Kormányportál

2020. április 17.

Nagy Katalin: A kormány szombattól egy hétre meghosszabbította a korlátozásokat, ugyanakkor Európa nyugati részén, Németországban, Spanyolországban, de a közvetlen környezetünkben, Ausztriában is úgy tűnik, hogy enyhítenek ezeken a korlátozásokon. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Nem félő, hogyha itt a közvetlen környezetünkben már enyhítenek, akkor ez hatással lesz és nem lesz jó hatással Magyarországra és a járvány alakulására?

Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat. Nem a legjobb hír azzal kezdeni egy interjút, hogy természetesen továbbra is nagyon keveset tudunk erről a vírusról, de hát ez az igazság. Ilyenkor az embernek alapvető ösztönei lépnek működésbe, lát valami veszélyes dolgot, amiről keveset tud, akkor óvatos. Szerintem ez az életösztön vezeti a magyarországi védekezést is. Múltkor is említettem, hogy szerencsénk van ugyanakkor, mert Olaszország, ami az európai fertőzés gócpontja és Magyarország között van egy ország, úgy hívják: Ausztria. Tehát a helyzet úgy áll, hogy mindenki sötétben tapogatózik, de ők előttünk tapogatóznak a sötétben, ezért én laboratóriumként tekintek Ausztriára, nem fenyegetésként, tehát ha ők ott feloldanak bizonyos tiltásokat és próbálkoznak az élet normális menetéhez való visszatéréssel, akkor azt figyelni kell, jegyzetelni kell, elemezni kell, tanulni kell belőle, és ami bevált ott, azt szabad itt átvenni. Örüljünk, hogy végre egyszer nem mi vagyunk a kísérleti egerek, hanem valaki más – a földrajzi fekvésénél fogva – hamarabb hoz meg olyan lépéseket, amiket mi is szeretnénk meghozni, mert én pontosan tudom, hogy két vagy három gyerekkel otthon lenni, mondjuk, egy lakótelepi lakásban, de még egy kertes házban is, internetes oktatás, szóval az maga a dzsihád. Azt el tudom képzelni, ott mi történik. Szeretnék segíteni az embereknek én is meg, gondolom, mindenki más is, hogy visszatérjen az életük a normális kerékvágásba, de én egyelőre még nem merem azt mondani a magyaroknak, hogy lazítsunk. De ha majd az osztrákoknál beválik a dolog, ott már az iskolákat is meg fogják nyitni hamarosan, tehát ha azt látjuk, hogy Ausztriában bevált, a fertőzések száma nem emelkedett meg, és közben az egészségügyi rendszerünk is fel van készítve, akkor majd, de csak akkor és majd mi is elgondolkodhatunk ezen. Egyelőre én azt javaslom, hogy tartsuk hatályban a korábbi korlátozásainkat. A járvány kezelésében az a régi bölcsesség a mérvadó, hogy reméld a legjobbat, és készülj a legrosszabbra.

Az egészségügy felkészítése, ezen belül is a kórházi ágyak felszabadítása elég nagy gond. Miért van szükség ilyen sok ágy felszabadítására? Ugye, mostanáig 50 százalék, aztán majd egy hét múlva pedig már a kórházi ágyak 60 százalékának is készen kell állni arra, hogy akár intenzív ellátásra szoruló betegeket fogadjon. Sokan tartanak attól, hogy esetleg olyanokat is hazaküldenek a kórházakból, akiknek még, ugye, nem biztos, hogy haza kellene menni, nem biztos, hogy otthon el tudják őket látni.

Ezek mind fontos kérdések, de mint a tánctanórán: menjünk vissza a kályhához, és idézzük fel, hogy mit miért csinálunk. Tehát az elmúlt hetekben azért védekeztünk gőzerővel, nagy fegyelmezettséggel az egész országban, hogy lassítsuk a járvány terjedését. Azért lassítsuk, hogy közben föl tudjuk készíteni a magyar egészségügyet arra, hogy egy tömeges fertőzés esetén is meg tudja gyógyítani, meg tudja menteni az embereket. A védekezés abból a szempontból sikeres volt, hogy habár a vírust nem tudjuk megölni, de időt nyertünk, és a kórházainkat elkezdtük felkészíteni. A hiányzó eszközöket is, mert Magyarországon elegendő eszköz a békeidők szükségleteihez képest volt, de most nem békeidőket élünk, tehát ebben az új helyzetben szükséges eszközöket is be kellett szerezni, gyakorlatilag egy légihidat építettünk ki Magyarország és Kína között, és felhalmoztuk a szükséges eszközöket. Tehát az elmúlt hetekben azon kellett dolgoznunk, nekem is minden munkapercemet ez vitte el, hogy a legrosszabb forgatókönyv esetére is legyen elegendő ágy, legyen elegendő lélegeztetőgép, és legyen elegendő dolgozó ott, ahol arra szükség van. Na, most mi az elegendő? Itt jön az Ön kérdése. Különböző vélemények vannak. Én abból indulok ki, hogy Magyarországon van több mint ezer idősek otthona; ha minden idősek otthonából csak tíz ember kapja el ezt a fertőzést, és szorul kórházi kezelésre, az tízezer ember. Tehát a számok óriásiak. Most ugyan a napi számokat látjuk, amikor meghalt száz-egynéhány ember, ami persze mindegyik, külön-külön is nagy veszteség, de összességében ez egy viselhető szám, meg látjuk a megbetegedéseknek a számát, ami nemzetközi összevetésben szintén egy vállalható szám, de ez ma van, a jövő meg bizonytalan. Ezért nekünk a bizonytalan jövőre kell készülni. A szakértőket, orvosokat, tudósokat mind meghallgattuk. Én rendszeresen meg is hallgatom őket mind a mai napig, és én azt a következtetést vontam le, hogy Magyarország korfáját ismerve, az idősek arányát ismerve, a magyar településszerkezetet ismerve, a magyar kórházak elhelyezkedését az ország térképén ismerve, nekünk arra van szükségünk, hogy a legrosszabb esetre készülve legyen 8 ezer működő lélegeztető készülékünk, és legyen több mint 30 ezer ágyunk, amelyen kizárólag koronavírusos fertőzötteket tudunk ápolni. Ez a cél. Valóban okoz nehézséget, hogy hogyan állítsuk elő ezt a helyzetet, de az elmúlt hetekben én nem véletlenül jártam végig azokat a kórházakat, amelyek a fő járványkórházakként vannak megjelölve, hogy lássam, személyesen is halljam, hogy ez az átalakulás, amit elvárunk a kórházaktól, reális-e, hogyan alakul, milyen nehézségekkel küzdenek a kórházak igazgatói, össze is gyűjtöttem a szükséges tapasztalatokat. Na, most hogy fest a helyzet a nagy számok összefüggésében? Magyarországon van a nyilvántartásaink szerint 68 ezer kórházi ágy. Ennek a 68 ezer kórházi ágynak a 34 százalékán nem volt beteg, tehát ezek olyan ágyak, amin nem volt beteg. Ahhoz, hogy a 68 ezer ágynak a felét fel tudjuk szabadítani, ahhoz további 16 százalék ágyat kell felszabadítanunk, tehát összesen a magyar kórházi ágyak 16 százalékán kellett meghozni azt a döntést, hogyha ott halasztható beavatkozásra várakozó beteg van, azt küldjük haza. Persze itt jön az a nagyon nehéz kérdés, különösen, ha az ember jogász végzettségű, mint én volnék, hogy mi a halasztható, és mi a halaszthatatlan betegség, illetve orvosi beavatkozás? Ennek az eldöntésére a politika nem vállalkozhat, mert nincs hozzá tudásunk, ez egy mély szakmai kérdés. Ezért egy orvosi grémium az, amelyik eldöntötte, hogy milyen beavatkozást tekint halaszthatatlannak, és mit halaszthatónak. És ez az orvosi grémium adta ki a szakmai iránymutatást a kórházaknak, hogy ne forduljon elő, hogy olyan embert is hazaküldenek, aki egyébként otthon nem kezelhető, illetve akin mindenképpen végre kell hajtanunk halaszthatatlan beavatkozásokat. Tehát én azt tudom mondani, hogy ez egy orvosi döntés és nem politikai döntés. Természetesen ez nehéz és kényelmetlen, mert nem véletlenül kerül az ember kórházba, és ha onnan haza kell menni anélkül, hogy meggyógyult volna, azért, mert majd egy járványbetegnek van szüksége az ő ágyára, ez egy kényelmetlen, nehéz, rossz érzés. De még egyszer mondom: az összes kórházi ágy 16 százalékának esetében áll ez így, és nem tudjuk másképp ezt a problémát megoldani. Ráadásul, ugye, intenzívvé alakítani ágyakat nem egyszerűen azt jelenti, hogy odatolok két készüléket, hanem oxigént kell vezetni a falba, az oxigént át kell onnan vezetni a lélegeztető készülékbe. A lélegeztető készülék nem egy pumpa, hanem egy rendkívül bonyolult gépezet, ezeket is volt módom megnézni, mindenfajta kijelzésekkel, egyéb életfunkciókat jelző kütyükkel, kivetítőkkel, tehát ez egy aránylag bonyolult művelet, ráadásul ki kell képezni az ott dolgozókat arra, hogy tudják használni ezeket a gépeket. Egy nagyon nagy, katonai jellegű akció kellős közepén vagyunk, ami természetesen okoz kényelmetlenséget, de ha nem volna járvány, akkor nem lenne kényelmetlen az életünk, de van, nem mi idéztük elő, nem mi csináltuk, úgy kaptuk a nyakunkba másoktól. Most ezzel kell élnünk, és ennek a következményeit kell kezelnünk.

Múlt héten, amikor rákérdeztem a kórházlátogatások tapasztalataira, akkor Ön úgy fogalmazott, hogy azért is van szükség ezekre a látogatásokra, mert sokszor, amikor felteszi a kérdéseit az orvosoknak vagy orvosigazgatóknak, akkor nem kap elég határozott választ. Nyilván ez az ágyszámra is vonatkozott. Most úgy látja, hogy meggyőzőbb ez a bizonyos szám, akár hogy mikorra lesznek meg ezek az ágyak, és mikorra lehet felszabadítani ezt a mennyiséget?

Jobban állunk, mint egy héttel ezelőtt álltunk. Általában azt kell mondanom, hogy a kórházigazgatók, az orvosok, az ápolók valóban becsülettel, sőt több mint becsülettel helytállnak, a teljesítőképességük határáig is képesek és tudnak dolgozni. Nagy értéke ez a sok orvos és ápolónő Magyarországnak, a kórházigazgatóink is jók, de valóban a gazdálkodás nem volt olyan feszes békeidőben, mint ahogy egyébként ez járvány idején elvárható, ezért kellett kórházparancsnokokat a rendőrségtől kivezényelni mindenhová, hogy világos legyen, katonásan legyen világos, hogy mennyi a raktárkészlet, mennyi a napi felhasználás, ott vannak-e a szükséges tartalékok, meg van-e szervezve annak az utánpótlása. Normális körülmények között a kórházak nem működnek ilyen feszesen, de járvány idején ennek így kell működnie. Az orvosok is most, ugye, a kórházak azért elég független szakmai intézmények, és a kórházigazgatóknak egy nagy autonómiája van normális esetben, és ezért van is idő általában, meg lehetőség orvosszakmai kérdéseket végigvitatniuk, de most nem normális eset van, hanem járványhelyzet van. Az operatív törzs dönt, és az operatív törzs döntésének a végrehajtása nem egy lehetőség, hanem egy kötelesség a kórházigazgatók számára. Ez is egy új helyzet, ez sem egyszerű, ez egy kicsit sprőd, egy kicsit durvább helyzet, mint korábban volt, ehhez is alkalmazkodnia kell mindannyiunknak, de ez a folyamat zajlik, tehát mire elérünk oda, és ez nincs messze, hogy tömegessé válik a járvány, látom, hogy futnak fel a számok, addigra szerintem a portástól az ápolónőkön keresztül az orvosokon át az egészségügyi miniszteren át a miniszterelnökig mindannyian hozzá fogunk szokni, és beletanulunk ebbe az új helyzetbe, hogy hogyan kell tömeges járvány esetén mindannyiunknak viselkedni, hogy ki tudjuk védeni a veszedelmet.

A döntést a kormány hozza meg minden esetben, de nyilván nagyon sok mindenkit megkérdez, és Ön is utalt erre, hogy például az önkormányzatok esetében a kormány lehetővé tette azt, hogy ne egy országosan elfogadott vagy kötelező szabályt érvényesíthessenek az önkormányzatok vezetői, a települések vezetői itt húsvétkor, de meghosszabbították most ezt erre a hétvégére is. Ezek szerint van ennek előnye, hogy ott átadja a kormány a döntést a helyi szintre?

Hogy minek van előnye, és minek van hátránya, azt persze az íróasztal mögül is ki lehet spekulálni, de az ilyen tudás bizonytalan. Ezért a gyakorlatban jobban hiszek, és a húsvéti időszak egy jó gyakorlat volt, hiszen először húsvét idején, tehát múlt héten adtuk meg az önkormányzatoknak azt a lehetőséget, hogy az országos korlátozásokon túl szigorúbb helyi szabályokat vezethessenek be. Most már tudjuk, hogy hogy’ működik ez a gyakorlatban. Kiértékeltük a tapasztalatokat, és azt látjuk, hogy jól működik. Tehát a polgármesterek a feladat és a helyzet magaslatán álltak, megoldották ezt, és jó döntéseket hoztak. Ezért most megint jó idő jön, ugyan húsvét nincs még egyszer, de szép hétvégére számítunk, és ugyanaz a helyzet, mint egy héttel ezelőtt: az emberek mennének már kifelé, vidékre, mennének a nyaralóhelyekre meg az üdülőkbe, tehát a veszedelem a szociális érintkezés szaporodásának, a gyarapodásának a veszedelme ismét itt van. Ezért azt gondoltuk, hogy erre a hétvégére a jó tapasztalatok alapján adjuk meg a polgármestereknek a döntés lehetőségét ismét, hiszen jól éltek ezzel. Persze főszabályként egy országban általános szabályoknak kell érvényesülni, de olyan nagyok a helyi különbségek, hogy ezt érdemes a polgármesterek jogosítványain keresztül tudomásul venni. Itt teljesen nyilvánvaló, hogy majd amikor arról beszélünk, hogy mi lesz a jövője ezeknek a korlátozásoknak, akkor a különböző településeket nem lehet egy kalap alá venni. Jól látható, hogy a fertőzések nagy része Budapesten van, tehát előbb-utóbb nem tudjuk majd elkerülni – ezért örülök a főpolgármesterrel kialakult együttműködésnek –, nem fogjuk tudni elkerülni, hogy Budapestre sajátos szabályokat léptessünk életbe, illetve a főpolgármester sajátos szabályokat léptessen életbe. A fertőzéseknek mintegy 60 százaléka Budapesten van. Budapest, Pest megye pedig együtt kiadja a fertőzések 80 százalékát. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy kis, ezres lélekszámú faluban nem ugyanazok az intézkedések logikusak, mint a fertőzés 80 százalékát adó Budapesten, ahol egyébként a tömegközlekedés is egy veszélyforrás. Tehát előbb-utóbb eljön majd az a pillanat, amikor differenciálnunk kell, különbséget kell tennünk különböző települések között. Ennek szerintem még nincs itt az ideje, de jövő héten talán már lehet erről gondolkodni.

Amikor az önkormányzat meghozza a saját maga döntését, és korlátozásokat vezet be, akkor felelősséget vállal-e ezzel? Ön éppen az előbb nagyon érzékletes számmal említette azt, hogyha Magyarországon van ezer idősotthon, és abból csak, mondjuk, minden otthonból tízen betegednek meg, akkor tízezer kórházi ágyra van szükség. Most itt az önkormányzat felelőssége, és az idősotthonok kapcsolatáról kénytelen vagyok megkérdezni, hiszen most jöttek az új adatok ki, hogy már a Pesti úti idősotthonból 18 idős meghalt a koronavírus-járványban. Tehát minthogyha nem működött volna ez a bizonyos fenntartói felelősség ebben az esetben. Mi lesz ennek a következménye?

Szerintem egy fontos körülmény, amit Ön említ, ez egy olyan tény, amin nem lehet egyszerűen csak átlépni, és nyilván nem maradhat következmények nélkül sem, de mindent a maga idejében. Tehát én azt mondom, hogy rögzítsük azt, amit rögzíteni kell, és ma ne a felelősséget keressük, ma az összefogást keressük, ma a baj elhárításának a lehetőségét keressük, ma segítsük egymást, aztán majd ha túlvagyunk az egészen, akkor térjünk vissza arra, hogy mi is történik az önkormányzati fenntartású idősek otthonában, és hol milyen állapotokat találtunk. Ezeket jegyzőkönyveztük, ez a jövő számára rögzítésre került, de most nem ennek van az ideje. Tehát én a főpolgármester úrral is meg a többi polgármesterrel is a lehető legszorosabb, és legbajtársiasabb együttműködésre törekszem, mert a veszély nem múlt el. Most még nem a felelősséget kell porciózni, majd később. Most dolgozni kell, állni kell a vártán, dolgozunk. Ilyenkor bizonyos életösztönöknek föl kell éledniük, és a magyaroknak vannak jó életösztöneik. Ugye, ez alapvetően egy ezeréves ország, amelyiknek jók a gazdaösztönei abban az értelemben, hogy a magyar tudja, hogy mi van a gondjaira bízva, és tudja, hogy miért tartozik felelősséggel. Ezt a régi világban még földrajzilag is be tudta határolni, mi az ő földje, mi az ő kertje, mi az ő háza, de ez talán még a lakótelepi világban sem lehetetlen, hogy az ember pontosan föl tudja mérni, hogy az ország hány négyzetméteréért személyesen ő felelős, és itt erről van szó. Mekkora területért vagyok felelős, a házamért, az udvaromért, és hány emberért vagyok felelős, akivel egy családban élünk? S ezek az ösztönök fölélednek, mert lehetetlen ezt a védekezést csak központilag sikeresen levezényelni, fontos, hogy mindenhol a kis felelősségeket is átérezzék az emberek, és gyakorolják. Egy családfő, egy család ezt beszélje meg, intézze el, hozza meg a döntéseket. Egy faluban ugyanígy történjenek meg a döntések. Egy városban hasonlóképpen. Tehát a magyarban van egy ilyen gazdatudat, ami bizonyos területekért és emberekért való felelősséget elég gyorsan megért és átlát, és nem vár központi utasításra, hanem saját maga is megteszi azt, amit meg kell tennie. Intelligens nép a mienk, dacára annak, hogy ez nem mindig nyilvánvaló, de összességében ilyenkor a baj idején az jól látható, hogy van egy velünk született, természetes intelligencia, ami azonnal behatárolja, és megmondja nekünk, hogy mi a mi dolgunk, mi a mi felelősségünk, és mit kell tennünk. S ha kapunk központi segítséget, az persze jól jön, én igyekszem mindenkit segíteni, az állami felelősség nem mellőzhető, különösen ilyen bonyolult esetekben, mint egy járvány, de ennek ki kell egészülnie a családfők, a családok, a falvak és a városok felelősségével. Ez kezd jól működni. Én úgy számolok, hogy a csúcs előttünk van, ma az operatív törzs ülésén kezdtem reggel, azt néztük, hogy mikor és hogyan érjük el a csúcsot, és meddig fogunk ott maradni. A neheze, tehát az igazán nehéz szakasz most következik majd. Arra kell számítani, hogy a következő napokban a megbetegedések száma nagyobb ütemben fog nőni, mint korábban. Belépünk most már a tömeges fertőzésnek az időszakába, és addigra, mire ez bekövetkezik, úgy látom, hogy meg is lesznek az ágyak, a lélegeztető készülékek, és meglesznek az azt kezelni képes dolgozók, orvosok és ápolónők is. Minden a helyére kerül, hogy a nagy rohamot fölkészülten fogadjuk.

Lássuk a pénzügyeket és a gazdaság ügyeit. Varga Mihály azt mondta, hogy eddig a járványügyi alapból 500 milliárd forintot fordítottak a védekezésre. Ugye, tudjuk, az elején, arról volt szó, hogy 663 milliárd van ebben az alapban. Nem olyan sok, ami megmaradt. Elég ez?

Fölülről nyitva van, tehát a védekezésnek nem lesznek, eddig sem voltak pénzügyi korlátai. Óriási kapacitásokat építettünk ki. Tehát most valahol 2 ezer és 3 ezer között van a beüzemelt lélegeztető és altató készülékeknek a száma. Ez fut fölfelé naponta, és el fogjuk érni a 8 ezret. A raktáraink tele vannak a beszerzett, védekezéshez szükséges eszközökkel. A kórházakban most már úgy látom, hogy tíz napi működéshez szükséges tartalék kiszállításra került. Ez a helyzet a szociális otthonokkal is. Tehát úgy látom, hogy ebben a háborús helyzetben a muníció, hogy így fogalmazzak, rendelkezésre áll, és Szijjártó Péternek és a munkatársainak köszönhetően egymás után érkeznek a különböző szállítmányok, különböző helyekről. A teljes magyar diplomáciai arzenált bevetettük, a Türk Tanácstól Kínáig, és ahonnan lehet, mindenhonnan kapjuk is a segítséget, illetve vásároljuk a védekezéshez szükséges eszközöket. Tehát pénz nem fog hiányozni, és az eszközök is rendelkezésre állnak majd.

Ugye, egy felmérés szerint Európában Magyarország a negyedik legbiztonságosabb hely a járványkezelése szempontjából. Ez mindenképpen elismerése az intézkedéseknek, de visszatérve még a gazdaságra…

Bocsánat, ha megengedi, ezt olyan nagyon ne vegyük komolyan. Tehát egy mérkőzés 60. percében teljesen mindegy, hogy mi az állás, majd a 90. percben, amikor lefújják a mérkőzést, hogy háborús hasonlattal éljek: majd békekötéskor megnézzük, hogy végül is ki hogy’ végzett. Most még csak csatákról tudunk beszámolni, és az eddigi csatákat jól vettük. Ennyi és nem több.

Mától pályázhatnak a cégek erre a bizonyos bérkiegészítésre, amelyet az állam átvállal, és Varga Mihály is bejelentett egy sor adókönnyítést. Ugye, hallottunk már hiteltörlesztési moratóriumról, járulék elengedésről és napról napra, vagy kétnaponta derülnek ki újabb részletek. Nagyon sokan reménykednek, hogy még az ő esetükben is lesz majd a kormánynak arra gondja, hogy az ő életükön is segítsen. Terveznek-e újabbakat, vagy még várjuk meg, amíg az összes újítás előjön?

Itt több száz intézkedésről van szó. Ezeket az intézkedéseket egy nagy tervbe foglaltuk össze. Ennek a tervnek az elemei egymással logikai, szakmai kapcsolatban vannak. Sokan dolgoztak rajta, majd itt is a végén legyünk büszkék erre a tervre, de nagy reményeket fűzök hozzá. Tehát Magyarország gazdaságtörténetében ilyen méretű és ennyire átfogó gazdaságvédelmi akciótervet még sohasem készítettek. Önmagában a terv elkészítése is komoly teljesítmény, mindenkit elismerés illet, aki részt vett benne. De a puding próbája az evés, a majomnak bele kell ugrani a vízbe. Ez most történik, kezdjük alkalmazni ezeket a döntéseket, és meglátjuk, mi lesz a vége. A legjobbakat remélem, de azért óvatos vagyok, én nem vagyok olyan bátor, mint a nemzeti bank vezetője, aki arról beszél, hogy nem lesz gazdasági növekedés-csökkenés, tehát a gazdasági növekedésünk nem fordul át negatívba, hanem továbbra is növekvő pályán marad a magyar gazdaság. Én ezt nem merem mondani, mert egész Európában mindenki azt latolgatja, hogy a saját gazdasága 10, vagy csak 5 százalékkal veszít majd a teljesítményéből. Óriási bravúr lenne, ha mi a 0-hoz közeli állapotban tudnánk átvészelni ezt a válságot. A jegybank még ennél is többet remél, és kétségkívül igaza van abból a szempontból, hogy olyan erőket mozdítottunk meg, amiket korábban még semmilyen gazdasági terv érdekében nem mozdítottak meg Magyarországon. A gazdasági szereplőknek arra érdemes figyelniük, hogy persze mindenki szeretné, hogyha az élet visszatérhetne majd a gazdaságban oda, ahol a járvány előtt volt, de fontos tudnunk, hogy nem lesz olyan az élet a következő hónapokban, és valószínűleg a járvány után már sohasem, mint a járvány előtt volt. Tehát a gazdaságok nem úgy néznek majd ki néhány hónap múlva, mint ahogy a járvány előtt kinéztek. Van, ami életképesnek bizonyul, és van, amit nem lehet megmenteni. Tehát nemcsak arra van szükség, hogy a kormány segítséget nyújtson a vállalkozóknak és a munkaadóknak meg a munkavállalóknak, hanem arra is szükség van, hogy maguk a vállalkozások is nézzék meg, hogy melyik tevékenységük az, amelyiknek lesz helye, amelyik képes lesz profitot termelni a járvány után, és melyek azok a részei a vállalkozásuknak, amelyek egyszer és mindenkorra elvesztették a piacokat és a megrendeléseket. Ezzel jobb szembenézni, mint hitegetni magunkat azzal, hogy kormányzati segítséggel mindent fent lehet tartani, és minden úgy folytatódik majd a járvány után, mint előtte. Nem, mindenkinek alkalmazkodnia kell. A kormánynak is természetesen, a hatóságoknak is, a munkaadóknak, de nem véletlen, hogy átképzéseket is támogatunk nagy összeggel, mert maguknak a munkavállalóknak is át kell gondolniuk, hogy abban a szakmában, és ott, ahol eddig dolgoztak, lesz-e majd munkájuk augusztusban, szeptemberben vagy jövő ilyenkor. Tehát most mindenkitől kicsit többet várunk, mint egyszerűen azt, hogy azt, hogy kibírja. Most azt is várjuk, hogy gondolkodjon a saját személyes jövőjéről, és keresse a boldogulás lehetőségét. Adunk természetesen bértámogatást, ennek a részleteit nyilvánosságra hoztuk, tehát a bér bizonyos százalékát kifizetjük. Adunk nagyon komoly adócsökkentést. Több mint 200 milliárd forintot hagyunk kinn a gazdaságban. Adunk adóeljárási könnyítéseket, tehát azok a kkv-k, akik nem tudják fizetni az adójukat, kérhetik az átütemezést, vagy kérhetnek mentességet. Aztán a megbízható minősítését az adózó nem veszíti el csak azért, mert a válság miatt most nem tudja rendben fizetni az adóját. A bevallási kötelezettségeket elhalasztottuk, talán szeptember 30-ig. Az idegenforgalmi adót el kell engednünk, mert a turizmusnak tüdőlövése van, az van a legkutyább állapotban, ott van szükség a legnagyobb segítségre, és a turizmusban 400 ezer ember dolgozik Magyarországon, és az iparág egész egyszerűen meghalt. Ezért megemeltük a SZÉP-kártyának az összegét is, mert abban reménykedünk, hogyha az osztrák kísérletek beválnak, és mi abból tudunk átemelni a saját életünkbe lazításokat, akkor a nyáron meg lehet próbálkozni legalábbis a belföldi turizmusba életet lehelni. Aztán van egy olyan eleme ennek a nagy tervnek, hogy kedvezményes, akár 0 százalékos hitelt is adunk a különböző vállalkozásoknak. Az állami hitelintézetek 2.000 milliárd forintot mozgósítottak. Akkor vannak a hiteltörlesztések, amiket elsőként vezettünk be, és én nagyon fontosnak tartom a 13. havi nyugdíjat is. Látom, sokan viccelődnek, meg szórakoznak, meg finnyáskodnak itt e körül, hogy itt kell, most kell-e, és így kell-e, és így tovább, de én azt tudom mondani, hogy az élet tapasztalatokra épül. A magyar emberek azt tapasztalták meg, hogyha jön egy komoly válság, akkor a kormányok elveszik a nyugdíjukat. Igaz, hogy azok baloldali kormányok voltak: 2008-2009-ben, de csak elvettek egyhavi nyugdíjat, meg elvettek egyhavi fizetést is, és mindenki aggódik. Különösen, ha nyugdíjas, hogy nem fordulhatnak-e esetleg abba az irányba a dolgok Magyarországon, hogy a végén, mindegy, mit mond a kormány, mert az elmúlt tíz évben becsülettel betartottuk a nyugdíjasokkal kötött megállapodásunkat, a nyugdíjak értékét nemcsak megőriztük, még növeltük is, de hátha lehet egy olyan helyzet, amikor még ez a kormány is, ami szövetségben van a nyugdíjasokkal, a végén arra fanyalodik, hogy hozzányúljon a nyugdíjakhoz. És én azt szeretném világossá tenni és megnyugtatni több mint 2 millió honfitársunkat, hogy ez nem fordulhat elő. Sőt, az fog történni, és ezért kellett éppen most megtenni a bejelentést, hogy 2021. január 1-jétől megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése. Tehát, nemhogy nem lesznek megszorítások, hanem többlet-segítséget fogunk nyújtani az idős honfitársainknak, szüleinknek és a nagyszüleinknek. Bátran számíthatnak a kormányra.

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.