Kormányportál

A miniszterelnökkel Kocsis Éva beszélgetett 2015. november 20-án a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában.

Kocsis Éva: A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt!

Jó reggelt kívánok!

Kezdjük a legfrissebbel és legaktuálisabbal: Pakssal. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, mégpedig a közbeszerzési szabályok megszegése miatt, az ellenzék elszámolást követel. Mi következik most?

Megyünk tovább előre. Magyarországon az olcsó áram elsőszámú előfeltétele az, hogy Paks működjön, és amikor a mostani blokkok pedig majd kifutnak, akkor legyen helyette új blokk, illetve új blokkok. Tehát Magyarország elemi nemzeti érdekei közé tartozik az atomerőmű működtetése, fenntartása és lehetőség szerinti bővítése, egyébként az áram ára meredeken emelkedni fog. Olcsó áram egyenlő Paks, ezért a magyar kormány meg fogja valósítani a beruházást. Persze előkerül az a kérdés, hogy mi is történik valójában, hiszen Európában nem tendereztettek atomerőművet az elmúlt időszakban. Finnországban is építenek egyet, ott sem történt ilyesmi. Lehet azt mondani megint, hogy kettős mérce, de én nem pufognék, hanem inkább belátnám azt, hogy hatalmas összegről van szó, beszélünk több mint tízmilliárd dollárnyi összegről. A rendszerváltás óta Magyarországon beruházásra ekkora pénzt még nem költöttünk. Olyan technológiáról van szó, amellyel számos nyugat-európai ország rendelkezik, részt akarnak venni az üzletben, az Európai Unió pedig védi az érdekeiket. Így van ez már csak: ahol hús van, ott légy is van.

Egy héttel ezelőtt történt a párizsi terrortámadás, sokan azt mondták utána, hogy új korszak kezdődik Európában, de bizonyos értelemben az az új korszak már elkezdődött. Ráadásul a szakemberek azért már elég régóta mondogatják, hogy nem az a kérdés, hogy ez megtörténhet, hanem az a kérdés, hogy ez mikor történhet. Tulajdonképpen hogyan látja most, ez tűzoltás, ami zajlik, vagy pedig már a valós válaszkeresés.

Először is azt szeretném leszögezni, hogy a terrortámadás bekövetkezte után a gondolkodásmódunkat meg kell változtatnunk. Fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi az emberségesebb? Ugye, Magyarországot azzal vádolták, hogy nem emberséges dolog kerítést építeni a határon. Na, de mi az emberségesebb? Az, hogyha a határon feltartóztatjuk az ellenőrizetlen és szabályozatlan migránstömegeket, vagy pedig az, ami történt, hogy kockára teszik ártatlan európai polgárok életét, méghozzá több százét. Nem kérdés a válasz, tehát a biztonságnak, a terrorveszély elhárításának elsőbbséget kell adni, és ezért az egész migránshelyzetet is meg kell közelítenünk egy másik nézőpontból, hiszen a migránsok egy tekintélyes része olyan országokból érkezik, amelyeknek a területén katonai akciókat hajtunk végre, mármint az Európai Unió számos állama, vagyis hadban állunk velük. Lehet, hogy nekünk ez nem tetszik, mi nem így érezzük, na de ettől még az a tény valóságos tény, hogy Szíriában katonai akciókat hajtunk végre valaki ellen, ott még a kormány ellen is ráadásul. Irak területén katonai akciókat hajtunk, Afganisztán területén katonai akciókat hajtunk végre, és ahol katonai akciókat hajtanak végre, ott van ellenség, és az ellenségnek az a gondolata, hogy az ő területükön velük hadban álló országokban, tehát európai országokban, vagyis az ő hátországukban a vonalak mögé átdobjanak diverzáns csoportokat, akik ott merényleteket hajtanak végre, ez a gondolat ugyanolyan régi gondolat, mint maga a háború. Ezt – én úgy látom, hogy – az európai vezetők alulértékelik. Ha háborúban állunk, akkor tudomásul kell venni, hogy ennek konzekvenciái vannak a mindennapi életünkre. Például ha háborúban állunk, akkor nem lehet ellenőrizetlenül, szabályozatlanul tömegeket beengedni az országainkba anélkül, hogy tudnánk, hogy azok kicsodák, honnan jönnek, és mit akarnak. Márpedig az elmúlt hónapokban az európai vezetők folyamatosan beengedték, sőt beszállították, ők maguk szállították be ezeket a tömegeket.

De akkor tulajdonképpen mégiscsak az a helyzet, hogy az európai vezetők jelenleg próbálnak lavírozni, egyensúlyt teremteni a humanitárius segítségnyújtás és a válaszadás, a terrorizmusra való válaszadás között.

Pontosabban valami hiúságot vagy konokságot vélek felfedezni. Magyarországon, ha megkérdezek vagy megkérdezünk tíz embert, abból kilenc azt fogja mondani, hogy kétszer kettő az négy. Azok után, ami történt, nyilvánvaló, hogy van összefüggés a bevándorlás meg a terrorizmus között, nem kell érvelni, ez egy természetes, nyilvánvaló, köztudomású, az elemi emberi logika szabályai szerint nyilvánvaló tény. Ehhez képest Európa számos vezetője azt mondja, hogy nem kell megváltoztatni a bevándorláspolitikát, mert nincsen összefüggés a terrorizmus meg a bevándorlás között. Az a szakadék, ami az európai vezetők és az európai emberek józan esze között folyamatosan nő, egyre inkább destabilizálja Európát. Szerintem ez egy nagyon komoly veszély, a terror is egy veszély, mert emberéletet követel, és miután nem tudjuk, hogy hányat hoztak be ide, hányan vannak itt, nem tudjuk, mire számíthatunk, ezért tudnunk kell, hogy veszélyben vagyunk. Különösen azok az országok, amelyek csapatokat küldtek Szíriába, vagy légicsapásokat hajtanak ott végre, de hát az összefüggés eltagadása szerintem politikai destabilizációt eredményezhet. Ilyen körülmények között a mostani európai rendszert megkérdőjelező, de a tényeket nevükön nevező radikális, szélsőséges, a mostani főáramon kívüli politikai erőknek a támogatottsága folyamatosan nő, mert az emberek nem hajlandók lenyelni azt a képtelenséget, hogy egy bevándorláspolitika, amelynek halálos áldozatai vannak, ezután ugyanúgy folytatható. A radikális pártok fellépnek ezzel szemben. És szerintem nekünk, mérsékelt középerőknek hasonló erővel kell fellépnünk, ezt a kérdést nem szabad átengedni, az igazmondást nem szabad átengedni soha a radikálisoknak, mert abban az esetben az emberek az igazmondás vonalát fogják követni, és az európai politika radikalizálódni fog, ami szerintem egyikünknek sem érdeke.

Szokatlan hangot ütött meg egyébként az eddigiekhez képest például a francia miniszterelnök is ezekkel a témákkal kapcsolatban, mert ő egyértelművé tette, hogy néhány terrorista a menekültválságot kihasználva jutott be Franciaországba, sőt tovább ment, ő egyenesen azt mondta, hogy ez egy új háború, egy tervezett háború, amit bűnözők irányítanak, a gyilkolási módszerek is folyamatosan változnak. Eközben azt látjuk – átlagember – nem tudjuk pontosan eldönteni, hogy a titkosszolgálatok nem hangolják össze a tevékenységüket, az európai vezetők söprik le az asztalról az odatett jelentéseket, vagy lehet-e egyáltalán bízni abban, hogy itt lesz valami összehangolt megoldás.

Az igazság az, hogy a titkosszolgálati vezetőket, az elhárítási főnököket és a rendőri vezetőket nem érheti kritika, mert ők nemcsak hogy letették az asztalokra, a döntéshozók asztalaira a szakmai véleményeket, hanem a nyilvánosság elé is álltak, tehát túlmentek azon a határon, ami egyébként egy normális európai demokráciában elfogadható. Mert általában a rendőri vezetőknek és a titkosszolgálatok vezetőinek nem ajánlott dolog, hogy a kormányaiktól függetlenül a nyilvánosság elé tárják az álláspontjaikat, de ők is érezték, hogy nem működik a rendszer, vagyis az ő javaslataik nem kerülnek beépítésre a politikai döntésekbe, és ezért már túl is léptek egy bizonyos határon. Folyamatosan beszéltek róla, vissza tudunk idézni nyilvános sajtóhírekből Magyarországon kívüli országokat, ahol ez megtörtént, és Magyarországon csak azért nem történt meg, mert itt a titkosszolgálati vezetők, a terrorelhárítók és a rendőri vezetőknek a véleményét folyamatosan nemcsak megkaptuk, hanem kikértük, és be is építettük a döntéseinkbe.

Akkor ilyen súlyú, ilyen típusú fenyegetettséget az Ön asztalára is tettek le, és most nem feltétlenül csak Magyarország gondolok.

Hogyne, természetesen én naponta olvasok jelentéseket, amelyek a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkoznak, ez az én munkám része.

Milyen súlyúak ezek? Nyilván olyanokat tud elmondani, ami a nyilvánosságra tartozik, csakhogy úgy nagyjából össze tudjuk hasonlítani, hogy az országnak a fenyegetettsége, a kockázata mennyit változott az elmúlt három hónapban, két hónapban.

Magyarország egyelőre nem tartozik a célpontok közé, tehát a magyar emberek biztonságán őrködő szervezetek nem azonosítottak be olyan csoportokat sem Magyarország területén, sem azon kívül, amely a magyar embereknek akarna kárt okozni. De beazonosítottak – különböző információk alapján – más országokban növekvő fenyegetettséget, elsősorban a kollégáik jelentései alapján, amelyeket a saját jelentéseikbe beírták. Tehát én tudtam, hogy Németországban mikor és mit mondott a rendőrfőnök nyilvánosan és nem nyilvános tárgyalásokon, vagy a belügyi uniós csúcsokon a belügyminiszterek egymás közötti beszélgetése – ami nem volt nyilvános – milyen elemeket tartalmazott. Ezeket természetesen én megkaptam.

Néhány hónappal ezelőtt, egészen pontosan június elején, amikor beszélgettünk, akkor felvetettem a német gazdasági miniszternek és a francia gazdasági miniszternek a közös cikkét, akkor ők egy szűk körű euróklubról, ők ketten írtak egy cikket erről. Aztán Angela Merkel nyilatkozik néhány héttel ezelőtt, aki arról beszél, hogy ha nem értünk mindannyian egyet, és nem közös utat követünk, akkor tulajdonképpen szétaprózódik Európa. Erre tegnap jött egy hivatalos kérés, vagy érkezett egy hivatalos kérés az Európai Bizottsághoz, hogy jöjjön létre egy mini-Schengen. Ez az európai szétaprózódás most úgy tűnik, hogy a küszöbön áll.

Még nem kongatnám a vészharangokat, inkább azt mondanám, hogy számos olyan dolog történt az elmúlt hat-hét évben, amely arra hívja fel az európai vezetők figyelmét, hogy alapvető dolgokat kell újragondolnunk az európai politikát illetően, és nagyon valószínű, hogyha újragondoltunk alapvető kérdéseket, akkor az Európai Uniót létrehozó alapszerződéshez is hozzá kell nyúlnunk. A schengeni szerződés egy olyan szerződés, amely mindenképpen korrekcióra szorul, de ha visszagondolunk a görög pénzügyi válságra, vagy az azt megelőző pénzügyi válságra, az arra adott válaszokra, akkor szintén ez a helyzet. Ha megnézzük, hogy milyen állapotban van az euró, hogy lehet-e monetáris politikát csinálni költségvetések összehangolása nélkül, akkor valószínű, hogy ez szintén szerződésmódosítást kell, hogy eredményezzen. Ha a terrorveszéllyel szemben fel akarunk lépni, akkor ugyanígy állunk, ha nem akarjuk, hogy a bevándorlás folyamatosan lerontsa a közbiztonságot, mert ahol sok a bevándorló, ott a tények azt mutatják, hogy megnő a bűnözés, akkor ez azt jelenti, hogy itt új szabályokra van szükségünk. Tehát szerintem eljött az ideje annak, hogy az Európai Unió alapkérdéseit ismét feltegyük. Sarkozy volt francia elnök erről nálam ékesszólóbban és erősebben szokott beszélni, ő azt a kifejezést is használja, hogy újra kellene alapítani az Európai Uniót. Hogy ez nekünk, magyaroknak majd a végén jó lesz-e, vagy sem, egy nagy kérdés, de ez majd a vitában dől el. Aligha elkerülhető, hogy alapkérdéseket újragondoljunk.

Elnézve egy-egy fontos kérdésnél az európai vezetőknek a toporgását, meg egyet nem értését, nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy alapkérdésekben meg fognak tudni egyezni.

Ez így szokott feltűnni, de aztán a valóságban mégis csak találunk példákat nehéz ügyekben kötött sikeres megállapodásokra, hiszen volt egy konvent tíz-egynéhány évvel ezelőtt, ahol megpróbálták összegyűjteni az összes európai véleményt, és az alapján kidolgozni egy új alapszerződést, illetve a régi módosítását. Sikeres volt az akció, nehéz volt, hosszú ideig tartott, de sikeres volt, Magyarországot Szájer József képviselte egyébként ebben a konventben, és nagyon szép munkát végzett.

Néhány óra múlva összeülnek az uniós belügyminiszterek, az egyik téma, ami a terítéken van, a schengeni szabályok, Schengennek a szigorítása. Van most, működik ez a szabályrendszer?

Az a baj, hogy egyes országok betartják, mások nem. Tehát itt van például Magyarország, amelyik elszántan, minden erejét mozgósítva, ideértve Magyarország katonai erejét, rendőri erejét, titkosszolgálati erejét és pénzügyi lehetőségeit is, hiszen rengeteg pénzt költünk a határvédelemre. Tehát mi minden erőnket mozgósítottuk annak érdekében, hogy teljesítsük szerződéses kötelezettségeinket, vagyishogy betartsuk a schengeni megállapodást. Más országok, mondjuk, Görögország, azt nem mondom, hogy a füle botját sem mozdította, mert ez igazságtalan lenne, de nagyon nem, nincs nagy drámai feszültség abból a dologból, abból a tényből, hogy ők egész egyszerűen nem védik meg a déli határaikat. Én megmondom őszintén, nem szívesen szeretnék, és a magyarok nevében mondom, hogy a magyarok nem szívesen tartoznak egy olyan nemzetközi szerződéshez, amelynek egyes tagjai rigorózusan, fegyelmezetten betartják, amit vállaltak, mások meg nem. Mert mások fegyelmezetlensége és szerződés be nem tartása nekünk okoz kárt, annak mi isszuk meg a levét, tehát ez a helyzet most fenntarthatatlan.

Mi lesz a kvótával? A parlamenti felhatalmazás megvan ahhoz, hogy az Európai Unió bíróságához forduljanak? Miért kell hozzá aláírásgyűjtés? Mi a következő lépés a forgatókönyvben? Elképzelhetőnek tartja, hogy az Ön véleménye fog győzedelmeskedni Európában, ebben a kérdésben?

Nem állok nyerésre, illetve mi, magyarok nem állunk egyelőre győzelemre. Én olyan konokságot látok a másik oldalon – megmondom őszintén –, az okát sem nagyon látom, hacsak nem valamifajta ideológiai ferdeség vagy elfajzás áll a háttérben, de olyan konok kitartást látok a magyar logika szerint teljesen logikátlan és ésszerűtlen álláspontok mellett, életszerűtlen álláspontok mellett, hogy az ember nem is tudja mire vélni. Persze mindannyiunkban van hiúság, de azért ez szerintem túlmegy ezen a kereten. Na, most a kvótarendszert mindenképpen meg kell – különösen azok után, ami történt – támadnunk, és el kell lehetetlenítenünk, mert a kvótarendszer a párizsi terrorakciók után azt jelenti, hogy szétterítjük vagy szétterítenénk a terrorizmust Európában. Ha igaz, hogy a bevándorlók között vannak – és szerintem nem kis számban vannak – terroristák, akkor az ő szétosztásuk Európában azt jelenti, hogy a terrorra hajlamos, terrorakciókban potenciálisan vagy előre megfontolt szándékkal már most részt venni akaró személyeket szétküldözgetjük egymás országaiba. Ez szerintem a legnagyobb őrültség, amit elkövethetünk, és a saját polgáraink biztonságát veszélyeztetnénk vele. Tehát a magyar emberek elemi biztonsági érdeke, hogy a kvótarendszert nekünk sikerüljön meghiúsítani. Kisebbségben vagyunk, a szlovákokkal vagyunk ebben a pillanatban a leghatározottabb együttműködésben, akik rajtunk kívül még ellenezték, volt még másik három-négy ország, ők ellenezték, de elfogadják, és végrehajtják a kvótadöntést. A szlovákok és a magyarok pedig megtámadták, illetve megtámadják az Európai Bíróság előtt ezt a döntést, és szeretnénk elérni, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül. Növeli a terrorveszélyt, növeli a bűnözést és veszélyezteti hazánk kulturális, illetve az európai népek kulturális identitását. Ezért a kvótarendszert meg kell akadályozni.

Bár Angela Merkel többször kiállt a párizsi terrortámadás után is, és amellett érvelt, hogy a bevándorlási politikája az nem változik meg, de azért az látszik, hogy szigorítások történtek Németországban is. Felvette-e a német hatóság, a német kormány vagy bárki bármilyen szinten a magyar kormánnyal a visszatoloncolások ügyében a kapcsolatot?

Szakértői és bürokratikus szinten vannak erről egyeztetések, de a németek azt mondták, hogy az október 21-ét követő időszakban hozzájuk érkezetteket akarják visszatoloncolni. Na, most október 21-e után Magyarországon át senki sem ment Ausztriába, illetve Németországba, mert akkor már nemcsak a szerb, hanem a horvát kerítés is működött, tehát szerintem Magyarország egyelőre nincs közvetlen visszatoloncolási veszélynek kitéve.

Most azt látjuk, hogy egy olyan megoldáskeresés zajlik Európában, hogy mindenki tagállami, nemzetállami hatáskörben próbálja szigorítani a helyzetet, tehát a franciáknál elég éles szigorításokat látunk, és mint hogyha a macedónok elmúlt órákban tett lépéseiben, amik már egyre inkább szűrik, sőt egyes helyeken már nem is engedik át a migránsokat, olyan, mintha egy picit kijjebb szorítaná Európa a bevándorlókat, a migránsokat. Egyszer csak majd feltorlódnak ott, és mi fog történni? Tehát robbanni fog az egész? Mi fog történni?

Nem, vissza kell őket vinni. Az egy nagyon nehéz kérdés, hogy hova, de a schengeni szerződés ezt tisztázza, oda kell őket visszavinni, ahol beléptek. A belépési pont pedig Görögország. Most azért vagyunk róka fogta csuka helyzetben, mert a szerződés egyértelmű, de közben van olyan bírósági döntés Európában, amely kimondja, hogy Görögország nem látja el a menekültekkel szembeni vagy a bevándorlókkal szembeni kötelezettségeit, tehát oda nem lehet visszavinni. Na, de hát szerencsétlenek nem lebeghetnek, mint Mohamed koporsója a levegőben. Tehát ahol beléptek az unióba, előbb-utóbb oda kell őket visszavinni, ezért értelmes az európai vezetőknek az az álláspontja, hogy a teendők között előkelő helyre sorolják az úgynevezett hot spotok – tehát az ellenőrzött menekülttáborok – létrehozásának kérdését. Görögországban létre fogunk hozni, illetve a görögök vállalták, hogy létrehoznak négy-öt nagy befogadóképességű tábort, és oda kell szerintem mindenkit visszavinni, és ott is kell őket tartani ellenőrzés alatt egészen addig, amíg nem rendeződik a helyzet Afganisztánban, Szíriában meg azokban az országokban, ahonnan jöttek. És persze vannak országok, ahol meg nem is kell gondolkodni, hanem vissza kell őket vinni oda, ahonnan jöttek, mert Pakisztán például egy nukleáris nagyhatalom. Pakisztán egy rendkívül gazdag ország, az emberek persze számosan közülük szegények, na de Pakisztánt – összevetve a magyar nemzeti össztermékkel, a biztonságra költött összegét Magyarországnak meg Pakisztánnak – nem is lehet egy napon említeni. Tehát miközben ott nagy szegénység uralkodik, mert az ottani világ belső szerkezete olyan, amilyen, aközben onnan Európába érkezni semmilyen jogcím szerint sem alanyi jog.

Tegnap találkozott a NATO-főtitkárral, itt járt Magyarországon. Szóba került-e a helyszínrendezésnek a terve, elképzelése? Ugye, ez az a kérdés, amiben abban sincsen túl sok egyezség, hogy kinek kellene ott megoldani, és ki kivel fog össze azért, hogy ott megoldódjon a helyzet.

Mielőtt erre válaszolnék, még az előző kérdéshez annyit tennék hozzá, hogy lassan le kell számolni egy illúzióval. Tehát van egy reflex az európai politikában. Olyan, mint a magyar szülőknél a fagifor, tehát a gyerek köhög, akkor elővesszük a fagifort. Azt hiszem, még mindig így hívják, amit elő szoktak venni a szülők, legalábbis az én gyerekkoromban így volt, vagy előveszik az aszpirint, ami mindenre jó. Tehát van egy ilyen csoda blabla Európában, amit minden politikus előszeretettel elmond, amikor már hirtelen nincs képessége arra, hogy válaszoljon egy nehéz kérdésre. Ez úgy hangzik, hogy európai megoldásra van szükség. Most kiderült, hogy a bevándorlásban nincs európai megoldás, és nincs is rá szükség. Nemzeti megoldásokra van szükség, és minden kormánynak nemzeti alapon a vállalt szerződéseit végre kell hajtania, és akkor nem lesz olyan baj, amit európai szinten kellene kezelni. Tehát az én meggyőződésem az, hogy a bevándorláskérdést, a határőrizeti kérdést, a határrendészeti kérdéseket nem európai szinten kell rendezni, hanem nemzetállami szinten, és ha valamelyik nemzetállam nem tudja megoldani a feladatot, akkor segítséget kell kérni, de neki kell megoldani utána is, legfeljebb külső segítséggel. De elvenni a nemzetállamoktól, a határrendészet, határőrizet kérdését és azt az illúziót kelteni, hogy valahol Brüsszelben, vagy a jó ég tudja hol, valakik majd helyettünk, magyarok helyett, szegediek helyett vagy a környékbeli települések polgármesterei helyett majd meg fogják oldani ezt a problémát, hogy a magyar rendőrök helyett majd más védi meg Magyarország határait, ez egy veszélyes illúzió. És számos nyilatkozó, számos európai vezető nyilatkozata ezt az illúziót tartja ébren. Európai megoldás kell. Nem. Nem európai megoldás kell, hanem tagállami felelősség, tagállami szerződésbetartás és tagállami megoldás. Sok tagállami megoldásból adódik össze az európai megoldás.

Beszéljünk még egy belpolitikai ügyről.

Ja, bocsánat a NATO kérdés, elnézést, mert végül is tegnap ez történt. Nem tudok jó hírekről beszámolni. Bonyolult katonai összefüggések és helyzetek jöttek létre az érintett térségekben, a jó szándékot tapasztalom mind a NATO-vezetők részéről, mind a világnagyhatalmak részéről Amerikától Oroszországig, mármint hogy a helyzet rendezése, az adott országok konszolidálása, de egyelőre biztos sikerre utaló jelet nem látok.

Beszéljünk még egy fontos belpolitikai ügyről, ez pedig a Quaestor-történet. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a törvénynek az egyes rendelkezéseit. Ugye, tulajdonképpen az egyik érv az volt, hogy túlságosan szűken határozza meg a kártalanítottaknak, a kárrendezésre jogosultaknak a körét. Mi fog most következni? Az egyértelműen kiderült, hogy az, hogy kártérítés történjen, az Alaptörvénnyel nem ellentétes. Viszont azt a kérdést teszik fel, hogy most módosítani fogják – mert ez a lehetőség meg van –, vagy pedig nem tesznek semmit.

Na, most az a helyzet, hogy azt egykönnyen megoldható részletkérdésnek, bár fontos kérdésnek tekintem, hogy éppen a kárrendezési jogosultak körét hogyan határozzuk meg. Az lehet szűkebb meg tágabb is, az Alkotmánybíróság a tágabbat látja helyesnek, tiszteletben kell tartani a döntésüket. Ennél fontosabb elemet is tartalmazott az alkotmánybírósági döntés, mert ha jól értem – ez nem egy egyszerű döntés –, akkor a helyzet úgy fest, hogy az a megközelítés és módszer, hogy egy általános kártérítést rendeljen el a magyar állam, az nem helyes. Mert kimondta az Alkotmánybíróság, hogy a káron nem lehet jól járni, amiből pedig az következik, hogy általános kártérítés helyett át kell térnünk a pontos elszámolás rendszerére, tehát ami nem lesz egy egyszerű jogi és számviteli kérdés, mert rendkívül bonyolult ügyletek állnak a háttérben. De a lényeg, hogy nem általános kártérítésben, hanem pontos elszámolásban kell gondolkodni. Ennek a jogi feltételeit meg kell teremtenünk, jogászok hada dolgozik az Igazságügyi Minisztériumban azon, hogy lefordítsa az Alkotmánybíróság döntését a megoldás nyelvére, és a pontos elszámolás rendszerét kidolgozzák. Ez fog történni.

Lejárt az időnk. Orbán Viktor miniszterelnököt hallották. Köszönöm, hogy itt volt.

Köszönöm, hogy itt lehettem.