Kormányportál

2020. augusztus 21.

Nagy Katalin: Ahogy a hírekben hallottuk, Európában csak Norvégiában javul a járványhelyzet, a közvetlen környezetünkben, akár Ausztriában, akár Horvátországban pedig romlik. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt! Lehet, hogy szükség lesz újabb óvó intézkedésekre, tiltó intézkedésekre? Hogy’ látja?

Jó reggelt kívánok! Szükség lesz. A kormány ezen a héten tartott ülésének is ez volt a kiemelt napirendi pontja, és közvetlen kapcsolatokat építettünk ki az osztrákokkal és a horvátokkal, mert – persze megemelve a kalapunkat az Önök szakmája előtt – azért csak a sajtóhírekre hagyatkozni ilyen ügyekben azért nem lehet. A horvátok ráadásul próbálják menteni a turisztikai szezonjukat, és ezért rendszeresen küldenek értelmező, saját adatokat tartalmazó papírokat, de azok nem néznek ki sokkal jobban, mint a sajtóhírek. Tehát a helyzet úgy áll, hogy a magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a helyzet, és ezért az a korábbi állításunk, hogy Magyarország számára a legnagyobb veszélyt most a fertőzés behurcolása jelenti, ez nemcsak hogy érvényes, hanem érvényesebb, mint korábban volt. Az is igaz, hogy nyár van, vakáció, nyaralás, de ennek mindjárt vége van, és kezdődik az iskola, és a családok szempontjából a legfontosabb az, hogy az iskola és az óvoda rendben meg tudja kezdeni a szokásos munkáját, működését. Én a digitális oktatásra való átállást sikeresnek láttam a járvány első szakaszában, talán még a vártnál is sikeresebbnek, de ne higgyük azt, hogy annak nincsenek árnyoldalai, mert bár különböző becsléseink vannak, ennek a fölmérésével foglalkozunk, de azért szerintem tíz százalék fölötti diák egyszerűen eltűnt a rendszerből, tehát nem kapcsolódott be, nem vett részt, vagy csak időnként vett részt az oktatásban, és nagyobbak a különbségek szerintem egy digitális oktatás eredményeképpen, mintha együtt tartjuk osztályteremben a gyermekeinket. És most, amikor szeptemberben újraindul az iskola, akkor valószínűleg nagyobb lesz a tudásbeli különbség egy-egy osztályon belül, mint a járvány kitörése előtt volt. Tehát ismét egységes osztálymunkát kialakítani komoly szakmai kihívás lesz majd a pedagógusaink számára. Én hiszem, hogy meg tudnak birkózni ezzel, de nem lesz könnyű dolguk. Tehát én azt akarom ezzel csak mondani, hogy ne tekintsünk úgy a digitális oktatásra, mint a bohóctréfában, hogy van másik. Nem működik a rendes, elővesszük a másikat, és ugyanolyan jó, mint az előző volt. Nem ugyanolyan jó. Lehet, hogy egyszer majd ugyanolyan jó lesz, én nem akarom azt mondani, hogy nincs itt még óriási fejlődési lehetőség, de itt és most a személyes találkozáson alapuló oktatási rendszer a mi nevelési, pedagógiai céljainkat inkább tudja szolgálni, mint a digitális megoldás. Az csak tartalék. Tehát tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy elkerüljük a szokásos rendtől eltérő módon folyó oktatást, és védjük meg a hagyományos osztályokra és iskolai jelenlétre épülő oktatási szisztémánkat. Ezért mindent meg kell tennünk a járvány behurcolása ellen. Hoztunk is mindenfajta döntéseket…

Akkor ezek szerint lesz majd határzár, vagy pedig azt mondjuk, hogy most inkább ne utazzanak külföldre az állampolgárok? Előfordulhat az, hogy ugyanúgy, ahogy Ausztriában, Franciaországban vagy Spanyolországban büntetik azt, aki az utcán vagy olyan helyen, ahol föl kell tenni a maszkot, nem vette föl?

Szerintem a saját tapasztalatainkból induljunk ki először, ez a legfontosabb, és utána pedig a sógorokét, az osztrákok tapasztalatait is gyűjtsük be. Eddig így haladtunk, és ez a munkamódszer sikeres volt. Emlékeztessük magukat, hogy van okunk bízni a saját tapasztalatainkban, hiszen a fertőzés kitörése után, mondjuk úgy, hogy az első szakaszban emberek tízezreinek az életét sikerült Magyarországon megmenteni, és ez nem egy elméleti kérdés, hiszen láttuk, hogy Nyugat-Európában meg nem sikerült megmenteni emberek tízezreinek az életét. Itt meg sikerült. Tehát sikeres volt a védekezés. Van egy tudásunk arról, hogy hogy’ kell jól csinálni, még hogyha egyébként ott néhány nap alatt kellett összerendeződnünk, de mégiscsak összegyűlt egy tapasztalat. Tehát tudjuk pontosan, hogy hogy’ csináltuk márciusban, hogyan kezdtük meg, mi hogyan vált be. Tehát most, amikor a szeptember utáni időszakra gondolunk, akkor elsősorban ezekre a tapasztalatokra kell építeni. És a legfontosabb, miközben, ugye, itt ez a modern világ információk százezreivel árasztja el az embert, hogy a lényegest meg tudjuk különböztetni a lényegtelentől. A fertőzések száma nem lényegtelen természetesen. Jó tudni, hogy pontosan hogyan halad ez a vírus, vagy hogyan sikerült megállítani, de a lényeg, a legfontosabb, a döntő, hogy megmentsük az emberi életeket, ne haljanak meg. Tehát az elhalálozások száma az, amit én elsősorban nézek, mert a betegségből meg lehet gyógyulni. Biztos nem kellemes, megkínozza az embert ez a koronavírus-fertőzés, de nagyon sokan ebből fölépülnek. Azokra kell nagyon vigyáznunk továbbra is, ők a szüleink, a nagyszüleink és az idősek, akiket ez elvihet, akiket nemcsak a lábáról vesz le, hanem egész egyszerűen elveheti az életüket, mert az a tanulsága az első védekezési időszaknak, hogy a legkiszolgáltatottabbak az idősek. Minden figyelmünket erre kell fordítani, óvoda és iskola fontossága mellett is. Na, most a második, hogy a behurcolással szemben föl kell lépni. A nyáron átálltunk egy új rendszerre, ezt megengedte Ön nekem, hogy itt elmagyarázzam a rádióban. Piros, sárga, zöld és így tovább. Ez jó is volt, és ennyi volt. Tehát szeptembertől szerintem ez a rendszer már nem működik. Van még néhány nap a nyaralásból, én mindenkinek azt tanácsolom, hogy aki látni akarja és megteheti, az most nézze még meg a tengert, mert szeptember 1-jétől...

Ha nagyon muszáj...

...szeptember 1-jétől már más világ jön. Tehát azt nem mondom, hogy satu, de ahhoz közeli állapot fog beállni. Tehát szeptember 1-jétől, ahogy megkezdődik az iskola, nem lehet fönntartani a határátlépésnek azt a rendszerét, amivel a nyarat szerintem egész jól és ügyesen menedzselte az operatív törzs. Tehát szigorítások fognak jönni. Én nem szólhatok és nem is akarok beleszólni a magyar embereknek a személyes életvezetésébe, szokásaiba, nyaralási terveikbe, de kellő óvatossággal és tisztelettel arra kérek mindenkit, hogy déli irányba szeptember utánra ne foglaljon, ne szervezzen, ne képzeljen el magának nagy nyaralásokat, mert az bele fog ütközni határvédelmi intézkedésekbe.

Tegnapi adatokat tudunk, 44-gyel nőtt az aktív fertőzöttek száma. Hogyha ez a szám növekedik, akkor az egészségügy felkészült arra, hogy ellássa ezeket az embereket? Tudjuk, hogy szerencsére most ilyen hatvan-hetven ember van kórházban, és abból is hat-hét ember szorul csak lélegeztetőgépre.

Amikor a járvány kitört, és hirtelen mindenki járványügyi tudóssá, professzorrá vált, engem is ideértve, tehát ezt bújta, olvasta, és úgy érezte, hogy most már mindent tud, amiről persze aztán kiderült a végén, hogy nem tud semmit, ahogy ez a tudományban gyakran lenni szokott, minél többet olvas az ember, annál inkább az az érzése, hogy ő keveset tud, tehát amikor az első néhány száz oldalt ennek a járványnak a természetéről elolvashattam, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Magyarországon szinte korlátlanul rendelkezésemre állt minden okos embernek a tudása, tehát akárkit hívtam föl, virológust, kutatót, professzort, orvost, egyetemi tanárokat, azok egy pillanat alatt álltak rendelkezésre, hálás is vagyok nekik ezért, tehát az ország- és nemzetszolgálatnak a kultúrája ebben a világban, az egészségüggyel foglalkozó tudományos és orvosi világban rendkívül erős, ez szerintem a sikeres védekezés egyik előföltétele is, hogy itt nemcsak jó szakemberekről van szó, hanem szívemberekről is, akik tudják, hogy ilyenkor mit kell tenni meg hogyan kell viselkedni. Itt időnként egészen megható módon igyekeztek mindent megtenni az emberek életének megmentése érdekében. Szóval minden tudás rendelkezésünkre állt, és ezt össze is gereblyéztük, és azt láttuk, hogy amíg nincs vakcina, addig ez a bizonytalan helyzet fönn fog maradni. Most már vannak hírek vakcináról, vakcinákról, ugye, azt is sejtettem, hogyha az első vakcina megjelenik, akkor a világ nem megkönnyebbül, most egy ilyen bolond világban élünk, tehát nem megkönnyebbül, és mindenki segíteni próbálja azt, aki először jutott közel a vakcinához, vagy állítja magáról azt, hogy már oda is ért, hogy fölfedezze, hanem rögtön megkezdődött az üzleti motivációjú versenytársaknak a támadása, a kritikája. Most tudjuk, hogy nem egy vakcina lesz, hanem kettő, mindenki a sajátját fogja majd ajánlgatni. Szóval lesz itt egy vásári, egy zsibvásári hangzavar. De akárhogy is, mindezekből a zsivajokból is az a fontos, hogy a világ közelebb van a vakcina fölfedezéséhez, mint volt néhány hónappal ezelőtt. Tehát jó reményeink vannak arra, hogy valamilyen minőségű, valamilyen hatékonyságú, valamilyen védelmet nyújtó vakcina tömegesen is elérhető lesz. Magyarország minden irányba kinyújtotta a csápjait, pontosan úgy, mint ahogy tettük ezt tavasszal. Ugye, visszatérő témája a politikai vitáknak, hogy a beszerzéseink célszerűek voltak-e, megfelelő helyről történtek-e, jó technológiai színvonalúak voltak-e, és így tovább, megfelelő áron történtek-e. Én most is azt mondom, ha háromszor ennyit kellett volna fizetni, akkor háromszor ennyit fizettünk volna lélegeztetőkészülékekért és védekezőeszközökért, mert amikor a magyar emberek életéről van szó, akkor persze nem szabad a józan eszünket magunk mögé hajítani, de akkor mindent meg kell tenni. És ezért március-április környékén mi fölépítettünk egy olyan nagyon komoly eszközparkot, védekezéshez szükséges eszközparkot, amelyet ősszel tudunk majd használni, tehát Magyarországon mindenki aludjon nyugodtan, minden eszköz rendelkezésre áll. Sőt, Palkovics Lászlónak köszönhetően, aki Kásler Miklóssal együttműködve, sőt kiválóan együttműködve megalkotta azt a koncepciót, hogy hogyan lehet saját termelési kapacitásokat, ipari képességeket kiépíteni, hogy ne kelljen legközelebb beszereznünk, hanem minél több dolgot saját magunk tudjunk gyártani. Lélegeztetőgép-gyártásban például a világ technológiai élvonalába tartozunk már a saját gépeinkkel, és lesz egy pillanat, amikor Magyarországon már minden egyes lélegeztetőkészüléket itthon gyártunk, itthon szervizelünk, saját fejlesztésű lesz, és így tovább, és így tovább. Tehát azt akarom mondani, hogy az országnak jó oka van arra, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban várjuk a vírus második hullámát, mint tettük márciusban.

Azért ez a nyugalom nem járta át az embert, amikor a múlt héten kijöttek a második negyedévi GDP-adatok. Ezt Ön is mondta, szakértők is mondták, hogy a második negyedév, ugye, ez a bizonyos április-május-június nagyon rossz lesz. Európai összehasonlításban is olyan középmezőnyben vagyunk valahol ezzel a 13,5 százalékos csökkenéssel. Szükség lesz újabb gazdaságvédelmi intézkedésekre? Vagy úgy látják, hogy az, amit eddig meghoztak, és aminek van már eredménye, mert beszámolt arról a kereskedelmi és iparkamara, hogy egymillió munkahelyet tudott megvédeni, és 150 ezer vállalkozást érintettek ezek az intézkedések, hogy ezek elegendőek leszenek, vagy szükség lesz szeptembertől egy újabb csomagra?

Mit csináltunk eddig? Amit eddig csináltunk, annak az volt a vezérfonala, hogy védjük meg a munkahelyeket. Elmondhattam itt is, erről nem hátrálunk le, ezt a célt nem adjuk föl, ezt a várat meg fogjuk védeni, ugye, ez úgy hangzik, hogy amennyi munkahelyet a vírus elpusztít, mi annyi munkahelyet létre fogunk hozni. Ez egy védekező terv volt, gazdaságvédelmi akcióterv, ez volt a neve is. Emlékeznek talán rá, sőt akik benne vannak, még ma is élvezik ennek előnyeit, hogy hitelfizetési moratóriumot vezettünk be, és ez sok százezer család számára lehetővé tette, hogy a hiteltörlesztés helyetti pénzeszközöket, a hiteltörlesztés helyett a pénzeszközeiket a család pénzügyi helyzetének a stabilizálására tudják fordítani, és a vállalkozók is képesek voltak megtartani az alkalmazottaikat, kimenekültek a bankok szorítása alól. Utána bevezettünk munkahelyvédelmi terveket, majd megindítottunk új munkahelyek létrehozásával kecsegtető fejlesztési terveket is. Ez volt eddig. Ezt neveztük védekezési tervnek, gazdaságvédelmi tervnek. Tegnap, mert az ünnepek azok ünnepek persze, de dolgozni is kell, tegnap tartottunk délután egy gazdaságpolitikai megbeszélést az összes érintett miniszterrel és szakértővel, ahol hát az a szó, hogy megrendelést adtam le, talán profán, mert nem fröccsöt kértünk a sarki presszóban, hanem mégiscsak egy nemzetgazdaságilag jelentős terv elkészítését rendeltem el, de mondjuk úgy, hogy megrendelést adtunk le a szakértőinknek, a teljes magyar gazdaságpolitikai szakértői gárdának, hogy amit az elmúlt hetekben, hónapokban kigondoltak a jövőt illetően, tehát most már nem a védekezésről beszélünk, hanem a növekedés megindításáról, azt az összes miniszteriális és szakmai műhelyekben készült javaslatot fésüljék egybe, gereblyézzék össze, és szeptember közepére legyen egy logikus, sok-sok tucatnyi intézkedést is tartalmazó növekedési tervünk. Tehát a védekezés megvolt, a munkahelyeket sikerült megvédeni, több munkahelyünk van ma, mint volt januárban, nincs még annyi, mint egy évvel ezelőtt júniusban volt, mert nyáron mindig több szokott lenni, tehát még itt van azért a védekezésből is teendő hátra, de az új feladat az a növekedési terv összeállítása. Egy kétéves növekedési tervre van szükség. Ennek jól megágyaztunk, mert már a védekezés egy részére szánt pénzt is úgy költöttük el, hogy jövendő beruházásokat finanszíroztunk belőle. Százmilliárdos nagyságrendben vették ezeket igénybe magyar befektetők, akik a 2021-es évben már meg fogják indítani az ennek a pénznek a segítségével létrehozott új befektetéseiket. De a lényeg, hogy úgy számolok, hogy szeptember közepére minden szükséges politikai és kormányzati döntéshozatali fórumon átmegy az a kétéves növekedést támogató terv, ami szerint a 2020-as év negyedik negyedévét, 2021-et és 2022-t irányítjuk majd.

Augusztus 20-i ünnepi hétvégén vagyunk. Azért különös ez az idei államalapítás-ünnep, hiszen ez az év ugyanakkor az összetartozás éve is. Ön az ünnepi beszédében tegnap úgy fogalmazott, hogy úgy tűnik, hogy megint különbség van Nyugat és Kelet értékrendje között, és nekünk itt, Közép-Európában valahogy más célokat kell megfogalmaznunk, mint amit Nyugat-Európa megfogalmaz magának. Hogy’ lesz akkor így egység?

Arra a gondolatra emlékeztetném magunkat, amit a házelnök úr mondott el meggyőző erővel a június 4-ei parlamenti ülésen, ahol azt mondta, hogyha az ember végigtekint a magyar politikai gondolkodás történetén, akkor azt látja, hogy az elmúlt száz-százötven évben a közjogias gondolkodás került előtérbe. Aminek nyilván az az oka, hogy a Habsburgokkal való Osztrák–Magyar Monarchián belül megvalósuló kapcsolatrendszer folyamatosan jogi természetű vitákat generált, meg persze az országvesztés után is, Trianon után újra kellett szervezni az országot, ami szintén alapvetően közjogi formában vetette föl a kérdéseket, aztán jöttek a különböző megszállások, amiktől meg kellett szabadulni, ami megint csak közjogi természetű politikát eredményezett, én is ebben nőttem föl. Az 1980-as éveben csak arról gondolkodtunk, hogy a kommunistákat hogyan lehet úgy megdönteni és a szovjeteket kiszorítani, hogy lehetőleg senki ne haljon bele, ne kelljen embert ölni, és lehetőség legyen arra, hogy valahogy az alkotmányjog, a közjog kényszerítő eszközeivel szorítsuk vissza a szovjeteket, és buktassuk meg a kommunistákat, és legyen szabadság és demokrácia. Tehát a magyar politikai gondolkodás elmúlt száz-százötven éve közjogias természetű. De volt másik 850 évünk is, amikor ez nem így volt, hanem alapvetően nagy politikai kérdésekről tudtunk gondolkodni, és nem pedig közjogi részletkérdésekről. Hol van Magyarország? Mekkora Magyarország? Mekkora a népessége, összevetve ezt a szomszédainkkal? Mekkora területet tudunk belakni? Mekkora területet tudunk megvédeni? Kik jelentenek ránk nézve fenyegetést? Fenyegetést jelentenek-e a szomszédaink? Ki lehet-e velük egyezni? Kik a legközelebbi nagyok, és azok a nagyok rá akarnak-e lépni a torkunkra, vagy nem akarnak? És azokkal el tudjuk-e kerülni a konfliktusainkat, vagy bele kell állni küzdelmekbe? Mint ahogy bele kellett állni a törökkel, hogy egy példát mondjak. Tehát volt azért a magyar politikának, úgy szokták mondani elegánsan, hogy geostratégiai vagy geopolitikai dimenziója is. Ez elenyészett. Én most szeretném, olyan időket élünk, amikor szerintem van értelme, és ezért szeretném, ha ez a gondolkodásmód visszajönne. Hiszen jól látható, hogy Magyarország ott van, ahol a honfoglalók kialakították. Tehát továbbra is a nagyok, a nagyfiúk a németek, az oroszok meg a törökök, és az ezekhez való viszony kulcskérdés. Fontosabb, mint bármilyen közjogi kérdés. A szomszédainkkal való viszony, ahol az elcsatolt területeink egy része az ott élő magyarokkal együtt van, szintén kulcskérdés a számunkra. Nem közjogi kérdés, hanem sok szempontból politikai akarat, szándék és erő kérdése. Mi a viszony velük? Tíz évet fektettünk bele, én személyesen magam is rengeteg energiát, hogy a szomszédainkkal kialakítsunk egy olyan viszonyt, hogy azt lehessen mondani, hogy a magyarokat nem elszigetelni akarják a szomszédai, ez volt száz éven keresztül az ő politikájuk, hanem készen állnak arra, hogy együttműködjenek velünk. Ehhez nekik is kellett változni, de nekünk is más megközelítéseket kellett alkalmazni. Ezért lehet ma azt mondani, hogy soha ilyen jó – Trianon századik évfordulójának évében mondom! – viszonyunk a szerbekkel nem volt, stratégiai kérdésekben is egyet tudunk érteni, soha ilyen jó viszonyunk a szlovákokkal nem volt, mint most. Ezek fantasztikus fejleményei az elmúlt tíz esztendőnek, és azt mutatják, hogy aki a magyarokkal együttműködik, az megtalálja, vagy akar együttműködni, az megtalálja ennek a módját, sőt jól is jár. Tehát azt hiszem, hogy kialakult egy közép-európai építkezés lehetősége, és ezért nem arról kell gondolkodnunk mint az elmúlt száz-százötven évben gondolkodtak a közép-európai népek, hogy hol találnak maguknak náluknál jóval nagyobb protektorokat, a németek hóna alá fussanak, a szovjetek hóna alá fussanak vagy a Portánál kopogtassanak, hanem ahelyett, hogy egymással szemben keresnénk protektorokat, most itt a lehetőség, hogy összeálljunk, megpróbáljunk együttműködni, megpróbáljuk megszervezni magunkat, és azt a fantasztikus életlehetőséget, amit tudásban, szellemben, energiában, gazdasági potenciálban Közép-Európa jelent, a szuverenitásunkat természetesen megőrizve, valahogy összerendezzük. Ehhez tudomásul kell vennünk, hogy egy vezérhajóra szükség lesz, de ezt most nem kell idegenből hívni, mert van Közép-Európában vezérhajó, azt Lengyelországnak hívják. Ez egy negyvenmilliós ország, fantasztikus fejlődéssel, komoly hadsereggel és hatalmas gazdasági potenciállal és szerteágazó érdekkel ebben a régióban. Ha jól rendezzük el a mi saját hajóinkat, csapatainkat a lengyelek körül, és meg tudunk velük egyezni, akkor Közép-Európa sokkal inkább képes lesz érdekeinek megvédésére, gazdagabbak leszünk, gyorsabban fogunk fejlődni, mintha külső protektorok után néznénk. Ez itt a dilemma, erről próbáltam beszélni a Szent István-napi ünnepségen, és próbáltam biztatni a honfitársaimat a tekintetben, hogy nem kell félni az ilyen dimenziókban való gondolkodástól, mert 850 éven keresztül az elődeink ezt elég bátran megtették.

Még egy rövid kérdés a beszélgetés végén. A nemzeti összetartozás egy olyan, tulajdonképpen olyan eredményt hozott a nemzetpolitika eredményeként, hogy egy jóval több mint, egymillióval több magyar állampolgár van most már, akik diaszpórában éltek, illetve a határainkon kívül, de magyar származásúak. Ugyanakkor, amikor a nemzeti összetartozásról beszélünk, akkor jó lenne azt megérezni, hogy az élet minden területén megélhetjük ezt az összetartozást. Mondjuk, például a kultúra területén itt legutóbb egy nagyon durva támadás érte ezt az összetartozást, ugyanis Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának azt az üzenetet küldte Gyurcsány Ferenc a blogjában, hogyha megbukik az Orbán-kormány, akkor ő és a hozzá hasonlók földönfutók lesznek. Mi erről a véleménye?

Miért vagyunk ezen meglepődve? Hát mégiscsak ezek kommunisták, nem? Ezt csinálták. Tehát amikor hatalomra kerültek Magyarországon, akkor elvették az emberektől, amijük volt. Hát ők csinálták a kuláklistákat, ők takarították ki a honvédségből a horthysta katonatiszteket, ők voltak azok, akik a rendőrség megalakításakor az egyébként fölkészült és szerintem jó minőséget képviselő korábbi rendvédelmet, a csendőrséget teljesen fölszámolták, ők voltak azok, akik megnyomorították a szellem embereit, ők vették el a szellemi szabadságot. Szóval miért gondoljuk, hogy megváltoztak? Szép keresztény gondolat, és ne is adjuk föl, hogy mindenki megváltozhat, meg természetesen bizakodjunk abban, hogy ez be is következik, de én emlékszem Tamás Gáspár Miklós, egykori harcostársam figyelemreméltó, provokatív, sokak számára egyébként akkor sértőnek hangzó mondatára valamikor ’89-ből, aki azt mondta, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Ezt nem én mondtam, nem a nemzeti oldal mondta, ezt a liberális oldal mondta a kommunistákról. Azóta persze egy összedolgozás jött létre a liberálisok és a kommunisták között, úgyhogy ma meg a fiatalok azt szokták mondani, jókat kuncogok, mikor hallom őket, hogy a liberális nem más, mint diplomás kommunista. Szóval így állunk. Ezt mondták, azért mondták ezt, mert ezt gondolták, és ha tehetnék, ezt is tennék. Az a kérdés, hogy mi mit mondunk. Mi fölütjük a Könyvet, ahova az van írva, hogy aki kardot ránt, az kard által vész el.

Köszönöm. Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.