Kormányportál

Orbán Viktor miniszterelnök interjújának leirata, amely 2015. december 4-én hangzott el a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában.

Kocsis Éva: A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt!

Jó reggelt kívánok!

A kiszivárgott hírek alapján úgy tűnik, hogy néhány órán belül az uniós belügyminiszterek dönteni fognak, vagy legalábbis tárgyalnak arról, hogy felfüggesszék-e Schengent. Tulajdonképpen mi történik? Darabjaira hullik az Európai Unió, vagy a régiók távolodnak el egymástól?

Valóban van némi puskapor a levegőben. Vannak országok, amelyek azt a tanulságot vonták le a menekültválságból és az újabb kori népvándorlásból, hogy a szabad mozgás területét az Európai Unión belül szűkíteni kell. Úgy akarnak védekezni szerintem egyébként a saját rossz migránspolitikájukkal szemben, hogy visszaállítják a határőrizetet olyan országok között, amelyek egyébként nem Európa külső határát jelentik. Tehát most arról van szó, hogy néhány ország – a pontos számot még nem ismerjük, ez lehet hat-hét –, leginkább az alapítókat magában foglaló ország le akarja választani magáról a közép-európai országokat, amely irányból egyébként a migránsok érkeztek az Európai Unióba. Ezért mondta Magyarország mindig, hogyha meg akarjuk védeni a magyar embereknek azt a jogát, hogy úgy, mint eddig, határőrizet és határfennakadás nélkül mozoghassanak, dolgozhassanak, közlekedhessenek, kereskedhessenek az Európai Unión belül, akkor nekünk, magyaroknak meg kell védeni kötelezettségeinknek megfelelően az Európai Unió külső határát, vagyis Magyarország és Szerbia közötti, Magyarország és Horvátország közötti, schengeni külső határ. Ezt mi megtettük, mi megvédtük, ezért teljesen elfogadhatatlan magyar szempontból bármilyen szerveződés, amely ki akarná a magyarokat lökni a szabad mozgás lehetőségéből, hiszen mi voltunk az egyetlenek a schengeni tagállamok közül, akik valóban megvédték Schengent, tehát a szabad mozgás övezetének külső határát.

De ez a törekvés, amiről most beszél, ez nem most kezdődött. Ez a jelenség csak egy újabb eleme.

Mindig van egy olyan gondolat az Európai Unión belül, hogyha kevesebben lennének a tagállamok, akkor jobban mennének a dolgok, ez egy szőnyeg alatt mindig megtalálható gondolat, és amikor valamilyen válság, például pénzügyi válság, vagy most a migránsválság felüti a fejét, akkor ezek a hangok a szőnyeg alól előkerülnek. Mi erre egyedül nem tudunk megfelelő választ adni, ezért tegnap Prágában a csehekkel, a lengyelekkel és a szlovákokkal abban állapodtunk meg, hogy szervezetten és közösen lépünk fel a saját mozgási szabadságunk megvédése érdekében. Megalapítottuk a „Schengen barátai” nevű kört, most négyen vagyunk benne, dolgoznak rajta a nagyköveteink és a minisztereink – a tartalmát most határozzuk meg –, és felszólítjuk az európai uniós államokat, hogy csatlakozzanak ehhez a körhöz, amely körnek az a célja, hogy megvédjük a schengeni határokon belüli szabad mozgást, vagyis megvédjük Schengen külső határát is.

Meglehetősen furcsa, hogy alapítani kell egy ilyen baráti társaságot, mert azt feltételezi az ember, hogy ez mindenki számára kötelező norma.

Ez így van. Furcsa, de mégis meg kell tennünk, mert az érdekeink ezt követelik.

Nézzünk egy picit előrébb: a kvótával kapcsolatban bírósághoz fordul Magyarország is. Mire számít? Ez szimbolikus lépés, vagy attól a bíróságtól mire számít, amely európai uniós bíróságtól kaptunk rendre hideget-meleget.

Szerintem az Európai Bíróság egy független bíróság, tehát nem feltételezem, hogy az Európai Unió bármely politikai szervezete – ideértve mondjuk a bizottságot vagy a tanácsot – képes lenne befolyást gyakorolni a bíróságra. Az egy független testület, kellő tisztelet is jár nekik. Inkább az a bajunk, hogy ők más nézőpontból szokták nézni a világot, hiszen ők Európának ahhoz a részéhez tartoznak, ami a nemzetek fölötti életet képviseli, mi pedig alatta vagyunk ennek, mert mi meg a nemzetek életét éljük. De arra valók a nyilvános és alapos eljárások, viták a bíróság előtt, hogy ezeket a szempontokat be tudjuk mutatni. Válaszom az Ön kérdésére tehát az, hogy nem szimbolikus a gesztus, hanem érdemi: hatályon kívül akarjuk helyeztetni az Európai Bírósággal azt a döntést, amit az Európai Tanács, az Európai Bizottság hozott meg, és amely a mi jogászaink szerint egyértelműen ellentétes az unió alapokmányával és fennálló jogszabályaival.

Játszunk el a gondolattal, hogy ez megtörténik. Európa tele van migránsokkal. Mi a következő lépés? Akik már itt vannak, velük mi fog történni, hogyha például ez a bírósági döntés megszületik?

Ez is lehet egy kiindulópont a helyzet áttekintésére, de én másik kiindulópontot választok, s a magyaroknak is azt tanácsolom, hogy ragaszkodjunk a saját kiindulópontunkhoz. A mi kiindulópontunk az, hogy senki sem mondhatja meg a magyaroknak meg egyetlen más európai nemzetnek sem, hogy kikkel akarjanak együtt élni. Ezt a döntést csak mi hozhatjuk meg, a magyar parlament, a magyar kormány, a magyar önkormányzatok, azok, akiknek ehhez jogkörük van. De itt nekünk kell erről dönteni, nem mondhatják meg nekünk Brüsszelben, hogy kikkel éljünk együtt, és nem lehet olyan hatalma Brüsszelnek, hogy idetelepítsen, kényszer-betelepítsen olyan embereket, akikkel mi nem akarunk együtt élni. Hogy aztán majd mi jó döntést hozunk-e, vagy rosszat, erkölcsileg az megállja-e a helyét, szakmailag jó-e, bölcs döntés-e, ez majd a magyarok dolga, ezt majd mi együtt el fogjuk dönteni, de a külső kényszert semmiképpen nem fogadhatjuk el. Én ezt a kiindulópontot választom, és utána lehet beszélni arról, hogy mi van azokkal, akik már itt vannak, és így tovább, de a kiindulópontot szerintem rögzíteni kell, hogy ne tévesszünk később utat.

Mindjárt a gyakorlati aspektusról, de hogyha a logikáját, gondolatmenetét folytatom, akkor a mérleg egyik serpenyőjébe beletesszük a nemzetállamoknak az érdekét, a másik serpenyőjében viszont ott van a kiinduló országoknak, a kibocsátó országok felé érzett felelősség. Az kié, az Egyesült Államoké, az Európai Unióé, az arab országoké?

Azt gondolom, hogy több körös, több körbe összerendezhető felelősségi rendszer van itt, a felelősségek körei úgy néznek ki, hogy persze első helyen mindenki felelős a saját életéért. Második helyen felelős az, aki beleavatkozott abba, például bombákat dobott le, vagy át akarta alakítani az ottani gazdasági, hatalmi viszonyokat kívülről. A harmadik felelősségi körbe azok tartoznak, akik a legközelebb vannak a bajba jutott emberekhez, a szomszédos államok és a térségük. És persze ezek után létezik egy egyetemes, emberiességből kiinduló globális felelősség, amely a világ minden polgárát terheli, hiszen mindannyian emberek vagyunk, és ha távol is vagyunk egymástól, a felelősségi körök végén vagy a sor végén, de mindannyian felelősek vagyunk emberként a másik embertársunkért. Persze mi elsősorban a magyarokért vagyunk felelősek, mert a Jóisten ezt a felelősséget jelölte ki a mi számunkra.

Mi következik ebből?

Ebből szerintem az következik, hogy azon kell dolgozni a világ minden politikai szereplőjének, hogy azok az emberek, akik elmenekültek, eljöttek otthonról, azok oda visszamehessenek, mert mindenkinek joga van ahhoz, hogy a saját életét ott folytathassa, ahol azt megkezdte. Ezért rendezni kell a szíriai helyzetet, és utána mindenkit, aki abból a térségből érkezett, vissza kell vinni, fel kell kínálni neki a lehetőséget, sőt jogilag kötelezni is kell szerintem őket arra, hogy menjenek vissza, és kezdjék meg annak a világnak az újjáépítését, ahonnan eljöttek. Ehhez szerintem minden európai nemzetnek joga van.

A betelepítéssel, a kvótákkal kapcsolatban elég egyértelműnek tűnik a kutatások alapján az európai, de most nézzük a magyar, szóval a magyar társadalomnak is a véleménye. Miért van szükség mégis tájékoztató kampányra?

Először is rendkívül mozgékony kérdéskör, mindennap újabb fejlemények vannak. Ugye, engem azért fizetnek, azért küldtek a munkahelyemre a magyar polgárok, hogy éjjel-nappal ezekkel a kérdésekkel foglalkozzam, és nekem sem egyszerű kiigazodnom. Tehát ha belegondolok abba, hogy a ránk dőlő híreket hogyan tudja összerendezni valami logikus rendbe a megértés szándékával egy magyar polgár, akkor azt gondolom, hogy nincs könnyű helyzetben. A kormánynak pedig az a dolga, hogy megpróbálja összerendezni a fontos információkat és tájékoztatni az embereket arról, hogy áll a helyzet, melyek éppen a fontos kérdések, hol zajlik éppen küzdelem, mely kérdéseket zártunk már le, mire kell választ adni, és ha van véleményük, akkor lehetőséget kell adni az embereknek, hogy bevonódhassanak, és elmondhassák a véleményüket.

Menjünk egy picit vissza az időben a török–EU csúcshoz. Abból a szempontból sikerként értékelték a találkozót, hogy azokra nem vonatkozik a kötelező kvóta, akik most vagy akik Törökországból jönnek. Vonatkozik viszont nyilván azokra, akik már itt vannak az országban. Tulajdonképpen a török–EU csúcs miről szólt? Arról, hogy Törökországnak vannak ütőkártyái, hogy bekerüljön az Európai Unióba?

A csúcs arról szólt, hogy az európai nagyhatalmak mindenképpen meg akartak állapodni Törökországgal. Az európai nagyhatalmak azért akartak megállapodni Törökországgal, mert gyengének érezték magukat, hogy megvédjék a saját érdekeiket, és most a törököket akarják rávenni arra, hogy védjék meg a törökök Európát és az európai nagyhatalmak érdekeit. Ez a mi nézőpontunkból egy hibás logika. Ezt a miniszterelnökök csúcsértekezletén el is mondtam, mi a törökökkel történő megállapodást támogatjuk, de van egy előfeltétele szerintünk: nem jelenhetünk meg koldusként, nem koldulhatunk biztonságot, nem vásárolhatunk biztonságot, nekünk be kell mutatnunk a magunk számára is, a polgáraink számára meg a törökök számára is, hogy mi saját erőből is képesek vagyunk a menekültkérdést vagy a migránskérdést, az újabb kori népvándorlást kezelni. Jobban tudnánk kezelni, ha megállapodnánk a törökökkel, de saját erőből is képesek vagyunk rá. Az, aki a saját erejéből a saját biztonságát nem képes megteremteni, szerintem kiszolgáltatja magát még egy tárgyalóasztal mellett is. Ezért mi azt javasoltuk, hogy először védjük meg a külső határokat, bizonyítsuk be, hogy meg tudjuk állítani a népvándorlást, majd utána tárgyaljunk a törökökkel, ez volt a magyar javaslat. Ezt a nagyhatalmak elvetették, a nagyhatalmak azt mondták, hogy mindenáron, minél hamarabb meg kell állapodni, ezért ütötték nyélbe ezt a megállapodást. Mi, bár kisebb ország vagyunk, éppen vétózhattunk volna, de nem láttam volna bölcs dolognak a magyar emberek szempontjából és Európa szempontjából sem, ha a nagyhatalmakkal szemben Magyarország vétózik, amikor minden nagyhatalom egyetértett abban, hogy ők szeretnének megállapodni.

Elvben vagy a magyar aspektusból értem, amit mond, hogy meg kell védenünk saját magunkat, de mégiscsak az a helyzet az Európai Unió teljes gyakorlatát tekintve, hogy ez nem működik. Arra sem volt senki képes, hogy Görögország fejére koppintson.

Igen, de én azt javasoltam, hogy legyünk erre képesek, mert ez tisztán akarat kérdése. Tehát nem igaz az az állítás, hogy az újabb kori népvándorlással szemben ne tudná Európa saját magát megvédeni. A magyar példa, a magyar kerítésépítés, a közép-európai együttműködés, a csehek, lengyelek, szlovákok, magyarok együttműködése, a szlovénok együttműködése azt mutatja, hogyha lenne akarat, akkor meglenne a képesség is. A baj az, hogy nincsen akarat, hogy ahelyett, hogy ezt az akaratot kifejlesztenénk magunkban, most meg akarunk állapodni a törökökkel. Szerintem ez rossz helyzetbe hozza Európát, de most már mindegy, ezen az úton elindultunk, drukkoljunk a nagyhatalmaknak, hogy végül is az ő kalkulációjuk bizonyuljon helyesnek, és ez megoldást jelentsen. Egy dolog azonban nem következhet be így sem, hogy olyan megállapodást kötnek a nagyhatalmak Törökországgal, hogy onnan százezer szám átszállítanak Európába újabb migránsokat, majd azokat kötelező erővel szét akarják osztani az európai államok között. Volt ilyen gondolat, ezt a gondolatot meg kellett fékezni, ez szerintem lekerült a napirendről, de a kísérletek újra és újra fellobbannak. Ma is van olyan tanácskozás Európában, ahová tőlünk is kértek embert, és ezt a kérdéskört próbálják ismét újrarendezni.

Hogyha azt mondja, hogy tisztán akarat kérdése ennek a megoldása, akkor ezzel azt is mondja, hogy az európai uniós vezetők kimondva-kimondatlanul, de tudatosan idézik elő azt, ami történik.

Van itt valami, amit Ön nem hisz el, meg a rádióhallgatók sem hiszik el, mert annyira abszurd.

De Ön elhiszi?

Igen, sőt rájöttem, hogy ez a megfejtés, amiben persze az ember sohasem lehet biztos, mert az ilyen szellemi természetű ügyekben nincs garancia, az ember megtalálta a megfejtést, de úgy érzem, hogy ez a helyzet. El kell hinni, amit mondanak. Ma az a helyzet, hogy amikor hallgatjuk őket, a nyugat-európai nagyhatalmi vezetőket, amikor arról beszélnek, hogy be kell engedni a menekülteket, hogy a népvándorlás jó dolog, ez majd megjavítja Németországot, akkor mi azt gondoljuk, hogy ez valami politikai ravaszkodás. Mert valójában valami mást gondolnak, mondjuk azt, amit mi, hogy a népvándorlás rossz dolog, azt meg kell állítani, terrorveszélyt hoz magával, fenyegeti a biztonságot, megváltoztatja a kultúránkat, mi azt gondoljuk, hogy ez számukra is nyilvánvaló, csak valamilyen rejtélyes okból nem ezt mondják. Szerintem mi rosszul látjuk a helyzetet. El kell hinnünk az európai vezetőknek azt, amit mondanak, azt is gondolják. Ők úgy gondolják, hogy európai élet akkor lesz boldog, fényes, kívánatos, ha beengedjük millió szám ezeket az embereket, ha utat nyitunk a bevándorlásnak, jöjjenek a migránsok, és hogy ők mondják, ez majd meg fogja javítani Európát. Szerintem ez egy őrült gondolat, de ők ezt komolyan gondolják, és szerintem ez a megfejtés.

Azt mondta tegnap, hogy bizarr koalíció jött létre az embercsempészek és a jogvédők között, amit kívülről támogatnak vezető európai politikusok is. Azt képzelem, hogy a következő időszakban ilyen ajtócsapkodásos európai uniós vezetői találkozók lesznek.

Ilyen az élet.

De ez már természetes jelensége az európai uniós vezetők találkozójának?

Nézze, van, amikor nehéz. Mi is emberből vagyunk, tehát jó lenne persze azt gondolni, hogy a vezetőink – beleértve a magyar kormányzatot is – érzelemmentesen, hidegen, csak a pőre rációnak engedve, függetlenítve magukat minden körülménytől mintegy politikai robotként hibátlan döntéseket hoznak. Ez nem így van, mert emberek vagyunk. Érzelmeink vannak, időnként becsapva érezzük magunkat, bosszant, hogy a másik nem látja be az igazunkat, hogy evidens tények számukra nem evidensek, úgy érezzük, hogy felesleges vitatkozunk már órák óta, mert nem akarja megérteni a másik, ami nekünk, magyaroknak kétszer kettő négy, vagy éppen más nemzetek közötti vitában is előfordulhat. Tehát ott emberek vannak, és ahol emberek vannak, ott nemcsak ész van, hanem szív is, ott nemcsak ráció van, hanem érzelem is meg történelem, meg a jövőről vallott különböző gondolat, és ez mind gomolyog. És amikor feszültség van meg válság, akkor ezeknek a feszültségeknek a szintje magasabb, feszítőbb, de meg fogjuk találni a jó megoldást. Az emberi világ olyan, hogy nehéz döntéseket ilyen közegben szoktak meghozni, lehet ettől még jó döntéseket hozni. Annyi jó döntést hoztunk, azért mégis az Európai Unió egy fantasztikus sikertörténet, azért mégis ez a kontinens a világ legvonzóbb kontinense, ezért akarnak idejönni. Azért az az életforma és életmód, amit felépítettünk hosszú évtizedek meg évszázadok munkájának eredményeképpen, mégiscsak az emberiség egyik csúcsteljesítménye. Tehát azért, mert emberek időnként idegesen veszekedve, konfliktusban hoznak döntéseket, még nem ok arra, hogy azt feltételezzük, hogy azok nem lesznek jó döntések, mert ha mi csak rossz döntéseket hoztunk volna, ma nem tartanánk itt. Európa képes jó döntéseket hozni, és ez az esély, remény a jövőben is megvan.

Ez a fajta feszültség kevesebb a visegrádi négyek között?

Igen. Azt kell mondanom, hogy ott is vannak vitás kérdések, mert nem mindig esnek egybe száz százalékosan az országok érdekei, de először is ezeknek a száma kicsi, másfelől belengi, körülöleli egy baráti, bajtársias érzés, amit a közös múlt, történelem ad, és ezért könnyebben is tudjuk kezelni. Közelebb vagyunk egymáshoz, mint bárki más az Európai Unióban. Egy lengyellel, ha vitám van, könnyebben rendezem, mintha egy portugállal lenne. Bár a portugállal sincs semmi bajom, csak ő a kontinens másik sarkából érkezik. Itt mi jelekből, félmondatokból, gesztusokból is értjük egymást, és a jó szándékot könnyű kimutatni, a jóindulatot könnyebb demonstrálni, mint tőlünk távolabb élő népek irányába ezt tesszük. Tehát a V4-ek között sokkal kevesebb konfliktus van, és ami van, azt is sokkal könnyebb rendezni.

Még beszélt tegnap a nemzetállamok felszámolásáról is. Azok az aktuális, uniós eljárások, amelyek készülőben vannak, vagy például az, hogy Európai Bizottság nyilvántartásba vette azt a polgári kezdeményezést, ami a 7. cikk szerinti eljárás megindítását jelenti. Ezzel összhangban, pontosabban ezzel összefüggésben valónak gondolja?

Ez bosszú. Tehát itt arról van szó, hogy az a válságkezelés, a népvándorlás kezelésnek az a módszere, amit mi, magyarok és közép-európaiak, V4-ek bemutattunk, sikeres. Ráadásul kiderült, hogy a nyugati országokban élő emberek is inkább ezt a megoldást szeretnék, inkább ezt támogatják. Ezért vannak Európában vezetők, üzleti körök, emberjogi aktivisták, akik dühösek a magyarokra, hogy – szemben az ő ideológiájukkal – bebizonyították, hogy igenis lehetséges demokratikus módon, az európai emberek akaratával egyező módon megvédeni ezt a kontinenst, és most bosszút akarnak állni, keresik ennek a módját. Nincs ebben semmi rendkívüli, mint mondtam, emberek vagyunk, nemcsak a nagyság, hanem az emberi kicsinyesség is jellemző ránk, és a bosszú a kicsinyesség része, ezen is túl kell esnünk, ezt majd ki fogjuk védeni. De hát ne felejtsük el, hogy azért két nagy gondolat feszül itt egymásnak. Soros Györgyék, az általuk fenntartott alapítványok és azok aktivistái, az eurobürokraták tekintélyes része Brüsszelben, jó néhány vezető Európában azt gondolja – különösen a baloldalon, a balliberális világban erős ez a gondolat –, hogy a nemzetek Európának a rossz oldalához tartoznak, azok rossz dolgok, ebből lettek a világháborúk, ebből vannak a konfliktusok. Ha nem lennének nemzetek Európában, akkor itt vidámabb lenne az élet. Ezzel szemben állunk mi, akik azt mondjuk, hogy nemzetek nélkül nincs Európa, mert Európa lényegét éppen a nemzetek adják, ezért mi erősíteni akarjuk a nemzeteket, ők pedig el akarják a nemzeteket lényegteleníteni, sőt el is akarják tüntetni. Az ő fejükben az Európai Unió arra való, hogy túlhaladják, túllépjenek a nemzeteken. A mi fejünkben arra való az unió, hogy megerősítse a nemzeteket, erősebbé tegye őket Európában. Ez két gondolat, amely élesen feszül egymásnak, és a másik oldalon jelentős erők vannak pénzügyileg is, hatalmi szempontból is, bent ülnek Brüsszelben, és széles aktivistahálózattal is rendelkeznek.

Mielőtt aktuális ügyekre áttérünk, fél év múlva, hogyha beszélgetünk a migrációról, akkor mi fog történni Európában? Nem kívánom, hogy próféciát mondjon, de azt nyilván eddigi tapasztalataiból az uniós vezetőket ismerve meg tudja állapítani, hogy körülbelül hol fogunk tartani.

Itt most nem a vezetők ismerete segít válaszolni az Ön kérdésére, bár ahogy az Írásban van, nekem is büdös a prófétaság, tehát az nem az én dolgom, nem az én szakmám – az nem is „büdös,” hanem „rühellé,” azt hiszem, ez a helyes kifejezés –, szóval én is ezt elhárítanám magamtól, de a lényeg mégiscsak az, hogy a megoldás és a válasz az embereknél található. Tehát ma azt látjuk, hogy az európai emberek szándéka, akarata egyre távolabb kerül az európai vezetők szándékától és akaratától. Ez egy nyíló olló, ez olyan belső feszültséget ad, demokratikus, politikus feszültséget ad Európában, amellyel nem tudunk együtt élni a következő fél évben, valaminek történnie kell. Vagy az embereknek kell megváltozniuk vagy a vezetőknek, az utóbbira több esélyt látok, mint az előbbire. Tehát azt hiszem, hogy előbb-utóbb tudomásul kell venni az emberek véleményét, mint politikai realitást Európában, nem lehet szembemenni az emberekkel, ez demokráciaprobléma ma Európában, ezt úgy szoktam fogalmazni, hogy ideje, hogy a liberális korszak helyett ismét demokratikus korszak jöjjön vissza Európába. Ha Európa demokratikus akar maradni, akkor az emberek kívánsága szerint kell rendezni ezt a népvándorlást is.

Miközben elég hangos vita zajlik Brüsszelben a migrációról, aközben zajlik egy másik vita is Brüsszelben, a szabadkereskedelmi tárgyalások. Jobboldali politikusok, uniós politikusok kongattak vészharangot, akik a mezőgazdasági bizottságban ülnek, hogy úgy látják, hogy aggályos irányba halad ez. Ön is beszéd Tusnádfürdőn erről a készülő megállapodásról. Önnek van valami plusz új információja, hogy merre halad?

A legfontosabb információ nem az, hogy most éppen merre halad, mert ott ülnek az emberek a tárgyalóasztalnál, és majd igyekeznek tartani a jó irányt, hanem az, hogy időközben az amerikaiak szabadkereskedelmi megállapodásokat kötöttek másokkal. Tehát Ázsia tekintélyes térségeivel hoztak létre szabadkereskedelmi megállapodásokat, és bár látszólag a Távol-Kelet messze esik, mint a nevéből is kitűnik Magyarországtól, de kereskedelempolitikában ez nem így van. Azok a megállapodások érinteni fogják a Magyarországon termelő cégek és magyar cégek nemzetközi versenyképességét is. Annak felmérése, hogy ezek a szabadkereskedelmi megállapodások, amelyeket az amerikaiak másokkal kötöttek, bennünket hátrányba hoznak-e, vagy előnybe, ezt kell most megértenünk és elemeznünk, ezen dolgozunk, mert ez befolyásolhatja azt, hogy milyen álláspontot alakítunk ki annak a szerződésnek a kérdésében, amit az amerikaiakkal mi akarunk, illetve ők akarnak velünk megkötni.

Tegnap a MÁÉRT tanácskozáson beszélt arról, hogy az oktatásnak, a tudásnak és a gazdaságnak az összekötése rendkívül fontos nemzetstratégiai kérdés. Valószínűleg az oktatásban dolgozók felkapták a fejüket. Mi az, amit elvár a magyar oktatáspolitikától? Elégedett? Elég zajos ezen a területen most Magyarország.

Az elégedettség szó nem szerepel az én szótáramban, és amíg ezt a munkát végzem, helyes, hogyha nem is írom oda be. Én azt látom, hogy miután az I. világháború után elvesztettük azokat a területeinket, amelyeken a természeti erőforrásaink nagy része található, most a mezőgazdasági művelésre alkalmas földeken kívül lényegében elvesztettük a bányáinkat, az energiaforrásainkat, a nyersanyagainkat, marad az, ami most van. Egyetlen szerencsénk, hogy a magyar agyas nép, tehát gyors észjárású, és csábítást ér a gondolkodása. Azt hisszük egyébként, hogy ez minden nemzet fiainak esetében így van, de ez nem felel meg a valóságnak. Mi agyas nép vagyunk, és képesek vagyunk a semmiből is létrehozni valamit. Ezért vagyok híve annak, hogy munkaalapú gazdaságot hozzunk létre, és ezért vagyok híve annak, hogy a szellemi képességeinket, vagyis a tudást, az oktatást kapcsoljuk össze a gazdasággal. Van ilyen lehetőség. Magyarország egy sikeres ország, ha ránéz a világ 200 országára, akkor valahol ott a 45. és 50. közötti sávban helyezkedünk el. Ez azt jelenti, hogy legalább 150 ország rosszabbul csinálja, mint mi. Pedig a mi történelmünk egyáltalán nem volt könnyű, inkább hátráltatott bennünket, mint segített. Ez jól mutatja, hogy a munkánkból és a szellemi teljesítményünkből lehet jó életet, boldog életet, derűs életet, kiegyensúlyozott életet, jómódot létrehozni egy országban, ezen dolgozunk. De ennek feltétele, hogy az oktatás és a tudomány össze tudjon kapcsolódni a gazdasággal, vagyis gazdasági erővé tudjon válni. Ha az megy tovább, mint eddig, hogy, mondjuk, a nemzetközi tesztekben a magyar oktatás teljesítményének felmérésekor azt látjuk, hogy az iskolákból kikerülő gyerekek képességei rosszabbak, mint az előző nemzedéké voltak, ha azt látjuk, hogy az iskolai teljesítmény, a megértés, a szövegértés, a problémamegoldás képessége nem javul, hanem romlik, akkor baj van. Ez nem egyszerűen csak felelőtlenség a gyerekeinkkel szemben, az is, mert rossz iskolába járatjuk őket, hanem egyúttal a magyar gazdaság lehetőségeinek aláaknázása is, mert buta emberekkel, problémákat megoldani nem tudó emberekkel, műveletlen emberekkel, jól gondolkodni képtelen emberekkel nem lehet magyar gazdaságot sikeresen működtetni, és annak mindannyian meg fogjuk inni a levét. Tehát a magyar gazdasági sikernek a kulcsa az, hogy jó minőségű képzést kapjanak a gyerekeink, de az a képzés életszerű legyen, összeköthető és használható legyen a gazdaság szükségleteivel, és így erősítse Magyarország gazdasági teljesítményét. Ez ma még nincs rendben Magyarországon. Nem mondom, hogy minden rossz, mert nem szeretek átesni a ló másik oldalára, de azt sem mondhatom, hogy minden jó, sőt vannak aggasztó jelek, ezért ezt egy nagy kihívásnak látom a következő évtized számára.

Orbán Viktor miniszterelnököt hallották az előző fél órában.