az elmúlt húsz évben is. Tehát van okunk arra, hogy ma összeüljünk, a bajban lévő országok azt mondják, hogy sürgősen egy nagyon komoly közös hitelt kell felvennünk. Már elmondtam Önnek, hogy a magyar ember logikája más, a mi életösztöneink mások, mi azt a pénzt szeretjük elkölteni, amit már megkerestünk, és ha mégis úgy gondoljuk, hogy hitelt veszünk föl, mert először akarunk költeni és utána megdolgozni érte, akkor meg minden család, minden ember, minden ország fussa a saját kockázatát, mert ez rendkívül kockázatos, és ha rosszul döntött, ne rántsa magával a szomszédját, a családtagját, egy másik családot vagy éppen egy másik országot. Most azonban olyan gyalázatos állapotban van számos európai uniós ország pénzügyi szempontból, hogy aligha tudjuk elkerülni azt, hogy jóváhagyjuk, hogy Magyarország is hozzájáruljon egy ilyen nagy, közös hitelfelvételhez. Ez egyszerre veszély és egyszerre lehetőség. Veszély, mert ha rosszul költik, rosszul költjük el, akkor bukta van, ugyanakkor esély is, mert ha meg jól csináljuk, akkor meg tudunk erősödni. Na, most a múlt heti kormányülésen, már Palkovics miniszter úr vezetésével felállítottunk egy munkacsoportot, aminek az a dolga, hogyha ez az új európai gazdasági újraindítási terv megvalósul, akkor látjuk, hogy Magyarországnak körülbelül mennyi forrás nyílik majd meg, s legyenek meg azok a programjaink, amelyeket ezzel majd finanszírozunk. Itt régi elmaradt ügyei vannak Magyarországnak, például, ugye, részben a zöldítéssel összefüggően a villamosenergia-szállítási rendszerünk lerobbant állapotban van, ha kis napelem-parkokat akarunk fölkötni a nagy hálózatokra, ahhoz komoly beruházásokat kell csinálnunk, tehát a zöldítés megköveteli ezt. Akkor itt van jogos észrevétele a szakmának már évek óta, hogy a teljes magyar vízgazdálkodási rendszerre kevesebb pénz jut, mint amire szükség volna, itt is vannak elmaradt felújítások és fejlesztések, amiket meg tudunk csinálni. Csak a magyar vízhálózati rendszer teljes felújítása több ezermilliárd forintot igényelne. Tehát számos programunk van, amelyeket pillanatok alatt aktiválni tudunk, és értelmesen, nem szétszórva a pénzt, hanem értelmesen összpontosítva néhány feladatra, egyetemeinknek például a föltőkésítése, tehát néhány feladatra pillanatok alatt föl tudunk használni. Tehát nekünk nem okoz nehézséget, a kész programjaink megléte miatt nem okoz nehézséget, hogy egy nagyobb európai uniós összeget a nemzetgazdaság megerősítésére tudjunk fordítani. Úgyhogy én úgy érzem, hogy Magyarország esetében a veszély persze nem nulla, de ez sokkal inkább lehetőség, mint veszély, de a kisördög nem alszik, figyelni kell, mert másoknak nem sikerült az elmúlt években olyan hatékonyan gazdálkodnia, mint Magyarországnak.

A beszélgetés végén múltkor is megkérdeztem a Lánchidat. Nem érti az ember, hogy miért nem történik semmi. Bár tudom, hogy ez nem kormányhatáskör, hanem a főváros hatásköre, de már lassan azon gondolkodnak az emberek, hogy lehet, hogy ki kellene kerülni a Lánchidat, úgy kellene átmenni Budára, nehogy baj legyen.

Nézze, vannak dolgok, amik meghaladják a mi értelmünket. Általában én nem rossz szándékot látok ilyenkor, hanem szerencsétlenkedést. Tehát kilenc hónapja, vagy nem is tudom már, hány hónapja szerencsétlenkednek és toporognak az ügy körül azok, akiknek döntéseket kellene hozni. Mindig mondtam, kell találni jó gyakorlati szakembert. Tehát az nem szégyen, hogyha egy testületben, mondjuk, egy önkormányzatban sok az elméleti szakember, annak haszna is lehet, de akkor meg kell találni azt a néhány gyakorlati embert, akire rá lehet bízni az ügyek intézését. Azt pedig szánalmasnak tartom, hogy rendre pénzhiányra hivatkoznak. Éppen most, ahogy a költségvetést tervezzük, látom, hogy a fővárosnak a számláján 100 milliárd forint felett, talán 180 milliárd forint van, tehát tele vannak pénzzel, csak értelmesen fel kellene használni. De most, miután a választások megvoltak a fővárosban, egyetlen dolgot tudunk tenni: szurkolunk nekik, hogy sikerüljön.

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.