2017. június 16.

Kocsis Éva: A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Azt mondta hétfőn a parlamentben, hogy magyar Magyarországot és európai Európát akarunk. A kontextusból az is kiderül, hogy ez a definíció Ön szerint ellentétben áll az Európai Unióéval. Ők mit akarnak?

Az ember szívesebben beszél a saját szándékairól, de…

Mérlegeli a környezetet.

…aligha bújhatok ki az Ön kérdése elől, bújhatok el előle. A mi gondolatunk úgy hangzik, hogy mi magyar Magyarországot akarunk és európai Európát. Ez azt jelenti, hogy mi nem akarunk részt venni olyan kísérletekben, amelyek átalakítják akár Magyarországot, akár  szélesebb otthonunkat, Európát. Tehát mi szeretünk magyarok lenni, szeretjük, hogy az ország magyar, magyar a kultúrája, magyar a nyelve, és azt várjuk el a vezetőinktől, hogy a döntéseket, a közösségünket érintő döntéseket mindig a magyarok érdekéből vezessék le. Ami Európát illeti, ott pedig nem szeretjük azokat a kísérleteket – habár nem vitatjuk el, hogy egyes tagállamoknak van joguk ilyesfajta kísérletekhez –, amelyek félretolják az európai kulturális hagyományokat, a megszokott európai életformát, és helyette összevegyítenek egy másik kultúrát, egy másik vallást, egy másik világnézetet, és tömegesen engednek be ellenőrizetlenül idegen népelemeket az Európai Unió területére. Azt gondoljuk, hogy ez meg fogja változtatni Európát. Az az Európa, amit mi Európának hívunk, és amit ismerünk, és amit szeretünk, és amelyet tisztelünk, és ahová mindig is vágytunk a kommunizmus idején, és ahová most is boldogan utazunk, ez az Európa meg fog változni, ha a dolgok így folytatódnak. Szerintünk ez nem jó dolog. Ha persze a németek, a franciák, az olaszok ilyen kísérletnek akarják kitenni magukat, ezt a jogot mi tőlük nem tagadhatjuk meg, de azt kérjük tőlük, hogy ők ne kényszerítsenek bennünket arra, hogy ilyesfajta kísérletekben vegyünk részt.

Hogyan tovább? Európához még visszatérünk, de ha a nemzeti konzultáción kevesebben vesznek részt, akkor az elbizonytalanítja a migrációs politikáját?

Bevallom férfiasan, hogy nemzeti konzultáció nélkül is elég elszánt tudnék maradni, de nem ugyanaz az álláspont, hogyha, mondjuk, egy kormány néhány tagja hosszas viták után alakítja azt ki, mintha egyébként tartalmában ezzel egybeeső álláspontot több millió ember alakít ki. Más a súlya, más a kötőereje, más a betartásához fűződő elvárás, és a külvilág is másként tekint rá. Tehát az Eurábiával vagy az iszlám és a keresztény kultúra maradványainak összevegyítésével próbálkozó országoknak most azt kell látniuk, hogy nem a miniszterelnök, nem a magyar kormány tagjai, hanem a magyar nép minden lehetséges formában minden alkalommal kinyilvánítja, hogy nem akar ilyesfajta kísérletnek részese lenni.

Az egyik következtetése ennek a bizonyos nemzeti konzultációnak a migrációs politika irányával kapcsolatos, amivel egyetértenek a választók, de mi a forgatókönyve arra az esetre, hogyha a kötelezettségszegési eljárás végén az Európai Bíróság elmarasztalása következik? Akkor mit lép Magyarország?

Senki sem kötelezhet bennünket arra, hogy feladjuk az álláspontunkat. Egy kormányt még csak-csak nyakon lehet ragadni, be lehet szorítani egy sarokba, meg lehet gyomrozni, szoktak is bennünket fenyegetni, tehát ilyesmi előfordulhat, de egy néppel ezt nem lehet megcsinálni. Ráadásul nem egyetlen népről van szó, mert vagyunk még néhányan itt, Közép-Európában, akik feltesszük a kezünket, és azt mondjuk, hogy köszönjük, mi ebből nem kérünk. Tehát azt hiszem, hogy nekünk ki kell tartanunk az álláspontunk mellett, küzdeni fogunk, hogy ennek milyen lesz a formája bírói ítélet előtt, bírói ítélet után, hogy mik lesznek a lehetőségeink, majd meglátjuk. Egy dolgot kell biztosan tudnunk, hogy a magyar nép világossá tette, hogy nem akarja összekeverni magát másokkal, nem akar beengedni ide tőlünk különböző kultúrájú, civilizációjú embereket, nem akarja feladni azokat az eredményeket – gazdaságiakat és társadalmaikat –, amiket egyébként elért a mögöttünk hagyott néhány esztendőben, és ki akar tartani amellett, hogy biztonságban akar élni, nem akar illegális bevándorlókat látni, nem akar kockáztatni. És miután elég sokan vagyunk, a nemzeti konzultáció – amely minden idők legsikeresebb, rekord szintű nemzeti konzultációja volt – ezt megerősítette, itt most egy egész nép keresi az útját-módját annak, hogyan tud kitartani az álláspontja mellett. Nekem mint miniszterelnöknek pedig az a dolgom, hogy ezeket az utakat és módokat feltárjam, bejárjam, kihasználjam, és összességében olyan diplomáciai vonalat vezessek, hogy a végén a dolgok úgy maradjanak és úgy legyenek Magyarországon, ahogyan azt a magyarok akarják.

Nem lenne egyszerűbb az élete, nem lenne ekkora a csatazaj, hogyha azt mondaná, hogy jó, küldjetek ide kétezer embert, úgysem fognak ideküldeni, nem működik a kvóta, megtettek a szlovákok is egy felajánlást annak ellenére, hogy ők az Európai Bírósághoz fordultak? Egyszerűen nem működik maga a mechanizmus.

Én árvizeken nőttem fel, mint miniszterelnök már 1998-tól kezdődően. Én azt tudom, hogyha a gát szivárogni kezd, és azt megbontják, akkor előbb-utóbb áttör a víz, tehát ha van egy álláspontunk, azt világosan be kell vallani, ki kell mellette állni, nem ravaszkodni kell, hanem megvédeni azt az álláspontot úgy, ahogy a gátnál szoktuk.

Üzenni ezzel kapcsolatban a német kormány is üzent, egyébként mindkét kancellárjelölt jelezte, Angela Merkel azt mondta, hogy egyetért azzal, hogy legyen kötelezettségszegés, nem lát ebben semmi kivetnivalót, Martin Schulz pedig azt mondta, hogy igen, és azt is szeretné üzenni Önnek, hogy akkor el kellene búcsúznia az uniós pénzektől is.

Először is nem emlékszem arra, hogy mi, magyarok – akár a kormány, akár az emberek –valaha is meg akartuk volna mondani a németeknek, hogy mit csináljanak, meg akartuk volna mondani a németeknek, hogy mit gondoljanak, meg hogyan gondoljanak, és végképp nem akartunk beleszólni abba, hogyan rendezzék be az életüket. Röviden úgy is mondhatnám, hogy mi a németeknek mindig megadtuk a tiszteletet. Elvárjuk, hogy ők is megadják nekünk. Németországban választási kampány van, arra kérjük a német politikusokat, hagyjanak bennünket békén, ne vonjanak bele bennünket a választási kampányukba. Ez a vita, a rólunk szóló kijelentések nem Magyarországról szólnak, ez a német belpolitika választási küzdelmeinek a logikája szerint értelmezhető, de mi ebben nem akarunk részt venni. Nem indulunk a német választáson. Beszéljenek valami másról, foglalkozzanak a saját német gondjaikkal, hagyják a magyarokat, hogy éljék a saját életüket.

Viszont a Velencei Bizottságban nincsen kampány, választás sincsen. A civilekkel kapcsolatban azt mondják, és egyébként ebben hasonlóan fogalmaz az amerikai nagykövetség is, a külföldről támogatott szervezet megjelölés semlegesnek tűnhet, de a bizottság szerint az érintett szervezetek elleni erős politikai kijelentések fényében a jelenlegi magyarországi körülmények között ez a megjelölés káros hatással lehet a szervezetek legitim tevékenységére. És tegyük ide az amerikai nagykövetségnek az értékelését is: méltánytalannak, megbélyegzőnek tartja, és az Egyesült Államokat aggodalommal tölti el. Másik front.

Az amerikaiak véleménye izgalmas itt, a Velencei Bizottság egy kevésbé izgalmas álláspontot fejtett ki. Az egy régi hiba, mondhatnám, megszokott típushiba, amikor összekeverik a politikát a joggal. Ha a Velencei Bizottság jelentését valaki elolvassa, akkor láthatóan két különböző részből áll. Van egy szikár jogi okfejtés, azzal lehet vitatkozni, az ottani állítások zömével egyébként nem is vitatkozunk, egy részével talán igen, de ennek nagyobb jelentősége nincs, és van egy másik rész, amely egy politikai epeömlés. Az a helyzet, hogy a Velencei Bizottság nem szereti azokat a kormányokat, amelyek ilyen szabályokat hoznak létre. Gondolom, az Egyesült Államokat sem szereti, és ezért izgalmas az USA véleménye, mert az Egyesült Államokban egy sokkal szigorúbb szabály van. Az Egyesült Államokban a külföldről finanszírozott szervezetekre vonatkozó szabályok brutálisak. Az amerikaiakhoz képest mi finomak és udvariasak vagyunk. Amerikában pénzbüntetést szabnak ki, bezárják őket, ha kiadnak egy kiadványt, mármint ha nem tartják be ezt a törvényt. Ha kiadnak egy kiadványt, azon fel kell tüntetni, hogy egyébként azt külföldről finanszírozták. Tehát az amerikai szabályrendszer az ott működő úgynevezett NGO-kra, amelyek más országokból pénzt fogadnak el, nagyságrenddel szigorúbb, mint Magyarországon. Innen nézve érdekes vállalkozás az amerikaiak beavatkozása ebbe a vitába.

Lehet, hogy az amerikaiak sejtették, hogy ezt a választ fogja adni, mert ők azt is hozzátették ebben a közleményben, hogy szerintük a magyar helyzet nem hasonló az amerikai szabályozáshoz azért, mert akikről náluk szó van, kifejezetten a külföldi érdekek mentén a politikai propagandát kifejtő szervezetek regisztrációját követelik meg. Míg az új magyar törvény minden olyan civil szervezetét, mely évente legalább 7,2 millió forintnyi támogatást kap külföldről.

Igen, de bennünket az érdekel, aki a politikai közgondolkodást alakítva vesz részt a magyar közéletben. Senki sem fogja különösebb érdeklődéssel követni azokat a szervezeteket, akik pénzt gyűjtenek, vagy használt ruhát gyűjtenek, és szétosztják az arra rászoruló magyarok vagy közép-európaiak között. Itt vita arról van – egyébként ezek a szervezetek is szólaltak meg –, akik folyamatosan részt vesznek a politikában, amihez egyébként joguk van, befolyásolni akarják a közvéleményt, ehhez is joguk van, olyan álláspontokat képviselnek, amelyek nem magyar, hanem külföldi érdekekkel esnek egybe, még ehhez is joguk van. Ezt mind lehet, mert Magyarország egy szabad ország, egy szerény kérésünk van, hogy ilyenkor mindig jelezzék, hogy ők egyébként külföldről támogatott szervezet. Szeretnénk tudni. Majd a magyar emberek eldöntik, mit gondoljanak erről. A törvény ezt a magatartást nem bünteti, nem minősíti, egész egyszerűen átláthatóságot hoz létre. Fel nem fogható egy egyszerű magyar, igaz, nem magas, amerikai, csak egyszerű magyar parlagi észjárással, hogyha valaki nem szégyell pénzt elfogadni, miért szégyelli azt bevallani.

Egyébként, ugye, a civilekkel kapcsolatban ezek a szervezetek azt mondják, hogy ők mondják, hogy külföldről kapják. Itt van a kezemben a TASZ-nak a honlapja. Ide van írva, hogy mennyi pénzt kapnak külföldről. Azt kérdezik, miért nem elég így.

Aránylag kevesen szokták olvasgatni a TASZ-nak a honlapját, ezzel szemben meg szokták hallgatni, amikor a magyar közvélemény különböző vitáiban részt vesznek. Ott mindig jó tudni, hogy aki azt a vitát hallgatja, tudja, vagy olvassa a vitairatokat, jó, ha tudja, egy olyan szervezetnek az álláspontját olvassa és ismeri meg, amelyet egyébként külföldről pénzzel támogatnak. A világ nem úgy van összerakva, hogy az emberek a földgolyóbis különböző pontjain alig várják, hogy valakinek pénzt adjanak, mert feleslegesen sok van belőle. Ha valakinek pénzt adnak, annak oka van, ezért azt gondolom, hogy nekünk meg jogunk van tudni, hogy kinek, miért, milyen céllal adnak pénzt.

A TASZ egyébként a Helsinki Bizottsággal együtt azt mondta, hogy nem fogják a törvényt betartani, polgári engedetlenségről beszélnek. Mire számítsanak?

Magyarországon az az alkotmányos rend, hogyha a magyar nép választott képviselői az erre előírt rendben és szabályok szerint törvényt alkotnak, akkor azt mindenkinek be kell tartania.

Vagyis akkor…

Be kell tartania.

Jó, de a polgári engedetlenségnek az egyik, ugye, jelzésértéke, hogy így akarják felhívni az általuk sérelemre a figyelmet, hogy nem tartják be a törvényeket.

A magyar jogrendszerben polgári engedetlenség nincsen.

Akkor, hogyha jól értem, akkor a következő időszakban még nagyobb reflektorfény fog Magyarországra vetülni azért, mert mindenki azt fogja figyelni, hogy mit fognak csinálni mondjuk a TASZ-szal vagy a Helsinki Bizottsággal.

A jogkikényszerítés nem a kormánynak a dolga. A jogszabályok betartatása fölött őrködő magyar szervezetek léteznek: hatóságok, bíróság, ügyészség és így tovább. Tehát ha van egy jogszabály, amit valaki nem tart be, akkor a jogszabály betartására való rászorításnak egy pontosan ismert, leírt rendje Magyarországon, tehát senkit semmilyen meglepetés nem fog érni.

Ebben a figyelemben, amire az előbb utaltam, Ön szerint elkezdődik az a vita – és most itt a gyakorlati részére gondolok –, ami már régóta meghatározza Európát, az útkeresést, a hogyan továbbot. Most nagyon sok országban választásokat tartanak, nyilván a német választás meg a francia voksolás kulcskérdés ebből a szempontból, de a jelölteknek a kommunikációját látva nem feltétlenül a nemzetállami hatáskörök erősítésével ért egyet a francia vagy a német jelöltek egyike sem.

Arra kell felkészülnünk, hogy Európa komoly kérdésekkel szembesül már évek óta. Ezekre a kérdésekre eddig nem sikerült jó válaszokat adnunk. Itt van az a kérdés, hogy a világ feltörekvő országainak a gazdasági teljesítménye és versenyképessége erősebb és jobb, mint a mienk, mármint az Európai Unióé. Itt van az a jelenség, hogy azért több százan meghaltak az Európai Unió területén erőszakos terrorcselekmények következtében, tehát van egy biztonsági kihívás. Akkor itt van az a kérdés, hogy az Európai Unió képes-e a környezetében zajló eseményeket alakítani, ura-e annak, ami a Balkánon történik, vagy ami éppen Ukrajnában történik. Ez egy külpolitikai természetű kihívás. És van egy családnépesedési kihívás is. Ugye, egyre kevesebb gyermek születik az európai országokban, ezért a társadalmak egyre idősebbek lesznek, és komoly kérdések állnak előttünk tizenöt-húsz év távlatában. Ki fog dolgozni, mit fog dolgozni, mennyi jövedelmet tud előállítani, hogyan tartjuk fent a nyugdíjrendszerünket, és így tovább. Ezek nagyon komoly kérdések és kihívások. Ezekről beszélünk, ezekkel foglalkozunk, ezekről vitatkozunk, de olyan válaszokat az Európai Unió, amelyek megnyugtatóak lettek volna, még nem talált. Helyes, hogyha a nagy államok, Franciaország, Németország, amelyek vezető szerepet játszanak az Európai Unióban, ezeket a kérdéseket nyíltan felteszik, és válaszjavaslatokat fogalmaznak meg. Az európai intézmények, közöttük a bizottság is ezt teszi, már kiadott egy komoly tanulmányt Európa lehetséges jövőbeli forgatókönyveiről, és kiadott több tanulmányt fontos kérdésekről, és felhívott bennünket arra, hogy vitassuk meg ezeket a dokumentumokat, ezek most zajlanak. Szerintem a magyar közvélemény is előbb-utóbb majd részévé válik ezeknek a vitáknak, többet fog róluk tudni, mint amit talán most tud, és döntéseket is kell előbb-utóbb hoznunk európai szinten. Ez várható, az előttünk álló fél év, egy év legfontosabb kérdései ilyen kérdések. Az nem várható el, hogy közvetlenül a parlamenti választások előtt ilyen kérdésekben döntések szülessenek, ezért volt fontos, hogy megtörténjen a francia választás, és ezért várja mindenki, hogy legyünk már túl a szeptemberben esedékes németországi választáson, és akkor utána a nagy kérdésekre adandó válaszokkal kell foglalkozunk. Ez komoly vita lesz, érinteni fogja a nemzetek létformáit, a jogköröket, a hatáskörmegosztásokat Brüsszel és, mondjuk, Budapest vagy éppen Brüsszel és a többi tagállami főváros között. Hogyan szabályozzuk az árakat, legyen-e közös adópolitika, minden ország maga határozza meg a gazdasági rendszerét, vagy inkább ne, beengedjünk-e millió szám migránsokat, vagy ne, van-e joguk a tagállamoknak azt mondani, hogy nem akarják őket beengedni, van-e jogunk azt mondani, hogy mi a családpolitikánknak a frissítésétől és erősítésétől várjuk a demográfiai problémák megoldását. Mi egy családvédelmi politikát akarunk folytatni, nem egy betelepítési politikát, ezek a kérdések mind-mind az asztalra fognak kerülni. Ezek érinteni fogják Magyarország jövőjét, érdemes felkészülten részt venni benne. A nemzeti konzultáció kérdéseit éppen azért állítottuk össze úgy, ahogy – nagyon sok munkánk volt egyébként ebben –, hogy azokat a kérdéseket tudjuk feltenni az embereknek, amelyekről úgy látjuk, én is úgy láttam, hogy a következő egy, másfél, két évben az európai viták legfontosabb kérdései lesznek. A konzultációban világos jelzőoszlopokat ütöttek le az emberek, hogy egy-egy fontos kérdésben mi a magyarok álláspontja. Nekem ehhez a jelzőkaróhoz képest kell majd a magyar diplomáciát irányítanom.

Látva, hogy egy-egy kisebb súlyú ügyben is mekkora toporgással haladnak előre az Európai Parlament, az Európai Bizottság politikusai, húsz-harminc éves időtávra saccolja az átlagember azoknak a kérdéseknek a megválaszolását, amiről beszél.

Jó, de azért választjuk meg a vezetőinket, hogy azok hozzanak döntéseket, hozzanak jó döntéseket, nyomás alatt kell őket tartani. Engem is nyomás alatt tartanak egyfolytában Magyarországon, a brüsszelieket is nyomás alatt kell tartani. Azért vannak vezetőink, azt várjuk tőlük, hogy ezeket a nehéz kérdéseket értelmesen magyarázzák el nekünk, tegyék világossá a választható lehetőséget, és utána pedig hozzanak döntéseket, jó döntéseket, és azokat hajtsák végre. Ezért van a demokráciában parlament, kormány, miniszterelnök, miniszterek.

Na, ha már nyomás és gazdasági teljesítmény és versenyképesség, akkor az ellenzék szerint amit a konzultációban, a nemzeti konzultációban megkérdeztek, nem valós kérdések, mert nem ez érdekli az embereket, mindenesetre a rezsivel, a gazdasággal, versenyképességgel kapcsolatos kérdések a hétfői beszédében biztosan voltak. Ha az egyszeri embernek a fejével közelítjük meg ezt a kérdést, nehéz helyzetben vagyunk, mert az interpretáció egyik oldala a versenyképesség hatalmas javulását, a családtámogatások kimagasló, világviszonylatban kimagasló alakulását, a másik oldalon pedig azt mondják, hogy leszakadóban van Magyarország. Elég nehéz eligazodni, fel van adva a lecke annak, akinek nincs közgazdász diplomája.

De a magyarok józan fajták, tehát azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy higgyen a saját szemének, higgyen a saját élettapasztalatainak, abból pontosan meg tudja ítélni, hogy Magyarország milyen állapotban van, hol javult a teljesítménye, hol nem – hiszen ilyen is van –, és meg tudja ítélni azt is, hogy merre tart. Javulnak-e vagy romlanak-e a dolgok Magyarországon. A politikusok természetesen mindig választási ciklusokban gondolkoznak, össze akarják vetni az ő négy évüket a megelőző négy évvel, de az emberek általában erre kevésbé kaphatóak, nehezen állnak kötélnek, ők egyik napról a másikra élnek, és ebben a dimenzióban értékelik a saját életüket. Fontos tehát, hogy érthető nyelven, a mindennapok dimenziójában lehessen beszélni Magyarország gazdasági helyzetéről vagy éppen versenyképességéről. Én azt tudom mondani azoknak az embereknek, akik nem bonyolítják túl a dolgot, a helyzet úgy áll, hogy elfogadtuk a jövő évi költségvetést, az idei évben is emeltük jelentősen – 15, illetve 25 százalékkal – a minimálbért, a jövő évben is növekedni fognak a minimálbérek, minden bér növekedni fog. Nincs olyan társadalmi csoport Magyarországon, amely a következő évben ne tehetne legalább egy lépést előre. Eljutottunk oda, hogy néhány évvel ezelőtt még az óriási munkanélküliség nyomasztott bennünket, most pedig lassan már több munkahely van, mint amennyi ember. Korábban az emberek nem fizettek adót, nem is nagyon volt nekik miből, most pedig több mint 4 millió 300 ezer ember tisztességesen, becsülettel a munkája után befizeti az adót, és hozzájárul a közös életünknek a fenntartásához. Azt tudom mondani, hogy a családok minden támogatást megkapnak, ami a gyermekvállaláshoz szükséges. Én szeretnék még ennél is jóval többet, több lehetőséget teremteni a családok számára. Van egy nagyon erős családpolitikai elképzelésünk. Mi nem akarunk migránsokat, nem akarunk betelepülőket, ezért mi szeretnénk a népességfogyást a magyar gyerekek megszületésével orvosolni. Ezt a múltkor is mondtam már, hogy erről a nők döntenek, a magyar kormánynak az a dolga, hogy olyan feltételeket teremtsen, hogy Magyarország egy családbarát országként várhassa az újszülött gyerekeket, és tisztelje azokat a nőket, akik egyébként gyermeknevelésre vállalkoznak. Ilyen országot szeretnénk, a költségvetés ebbe az irányba tesz egy lépést. Szerintem az ország fejlődése józan ésszel aligha vitatható. Még az ellenzékiek is kínban vannak, amikor szamárságokat kell beszélniük arról, hogy az ország nem fejlődik, hanem hanyatlik. Mindenhol toronydaruk vannak, mindenhol tervek vannak, mindenhol elképzelésekről, nemcsak az állam, hanem a magánszemélyek, a vállalkozások is tervekről, jövőről beszélnek, arra készülnek, hogy munkahelyeket fognak létrehozni, beruháznak, az egész ország él, lélegzik, élni akar, fejlődik. Mindig lehet azt mondani, hogy lehetne gyorsabban is, s mi tagadás, ügyesebben is lehetne, de azt senki sem vitathatja, hogy egy hanyatlás, reménytelenség és pénzügyi káosz helyzetéből eljutottunk oda, hogy a jövőről beszélünk, hogy van jövőnk, van miről beszélni. Szerintem ez nagy dolog, és ezt érdemes értékén kezelni.

Még egy fél mondatot beszéljünk a foglalkoztatásról, amit az előbb említett. Ugye, korábban beszélt a teljes foglalkoztatásról. Ön szerint a jövő évi büdzsé ennek a lehetőségét megteremti?

A jövő évi büdzsé adókat csökkent, béreket emel, erőt, energiát összpontosít a szakképzés minőségének a javítására, tehát azt gondolom, hogy igen, jobb helyzetben leszünk jövőre, mint idén vagyunk.

És egy másik téma a végére. A tegnapi estét meghatározta az, hogy ki mit gondol, és ki hogyan látja a magyar futball folytatását. Meglepte, hogy Bernd Storck marad?

Nézze, engem már kevés dolog lep meg, mert láthatja, hogy nem ma kezdtem az ipart, ráadásul ezt a világot valamelyest ismerem is belülről. Ugye, mégiscsak Mohács után vagyunk, tehát a nemzeti válogatottunk legutóbbi szereplése egy Moháccsal ér fel. Annyival jobb a helyzet talán, hogy a főnök vagy a király nem fulladt bele a Csele-patakba. Tehát van az MLSZ-nek elnöke, ennyivel jobb a helyzet, most a szétszéledt és menekülő hadakat valahogy össze kell neki gyűjtenie, hadrendbe kell állítani, és meg kell próbálni megvédeni azt, ami még a becsületünkből megmaradt. Aztán ha ezt megtettük, akkor vissza kell szerezni azt, amit elveszítettünk, éppúgy, mint kellett volna Mohácsot követően. Hogy ez sikerül-e az MLSZ elnökének, vagy nem, csak annyit tudok mondani, hogy szurkolok neki. Neki szurkolok.

Az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.