Kormányportál

2018. december 24.

Csermely Péter: Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr! – ezzel a címmel rendeztek összellenzéki tüntetést néhány nappal ezelőtt. A jókívánság alighanem irónia volt, ugyanis főként az Ön távozását követelték.

Ahány ház, annyi szokás; van, ahol így kívánnak boldog karácsonyt, s van, ahol szeretettel, ajándékkal, az otthon melegével. Én hoztam magammal egy családi képeslapot, ezzel szeretnék áldott karácsonyt kívánni az ellenzéknek és az egész országnak. Persze a politika olyan világ, ahol akár karácsony estéjén is dúlhatnak a küzdelmek, a tüntetések is hozzátartoznak a demokrácia mindennapjaihoz. Az erőszak, a rombolás, a vandalizmus viszont nincs rendben.

Budapesten és vidéken minden létező ellenzéki párt egymás mellé sorakozott ezeken a tüntetéseken, kiegészülve a szakszervezetek képviselőivel. Ez új jelenség.

Ennek is van előnye. Így legalább mindenki számára könnyebben átlátható a helyzet. A kormány a munkát, az otthont, a családot, a biztonságot képviseli, és velünk szemben az ellenzék azzal a politikával, amely egyszer már tönkretette Magyarországot. Az egyik oldalon az országot megvédeni akaró nyugodt erő, a másik oldalon pedig az agresszió, az erőszak, a bevándorlás támogatása és az adóemelések.

Ők azt mondják, hogy – sok egyéb mellett – a dolgozók kizsákmányolása ellen lépnek fel, s követelik az általuk rabszolgatörvénynek nevezett intézkedés visszavonását.

Aki a munka törvénykönyve módosítása ellen beszél, az a dolgozók ellen beszél, mert a lépés az ő érdekeiket szolgálja. Ezt az idő bizonyítja majd. Aki többet akar dolgozni, és többet akar keresni, annak most lehetősége is lesz erre. A módosítás bérnövekedést hoz majd magával, s a gyarapodó béreket az ellenzéki hazugságokkal szemben ugyanúgy, mint eddig, havonta kell kifizetniük a munkaadóknak.

Akkor mire vonatkozik az a bizonyos 36 hónapos időkeret?

Az időkeretnek nincs semmi köze a bérek kifizetéséhez. Hogy az ellenzéki pártok félrevezetik a választókat, abban nincs semmi újdonság, de a szakszervezetektől többet vártam. Már csak azért is, mert két éve a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány egy hatéves, adócsökkentésekről és béremelésekről szóló átfogó megállapodást kötött, és akkor a szakszervezetek azt a benyomást tették, hogy komoly partnerei lehetnek a kormánynak. Ez a meggyőződésem most behorpadt.

Tudna egyáltalán a parlamenti kétharmad olyan intézkedést hozni, amelyet az ellenzék támogatna?

Igen, a lemondásunkról szólót. Mást nem. Nem volt 2010 óta egyetlen olyan gazdasági intézkedésünk, amit az ellenzék elfogadott volna, legyen szó akár béremelésről, családtámogatásról, adócsökkentésről, közmunkáról, devizahitelesek kimentéséről. Minden egyes alkalommal a kormány és az emberek ellen szavaztak. Legutóbb például hónapokig demonstráltak az otthonápolási díj emeléséért, és amikor megléptük, mi történt? Nem szavazták meg.

A kétharmados többség nem felelős ezért a végletesen megromlott viszonyért?

Az idei választási győzelmünket követően elmondtam, készen állunk arra, hogy az ország érdekében együttműködjünk egy konstruktív ellenzékkel. Ezt ők elutasították, mert mindenáron kormányt akarnak buktatni. Holott erről nem ők, hanem kizárólag a választópolgárok jogosultak dönteni, s a legközelebbi ilyen alkalom 2022-ben jön el.

Az ellenállást elsőként Gyurcsány Ferenc hirdette meg, s ő többször világossá tette, hogy semmiféle együttműködésre nem hajlandó a kormánnyal.

A szocialisták volt miniszterelnöke soha nem csinált titkot abból, hogy vissza akar térni a hatalomba. Az ellenzék többi része pedig igazodott hozzá. Tudomásul vettük, hogy az ellenzék döntött. A sportágat, amit választottak, rögbinek hívják; futunk előre, s közben verekszünk.

Az európai politika is feszült, érezhető, hogy közeledik az európai parlamenti választás. Ön nemegyszer utalt arra, hogy a bevándorlást ellenző erők, amelyekhez a magyar kormány is tartozik, megerősödhetnek. Ám erre nincs garancia.

Valóban van feszültség. Európa nyugati fele évekkel ezelőtt belevágott egy kísérletbe. A nagy nyugati országok megpróbálnak létrehozni egy vegyes civilizációt, úgy gondolják, hogy a keresztény Európából legyen keresztény–muszlim Európa. Hogy ez a kísérlet sikerrel jár vagy kudarcot hoz, ma még nem belátható, de szaporodnak a jelek, hogy az út mindenképpen hosszú és rögös lesz. Közép-Európa ellenben úgy döntött, hogy ebbe a kísérletbe bele sem kezd, mert a kockázatok rendkívül nagyok. Nem akarjuk, hogy kevert népesség lakja az országainkat, ezért védjük a határainkat, és ellenezzük a bevándorlást. Mindenki láthatja, hogy a nyugatiak ezt a döntésünket nem tartják tiszteletben. Próbálják ránk kényszeríteni az akaratukat. A magyar ellenzéket eszközként használják. Soros György és hálózatai nem tűrik el, hogy Közép-Európa kimaradjon az ő nagy társadalomalakító kísérletükből, és magyarországi megbízottjaikat a nemzetközi akcióik logikája szerint mozgatják. Egyszerre tüntetnek a bevándorlásellenes kormányok ellen Bécsben, Rómában és Budapesten. Ebben a küzdelemben lesz fontos mérföldkő az európai parlamenti választás, ekkor mérik össze az erejüket a keresztény Európát védelmező, illetve a bevándorláspárti politikai erők. Ismét kialakul az a történelmi helyzet, hogy Magyarország nemcsak önmagáért, hanem egyben a keresztény Európáért is küzd. A magyar kormány nem fog változtatni a politikáján, Magyarországot továbbra is meg fogjuk védeni.

A legmarkánsabb brüsszeli fenyegetés e téren a bevándorlók kvóta szerinti kötelező szétosztása volt. Ebből azonban az unió vezetése kihátrálni látszik.

A kötelező kvóták körüli küzdelem sajnos nem lanyhult, a téma az unió miniszterelnökeinek legutóbbi ülésén is napirendre került. Arról van szó, hogy a nagy nyugat-európai országok az Európai Uniót birodalommá szeretnék alakítani. Mi azonban nem akarunk semmiféle birodalom részévé válni. Küzdeni fogunk az unión belül azért, hogy a birodalmi gondolat helyett az egyenrangú nemzetek Európája legyen az európai politika szellemi alapja. Ha úgy tetszik, a függetlenségünkért harcolunk.

Mi lesz itt a győzelem? Vagy mi lesz itt a vereség?

Ezt a csatát nem katonai fegyverekkel vívjuk, ezért nem is olyan látványosan dől el, ahogy a háborúk szoktak. Ebben a küzdelemben aszerint hirdetnek eredményt, hogy ki sikeres, és ki sikertelen. És ezen a téren Közép-Európa jól teljesít, noha óriási történelmi hátrányból indultunk. Ausztriából például már 1955-ben kimentek a szovjetek. Közép-Európa most magára talál, és már Európa gazdasági motorja. Szép jövő előtt áll. Ez hazánkra is igaz, mert évről évre jobbak az eredményeink. Magyarország megindult felfelé. Ideje, hogy a történelem törleszteni kezdje az adósságát.

Mégis, a választások után Ön felvetette egy válság lehetőségét. Kötelező óvatosság volt?

Nem dughatjuk homokba a fejünket. Létező kérdés, hogy a magyar gazdasági sikerek fenntarthatók lesznek-e egy európai vagy világméretű gazdasági válság idején. Emlékezzünk csak 2008-ra, amikor Magyarország az elsők között került a padlóra. Most azonban a magyar gazdaság erős lábakon áll, és képesnek tartom arra, hogy nehezedő körülmények között is megállja a helyét. Válság idején felértékelődik, ha egy országnak stabil a kormánya, ilyenkor felértékelődik a kétharmad, mert a cselekvőképesség fontos erőforrás. Nyolc évbe telt, amíg a magyaroknak sikerült meggyőzniük egymást, hogy van értelme a munkájuknak. Lassan ott tartunk, hogy többen dolgoznak, mint valaha. Ezért a magyar gazdaság ma ütésálló.

Európa és benne Magyarország számára a létező legnagyobb veszély a népességfogyás. Nyugaton erre találták meg válaszul a bevándorlás elősegítését. Ha hazánk ezt kizárja, akkor felmerül a kérdés, hogy lehet-e kizárólag saját erőből megfordítani ezt a folyamatot.

A bevándorlás rendkívüli kockázatokat hordoz, és a civilizációk együttélése olyan nehézségekbe ütközik, amelyekkel nem biztos, hogy Európa meg tud birkózni. Másfelől pedig fegyverletételt is jelent, ha egy ország erre az útra lép. Ha odáig jutunk, hogy biológiailag sem tudjuk fenntartani magunkat, azt jelenti, hogy magunknak sem vagyunk fontosak. Miért lennénk hát fontosak a világnak? A demográfia tehát sorskérdés. Az emberek persze nem ilyen távlatban alakítják az életüket, inkább azt nézik, hogy támogatja-e őket a hazájuk a gyermekvállalásban, és egy-egy gyermek áldást vagy csak növekvő terhet jelent. A magyar kormány mindent megtesz a családok megerősítéséért, mert hisszük, hogy a magyar történelem folytatásának az esélye, azaz a nemzet jövője a családokban van. Mi, magyarok csak magunkra számíthatunk. Ezért meghirdettük a családokról szóló nemzeti konzultációt. Ezt tartom a legkomolyabb ügynek a mai magyar politika napirendjén. Bízom abban, hogy létre tudunk hozni egy olyan megállapodást a magyar nőkkel, ami egyszerre segíti majd az ő életüket, és erősíti Magyarországot.

Ehhez a férfiakkal is meg kell állapodniuk.

Nekem más tapasztalatom van. A nők stabilak. És mivel családot csak stabil alapra lehet építeni, elsősorban a hölgyekkel érdemes megállapodni. A családok jövője az ő kezükben van, és gyermeket vállaló, erős nők nélkül a magyar világ nem tud fennmaradni. Mi, férfiak szeretünk magabiztos kijelentéseket tenni saját magunk fontosságáról, de ha megvizsgáljuk a valóságos magyar életet, látható, hogy inkább a nők hálózata szervezi az életünket.

Ön mit vár a 2019-es évtől? Tény, hogy politikai nagyüzem lesz, két nagy és fontos választással.

Persze, lesznek választások 2019-ben, de a mi horizontunk 2030. Nyolc év közös munkájának eredményeképpen új korszak előtt állunk, és hiszek abban, hogy nemcsak megindultunk, de meg is érkezünk. Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarjuk nyerni. A múlt század elvette tőlünk az önbecsülésünket, a jómódot, az alkotóerőt, elismerését, és elvette tőlünk a nemzeti egységet. Ezt most mind vissza akarjuk venni. És ez 2030-ra maradéktalanul sikerülhet is. A magyarok száz év magánya a Kárpát-medencében most véget ér. Visszaszerezzük a szomszédok elismerését és tiszteletét is. De 2030 még odébb van, ma viszont szentestére készülődik az ország. Ezért boldog, békés, áldott karácsonyt kívánok mindenkinek. Ez az ünnep emlékeztessen bennünket a politika korlátaira is. A politika segíthet az embereknek abban, hogy jobban éljenek, de abban nem, hogy szebben is éljenek. A saját életét mindenki csak maga teheti szebbé. Jó lenne, ha ez minden magyarnak sikerülne.