Kormányportál

2015. június 5.

Kocsis Éva: Jó reggelt kívánok, a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt!

Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat!

Egy héttel ezelőtt, amikor a kormánynak az ötéves munkáját értékelte, és felvillantott több gazdasági pillanatképet is arról, hogy milyen állapotban vette át az országot, akkor jó pár kritikát is megfogalmazott. Mi az, ami ezek közül még megoldásra vár?

Nehéz kérdés a közéletben, hogy mennyit kell beszélni a múltról, a jelenről és a jövőről, mi a kívánatos arány. Vannak mindenfajta tévhitek, amelyek arról szólnak, hogy az emberek memóriája rövid lenne – egyesek szerint csak két hetes –, és amikor politikai döntést hoznak, kialakítják a véleményüket valamiről, konzultációban vesznek részt, vagy éppen elmennek választani, akkor csak utolsó benyomások számítanak. Nem tudjuk, mi az igazság, a politika tele van ilyen rejtélyekkel, mégiscsak emberekről szól, és az ember nem megfejthető rejtély. Én mégis azt gondolom, hogy időről időre egy politikai közösségnek emlékeztetni kell magát arra, hogy milyen állapotban vállalta a felelősséget valamiért egy kormányalakítás esetében, mondjuk, egy országért. Fel kell idézni, nem azért, hogy a saját lovunkat dicsérjük, és megénekeljük saját hőstetteinket afféle modernkori igriceként, hanem azért, hogy mindenki tudhassa, hogy mi a realitás; honnan indultunk, hol tartunk most, és milyen célokat tűzhetünk ki. Tehát a múlt felidézése az a jövőben kitűzhető célok realitásának az előfeltétele. Na, most az én mondandómnak a lényege az volt, hogy öt éven keresztül harcoltunk azért, hogy be tudjuk fejezni a rendszerváltást. Én szerintem ez meg is történt. A rendszerváltást befejeztük, egy gazdasági összeomlás széléről, ahová a szocialisták sodorták az országot, kimentettük a magyarokat. Szerintem van két szimbolikus esemény, ami ennek a korszaknak a lezárását mutatja. Az egyik az, hogy valahol a Tisza mellett tüntetést tartottak egy többségében cigányok lakta településen, mert nehéz a megélhetés, és a tüntetésen munkát követeltek, nem pedig szociális segélyt. Ez az egyik szimbolikus pillanat, amikor azt mondhatjuk, hogy talán a rendszerváltás végére értünk. A másik a fair bankok korszaka. Sehol a világon nem fordult még elő az, ami itt nálunk megesett, és ami a fejemben a rendszerváltás lezárását is jelenti, hogy egy bírói ítélet alapján a tisztességtelenül módosított feltételű szerződéseket újra kell tárgyalni, és a pénzt az embereknek vissza kell adni, amit úgy vettek el tőlük, hogy nem szabadott volna a bankokhoz kerülnie. Tehát van két nagy erejű szimbolikus társadalmi eseményünk, van mögöttünk hagyott öt év, és vannak kiváló makrogazdasági mutatóink. A pénzügyi rendszerünk stabil, nincs infláció, a rezsit lecsökkentettük, egyáltalán a magyar gazdaságról mindenki, a magyar gazdaság jövőjéről mindenki bizakodóan és reménykedően beszél. A magyar emberek és a külföldi elemzők, a befektetők és a befektetések is jönnek, javul a külkereskedelmi mérleg, soha ennyi magyar árut nem tudtunk eladni a világban, mint a legutóbbi években. Tehát ez a dolog rendben volna, akkor csak az a kérdés, hogy akkor most mit kell csinálni. És akkor, ha az ember komoly látleletet állít fel az országról, akkor azt kell mondani, hát még azért nem úgy élünk, ahogyan szeretnénk. Ez az ország még nem egy polgári berendezkedésű ország. Nem elég kényelmesen élünk, nem eléggé biztonságban élünk, pénzügyileg nincsenek meg azok a megtakarítások a családoknál, amelyek biztonságot adnának. A közbiztonság tekintetében is van javítanivaló még a jó mutatók ellenére is, mégis vannak az országnak részei, ahol az emberek nem érzik magukat biztonságban. Tehát én azt hiszem, hogy most a válságkezelés, a rendszerváltás, az erőből érjünk el valami helyett most az okos, higgadt, nyugodt polgári berendezkedést szolgáló munka ideje érkezett el. Ez az én történetem a mögöttünk hagyott évekről és az előttünk álló másfél évről.

Az elkövetkezendő időszakról még beszéljünk egy picit részletesebben, de beszéljünk még egy picit a számadásról, mert az öt év az egy számadás is. Ön is utalt hibákra. Mi az, amit máshogy csinált volna?

Ó, hát valamit hagyni kell az ellenzéknek is, tehát ha mindent mi fejtünk meg, akkor mivel fogják ők tölteni az idejüket? Nézze, én most tizedik éve dolgozom miniszterelnökként, ha felsorolnám az összes hibát, amit elkövettem, itt ülhetnénk még délután is, de nem ez a lényeg. Ugyanis én még olyan asztalost, kőművest, pedagógust még nem láttam, még orvost sem, aki néha ne hibázott volna. Nem ez a kérdés, az a kérdés, hogy van-e az embernek már annyi esze, hogy ne ragaszkodjon a saját hibáihoz, és a mi közösségünknek, ennek a polgári, nemzeti és keresztény politikai közösségnek, a Fidesz–KDNP közösségnek van már annyi esze, hogy ne ragaszkodjon a hibáihoz, és ezért van bennünk önkorrekciós képesség, és ez a lényeg. Nem a konkrét hibák, hanem az a képesség, hogy ezt be tudjuk látni, erről tudunk beszélni, és utána ki tudjuk javítani.

Jó, de a javításhoz az is kell, hogy az ember tudja, hogy mi az, amit ki kell javítania, akkor nézzünk, tekintsünk előre.

Igen, ebben a nép sokat segít, mert az embereknek határozott véleményük erről, és nem is szokták véka alá rejteni. Magyarország – én mindig mondom – egy kávéházi ország, itt vélemény titokban nem marad, ezt mindenki el fogja mondani. Tehát nem nehéz beazonosítani azokat a döntéseket, amelyekkel az emberek nem elégedettek. Most azok a döntések, amelyekkel az emberek nem elégedettek, részben jó döntések, részben rossz döntések. Mert vannak olyan döntések is, amelyekkel az emberek nem elégedettek, mert például adót fizetni senki sem szeret, mégis meg kell lenniük, és az emberek egyébként a szívük mélyén tudják is. Vannak döntések, amelyek nem voltak jól előkészítve, nem voltak jól elmagyarázva, nem előzte meg őket konzultáció, nem adtunk lehetőséget, hogy az emberek módosítsanak rajta, vagy akár jelezzék kellő időben, hogy nem is tartják ésszerűnek, ilyesmi is előfordult.

Maradjunk még egy picit a kritikáknál. Ön szerint is fokozódnak ezek? Nemrég Brüsszelben kellett jó pár kritikára válaszolnia. Itt volt az Európai Néppárt, itt ülésezett Budapesten. Ezek hogyan kerülnek szóba ilyenkor?

Az Európai Néppárt meghatározó ereje az európai politikának, mi büszkék vagyunk arra, hogy az Európai Néppárthoz tartozunk, minket még Helmut Kohl vitt az Európai Néppártba, nagy idők nagy vezetői taposták ki számunkra azt az utat, hogy csatlakozhassunk az Európai Néppárthoz, ami nem volt egy egyszerű művelet. A fiatalok nem is értik, hogy miről beszélek. Ugye, a kilencvenes évek közepén, amikor visszatértek a kommunisták, és ’94-ben egy posztkommunista szabaddemokrata kormányzás kezdődött Magyarországon, akkor a jobboldal átalakította magát, és egyesült az MDF-együttműködésre hajlamos része, a KDNP és a Fidesz, és ebből egy új politikai alakulat jött létre. Ezt persze Fidesznek hívjuk, de valójában ez már nem ugyanaz, mint ami korábban volt, hiszen magában foglalt és fogadott más irányzatokat, személyeket, vezetőket, eszméket, hagyományokat is. És akkor Helmut Kohl volt az, aki azt mondta, hogy egy ilyen új nagy magyar jobboldali néppártnak az Európai Néppártban a helye. Mi voltunk az egyetlen olyan szervezet, amelyet próbaidő nélkül vettek fel. Jelentkeztünk, és Helmut Kohl ajánlására azonnal fel is vettek bennünket. Tehát mi büszkék vagyunk arra, hogy az Európai Néppárthoz tartozunk, de bennünket, az Európai Néppártot sem kímélnek meg azok a viták, amelyek ma Európában általánosak. Mivel magyarázható a gazdasági sikertelenségünk? Miért kezeli rosszul a válságot az eurózóna? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy több legyen a munkahely Európában? Mi legyen a bevándorlás kérdésével? Mit gondolunk a multikulturalizmusról? Tehát ezek a viták az Európai Néppárton belül is megvannak, és a Fidesz ott is képviseli a maga álláspontját. Ez egy demokratikus politikai közösség.

Milyen hangulatú volt ez a bizonyos budapesti tanácskozás az Európai Néppárt részéről?

Én a vezetővel találkoztam, Weber úrral tárgyaltam hosszabban, Varga Mihály és Balog Zoltán voltak a házigazdák valójában. Az én tárgyalásom rendben volt az elnök úrral.

Beszéljünk azokról, amiket az előbb felsorolt, azokról a témákról. Az illegális bevándorlókkal kezdjük.

Nézze, köszönöm, hogy ezt szóba hozta, mert most már ez a vita szépen kifejlődött itt, Magyarországon, és úgy látom, hogy nagyjából ésszerű mederben is zajlik. Egy dolog van még, ahol úgy látom, hogy az ésszerűség nem tört át, és továbbra is hiedelmek meg ideológiák meg a doktrínák hadakoznak, ez pedig a menekült és a megélhetési bevándorlók közötti különbségtétel. És tényleg egy higgadt, nyugodt, keresztény megközelítésből mondom, amit most mondani fogok. Egy ország sem szereti, ha hülyének nézik. Nem vagyunk mi olyan maflák, mint azt sokan gondolják. Értjük mi, hogy vannak a világnak olyan részei, ahonnan az ember elmenekül, mert veszélyben érzi magát. Na de a hozzánk érkező menekültek esetében ez úgy fest, akárhonnan is jöjjenek, hogy elmennek először Görögországba, ott már nincsenek életveszélyben, onnan elmennek Macedóniába, ahol szintén nyugalom van, meg Szerbiába. Sem Szerbiában nincs politikai üldözés, sem Macedóniában, sem Görögországban. Tehát azok, akik hozzánk érkeznek, már olyan országokból jönnek, ahol már nem minősülnek menekültnek. Onnan nem kell elmenekülni, tehát szeretném világossá tenni, hogy minden ember, akármilyen okból is hagyta el a saját szülőföldjét, mire Magyarországra érkezik mind megélhetési bevándorló, mert maradhatott volna Szerbiában is.

Na, jó, de akkor ezzel azt mondja, hogy oldja meg a problémát Görögország, vagy ahová először érkeznek?

Természetesen mindenkinek a saját határait meg kell védeni, ezt gondolom. Az én álláspontom az, hogy egyébként a Magyarországra érkező gazdasági bevándorlók dolgát is Magyarországnak kell megoldani. Tehát én értem azt a szirénhangot, hogy azzal csábítanak bennünket, hogy mondjunk le arról, hogy a gazdasági bevándorlók kezelésének kérdését nemzeti hatáskörben oldjuk meg, adjuk át ezt Brüsszelnek és akkor ők egy kvóta jegyében majd elvisznek innen menekülteket, én ebben nem hiszek. Ez egy olcsó csábítás, a végén úgyis itt marad mindenki. Magunkra fogunk maradni a gondjainkkal, tehát ezért szerintem az a jó, ha a határ országok, és Magyarország egy határ országa az Európai Uniónak, saját erőből, saját jogalkotással, saját közigazgatási erejével megoldja ezt a problémát. Mi meg is tudnánk oldani, ha nem kényszerítenének ránk életszerűtlen szabályokat, akkor Magyarországon nem lennének menekültek. Aki itt van, már mind hazaküldtük volna. Csak azért nem tudjuk hazaküldeni őket, és csak azért kell beengednünk őket, mert az uniós szabályok erre kényszerítenek bennünket. Ha ezek a szabályok nem lennének, a gondtól is megszabadulnánk.

Igen, de vannak, és jelen esetben ezzel kell tudnunk tenni valamit.

Igen, ezeket meg kell változtatnunk. Vagy vissza kell venni saját hatáskörbe ezeket a kérdéseket, ez az egyes számú álláspontja Magyarországnak, itt olyan sok bátor társat nem látok, vagy meg kell változtatni a közös európai szabályokat úgy, hogy azok ésszerűek legyenek. De szeretném megismételni a kiindulópontomat. Akik Magyarországra érkeznek Szerbián keresztül, és Görögországnál léptek be az Európai Unióba, mire Magyarországra érkeznek, már nem politikai menekültek, mert nem olyan országból jönnek, ahonnan el kellene menekülni. Szerbiából nem kell elmenekülni, mégis illegálisan átlépik a határt. Egy okból teszik, a jobb élet reményében. Ezt is megértjük, mert mindenki szeretne jobb életet. De nekik is meg kell érteniük, hogy azt a döntést, hogy kit engedünk be azok közül, akik a jobb élet reményében Magyarországra akarnak jönni, ezt a döntést nekünk, magyaroknak kell meghozni, és akit nem engedünk be, az nem tud bejönni.

De van annak reális esélye, hogy Brüsszelben partnereket talál ehhez a tervéhez?

Ezen dolgozom most már hónapok óta, és nem állok rosszul. Az egy érdekes dolog, hogy a magyar nyilvánosságban miért nem jönnek át azok a vélemények, amelyek egybeesnek a magyar kormányéval, sőt határozottabbak, mint a mienk, ami nem egyszerű. A holland miniszterelnök olyat mondott, hogy leesett a plafon, a brit belügyminiszter asszony – ha jól látom – férfiasabb, mint én ebben az ügyben, de a finnektől is tudnék idézni. Tehát azért Európában nem úgy néz ki a dolog, hogy van Magyarország, akinek van egy saját hangja, és vele szemben egy kórus áll fenn, akik mást mondanak, hanem több zenekar lép fel egyszerre, több kórus hallatszik egyszerre Európában, és bizony a mi álláspontunknak is nagyon komoly, erős hívei vannak.

Még visszatérünk Európához.

Bocsásson meg, arról nem is beszélve, hogy az Európai Bizottság által felhozott javaslatot egy-két nappal ezelőtt a franciák meg a németek közösen vetették el, és egy újat javasoltak. Ez jól mutatja, hogy ez egy élő vita.

Még ide, a franciákhoz, a németekhez visszatérünk, de az előbb azt mondta, ahhoz, hogy itthon is higgadtan és nyugodtan lehessen erről beszélni, nyilván sok mindent kell tenni. Az előbb például megfogalmazta kritikaként saját maguk felé azt, hogy valamit nem jól magyaráznak el. Nem lehet, hogy azért nem nyugodt, higgadt itthon a vita, mert a nemzeti konzultáció kérdései vagy a plakátkampány…

Nézze, mi meg szoktuk mérni ezeket a kérdéseket, és előtte megkérdezzük az embereket, hogy értik-e a kérdést, egyetértenek-e a kérdés formájával, javasolnak-e más kérdésfeltételt. Tehát az nem úgy megy, hogy én otthon este, a konyhaasztalon összedobok néhány kérdést, és abból nemzeti konzultáció lesz, hanem ez megfelelően elő van készítve. Ez egy szakma, ennek megvannak a maga fogásai. Szerintem a kérdések jók, és a kérdések korrektek, mert világossá teszik az emberek számára, hogy van egy vélemény, és ők azzal egyetértenek, vagy nem, és ha nem, azt beírhatják, meg ha egészen mást gondolnak, azt is. Tehát én azt gondolom, hogy ez fair, korrekt, nyitott kérdőív, az más dolog, hogy nem bevándorló barát. Most azt kérik számon, hogy miért nem amellett érvelünk a kérdőívekben, hogy szeretni kell a bevándorlókat. Aztán miért is kellene? Mikor az emberek inkább veszélyként és fenyegetésként élik meg. Tehát azért én értem az eszméket meg az európai baloldali ideológiákat, de azért a józan ész szabályait nem szabad átlépni a politikában, és tudomásul kell venni, hogy például a bevándorlás kérdésében az európai emberek álláspontja meggyőződésem szerint jelentősen eltér az európai baloldal menekültügyi érvelésétől. És erről nem mi tehetünk, nem a jobboldalt kellene támadni ezért, hanem el kellene menni az emberekhez a baloldalnak, mint ahogy ezt próbálják tenni egyébként a baloldali pártok, és meggyőzni őket arról, hogy a menekültkérdés egy jó kérdés, az a jó, ha sok menekült jön át. A DK meg a baloldal azt mondja, hogy az a jó, ha minél több menekültet beengedünk, és be kell őket engedni, és csak jöjjenek ide, és éljenek velünk együtt.

Térjünk vissza Európához. Nyilván a következő időszakban annak a politikának, amit most elmondott, annak a sora az attól függ, hogy milyen partnereket talál valaki az Európai Unióban.

Bocsánat, azt biztosan tudjuk mondani, hogy az Európai Bizottság által javasolt kvótarendszer abban a formájában megbukott.

De ez úgy tűnik, hogy ez változik is.

A bizottság javaslata megbukott, a miniszterelnökök össze fognak ülni június végén – ez az Európai Tanács nevű intézmény –, meg fogjuk vitatni az Európai Bizottság javaslatát, és el fogjuk vetni, és helyette más javaslatokat fogunk megvitatni, és abból majd a vita végén kikerekedik egy új pozíció.

De annak látja esélyét, hogy mindenki el fogja vetni, nemcsak a keretszámokon fognak változtatni?

 

A keretszámokon is lehet változtatás, a szempontokon is lehet változtatás, felmerül a ma érvényes menekültügyi jogi szabályozás megváltoztatása, felmerül az a kérdés, hogy mit kellene tenni a tengeren, mert, ugye, mi folyamatosan arról beszélünk – én is ma arról beszéltem itt –, hogy a Balkánon keresztül érkeznek a menekültek, ez a mi problémánk. De Európának nem az egyetlen problémája van, neki van egy tengeri problémája is, az afrikai partokról embercsempészek szervezett módon, hajókon áthozzák a már megélhetési bevándorlókat, és Olaszország ezzel a helyzettel nem tud mit kezdeni. Itt felmerül, hogy elsüllyesztjük-e a hajókat, hogyan számoljuk fel az embercsempész csoportokat, hozzunk-e létre esetleg menekülttáborokat. Azért egy pillanatra térjünk vissza ’56-hoz. Mindenki ’56-ra hivatkozik a tekintetben, hogy nekünk be kellene fogadni a menekülteket. Hogy volt az ’56-ban? Az nem úgy volt, hogy a magyar menekültek a Mariahilfer Strassén kóricáltak vagy a Kellner Strassén, Bécsben szabadon. Az úgy volt, hogy létrehoztak egy befogadó állomást, a krízisövezethez – ez volt Magyarország – a lehető legközelebbi helyen, oda beengedték a magyarokat, vagy begyűjtötték őket, vagy családoknál szállásokat el őket. Ha befogadó család és utána minden egyes magyar, aki tovább akart menni, leadta az igényét, hogy hová szeretne menni: Dél-Afrikába, Amerikába, Németországba, akkor az illetékes állam hatóságai odajöttek, és az egyébként ellenőrzés alatt tartott magyarokat megvizsgálták, és vagy adtak nekik befogadási papírokat, vagy nem adtak. De arról, hogy átlépi valaki a határt, illegális, és azért mondjuk neki, hogy de jó, hogy ide jöttél, akkor parancsolj, ilyen nem volt az ’56-os menekültek idejében. Tehát ezek az analógiák, amiket velünk szemben hoznak fel, hamisak. Egy országnak – még egyszer mondom – legelemibb joga, egy közösségnek, egy országnak, hogy eldöntse, hogy kit enged be a hazájába. Mint ahogy Önnek a legelemibb joga, hogy eldöntse, hogy kit enged be a lakásába. Olyan nincs, hogy valaki azt mondja, hogy valamilyen elvont szempont miatt az a helyes, ha Ön mindenkit beenged a lakásába. Ez a mi jogunk, ezt nem lehet tőlünk elvenni.

Azt mondta a Guardianben, illetve nem mondta, írta egy publicisztikában a francia és a német gazdasági miniszter, hogy egy egészen új Európára, egy szorosabb szövetségre van szükség, kizárólag az euróövezet tagjai lehetnek ennek a részesei. Közös adópolitikáról beszéltek, közös költségvetésről, egységes minimálbérről, összehangolt segélyekről. Az uniónak az eddigi formája, úgy tűnik, hogy megszűnik?

Az a téma, amit most Ön felvetett, a következő miniszterelnöki csúcs menekültügy mellett másik nagy témája. Tegnap tartottunk éppen egy nagy szakmai egyeztetést erről a kérdéskörről, és mi is így látjuk, ahogy Ön, hogy itt körvonalazódik az eurózónán belül egy új intézményrendszer. Ugye, ez eddig úgy nézett ki, hogy az Európai Unió kétfajta államból állt: az egyik része volt az eurózónának, a másik meg nem volt része, de az ügyeinket mind közösen ugyanazokkal az intézményekkel, eljárásokkal, döntési rendszerekkel intéztük. Volt egy kivétel, itt az eurózóna pénzügyminiszterei összeültek külön megbeszélni az ő monetáris problémáikat, de összességében egy egységes európai intézményrendszer, itt van egy kísérlet arra, hogy ezt megváltoztassák. Részben az eurózóna államai szorosabban működjenek együtt, ezt egyébként csak üdvözölni lehet, és ennek következtében egy, az eurózóna számára létrehozott új egyeztetési rendszert is javasolnak, ami viszont kettéválasztaná az európai ügyek intézésének rendjét. Itt kell óvatosnak lenni, itt kell észnél lenni, mert mi nem szeretnénk, ha kettészakadna Európa: egy eurózónás ügyeiket intéző Európai Unióra meg egy azon kívüli országok ügyeit intéző unióra. Tehát itt egy egyensúlyt kell találni, tehát a javaslat egyfelől jó, mert az eurózónát stabilizálja, mélyíti az együttműködést az eurózónás tagállamok között. Ezt mi üdvözöljük, bár nem vagyunk tagjai, de üdvözöljük, mert ez erősebbé teszi Európát, de közben nem szabad megengednünk, hogy kettészakadjon Európa. Ezt a finom egyensúlyt kell megtalálnunk, nem kis munka, a tegnapi egyeztetés során kiderült, hogy nehéz dolgom lesz Brüsszelben.

Térjünk vissza Magyarországra. Azt mondta, hogy lezártak, lezártunk egy korszakot, kezdődik egy polgári berendezkedés. Mondana olyan gyakorlati instrukciókat, amit a minisztereinek adott a következő időszakra ennek tükrében?

Ugye, most fut egy nemzeti konzultáció a menekültügyről, ősszel szeretnék egy másik nemzeti konzultációt. Ennek a témáját, ha megengedi, most még előkészítettség hiányában nem fedném fel, de szeretnék egy másikat, és általában is több egyeztetést, több tárgyalást, több konzultációt kértem. Másfelől a lényegre való összpontosítást. Tehát azt kell világossá tenni, hogy a mi politikánknak az a lényege, hogyha mi jól végezzük a munkánkat – erre vannak utaló jelek –, akkor több munkahely, kevesebb adó, nagyobb biztonság, kényelmesebb élet, ez legyen a foglalata annak, amiben értelmezik az egyes intézkedéseket saját magunk, az apparátus és a választópolgárok számára.

A minisztereivel is értékelni fogja most nem az elmúlt öt évet, hanem az elmúlt egy év kormányzását?

Ez minden munkahelyen így van, időnként azért meg kellett nézni, hogy ki dolgozott jól, ki kevésbé jól, mi sikerült, mi az, amiben még javulhatnánk.

Azt mondta az évadnyitó frakcióülésen, hogy olyan ügyekre kell majd koncentrálni a következő időszakban, ami az embereknek a komfortérzetét, a hétköznapjait segíti. Hasonlóan fogalmazott az ötéves értékelésben is. Mit fog elvárni a miniszterektől?

Két nagy üggyel foglalkozom most már lassan háromnegyed éve. Ebből senki nem lát semmit, mármint úgy értem, hogy Ön vagy a választópolgárok ebből semmit nem látnak, mégis az időm egy nagy részét felemészti. Időnként úgy érzem, hogy egy tengeri kígyóval hadakozom. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy meg tudom nyerni ezt a csatát. Az egyik az építésügyi szabályrendszer átalakítása, ami egy kafkai, átláthatatlan szabályrendszer, az ésszerűség, a bürokrácia, a saját érdeke, a rossz hagyományok, szóval ezek össze vannak benne keveredve. Rengeteg építészkonferenciát tartunk, nem verjük nagydobra, de több ilyet is tartottunk, ahol megpróbáljuk összerakni azokat a javaslatokat, hogy a következő fél évben egy radikális adminisztrációs csökkentést hajtsunk végre az építésügyben. Mert úgy láttam, hogy az építkezésekkel összefüggő, bürokratikus szabályok megkeserítik az emberek életét. A másik nagy téma, amivel ugyanilyen intenzitással foglalkozunk, az adóeljárás. Most nem arról beszélek, hogy mekkora a kulcs, hanem hogy mennyi papírt kell kitölteni, miért kell kitölteni, mennyi anyagot kell szolgáltatni, hogyha egyszer már levizsgáltak, akkor lezárják-e a vizsgálatokat, és nem mennek öt évig, hagyják dolgozni az embert, vagy nem. Tehát ezek nagyon életszerű és életszagú kérdések, és itt is rengeteg visszajelzésünk van a kamarától meg a gazdasági élet szereplőitől, hogy jobbításokra lenne szükség. Tehát építésügy, adóeljárás, ez a két nagy téma, ami, mondjuk, a polgári kormányzás két szimbolikus témája lesz a következő fél évben.

Az elmúlt majdnem fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.