Kormányportál

2014. szeptember 12.

Jó reggelt kívánok a 180 perc hallgatóinak, itt ül mellettem Orbán Viktor miniszterelnök, műsorunk vendége. Jó reggelt!

Jó reggelt kívánok!

Kezdjük ezzel a tegnapi kézfogással, ezzel a tegnapi Barroso-találkozással. Magam elé húztam itt a mai újságok címlapját. Önnek is mutatom ezeket a képeket, sokszor egy kép többet mond ezer szónál. Ezen a képen Ön olyan arcot vág, hogy szinte gyermeki mosollyal, gyermeki lelkesedéssel néz bele ebbe a veretes dokumentumba, mintha a bizonyítványát nézegetné.

Inkább igyekeztem hasonlítani Barroso elnök úrra, mert ő is boldog volt, én is boldog voltam, két elégedett ember tárgyalt tegnap egymással. Ehhez az kellett, hogy május óta nagyon kemény tárgyalásokat folytassunk az unióval, sőt talán már március végén megkezdődtek ezek a tárgyalások az Európai Unióból nekünk járó pénzösszegek felosztási rendjéről, mire használhatjuk és milyen feltételek mellett, és milyen eljárásrendben kell ezt eljuttatni a címzettekhez. Ez volt a tárgyalás két nagy témája. Messziről indultak az álláspontok, és a végén sikerült megállapodnunk, szerintem a bizottság elnöke legalább annyira elégedett volt, mint én.

Na, most miután partnerségről beszélünk, ugye, ez a dokumentum címe, egyrészt a szavaknak is súlya van, tehát ez feltételezi a kölcsönösséget. Ez egy felfoghatatlan összeg, hétköznapi ember ennyi nullát valószínűleg még nem látott szám végén: 12.000 milliárd forintot. Először is miről szól ez a megállapodás, mi ez a 12.000 milliárd forint, azért egy definíciót adjunk erre.

Valóban. Azoknak mondom, akik még nem kormányoztak.

És nem láttak ennyi nullát egy dossziéban.

És vannak ilyen hallgatók nyilván. A kormányzás egyik fontos lélektani feltétele, hogy az ember ne ijedjen meg akkor, hogyha túl sok nullát lát egy szám mögött, mert ezek valóban elrettentő összegek. És hogyha az ember megijed ettől, és elveszíti a magabiztosságát meg a biztonságérzetét, akkor tétovázik, és valószínűleg rossz döntést fog hozni. Tehát kezelni kell tudni ezeket a hatalmas összegeket, egy miniszterelnöknek és egy kormánynak minden évben kötelező feladat, amikor el kell készíteni az ország költségvetését. Az ország költségvetésének, éves költségvetésének fontos tétele a következő hét évben, hogy azokon a pénzeken kívül, amiket mi, magyarok előállítunk itt, a munkánkkal Magyarországon, milyen külső forrásokat tudunk még bevonni Magyarország fejlesztése érdekében. Két forrás jön ilyenkor számításba. Az első, hogy hitelt veszünk fel; ezt nem tehetjük, mert Magyarország így is túlságosan el van adósodva. Maradnak az európai uniós források. Az Európai Uniót azért hozták létre, hogy egy nagy, összefüggő, egységes piacot alkossunk meg, és így versenyképesek legyünk az európai országoknál – külön-külön véve őket – jóval nagyobb gazdasági erőt, területet és piacot felvonultató világgazdasági szereplőkkel, ilyen Oroszország, ilyen az Egyesült Államok, ilyen Kína, hogy csak néhányat említsek. Na, most ahhoz, hogy egy ilyen egységes nagy piac működni tudjon, és senki se érezze úgy, hogy gyarmattá tette egyik a másikat, hogy az egyik kizsákmányolta a másikat, működnie kell valami kiegyenlítő mechanizmusnak, amely a kevésbé fejlett országokat gyorsabb fejlődési pályához segíti, egyébként nem lesznek érdekeltek abban, hogy egy ilyen nagy piac létezzen. Na, ezt a felzárkóztatást, a fejlettekhez történő gyorsabb közeledést segíti elő az az összeg, amit a gazdagabb országok adnak oda a szegényebb országoknak. Jellemző módon ahol kommunizmus volt, azok az országok szegények, ahol nem volt kommunizmus, azok meg gazdagok. Tehát itt valójában a kommunizmusért egyfajta történelmi elégtételt is kap Magyarország.

Tudja, hogy miről beszélnek most a hallgatók miközben Önt hallgatják? Hogy hány nulla esik le ebből az én konyhámba, mennyit látok ebből.

Azt nem tudom megmondani, hogy személyesen ki mennyit lát, de azt meg tudom mondani, hogy 700 ezer forintot meghaladó összegről beszélünk fejenként. Tehát a Magyarországot megillető fejlesztési forrásokat, ha elosztjuk a lakosság számával, akkor egy magasabb, valamivel több, mint 700 ezer forintos összeget kapunk hét év alatt. Na, most még egy dolgot szeretnék mondani ennek a pénznek az értelmezéséhez, mert úgy is lehet tekinteni az összeget, ahogy Ön tekintette, hogy jó nagy szám, jó sok pénz, az unió ide küldi Magyarországra. Én az érem másik oldalát is nézem. Ha azt vesszük figyelembe, hogy Magyarországon mennyi külföldi tőkebefektetés történt, tehát idehozták külföldiek a tőkéjüket, és befektetik, üzemeket, gyárakat hoztak létre, és ott mennyi haszon jön létre egy évben. Tehát a magyar emberek munkájának eredményeképpen és a külföldi tőkének az együttműködéséből összességében mennyi profit jön létre, és abból mennyi osztalékot, tehát profitot, hány százalékot, illetve hány forintot vesznek ki a külföldiek, és visznek ki az országból, akkor évente 4 milliárd forint körüli összeget látunk, 4 milliárd euró körüli összeget látunk. Ez a 4 milliárd euró évente, ezek mind olyan nagyjábóli becslések, megfelelnek annak az összegnek, amit az Európai Unióból évente kapunk. Azt is mondhatom tehát – és én innen nézem a világot –, hogy amit a magyarok munkájával előállított jövedelemből a külföldiek kivisznek az országból, nagyjából azonos összeget tudunk európai uniós pénzként visszahozni az országba. És így a magyarokban nem alakulhat ki – helyes, hogy nem alakulhat ki – az az érzet, hogy őket egyébként a külföldiek kizsákmányolják, hanem az az érzet alakulhat ki, hogy a külföldi befektetések munkahelyeket hoznak létre, a kivitt profitot pedig pótoljuk az európai uniós forrásokkal, és így Magyarország megkapja az esélyt – nem a garanciát és nem a készételt, hanem az esélyt –, hogy főzzön magának egy olyan gazdaságpolitikát, aminek az eredményeképpen utol tudjuk érni azokat az országokat, akik ma itt befektetőként jelennek meg. És egy idő után ne csak arról tudjunk beszélni, hogy külföldiek fektetnek be Magyarországon, hanem néhány év múlva arról is tudjunk beszélni, hogy a magyarok is fektetnek be külföldön, még az Európai Unió gazdagabb országaiba is, és ezért egy egyenrangú viszonyba kerülnek a történelmileg szerencsésebb, nálunk gazdagabb országokkal. Ide szeretném, ha eljutna Magyarország, tehát néhány év múlva Magyarország ugyanolyan erős ország lenne, mint az unió ma legerősebb gazdasággal rendelkező országai.

Nem szalasztott el Ön egy lehetőséget arra, hogy kiteljesedjen a szabadságharc, hogy bátrabban megfogalmazza a korábbi kritikáját Brüsszellel, a brüsszeli bürokratákkal szemben a nagy mosolygások közepette? Azért mégiscsak ott állt Önnel szemben a kritizált tömeg első embere, olvasni is ilyen kommentárokat, hogy Önnek inába szállt a bátorsága akkor, amikor ennyi nulla volt egy dossziéban.

Szerintem egy ország vezetéséhez fontos, hogy az ember ne veszítse el a józan eszét. A konfliktusokat és a csatákat akkor kell megívni, amikor azoknak értelmük van. A konfliktusok nem önmagukért valók, az ember nem pofozkodik csak úgy, mert jól esik, az ember csak azért vállal küzdelmet, mert meg akarja védeni az érdekeit. Itt ez történt. Márciusban elkezdtünk tárgyalni, a magyar érdekek mentén tárgyaltunk egészen szeptemberig, nagyon kemény tárgyalások voltak, és Magyarország számára egy minden tekintetben kielégítő eredményt értünk el. Miért kellene ilyenkor bántani a másik felet, aki egyébként velünk, a mi érdekeinkkel egybeeső megállapodást köt velünk?

Olvastam egyébként olyan kommentárokat is, és még a megelőző napokban az elmúlt egy hétben, két hétben – elsősorban külföldön megjelent újságcikkekről beszélek, bár lehet, hogy ezek magyarországi keltezéssel születtek –, hogy meg sem lett volna szabad kapnia ezt az összeget, mintegy politikai fegyverként egyenesen követelték Barroso elnöktől, az Európai Bizottságtól, hogy fogja vissza magát, ha már így, ebben a sorrendben beszélgetünk, tehát a nullákból faragjon le az Ön kormányzása miatt.

Jó, de ezek mind tájékozatlanságról való vélemények és javaslatok voltak, ugyanis vannak dolgok, amik járnak Magyarországa számára. A vita például Barroso elnök úrral, illetve az unióval nem arról folyt, hogy Magyarországnak ez az összeg jár-e vagy sem. Az Európai Unióban vannak szabályok, ha mi vállaljuk, hogy a külföldiek itt befektetnek, és innen kivihetik a pénzt, akkor az is jár nekünk, ez az érem másik oldala, hogy az unió segítse Magyarország felzárkóztatását, tehát ha kinyitjuk a piacunkat, pedig kevésbé vagyunk fejlettek, mint az ide befektetők, akkor jár nekünk a felzárkózást elősegítő uniós támogatás. Ebben nem volt vita, ez mindenkinek jár, akin a kommunizmus úgy keresztülment, mint Magyarországon az elmúlt negyven-negyvenöt évben. A vita azon volt, és ez nagyon fontos vita, hogy hogyan és mire lehet elkölteni ezt az összeget. Például lehet-e gazdaságfejlesztésre, vagy inkább az önkormányzatoknak kell adni, útépítésre kell inkább, vagy a kis- és középvállalkozások támogatására, lehet-e az élelmiszeriparnak adni, de ezek mind részletkérdésnek tűnő, de a pénz felhasználása szempontjából húsbavágó kérdések. És itt Magyarország érdekei közül szinte mindegyiket érvényesíteni tudtuk, volt, ahol kompromisszumot kellett kötni, volt, ahol pedig teljes egészében elfogadtattuk…

Van egy másik összeg, amelyre az Ön elhangzott mondatai majdnem mindegyike alkalmazható, ugyanígy egy összeg, amely jár Magyarországnak a sajátos szabályai szerint. A norvég alapokra gondolok. Annak felhasználását a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megnézi közelebbről, Ön nyilván ismeri ezt a feljelentést vagy a gyanú megfogalmazását, és ebből fakadóan két kérdésem van: hogy egyrészt indokolt volt-e Ön szerint a rendőri fellépés, másrészt, hogy valóban tiltott pártfinanszírozásról van-e szó ebben a dokumentumban?

Ez majd ki fog derülni, tehát Magyarországon vannak törvények, amelyek mindenkire vonatkoznak: hogyan kell közpénzekkel gazdálkodni, milyen szabályok mellett lehet felhasználni, hogyan kell döntéseket hozni, mi összeférhetetlen, és mi nem. Ezeket majd a vizsgálatok tisztázni fogják, ezekbe én nem szeretnék sem beleavatkozni, sem előre vizsgálati eredményt hirdetni, mert egy jogállamban ez lehetetlen. Ellenben egy másik elvi kérdést tartok itt fontosnak, és ez a vita, amit Ön felidézett, igazából erről az elvi kérdésről szól, és ez Magyarország szuverenitásának a kérdése. Tehát lehetséges-e úgy elkölteni Magyarországon közpénzeket vagy akár magánpénzeket is, hogy a Magyarországon mindenkire érvényes szabályok alól azokat kivonják? Szerintem nem lehet. Ez Magyarország, joghatóságunk van, az egész ország területén érvényesek a magyar törvények, és a magyar törvényeket mindenkinek be kell tartani. Aki az alól kivételt akar kérni – itt erről van szó –, hogy a magyar szervek ne ellenőrizhessék, hogy ő mit csinál, az olyat kér, ami teljesíthetetlen egy modern jogállamban. Magyarországon ez nem fog menni. Visszatérve egyébként a Magyarországra érkező európai unós támogatásokhoz, ha egyetlen pontban szeretném a hallgatók számár ennek a bonyolult kérdésnek a megértését elősegíteni összefoglalni, hogy mi fog történni, akkor azt tudom mondani, hogy az elmúlt hét évben a Magyarországra érkező pénzeknek körülbelül 16 %-át fordították gazdaságfejlesztésre, kapták meg kis- és középvállalkozások, ez most 60 %-ra növekszik a következő hét évben. Tehát arra lehet számítani, hogy a magyar kis- és középvállalkozások körülbelül négyszer-ötször akkora lehetőségekhez jutnak majd a következő hét évben, mint ami elérhető volt számukra az elmúlt hét évben.

Szeretnék még néhány hazai dologról is, persze ez is hazai dolog, de még a következő napok témájáról, a bankok elszámoltatásáról kicsit többet beszélni Önnel, de még idetartozó téma, és mindenképpen kíváncsi vagyok a véleményére, hogy mit szól az új biztos kabinetjéhez, benne a magyar biztoshoz, Navracsics Tibor portfóliójához, mit vár el tőle, mit lehet várni ettől a portfóliótól?

Én boldog voltam, amikor meghallottam, hogy milyen portfóliót kap a magyar biztos, hogy a portfólió szétosztásáról a bizottság elnöke rendelkezik, majd még lesz egy parlamenti meghallgatása a biztosjelölteknek. Ott, hogyha konfliktus van, előfordulhatnak portfóliócserék, volt már erre példa az Európai Unió történetében. Én erre most nem számítok, tehát úgy készülök, hogy a következő öt évben Navracsics Tibor a kultúráért, az oktatásért, a sportért és az ehhez kapcsolódó kérdésekért felel majd. Ugye, kétfajta módon lehet gondolkodni az uniós biztosi posztokról. Ezt látom a magyar visszhangokból is. Van, aki GDP-ben, forintban, szétosztható összegben, pénzben kifejezhető hatalomban szeret gondolkodni, és ezek szerint az emberek szerint, aki olyan portfólióhoz jut, ahol sok pénzt osztanak szét, az fontos portfóliót kapott, ahol kevesebb pénzt osztanak, az meg kevésbé fontosat kapott. Egy másik lehetséges gondolkodás – én ezek közé az emberek közé tartozom – meg az ügyet nézi, hogy az mennyire fontos a jövőnk szempontjából. Szerintem Navracsics Tibor a holnapért felelős az unióban, mert az Európai Unió jövője azon múlik, hogy milyen lesz az oktatási rendszer, milyen lesz az európai kultúra, milyen lesz a sport, a közösségi élet, az ehhez kapcsolódó kérdések. Általában is azt mondanám, hogy egy kormányon belül legkevésbé sem tekintetném súlytalannak azt a minisztert, aki egyébként az oktatással, a kultúrával, a neveléssel összefüggő kérdéseket viszi. A magyar kormányban Balog Zoltán rendkívül súlyos embernek számít éppen azért, mert a jövő szempontjából ezek a témák fontosak, Európa jövője szempontjából is így áll a helyzet.

Csak egy gyors kérdés. Navracsics Tibor külügyminiszter volt mostanáig, és ha valóban kinevezik, és valóan ő lesz az uniós biztos, akkor ki lehet az utódja? Valóban, ugye, Szijjártó Pétert mondják itt hetek óta, ő a várományosa a külügyminiszteri posztnak?

Ez most már egy sürgető ügy, hiszen a biztosok megkezdik a felkészülést, a biztosjelöltek megkezdik a felkészülést, Navracsics Tibor is most már két vagy három napja Brüsszelben tartózkodik összetartáson, hiszen megkezdte a munkáját vagy a közös munkára való felkészülését a biztosokból álló csapat, az Európai Unió bizottsága, és a két dolgot nem lehet egyszerre ellátni, ez nyilvánvaló. Itt nekem gyorsan döntést kell hoznom.

Akkor döntsön most.

Igen, de azt hiszem, az nincs benne a működési szabályzatban, hogy a Magyar Rádió stúdiójában kellene személyi döntéseket hozni, úgyhogy inkább türelmet szeretnék Öntől kérni.

No, akkor nézzük a bankok elszámoltatásáról szóló jogszabályt, amely a hírek szerint kész van, és ma meg is kapja a parlament, hogy minél előbb törvény lehessen ebből a jogszabálytervezetből, hiszen a devizahiteles perek nagyjából ugyanarra a végeredményre vezetnek, az elmúlt napokban folyamatosan születnek az elsőfokú ítéletek. Itt, ugye, érdemes a hallgatóknak felidézni, hogy az a kérdés, hogy a bankok tisztességes, átlátható, általános feltételek mentén emelték-e a díjakat, vagy sem. Emellett megy az érvelés, és a bíróságok egybehangzóan úgy ítélnek, hogy nem. Többnyire ezt látjuk magunk előtt, tehát erre a helyzetre fel kell készülni a törvényalkotónak. Így aztán visszajár valamennyi összeg minden devizahitelesnek, sőt hát nemcsak devizahitelesnek. Az én kérdésem az, hogy konkrétak lesznek, hány összegben és mikor?

Az előterjesztés, amit a kormány elfogadott, és benyújtott a parlament elé, éppen ezekről a kérdésekről szól. Ugye, rendkívül különböző élethelyezettekkel van itt dolgunk: forinthitel, devizahitel, lakásfedezeti ügy, tehát jelzáloghitel, fogyasztási hitel, minden van. Valaki már beszállt az árfolyamgátba, van, aki már a végtörlesztésen is túl van, van, aki egyikbe sem került bele, tehát itt ahány ember, szinte annyi élethelyzet, ezért én most nem mondanék olyasmit, ami esetleg félrevezeti az embereket, hanem azt szeretném kérni az érintettektől, hogy kövessék ennek a parlamenti törvénynek a sorsát, miképpen alakul, hiszen az ő személyes életüket ez közvetlenül érinti majd. Nincs kétségem afelől, hogy miután ma nyilvánosságra kerül a parlament elé benyújtott törvényjavaslat, itt egy ország fog osztani, szorozni, számolni, és ez nagyon fontos, és ezt tegyék is meg.

Mindenkit a saját szerződése érdekel, ez nyilvánvaló.

Hiszen egyenként kell minden szerződést újraszámolni, tehát mindenkit a sajátja érdekel majd. Én most azt tudom mondani nagy általánosságban, hogy az elszámolás végén a fennmaradó hitelek törlesztőrészlete átlagosan egyharmaddal biztosan csökkeni fog, és miután az a pénz, amit a bankok tisztességtelenül elvettek, visszajár, ez a legtöbb esetben úgy fog történni, hogy a még fennálló tartozást ennyivel csökkenteni fogják, tehát az emberek adóssága is radikálisan csökkenni fog ennek következtében, kinek mennyivel, ez egy különböző szám lesz.

Tehát a várható megoldás az, hogy a törlesztőrészletek csökkenésében lesz majd észrevehető a változás, azon túl lesz valami olyan kombináció vagy számítási helyzet, hogy egy összegben, mondjuk, visszajár a korábban kifizetett törlesztőrészlet bizonyos része?

Különböző helyzetek vannak, például vannak olyan emberek, akiknek már nem áll fenn adóssága. De velük szemben is tisztességtelenül jártak el. Ott nem lehet leírni a fennálló adósságból.

Tehát nekik is visszajár, nyilvánvaló.

Tehát azért mondom, hogy ahány élethelyzet, annyi megoldás.

Ez egy gyors megoldás lesz? Egy összegű megoldás lesz?

Azt kell mondanom, hogy ahhoz képest, amilyen bonyolult ez a kérdés, ez gyors lesz, ügyféltípusonként halad majd előre a bankok átvilágítása, és szerintem fél éven belül mindennek a végére fogunk érni. Tehát én szeretném, hogyha 2015. július 1-jén azt mondhatnánk, hogy már csak véletlenszerűen maradt nyitva, elszámolással még le nem zárt hitel.

Ez most melyikekre vonatkozik, bocsánat, tehát most akkor a július, tehát jövő nyár közepére, mondjuk, jövő év nyár közepére a forintosítást is ideérti.

Az egy másik kérdés, tehát ne keverjük össze a szezont a fazonnal.

Ezért kérdezem.

Most arról beszélünk, hogy a bankok a megkötött hitelszerződéseket egyoldalúan módosították, és a magyar bíróság ítélete szerint ez a legtöbb esetben tisztességtelen módon történt, az így előállt többlet banki profitot pedig vissza kell adni az embereknek egy elszámolási rend szerint. Most erről beszélünk. Ettől egy teljesen különböző dolog, hogy egyébként a magyar kormánynak egy másik törekvése az, hogy a devizahiteleket ettől az elszámolástól függetlenül forintosítsa, hogy ne maradjon fent Magyarországon devizahitel-rendszer. El akarjuk tüntetni a devizahitel-rendszert, mert ez meggyötri az embereket, kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket, elveszítik a saját életük feletti irányítás lehetőségét a családok. Ezért a devizahiteleket át kell váltani forintra. De ezek a tárgyalások még el sem kezdődtek, ez egy másik történet.

Igen, ezért kérdezem, ezért akarom én is egyértelműsíteni.

Visszatérve azonban az elszámoltatásra, hogy a sok százezer különböző ügynek egy közös jellemzőjét itt kiemelhessem. Szerintem nem volt olyan még a világon, hogy a magyar gazdaságtörténetben nem, az bizonyos, hogy létrejött volna egy olyan lehetőség, hogy az emberek, akik azért fognak össze a demokrácia keretei között, és választanak maguknak parlamentet és kormányt, hogy legyen, aki képviselje az ő érdekeiket a nagy hatalmakkal szemben, a külföldiekkel és a belföldi nagy hatalmasokkal szemben is. Szóval az emberek összeálltak volna, választottak volna egy parlamentet és egy kormányt, ami az ő kormányuk és az ő parlamentjük, és ez a parlament, illetve ez a kormány az emberekkel szemben tisztességtelen pénzügyi manőverrendszert a tisztesség logikája szerint teljes egészében átvilágított volna, és képes lett volna arra, hogy elszámoltassa a világ legnagyobb hatalmi csoportjai közé tartozó bankokat. Ugye, a bank nemcsak sok pénzt jelent, hanem nagy hatalmat és nagy befolyást. A bankok tudják érvényesíteni az érdekeiket általában. Az emberek attól szenvedtek Európában és Magyarországon is, hogy a bankok jobban tudták érvényesíteni az érdekeiket, mint maguk az állampolgárok, tehát olyan még nem volt, hogy egyszer csak valósággá váljon az, hogy tisztességtelennek lenni rossz üzlet, tisztességesnek lenni meg jó üzlet.

Ez kétségtelenül így van.

Aki nem így járt el, azt közhatalmi eszközökkel átvilágítják, elszámoltatják, és nemcsak jogot szolgáltatnak az embereknek, hanem igazságot is.

Csak a következmények között van ott még valami, ugye, kevesebb szereplő, de fontos szereplői az ügynek, a bankok, akik a hitelezésért felelnek például, és a hitelezés rendkívüli mértékben javíthatja vagy ronthatja Magyarország versenyképességét, illetve ők a bankok is Magyarországon adófizető társaink, polgárok, tehát itt vannak ők is. Azzal is számolni kell Önnek, hogy valami történik majd ebben a szektorban. Mi az Ön forgatókönyve? Lesznek-e bankkivonulások, csődök, stb., vagy lesz, ami lesz?

Az Ön kérdése arra a tényre hívja fel a figyelmet, és egyetértek Önnel ebben, hogy a bankok nem eredendően rosszak, kétségkívül a pénz, mint olyan, mindig kísértést jelent az ember számára; ahol sok pénz van, ott meg nagy a kísértés, ezért morálisan elítélhető magatartások, hibák, mulasztások és bűnök könnyebben fordulnak elő ott, ahol rengeteg pénzt kezelnek. De a bankok ettől még, ha ez egy ilyen veszélyes és kockázatos üzem, nem ellenségei az embereknek, a bank nem definíciószerűen rossz dolog, hanem a modern pénzügyi rendszerben nélkülözhetetlen, szükséges dolog, és ha a bankokat jól kezelik, akkor a gazdaság számára áldás az ő létezésük. Hogyha a bankok jól hiteleznek, jól gazdálkodnak, tisztességesek az emberekkel, ha eljön a fair bankok korszaka, akkor ők nagymértékben segítik a gazdaságot, ezen keresztül segítik az embereket, ezen keresztül könnyebbé teszik az emberek számára, hogy saját lábukon állva boldogabb életet tudjanak maguknak teremteni.

Akkor a tárgyalások jelenlegi szakaszában ott vannak a bankok az asztalnál?

Nem tárgyalások vannak, a bankok a bíróságon vannak, a tárgyalásokat korábban kellett volna a bankoknak megtenniük, amikor rájöttek, hogy tisztességtelen hitelezés vagy szerződésmódosítások történtek, nekik szerintem meg kellett volna oldaniuk saját kezdeményezésre ezt a problémát, ezt nem oldották meg. Ezért kellett a kormánynak lépnie, ezért kellett lépnie a parlamentnek, és ezért kellett a magyar igazságügyi rendszernek végül is nemcsak jogot szolgáltatni, hanem igazságot is tenni. Én azt várom, hogy eljön a fair bankok korszaka. Visszatérve, hogy mit fognak tenni a bankok: a bankok ki fogják fizetni ezeket az összegeket, és ha nincs ennyi most a bankokban, akkor majd a tulajdonosaik oda be fogják tolni ezeket az összegeket, hogy a bankok továbbra is működhessenek, és egyben a bírósági ítéleteket is teljesíteni tudják. Szerintem nyugalom, rend és stabilitás lesz.

Mindez tehát egy jogszabály formájában talán már ott is van a parlament honlapján, de biztosan ma megjelenik, és akkor megtudjuk mindennek a formai részleteit, amiről műsorunk vendége, Orbán Viktor miniszterelnök beszélt. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat.

Köszönöm, hogy itt lehettem.