Kormányportál

2020. május 22.

Nagy Katalin: A kormány bejelentette, hogy kedden a parlament elé terjeszti a különleges jogrend visszavonásáról szóló javaslatot. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Ennyire jól állunk a járványkezelésben, hogy két hónap után nincs szükség erre a különleges jogrendre?

Igen.

Rövid, lakonikus válasz.

Igen, ennyire jól állunk, ha egyáltalán egy járvánnyal kapcsolatban lehet beszélni arról, hogy valami jó, mert kétségkívül sikeresen védekezett az ország, sőt nálunk szerencsésebb, jobb anyagi helyzetek között élő országokat is messze felülmúltunk a védekezés minőségében és eredményességében. Büszkék is lehetünk rá, de azért mégiscsak meghaltak emberek, tehát nehéz egy ilyen, a sikeres védekezésre azt mondom, a siker az lett volna, hogyha a vírust elpusztítjuk, és senki sem hal meg, akkor lennénk most boldogok. Így azonban fájó szívvel és együttérzéssel gondolunk azokra, akik meghaltak meg a családtagjaikra is, fogadják a részvétemet innen is. Azért mégiscsak ez majd’ ötszáz ember, és nagyon sokan szenvedtek, egyszerűen egy olyan betegség, amit, ha az ember elkap, és van egy alapbetegsége, akkor megkínozza. Tehát nehéz időszakon vannak túl emberek tízezrei, és nehéz helyzetben vannak családok ezrei is az elhunytak miatt. Tehát összességében beszélhetünk sikerről, de mégiscsak érti, hogy olyan furcsán kesernyés az ember szája íze, de mégis ha ezen túl tudunk lépni, akkor azt látom, hogy a kulcs a fegyelem meg az összefogás volt. Tehát azt tudom mondani, hogy a baloldalt leszámítva, aki kihúzta magát ebből a közös védekezésből, mindenki összefogott Magyarországon. A baloldal lépten-nyomon belekötött a kórházakba, a védekezést irányító szakemberekbe, most megkapják a magukét, mert szégyenszemre elkulloghatnak a kertek alatt. De őket leszámítva az ország összes többi állampolgára mindent megtett annak érdekében, hogy egy teljes összefogás jöjjön létre, egy fegyelmezett összeműködés, és valahogy együtt túl legyünk a bajon. Úgyhogy megvolt ennek a maga emelkedett szépsége is. A rendkívüli jogrend a legjobb döntéseink közé tartozik. Először is azért, mert időben tudtunk meghozni minden döntést, tehát ha Ön megnézi a nálunk általában magunknál többre tartott országokat, Ausztriát, az olaszokat vagy éppen a franciákat, akkor azt fogja látni, hogy itt mindenhol egy-két héttel korábban hoztuk meg az első biztonsági intézkedéseket, mint a többiek. Egyébként biztos szerencse is kell az ilyesmihez, de talán az önmagában nem lett volna elég, és itt Kásler miniszter úr érdemei történelmiek. Van annak haszna, ha az egészségüggyel orvos foglalkozik, mert nemcsak arról van szó, hogy meg tud gyógyítani egy beteget, hanem az ösztönei is működnek. Amikor az Európai Uniónak a járványügyi szervezete még azt mondta, hogy „á, ez nem veszélyes,” és amikor még mindenki szunyókált, akkor az ő ösztönei oda vezettek, hogy azonnal összehívta a járványüggyel foglalkozó első szakmai testületet. Ez a lépés, az ő döntése és ösztönszerű megérzése volt az, amely felkínálta aztán nekem azt a lehetőséget, hogy meghozhassam azokat a döntéseket, amellyel egy-két héttel mindenkit megelőztünk, és jobban is védekeztünk, mint ők, és elkerültük azt a legrosszabb helyzetet, amin ők átmentek, ezért nem lett Magyarországon tömeges fertőzés. Itt minden héten elmondtam, hogy olvassa az ember a tanulmányokat, meghallgatja a tudósokat, és mindenki mondja, hogy van az egyéni fertőzés, a csoportos és a tömeges, és nem kerülhető el, hogy előbb-utóbb elérjünk a tömeges fertőzés időszakába, a kórházakat föl kell erre készíteni, mert ez nagy terhelést jelent majd. És ezen dolgoztunk. De a védekezés olyan hatékony volt, hogy végül is nem következett be tömeges fertőzés Magyarországon, nem lett a járvány tömeges – még egyszer mondom –, elsősorban azért, mert a Kásler Miklós vezette egészségügyi csapat, aztán az ő kezük alá dolgozó kórházigazgatók, orvosok és ápolónők időben elvégezték a munkájukat. Nekem annyiban volt nagy segítség a rendkívüli jogrend, hogyha történt valami, idősotthonban vagy épp a gazdaságban vagy a határátkelőhelyen, akkor nem kellett egy rendelettel bemennem a parlament elé ezzel a baloldali ellenzékkel huzakodni meg veszekedni, hanem úgy, ahogy a helyzet megkívánta, ha kellett, akkor egy órán belül tudtunk, tudtam reagálni. Tehát a gyorsaság ilyenkor, egy járvány idején aranyat ér, a rendkívüli jogrenddel ezt én megkaptam, hálás szívvel köszönöm az embereknek, akik ezt jól tűrték igazán, és most, miután a járványveszély, úgy tűnik, hogy a nyáron már semmiképpen nem lesz, tömeges fertőzésbe nem fordul át, hanem inkább csökkenő tendenciát mutathat, ezért most már nincs is szükség erre a rendkívüli jogrendre. De ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt volna, mert nincsen vakcina. Ez azt jelenti, hogy a járványügyi készültséget fent kell tartani, tehát hiába nincsen különleges jogrend, hanem visszaállunk a normális, parlamentáris rendre, mégis az operatív törzset nem fogom föloszlatni, Pintér miniszter úrnak továbbra is vezetnie kell a törzset, annak minden nap üléseznie kell, és követnie, monitoroznia kell a helyzetet, hogyha baj van, akkor azonnal tudjunk reagálni.

Azért volt némi zavar érzékelhető a baloldalon, ahol egyfolytában diktatúráztak, meg diktátoroztak, de azért az érdekes, hogy sem Macron elnök, sem Merkel kancellár, sem a svéd kormány nem gondolja azt, hogy most már, ha lecsengőben van a járvány, akkor vissza lehetne adni ezt a jogosítványt, de talán most már nem is ennyire ez a fontos, hanem az, hogy a nyitás végül is megindulhat, és bár lépésről lépésre, de megindult.

Igen. Nézze, a baloldal lökdösődése. Abban is van valami izgalom, de azért fontosabb, hogy az óvodák kinyithatnak, a bölcsődék kinyithatnak, nem a baloldali ellenzékkel kell törődni, hanem az emberekkel meg az élet normális mederbe történő visszaterelésével. A vidék jól halad, Budapest két hét késéssel követi, ez az óvatosság indokolt. Ugye, Ausztriát is, tehát úgy van, hogy Ausztria megy elől, a magyar vidék követi két hét késéssel, és utána jön Budapest. Például az iskolákat Ausztriában már megnyitották, mi ezt nem akarjuk, mi lehetővé akarjuk tenni, hogy az iskolákba június elejétől be lehessen vinni a gyereket, de nem akarjuk megindítani a kötelező iskolai oktatást, és nem akarjuk fölszámolni a digitális oktatást, amire sikerült átállnunk. De az óvodákat és a bölcsődéket úgy nyitottuk meg, hogy a korábbi, normális megszokott rendhez kell visszatérni, mindenki ugyanoda viheti a gyerekét, ugyanazzal a bölcsődés nénivel fog találkozni, ugyanaz az óvónéni fog neki köszönni reggel, és az élet visszaáll a szokásos kerékvágásba.

Ugye, nemcsak központi intézkedések vannak az enyhítésre, hanem a helyi közigazgatásnak is vannak lehetőségei. Hogyan látja, az elmúlt héten az amúgy elméletben erős polgármesterek hogyan teljesítettek a gyakorlatban?

Közös védekezés volt. Ugye, ez minden polgármester esetében azon múlott, hogy az emberek szolgálatát helyezte az első helyre vagy a pártközpontoknak való megfelelést. Azok a polgármesterek, akik inkább a baloldali pártoknak az utasításait, ezt a kötözködést, a támadást, a piszkálódást, az elégedetlenséget, akik ezt az általános védekezést nehezítő hangulat kialakítására adták a fejüket, meg megfogadták az erre vonatkozó központi pártutasításokat, azok rosszul teljesítettek. Azok, akik azonban azt mondták, hogy a járvány nem pártkérdés, mert amikor egy idős ember veszélyben van, a vírus nem kérdezi meg, hogy hova szoktál szavazni, kedves nagymama, hanem megtámadja, ilyen körülmények között nincs értelme pártpolitikai utasításokat követni, egy dolog kell, összefogás, egység, közös védekezés, és a polgármesterek, akik így döntöttek – mindegy, hogy melyik párthoz tartoztak –, kivétel nélkül jól tejesítettek.

Nem tartanak attól, hogy ez a lazítás, ez a lépésről lépésre haladás aztán azért mégiscsak megköveteli a magáét? Látunk Nyugat-Európában arra példát, hogy amikor megkezdték a lazítást, akkor az emberek úgy érezték, hogy akkor most már mindent lehet, és bizony emelkedett a fertőzöttek száma.

Ez a veszély reális, látom, hogy szinte kitört az élet. Én beszélem, hogy fokozatosan, óvatosan kell visszaállni, de hát az ember kimegy az utcára, akkor egy életvidám, érzelmi kitörésnek látszik az egész város, itt legalábbis, Budapesten ez a helyzet, és hétvégenként, ha az ember vidéken megfordul, ott sincs ez másképpen. Tehát én mindenkit arra kérek, hogy a nagy öröm fölött azért maradjon hely a fejünkben annak is, hogy a gondolkodásunknak egy részét továbbra is fordítsuk arra, hogy a veszély nem múlt el, és a védőtávolságot tartsuk. Eddig az otthonmaradás volt a fő fegyver, most pedig a védőtávolság. Ha a védőtávolságot betartjuk, akkor nem lesz baj; ha nem tartjuk be, akkor a járvány visszaerősödhet, ezért is döntöttünk úgy, hogy az operatív törzset nem oszlatjuk fel. Ha visszajön a járvány, akkor az idősek, elsősorban az idősek megint veszélybe kerülnek. Van okunk az örömre, mert nagyon sok idős ember életét megmentettük. Tehát az összefogás az nemcsak egy ilyen elméleti, szép tett, hanem ez valóságos emberéletek megmentésében fejeződött ki. Meghalt volna sok száz és sok ezer idős ember, ha a védekezés nem sikeres! Nem haltak meg, itt vannak velünk, élnek a szüleink, a nagyszüleink itt vannak közöttünk, máshol ez nem így történt. Ez egy óriási öröm, csak most nehogy az örömben bajt okozzunk, tehát tartsuk továbbra is a távolságot. Majd lesz az értékelésnek egy olyan szakasza, várom a profoknak meg a szakembereknek az elemzését, hogy a nagyon erős védekezés miatt az influenzajárvány is kevésbé pusztított, lassabban terjedt vagy egyáltalán nem, és olyan emberek is életben maradtak, akik egyébként –elsősorban idősek, akik – egyébként az influenzajárványba belehaltak volna, mert minden évben látom a statisztikákban, hogy mennyi embert visz el az influenza. De most a járványügyi védekezések miatt az influenzának a pusztító hatása is kisebb volt, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a sikeres védekezés több ezer idős honfitársunk, rokonunk életét mentette meg.

Nemcsak a rendkívüli jogrend miatt támadták Magyarországot, hanem tulajdonképpen a politikája miatt, amellyel megakadályozta a migránsok Európába áramlását. Most az Európai Bíróság hozott egy döntést, amelyben azt mondja, hogy a tranzitzóna nem jogszerű szerintük. Nagyon gyorsan reagált erre a magyar kormány, és azt mondta, hogy rendben van, megszüntetjük a tranzitzónákat. Miért? Azért, hogy ne fáradjanak Brüsszelben a kötelezettségszegési eljárással?

Az a tény, hogy az élet kezd visszatérni a megszokott rendjéhez, abból is kiolvasható, hogy feléledtek a brüsszeli bürokraták is, és azokat a döntéseket, amiket a járvány idején nem akartak, vagy nem mertek meghozni, vagy mert járvány idején valóban nem piszkálni kell meg támadni kell a tagállamokat, hanem inkább segíteni őket, vagy mert ők maguk se voltak munkaképes állapotban, akárhogy is, de végül is számos ítélet nem született meg. De ezeket most, hogy az élet visszatér a normális rendjéhez, meg fogják hozni. És van egy történelmi vagy tág időhorizonton is megmaradó vita a brüsszeli bürokraták és Magyarország között. A vitát úgy hívják, hogy ki dönt arról, hogy kivel éljenek együtt a tagállamok polgárai. Ez esetben ki dönthet arról, hogy mi, magyarok kikkel élünk együtt a saját országunkban? A brüsszeli bürokraták ezt a jogot maguknak követelik. A baloldali ellenzék egyébként ebben támogatja is őket. A magyar kormány és szerintem az emberek elsöprő többsége pedig azt mondja, hogy azt majd mi, magyarok megmondjuk, hogy kivel akarunk, és kivel fogunk Magyarországon, Magyarország területén együtt élni. Ezért azt engedünk be, akit a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett be akarunk engedni, de olyan, hogy Brüsszelben azt mondják, hogy menekültigényt beadó vagy kérelmet benyújtó ember ellenőrzés nélkül Magyarország területén tartózkodhasson, na, ez nem fog előfordulni. Ők ezt szeretnék, ki akarják cselezni a magyarországi szabályokat. Hogy értelmezem én ezt a döntést? Ez egy veszélyes döntés nemcsak Magyarországra nézve, hanem egész Európa biztonságára, mert mi nemcsak Magyarország határait védjük, hanem mi védjük Európa határait, tekintve, hogy a görögök nem tudják ezt megtenni ott, ahol kellene. Ezért az Unió külső határai nem Görögország határainál vannak, hanem Magyarország határainál. 130 ezer ember van egyébként most ezen a balkáni útvonalon, aki be akar jutni Európába. Ezeknek a nagy része a mi határunkra fejt majd ki nyomást, tehát nehéz hónapok előtt állunk. És én úgy értelmezem a döntést, hogy azt mondta az Európai Bíróság, hogy tranzitzónát működtetni nem lehet, ez azt jelenti, hogy aki be akar adni egy igényt a Magyarországra való belépésre, az az igényének elbírálásáig nem várakozhat a tranzitzónában. Jó, akkor a tranzitzónát bezárjuk. Akkor tessék a kerítésen kívül várakozni, ez a helyzet most. Pillanatok alatt meg fogjuk hozni azokat a rendeleteket, amik ezt világossá teszik. Tehát ha valaki be akar jönni Magyarországra, akkor szépen elfárad a belgrádi nagykövetségre vagy bármelyik magyar nagykövetségre, ott beadja az igényét, az majd megérkezik Magyarországra, ő addig ott a kerítésen kívül valahol várakozhat, de semmiképpen nem Magyarország területén, utána ezt majd a magyar hatóságok elbírálják, és értesíteni fogjuk. Ez az új rend. Ez szerintem a migránsoknak rosszabb, mint a korábbi állapot volt, de ha a brüsszeli bürokraták így akarják, akkor ezt az igényüket teljesíteni fogjuk.

Nem gondolja, hogy ebbe is bele fognak kötni? Ez az egyik. A másik pedig, hogy mit szólnak mindehhez Belgrádban?

De természetesen bele fognak kötni ebbe az ítéletbe, és azt fogják mondani, hogy ők nem azt akarták, hogy ne lehessen várakozni a tranzitzónában, hanem kívül kelljen várakozni. Ők azt akarták, és azt is akarják majd, hogy mi a Magyarország területén való várakozást tegyük lehetővé. Ez egy hatalmas vita, évek óta vívjuk – a miniszterelnökök egymás közötti – beszélgetéseinkben. Ezt úgy hívják, hogy külső hotspot. Ez egy ilyen műszó, ami azt jelenti, hogy a migránsnak a kérelme elbírálását az adott ország területén kívül kell megvárnia. Az európai országok egy része velünk ért egyet, az országok másik része pedig be akarja engedni, különösen a brüsszeli bürokraták be akarják engedni az embereket, hogy itt várakozzanak. Aki itt várakozik, ha el is utasítják a kérvényét, én aligha hiszem, hogy lesz ahhoz erő, hogy utána kivigyék Európa területéről. Tehát mi annak a hívei vagyunk, hogy a döntést kívül kell megvárni. Most természetesen Belgrádot csak azért említettem, miközben velük van a szomszédaink közül talán a kiemelkedően legjobb kapcsolatunk, mert a legtöbben délről érkeznek, de ilyen helyzet előállhat Romániában is, s akkor majd a bukaresti nagykövetségre kell menni; előállhat Horvátország esetében is, akkor meg a zágrábi nagykövetségre kell menni. Mi a szomszédoknak nem akarunk nehézséget okozni. Mi a szomszédainkat inkább segíteni akarjuk, tehát mi nem akarunk az ő kontójukra védekezni. Tehát ha a szerbek kérik, hogy menjünk, és védjük együtt a szerb déli határt, akkor mi készen állunk, és holnap reggel megyünk. Ha a horvátok vagy bárki segítséget kér, még ha a románok is segítséget kérnek, akkor mi készen állunk, és szívesen segítünk, mert nem egymás rovására kell ezt a nehéz migránshelyzetet megoldani, hanem inkább közép-európai összefogással.

Igen, de az a furcsa, hogy nem látják az Európai Bíróságban azt, vagy az európai bürokraták azt, hogyha megakadályozzák a tranzitzónák létét, akkor Európa biztonságát veszélyeztetik? Vagy ez nem érdekli őket?

Benne ülnek egy Soros György nevű ember zsebében, és egyre másra látnak napvilágot azok a tanulmányok, amelyek arról szólnak, hogy a különböző európai döntéshozatali testületekben – ide értve a bíróságokat, de most legutóbb éppen valami Facebook-cenzúra bizottság…

Felügyelőbizottság, igen.

…ott is, hogy hogyan eszik be, hogyan csúsznak be valahogy, használják ki a réseket, és tűnnek föl egyre másra az ugyanahhoz a hálózathoz tartozó személyek, akiknek van egy nagyon világos megrendelésük: nekik migránsválság kell. Ha van migránsválság, akkor a kormányok bajba kerülnek. Ha a kormányok bajba kerülnek, akkor hitelre van szükség, a pénz meg náluk van. Ők hitelt akarnak adni, lehetőleg jó kis kamatra, mert azt szeretik. És ezért mindent megtesznek, mindegy, miről van szó, járványról vagy migrációról, az első gondolatuk, hogy a náluk lévő pénzt hogyan tudnák magas kamatra odaadni azoknak, akik bajban vannak. És ha nincs baj, akkor még a baj előidézésében is segítenek csak azért, hogy a pénzük kamatozzon. Ez egy ilyen nem túl bonyolult kifosztási mechanizmusa egy-egy országnak. Ebben Soros György nagymester, és a migránsokat támogató politikája mögött, a hálózatának a működése mögött is nagyon egyszerű pénzügyi megfontolások húzódnak meg. Van ennek persze egy ideológiai síkja is, de ezzel nem untatnám a tisztelt hallgatókat, mert nem ezt tartom döntőnek. Ez az ideológiai sík arról szól, hogy milyen világban éljünk, vessünk-e véget a nemzetállamoknak, keverjük-e össze az embereket, kényszerítsük-e rá a hagyományos európai népeket arra, hogy megváltozzanak, ehhez különböző számítások kötődhetnek, és akkor vannak, akik azt mondják, hogy egy összekevert, multikulturális világban jobb lesz az élet. Mi, magyarok meg azt mondjuk, hogy köszönjük szépen, minket már elégszer összekevertek másokkal, sose jött ki ebből semmi jó, majd mi eldöntjük, hogy kivel keveredünk, meg kivel nem. Majd ezt mi kézben fogjuk tartani, és ezért mi nem akarunk multikulturális társadalmat. Mi egy magyar Magyarországot, egy keresztény kulturális alapokra épített országot akarunk, ebben akarunk élni azokkal, akiket befogadunk magunk közé.

Hol tart a gazdaságvédelmi akcióterv? Kérdezem ezt azért is, mert most már az Európai Unióból is kijött egy ilyen becslés, hogy Magyarország sokkal jobb alapról indul, tehát nem lesz annyi munkanélküli, nem fog annyival megemelkedni a munkanélküliek száma, mint a többi országban.

Óriási munkában vagyunk. Ha eddig úgy nézett ki a – ha szabad ilyen személyes példával élnem – munkanapom, hogy 90 százalékát a járványügyi védekezés kötötte le; kórházak, idősek otthona, védekezést végző szakemberek irányítása, és 10 százalék maradt másra, akkor most lassan 50 százalék alá megy a járványügyi munkaóráim száma, és rakétagyorsasággal emelkedik a gazdasági ügyekkel eltöltött idő, és nő ennek az aránya. És elsősorban a munkahelyekre összpontosítva, mert, ugye, a magyar gazdaságpolitikai gondolkodásnak a lényege, és én személyesen ezzel azonosítom magam, az, hogy nem segéllyel, hanem munkahelyekkel, nem segéllyel, hanem munkával kell segíteni az embereken és újra lendületbe hozni a gazdaságot. Ezt 2010-ben is pontosan így csináltuk. A baloldal által itt hagyott csődtömeg kezelésekor, és ez bevált. Tehát most is munka, munka, munka. Én örülök, hogyha vitázni lehet arról, hogy mennyi legyen a bér, emeljünk, és mennyit és hogyan, de ahhoz, hogy a bérről vitatkozhassunk, először kell egy munkahely, és most a vírus a munkahelyeket támadta meg. A jelszó az, hogy amennyi munkahelyet a vírus elpusztít vagy bezár, annyi munkahelyet kell teremteni legalább, de a titkos ambícióm az, hogy többet is. És ezért ilyen eszközöket indítottunk meg. Most azt tudom mondani, minden második nap reggel Palkovics miniszter úrtól kapok egy gyorsjelentést, ma hajnalban is kaptam egyet, s azt tudjuk mondani, hogy több mint egymillió olyan dolgozó ember van Magyarországon, akiknek a munkahelyének a megmentésében, megtartásában valamilyen kormányzati segítséget már sikerült nyújtanunk. Van egy másik számítás, azt nézem, hogy mennyien fordulnak hozzánk segítségért, mert elvesztették a munkájukat. Mindenfajta bonyolult statisztikák léteznek, de mégiscsak a legfontosabb nekem az, hogy ki az, aki szól. Ugye, néma gyereknek, ismerjük ezt a dolgot... Tehát aki szól, hogy bajban van, és segítség kell, mi annak tudunk leginkább segíteni. Ma az a helyzet, hogy 101.447 ember volt a tegnapi napon munkanélküli segélyen, ezt elegánsan álláskeresési járadéknak kell mondani, de ez valójában egy munkanélküli segély. Tehát 101.447 ember. És van 71.235 olyan ember, aki már több, mint 3 hónapja elvesztette a munkáját, nem talált másikat, és ezért azt kéri, hogy pótoljuk ki pénzzel az ő hiányzó jövedelmét. Ez egy nagyon kicsi összeg, ebből nagyon nehéz megélni, de ilyen emberből is van azért 71.235 fő. Ez azt jelenti, hogy 173 ezer olyan magyar ember van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát, és a kormányhoz fordult. Lehetnek ennél többen is, de ők nem jöttek hozzánk. Ennyien fordultak a kormányhoz, és nekik kell megoldást nyújtanunk. 200 ezerre emeltük a közmunkahelyeknek a számát, tehát megemeltem 100 ezerrel ezt a keretet, hogyha szükséges, akkor közmunkában bárkinek tudunk munkát adni. Ugye, háromezer toborzott katonának a fölvételére vagyunk fölkészülve. A fiatalok, ha úgy gondolják, ezt a nehezebb időszakot egy képzéssel, egy katonai képzéssel szeretnék átvészelni, amiért fizetünk egyébként, és vállalják a haza szolgálatát erre az átmeneti időszakra, szívesen látjuk őket. S, ugye, rengeteg munkahelyteremtő támogatást indítottunk el, amellyel újabb és újabb munkahelyeket hozunk létre. Erről mindennap láthatnak híreket, én is találkozom vele, Szijjártó Péter úrra bíztam ezt, hogy egymás után írja alá a megállapodásokat. Pénzt adunk azoknak, akik hajlandóak beruházni és ezáltal munkahelyet teremteni. Most ezek az eszközeink. Ha azt kérdi, hogy mi lesz, mert mindenki ezt kérdezi tőlem, hogy mi lesz, arra az a válaszom, hogy eddig óvatosabb voltam, mint ma reggel vagyok, mert én bíztam abban, hogy ez működni fog, mégiscsak a magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságvédelmi tervét indítottuk el. Hálásak vagyunk a pénzügyminiszternek, aki ehhez biztosítja a keretet, Palkovics úrnak, aki kidolgozta ennek a koncepcióját, és Máger Andreának, aki az állami cégeket hozza álláskeresők befogadására alkalmas állapotba, és a többi minisztert is sorolhatnám, aki foglalkozik gazdasági kérdésekkel, de az igazság az, hogy most már nemcsak bízom benne, hanem látom is, hogy hogy’ fog ez történni. Tehát most magabiztosabb, fickósabb vagyok így péntek reggel, macsósabb egy kicsit, ha szabad így fogalmaznom. Tehát az a helyzet, hogy egy aránylag világos képem van arról, hogy mi fog történni. És nagyon sok elemzést olvastam, beszéltem Merkel kancellár asszonnyal, beszéltem a V4-es miniszterelnökökkel, voltam Belgrádban, tehát azt hiszem, hogy kézben vannak a dolgok, jó döntéseket hoztunk. Lesz egy nagyon nehéz, különösen statisztikailag nagyon nehéz áprilisunk, mert az már mögöttünk van, azt már átéltük, de majd, amikor a számokat látjuk, hogy mi történt áprilisban, az nem lesz szívderítő. A májusi adatok sem lesznek szépek.

Még a GDP első negyedéve jó lett, mert 2 százalék, és azt hiszem, múlt héten jött ki.

Európában alig voltunk hárman-négyen, akiknek az első negyedévben a gazdasága nem csökkent, hanem nőtt. Ez az egyik oka annak, hogy most ilyen bátran nyilatkozom erről a kérdésről, de úgy látom, hogy a reménykedésünk teljesen jogos. A vállalkozókkal, többel is beszéltem, úgy látom, hogy ők is elszántak, tehát meg akarják védeni a munkahelyüket, a munkahelyeiket, meg akarják védeni az eddig befektetett tőkéjüket. Nem akarják elveszteni a piacaikat, tehát látok életerőt, tehát nem kornyadt a magyar tőketulajdonosoknak a helyzete, hanem kifejezetten tettre készek. És ha ezek az intézkedések hasítanak, tehát az a körülmény, hogy már 100 milliárd forintot adtunk új beruházások támogatására, ugye, a felét adjuk oda a beruházásnak, a felét a vállalkozóknak kell előteremteni. Az azt jelenti, hogy adtunk 100 milliárdot, akkor előteremtettek még annyit, az már 200 milliárd, és jön Szijjártó miniszter úr hamarosan a kormány elé, mert az igény még ennél is nagyobb. Ez azt mutatja, hogy van életerő, és én azt gondolom, hogy sokkal gyorsabban fogunk visszatalálni a korábbi gazdasági teljesítmény színvonalára, mint azt korábban gondoltuk. Ennek a lépéseit is látom. Létre is fogok hozni egy, a járványügyi operatív törzshöz hasonló testületet néhány szakemberből, a munkájukat valószínűleg én fogom majd irányítani, de ezt majd a hétfői kormányülésen tisztázzuk, és a következő hónapokban minden energiánkat a munkahelyek megvédésére és a gazdaság újraindítására fogjuk fordítani, és még a 13. havi nyugdíj visszaépítése is meg fog történni. Tehát én most a megalapozott bizakodás és a lelkesedés határán állok.

Köszönöm szépen! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.