Orbán Viktor beszéde a Büttner Kft. duális képzést végző tanműhelyének avatásán 2014. szeptember 30-án Nagyatádon.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Polgármester Úr, Alpolgármester úr! Tisztelt Büttner Család és a vállalat többi tulajdonosa!
Mielőtt az átadás kapcsán mondanék néhány szót, először is szeretnék gratulálni a tehetséges gyerekekhez. Nagy dolog az, hogyha egy családban tehetséges gyerekek vannak, az pedig különösen nagy büszkeség egy kisváros számára, hogy ilyen tehetséges, művészeti érzékkel megáldott fiatalokat tud útjukra bocsátani.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kicsit mindig olyan elfogódott hangulatban szoktuk megtartani ezeket az összejöveteleket, holott valójában a világ legegyszerűbb dolgairól lesz szó, és a világ legegyszerűbb dolgát jöttünk össze megünnepelni. Azt az egyszerű dolgot, ami a létezésünk legfontosabb lényegéhez tartozik, hogy munka nélkül képtelenek lennénk magunkat fönntartani. Sem család, sem város nem létezhet munka nélkül. Azért vagyunk ma itt, mert van egy olyan vállalkozás, van néhány olyan bátor vállalkozó szellemű ember, akik tudnak választ adni arra a kérdésre, hogy miből fogunk megélni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Húsz évvel ezelőtt jártam utoljára itt, az Önök városában. Magam sem tudom, hogy ez hogy fordulhat elő, kicsit szégyenkezem is. Alig van az országnak olyan városa, ahol ilyen ritkán fordulnék meg. Önök benne élnek ebben a városban, ezért valószínűleg a fejlődését, a növekedését és a szépülését nem látják olyan élesen, mint egy olyan ember, aki húszévente egyszer jár Önök között. Én mondhatom, hogy ez a város – nyilván sok nehézség árán is meg sok nehézséggel megbirkózva, de – jól láthatóan nagyon nagy lépésekkel fejlődött az elmúlt időszakban, és egy nagyon takaros, szép kisvárossá változott.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A köszöntőmben külön kell fordulnom a diákokhoz. Köszönöm szépen, hogy itt vannak velünk, és köszönöm, hogy megerősítenek bennünket abban, hogy a mi munkánknak van értelme. Egy kormányzati munka, amely a szakképzésre akarja helyezni a hangsúlyt, de nem talál hozzá tanárokat, és nem talál hozzá diákokat, hát abból sok jó nem kerekedik ki. Örülök annak, hogy vannak diákok, akik dolgozni és tanulni akarnak, és örülök, hogy vannak tanítóik, oktatóik, nevelőik, akik pedig készen állnak arra, hogy a tudásukat átadják nekik. Annak a két fiatalnak, akik pedig ezt az erőgyakorlatot bemutatják itt, tőlem balra immáron percek óta, külön szeretném kifejezni az együttérzésemet és a gratulációmat. Büttner úr azt mondta nekünk itt, az előbb, hogy kis lépés a szakképzésben, de nagy lépés a Büttner cég történetében. Ez bizonyára így van, de szeretném Önöknek elmondani, hogy a nagy dolgok is, mint egy ország szakképzési rendszere, a kis dolgokból, a kis teljesítményekből és a kis sikerekből épülnek fel. Nem fogom Önöket untatni annak a számos dilemmának az ismertetésével, amelyek egyébként bennünket is gyötörnek most, amikor a magyar közoktatási rendszer nagyszabású átalakítását végezzük el. Számos kérdés van még nyitva, amelyeket a következő néhány hónapban le kell majd zárnunk. Amikor ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, mindig a nagy kérdés lebeg a szemünk előtt, amely úgy hangzik, hogy mitől megy előre egy ország. Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Teljes felsorolást adni pedig szinte lehetetlen, de egy dolgot biztosan tudunk, hogy munkások nélkül nem fog előremenni az ország. Ahhoz pedig, hogy a munkásoknak legyen hol dolgozniuk, kellenek sikeres magyar vállalkozók. Én gyakran járok olyan eseményekre, ahol nagy külföldi cégeknek adjuk át a hatalmas szerelőcsarnokait. Ezek fontos dolgok, mert technológiát hoznak Magyarországra, és örül az ember szíve, hogyha ilyen beruházásokat lát, de meg kell mondanom, hogy igazából akkor boldog az ember, hogyha a magyar tulajdonban lévő kis- vagy inkább közepes vállalkozásoknak, illetve a közepesből a nagyvállalati irányba föltörekvő vállalkozóknak a sikereit ünnepelhetjük együtt. Ezért különlegesen fontos alkalom ez, szívünknek is kedves, és ráadásul választ ad nekünk arra a kérdésre, hogy mitől fog előremenni az ország.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Attól fog előremenni az ország, hogyha a Büttner-féle vállalkozásokból lesz néhány ezer, nem néhány száz, hanem lesz néhány ezer Magyarországon, lesz annyi középvállalatunk, mint Németországnak arányaiban, akkor olyan gazdaságunk lesz, amelyet semmilyen pénzügyi válság nem lesz képes földönteni. De ehhez kellenek bátor vállalkozók, kellenének hitelező bankok. Nem árt, ha van kéznél egy vállalkozásbarát kormány, és kellenek hozzá fiatal emberek, akik dolgozni akarnak, és elhiszik, hogy Magyarországon lehet jövőjük. Ha minden gyerekünket gimnáziumba küldjük, tisztelt Hölgyeim és Uraim, akkor az ország féloldalas lesz. Most szenvedünk ettől. A szülők nem sznobok, a szülők nem nagyravágyásból küldik a gyerekeiket – ha lehet – inkább gimnáziumba, mint szakmunkásképzőbe, hanem azért, mert úgy gondolják, hogy úgy sikeresebbek lehetnek. Nekünk be kell bizonyítani, hogy egy közepesen elvégzett gimnázium és gimnáziumi teljesítmény nem versenyképes egy jó szakmával. A gimnáziumot is csak akkor érdemes elvégezni, ha onnan egyetemre fogunk menni. A valóságnak úgy kellene festenie Magyarországon, hogy egy jó szakmunkásképző intézetben megszerzett szakma biztosabb megélhetést nyújt, mint egy csak általános műveltséget nyújtó, de konkrét szaktudást amellé nem adó oktatási intézményben elvégzett időszak. Ez lehet, hogy kicsit nyersen hangzik, de szeretném világossá tenni, hogy ez a realitás, ez a valóság. Fontos, hogy művelt embereink legyenek, de legalább olyan fontos, hogy meg is éljünk, hogy legyen, aki dolgozik, aki fönntartja az országot, és aztán majd, ha tehetséges, akkor a szakmunkásképző után magasabb ívű pályára is léphet. Dolgozunk azon – a Büttner családnak is mondom, meg a jelen lévőknek is mondom –, hogy legyen olyan karrierpálya, ahol a szakmunkásképzést elvégzett fiatal, ha van benne kurázsi, képesség és tehetség, tovább tud menni egy hagyományos, régen Magyarországon valaha létezett útvonalon el tud jutni egy magasabb képzésre, sőt szakmunkásként kezdve eljuthat akár főiskolára vagy egyetemre is. Ezeknek a pályáknak a megépítése éppen most zajlik, és az államigazgatás hozzáigazítása ehhez az új szakképzési rendszerhez éppen most van folyamatban. Úgyhogy kritikus és fontos éveket élünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha ez az operáció sikerül, akkor Magyarországot meg tudjuk erősíteni, ha elbukunk, és ezt nem tudjuk megvalósítani, akkor visszahullunk oda, ahol most vagyunk vagy voltunk az előző években, amikor a szülők elvárása a saját gyerekeikkel és az élettel kapcsolatban elválnak attól, mint ami az ország tényleges életigényei, és akkor létrejön az a helyzet, amiben most vagyunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Általában arról szoktunk beszélni, hogy a vállalkozások sikerének egyik legfontosabb akadálya a tőkehiány, esetleg a piac szűkössége, és ma Magyarországon nagyjából így is fest a helyzet, de szeretném fölhívni az Önök figyelmét arra, hogy fenyeget bennünket egy másik korlát, egy másik nehézség is. El fognak fogyni Magyarországon a hadra fogható, jól képzett szakmunkások. Ezért nekünk törekednünk kell arra, hogy azokat, akik ma nem rendelkeznek megfelelő képzettséggel, beiskolázzuk, és tudást adjunk nekik, és gondolkodnunk kell azon, hogyan tudjuk a magyar ipar rohamosan növekvő, minőségi munkaerő iránti igényét kielégíteni. Ezért az a sok változás, amiről Önök naponta hallhatnak a médián keresztül.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy tisztelettel figyeltem azokat a mondatokat, amelyeket Büttner úrtól hallhattunk. Így fogalmazott: „A munka becsületét itt nem kellett helyreállítani, mert itt el sem ment.” Ezt mondta Büttner úr. Hát, ez szerencsés város, az ország azért ezt nem mondhatja el magáról, épp az előbb elmondottak miatt. Valahogy a munka becsülete a tanulással szemben hátrább szorult, illetve a munka és a tanulás szembekerült egymással. Az a mondat, amit én gyerekkoromban is hallottam, és sajnos mind a mai napig hallok Magyarországon, hogy tanulj, fiam, mert egyébként elmehetsz dolgozni, ez mind a mai napig része a mai valóságnak. És ez egy komoly probléma. Sokkal komolyabb probléma annál, mint aminek egyébként ezt mi gondoljuk. Bizony azt kell mondanom, tisztelt Büttner úr, hogy az országban nagyon sok helyen a munka becsülete elpárolgott. Azokat az embereket, akiknek a műhelyben koszos a kezük, meg olajos a ruhájuk, meg bakancsban dolgoznak, sokkal kevesebb megbecsülés érte az elmúlt időszakban, mint az egyébként nekik kijárt volna, márpedig – ismétlem – nélkülük sem a Büttner cég, sem Magyarország gazdasága nem lehet sikeres. Ezért nekünk jobban meg kell becsülni a szakmunkásainkat.
Ami a jövőt illeti – mert az elnök úrral tárgyalhattam itt, a találkozónk előtt néhány perc erejéig az irodában –, dolgozunk azon, hogy a magyar kis- és középvállalkozásoknak a támogatási rendszerét át tudjuk alakítani annak érdekében, hogy a mai kis- és középvállalati kategóriából kinövekedő félben lévő cégeknek ne szűküljenek be a lehetőségeik, juthassanak fejlesztési forrásokhoz, mert ma nagyon sok olyan technikát ismerünk, amellyel a cégek a 250 fő alatt tartják a létszámot, és mindenfajta kiegészítő megoldásokkal veszik föl a tényleges munkaerőigényeiknek megfelelő embereket. Bár Budapest messze van, de ott sem csak vakok vannak. Mi is látjuk, hogy mi van a valóságos életben, és látjuk azokat az élettechnikákat, ahol a buta szabályozásokat próbálják az emberek valahogyan kikerülni, illetve a javukra alakítani. Azt szeretném mondani itt Önöknek, hogy reményeim szerint az októbertől meginduló, következő hét évre szóló gazdaságfejlesztési programban sikerül kialakítanunk a kis- és középvállalkozások számára egy olyan megoldást, amely a mai házigazdánknak, illetve az ehhez hasonló cégeknek a lehetőségeit nem beszűkíti, hanem inkább tágítani fogja.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindannyian egy igazságos világban szeretnénk élni, csak kevesen tudjuk, hogy mi is az igazságos világ. Nehéz is ezt megfogalmazni. Mi a politikában – mert hát az igazságnak sok arca van – azt a definíciót használjuk, hogy majd akkor lesz igazságos élet Magyarországon, ha mindenki megkapja azt, ami őt megilleti, és megteszi azt, ami tőle telik. Sajnos Magyarországon az igazság ügyében sok ember fejében csak a mondat első fele létezik: mindenki kapja meg azt, ami őt megilleti. De az éremnek ez csak az egyik oldala, így nem lesz az életben egyensúly, kell hozzá a mondat másik fele is, hogy mindent megtesz, ami tőle telik. Örülök, hogy ma egy olyan vállalkozó vendégei lehetünk, aki nemcsak azt tette meg, ami tőle telik, hanem úgy gondolom, hogy még talán annál is többet. Örülök, hogy olyan tulajdonostársakat is köszönhetek, akik együttműködő partnerek és társak voltak ebben. Örülök annak, hogy olyan fiatalokat láthatok ezekben a kék pólókban magam előtt, akik arra készülnek, hogy mindent megtegyenek, ami tőlük telik. Olyan tanárokat látok itt, akik valószínűleg arra tették föl az életüket, hogy ezeket a fiatalokat hozzásegítsék ahhoz a tudáshoz, aminek a segítségével mindent megtehetnek majd a maguk, a családjuk és az ország életében, ami tőlük telik.
Gratulálok ehhez a sikeres összefogáshoz, gratulálok ennek a megtestesüléséhez, a Büttner családnak, a vállalkozásnak, az itt dolgozóknak! Nagyatád minden polgárának sok erőt, jó egészséget kívánok! Isten éltesse Önöket!