Kormányportál

A miniszterelnökkel Kiss Gábor István beszélgetett a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában.

– Vendégünk itt, a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt Önnek is.

– Jó reggelt kívánok!

– Ukrajnával kezdünk. Részletesen elmondtam már, elmondtuk már, meg ott vannak a sajtóban a második minszki megállapodás főbb pontjai. Ön szerint mennyit ér ez a négyoldalú megállapodás? Lesz béke, lesz tűzszünet vasárnaptól Kelet-Ukrajnában?

– Egy remény van minderre. A helyzet továbbra is törékeny, egy igazi háborúval állunk szemben. Tehát ennek a megállapodásnak az előjátéka is komoly katonai cselekményekben lelhető fel, nagyon sokan meghaltak, a számok eltérnek egymástól, de a legkedvezőbb becslés szerint is meghalt legalább ötezer ember, de ennek a tízszerese sem zárható ki. Egy fontos kultúrtáj, ráadásul egy iparosodott kultúrtáj egyre inkább lakhatatlanná, élhetetlenné válik. A civilek szenvednek, és most legutóbb több ezer ukrán katonát kerítettek be ott, azon a távoli vidéken, akik közvetlen életveszélyben is vannak. Tehát egy olyan háborúról beszélünk, amely nem szokatlan az európai történelemben, láttunk ilyesmit tőlünk azért távolabb, Románia keleti végében meg Grúzia környékén. Ezeket befagyott konfliktusnak nevezik, de egy befagyott konfliktus könnyen kiolvadhat, és valódi háborúvá válhat. Itt pedig mégiscsak hatalmas országokról beszélünk, Ukrajnának is nagyon komoly katonai felszerelése és egységei vannak, az oroszokéról nem is beszélve, Ukrajna területén több atomerőmű is működik, tehát az egész helyzet rendkívül komoly. Mindenki abban volt érdekelt, hogy mielőtt a dolgok visszafordíthatatlanná válnak, létrejöjjön egy tűzszünet.

– De nem túl bonyolult, Ön szerint nem kér túl sokat ez a 13 pont? Hogy állítsák vissza a határellenőrzést, és közben nem tudni, hogy milyen határon, hogy induljon újra az élet, fizessék újra a nyugdíjakat, sokan ezzel kritizálják a megállapodást, hogy túl sokat kér…

– Minden kritika jogos lehet, egy dolgot kell azonban rögzíteni, és akkor a kritikák másodlagossá válnak, a kérdés úgy hangzik: háború vagy béke? Akik a béke pártján állnak, én személyesen is ott állok, és meggyőződésem az, hogy mind a tízmillió magyar embernek itt, Magyarországon az az érdeke, hogy a béke kerekedjen felül, és a határon túli magyaroknak, nemcsak a 200 ezer Ukrajnában élő magyarnak, hanem a többi, Kárpát-medencében, a mai államhatárokon kívül élő magyarnak is az az érdeke, hogy ne legyen fegyveres konfliktus ebben a térségben. Szóval a mi számunkra ez az egy nézőpont van, és a béke jobb, mint a háború, még a törékeny béke is jobb, mint a háború. Még egy törékeny békét eredményező, sok bizonytalanságot tartalmazó megállapodás is jobb, mint a halottak, a fegyveres konfliktus és a háború kiterjedése.

– Mekkora téma volt ez az uniós csúcson? Mit mondtak a tagállamok vezetői erről? Mit mondtak például a főtárgyalóknak, a francia elnöknek, a német kancellárnak? Mennyire volt egységes a tagállamok vezetőinek véleménye az ügyben, amit Ön most elmondott?

– Abban egységes volt, hogy mindenki örült a megállapodásnak, mindenki örül annak, hogy van remény, mindenki igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a remény ne haljon meg. Ugyanakkor történelmi tapasztalatoktól függően eltérően látják a helyzetet, optimisták vagy pesszimisták. Én a magam részéről külön beszéltem a francia elnökkel és a német kancellárral, úgy éreztem, hogy Magyarország nevében meg kell köszönnöm az erőfeszítéseket, mégiscsak mi egy szomszédos ország vagyunk, bennünket közvetlenebbül fenyeget ez a háború, mint Németországot vagy Franciaországot, úgyhogy nekünk különösen méltányolnunk kell azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a két vezető tett – többek között Magyarország érdekében is.

– Ugye, a tűzszünet vasárnaptól érvényes, tehát vasárnap dől el, hogy a sorozatvető rakéták helyett pezsgődugóval lehet-e a térségben is meg az unióban is lőni, hogy van-e mit ünnepelni. De a szankciókról mennyire volt egységes az álláspont, és mi most Magyarország, a magyar kormány álláspontja ez ügyben, hogy szükség lehet-e később Oroszország elleni további szankciókra, vagy mindez csak a vasárnapi tűzszünet életbelépése vagy életbe nem lépése után tudja megmondani?

– A szankciók nem kaptak szerepet. Mindenki csak a békemegállapodásról beszélt, ma nem a szankciókon van a hangsúly, hanem a tűzszüneten.

– Ez jó hír vagy rossz hír Ön szerint Oroszország vagy az orosz elnök számára?

– Ezt talán majd tőle kell megkérdezni, erre lesz mód.

– A kétoldalú kapcsolatok szempontjából…

– Erre lesz mód, mert ide fog jönni kedden úgyis Magyarországra, hiszen meghívtam, meg lehet tőle majd kérdezni. Magyarországnak biztosan jó. Én azt tudom mondani, hogy nekünk ésszerű és rendezett kapcsolatokra van szükségünk Oroszországgal, fontosak a napi viták persze, ami uralja az európai nyilvánosságot, de a napi viták mögött látni kell az elementáris, húsba vágó nemzeti érdekeket is. Magyarországnak vannak nemzeti érdekei, komolyak Oroszországgal kapcsolatban, és ezeket az érdekeket mi akkor tudjuk legjobban szolgálni, hogyha rendezett, kiszámítható és a kölcsönös tiszteleten nyugvó kapcsolatunk van. Ez nem könnyű. Az Oroszországgal való együttműködés kérdése nagyon sok magyar számára érzelmi kérdés. Mindig érzünk benne egy kis feszültséget, hogy most akkor hányadán is állunk, mégiscsak elvesztettük velük szemben a II. világháborút, ’56-ban mégiscsak a szabadságharcunkat – igaz, akkor a Szovjetunió, de – leverte. Én személyesen is ’89-ben talán elsőként kívántam nekik jó utat hazafelé. Tehát mindig van egy kis sajátos lélektani feszültség az oroszokkal való kapcsolatban, de ezen úrrá kell lennünk, én is törekszem erre, nem érzelmi kérdésről beszélünk. Magyarországnak nyilvánvaló érdekei vannak, ezek részben biztonságiak, részben pedig gazdasági érdekek, részben az energiaellátáshoz kötődő érdekek, és nekünk a hazánkat és a hazánk érdekét kell szolgálni, ezért kell az oroszokkal is rendezett kapcsolatra törekedni.

– Ezeket a dilemmákat most azért mondja, mert volt azért Önben némi kétség afelől, hogy jó ötlet-e Putyint vendégül látni az Európai Unió területén, Budapesten?

– Efelől sohasem volt kétségem. Még egyszer mondom: a földrajz meghatározó, tehát nem válogathatunk a szomszédok között, nem válogathatunk nagyhatalmat. A dolog úgy fest, hogy itt élünk, ahol élünk, két nagy ország van, két nagy hatalom van, amelynek a mozgása, katonai ereje, gazdasági ereje, befolyása mindig is számottevő lesz Közép-Európában, ezt nem lehet kikapcsolni, ezt csak ügyesen lehet kezelni. Az egyik ilyen nagyhatalom Németország, a másik pedig Oroszország. Ha a két irányban a magyar külpolitika kapcsolatai, a magyar gazdaságpolitika kapcsolatai nem okosan rendeződtek, abból nekünk bajunk és veszteségeink származnak. Ezért biztos voltam mindig benne, hogy az a helyes, hogyha a két nagyhatalomnak a vezetői jó viszonyban vannak Magyarországgal, személyesen a mindenkori miniszterelnökkel – tehát most velem is –, és ezért fontos, hogy folyamatosan szívesen lássuk őket, menjünk hozzájuk, legyenek élő kapcsolataink. Putyin elnök urat is én hívtam meg, örülök, hogy jön, és mindig is szívesen fogjuk látni a jövőben is.

– A hosszú távú gázszerződések megoldására visszatérek még mindjárt, csak előtte ne nagyjuk még el Ukrajnát, mert, hogy Önnek majd Kijevbe szól az útja, Porosenkóval ma tárgyalni fog. Szóba tud-e hozni például olyan gyakorlati kérdéseket, hogy az ott élő, a Kárpátalján élő több százezer magyarok közül azok a férfiak, akik magyar útlevéllel például elmenekültek a katonai behívó elől, nekik ne essen emiatt bántódásuk?

– Miközben persze az előbb Oroszországról beszéltem, Ukrajnáról sem szabad elfeledkeznünk. Hatalmas ország, elég, ha a tisztelt hallgatók ránéznek a térképre, jóval 30 millió fölötti népességgel, nagyon nagy katonai potenciállal és erőforrásokkal, és persze Oroszország még náluk is nagyobb. De Magyarországnak ahhoz is ésszerű érdekei fűződnek, hogy jó kapcsolatban álljunk az ukránokkal. Ezért miközben az orosz kapcsolatokat építeni kell és fejleszteni kell, az ukrán kapcsolatokról sem szabad elfeledkezni, és úgy kell ezt tennünk, hogy a két dolog ne kerüljön egymással konfliktusba. Úgyhogy ma találkozom Ukrajna elnökével Kijevben, át fogjuk tekinteni a helyzetet, persze a magyarok számunkra különösen fontosak, meg is fogjuk fogalmazni a magyar kisebbséghez fűződő érdekeket, de most tudomásul kell vennünk, hogy nem ez az elsődleges, hiszen Ukrajnában háború van, akármilyen többnemzetiségű ország is Ukrajna, most a létért, a fennmaradásáért, a területeiért harcol. Tudnunk kell, hogy ez az elsődleges szempont ma minden ukrán ember fejében, és ezen belül ennek tudomásulvétele mellett kell nekünk foglalkozni, jól eltalálva a magyar ügynek adott hangsúlyt a magyar kérdésével. Ki fogunk állni mindig a magyarokért, az, hogy a béke pártján vagyunk, tekintélyes mértékben köszönhető annak, hogy ott van 200 ezer magyar, tehát nem fogjuk őket soha magukra hagyni, de tudomásul kell vennünk azt is, hogy ők Ukrajna állampolgárai, és ma Ukrajna háborúban áll.

– Akkor vissza a jövő hét elejéhez, Putyin látogatásához. Tehát itt vannak ezek a hosszú távú gázszerződések, itt sokmillió köbméter gáz évi szállításáról van szó. Nagyon profán a kérdés, a jövőben ezek a szerződések lejárta után honnan jön, milyen csövön és mennyiért Magyarországra Oroszországból gáz? Mi az előzetes elképzelése Önnek?

– A tárgyalások után tudok erről majd beszámolni. Amit biztosan tudunk, az, hogy lejár a hosszú távú gázszerződés. A hallgatóknak mondom, hogy nem én kötöttem ezeket a szerződéseket, nem a mostani kormány kötötte, ezeket megörököltük minden előnyükkel – mert van nekik ilyenjük is – és minden hátrányukkal – na, ebből is van bőven. Ráadásul egy új szerződés megkötését nehezíti az a körülmény, hogy a gáz – amelynek árát a világon több helyütt az olaj árához kötik – ára éppen az olajár változása miatt nem kiszámíthatóan alakult az elmúlt időszakban. Ma senki nem tudja megmondani, hogy a következő két-három évben mi lesz az ésszerű ár. Ezért hosszú távú elkötelezést sem kellene vállalnunk, a régi szerződés meg lejárt, és holnap reggel is fűteni kell a háztartásokban, tehát ezt a nehéz dolgot kell megoldani. Ez nem lehetetlen, erről vannak világos elképzeléseim, de erről majd a tárgyalások után tudom tájékoztatni a közvéleményt.

– Annyit el tud mondani, hogy az összeget lefelé próbálja faragni, másként mondva: kapunk-e Oroszországtól valamiféle kedvezményt? Hallani erről előzetes kalkulációkat, vagy pedig a szállított mennyiség lehet kevesebb?

– Majd a tárgyalások után.

– Ön szerint Oroszország és Vlagyimir Putyin kíváncsi, hogy milyen tárgyalási pozíciói vannak az Európai Unióban? Hiszen azért az ukrajnai konfliktus kirobbanása óta nem először, de tárgyalni először jön az Európai Unió területére.

– Azon gondolkodom, hogy valóban így van-e ez.

– Normandiában volt a partraszállás emlékünnepségén.

– Tavaly nyáron járt Ausztriában is, és, ugye, sokan voltak nála: a finn elnök, most legutóbb, ugye, maga a német kancellár meg a francia elnök ült le vele. Tehát azért Putyin elnök úr elismert, vitatott, de elismert szereplője az európai politikának, és nekünk is így kell erre tekintenünk.

– A másik téma a bevándorlókra vonatkozik. Olyan migránsokról formálódik bizonyos kormányzati elképzelés, akik visszaélnek a politikai menedékjoggal és valóban a statisztikákban azt látni, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban több százan, több ezren jönnek a napokban a klasszikus balkáni út felől, nyilván ennek több oka van, túlcsordultak a balkáni menekülttáborok, az emberek még jobb infrastruktúrát építettek ki. Önök egy konzultációt szeretnének erről indítani, mi az alapkérdés?

– A tiltott határátlépőket őrizetbe vegye-e a magyar rendőrség?

– De ezt eldöntheti Magyarország egyedül, ez nem egy európai uniós jogszabály problematikája?

– Is, elsősorban európai probléma, de minél nagyobb nyomást fejtünk ki Brüsszelre, annál könnyebben fogunk eredményt elérni. Tehát nekünk most és nekem személy szerint is arra volna szükségem, hogy ebben a kérdésben megkérdőjelezhetetlenül egységesen és egyértelműen lépjen fel a magyar közvélemény, ez könnyítené az én munkámat Brüsszelben. Ha megkapom a felhatalmazást a magyaroktól itthon arra a nagyon erős álláspont képviseletére, hogy a belépőket vegyük őrizetbe – erős álláspont –, hogy tartsuk őket folyamatosan ellenőrzés alatt, vagyis fogva, és hogy amint lehet, vagyis azonnal toloncoljuk ki őket. Ha erre kapok egy felhatalmazást a magyaroktól, ami valóban eltér az európai menekültpolitikától, akkor ennek én érvényt tudok szerezni Brüsszelben.

– De elegendő információja van Ön szerint a laikusoknak arról, hogy olyan, hogy bevándorló olyan nem létezik, van szegény, van gazdag. Nyilván erre a kérdésre másként válaszolnak, hogy kell-e nekünk politikai menekült vagy bevándorló. Másként válaszolnak a mórahalmi tanyavilágban, és másként válaszol, mondjuk, Vas megyében a gyártulajdonos, aki lehet, hogy ezzel munkaerőhöz jut.

– Ilyen Magyarország, sokszínű, de az embereknek megvan a maguk sütnivalója, megvan a józan eszük, tudnak dönteni ezekben a kérdésekben. Jól kell feltenni a kérdéseket, egyszerűen és világosan, és akkor az embereknek lesz erről véleményük. Mindig is volt, ez most már vagy a harmadik, negyedik nemzeti konzultáció lesz. Én ezt fontosnak éreztem mindig is, hogyha vannak olyan kérdések, amelyeket meg tudnak ítélni az emberek, amelyek a lényegét el nem veszítve, mármint a kérdés lényegét el nem veszítve leegyszerűsíthetők, és alkalmasak állampolgári disputára, akkor ezeket vigyük az emberek elé. Örülök annak, hogy ismét adódik egy lehetőség, egy igazi, valódi, fontos kérdésben.

– De azt mondják a hatóságok egyébként, hogy minden eszköz a rendelkezésükre áll, például a rendőrség, ugye akik ellátják a határőrizeti feladatokat, hogy meg vannak a szükséges eszközeik, ők el tudják fogni most is ezeket a bevándorlókat. Arról nem ők tehetnek, hogy sokkal többen jönnek, hanem mondjuk, tehet róla a koszovói belpolitikai helyzet vagy a balkáni embercsempészet infrastruktúrája, tehát nincs igazán újdonság ebben a helyzetben. De a kérdés az, hogy Ön milyen jogszabályokat módosítana?

– Az európai szabályozás ésszerűtlen, és csábít a kijátszásra. Egész egyszerűen azt kell mondani, hogy aki tiltott határátkelő, és határátkelést hajt végre, mindegy, milyen indokkal teszi, azonnal őrizetbe kell venni, ez a legfontosabb. Ezt korábban Magyarország gyakorolta, de ettől az unió eltiltott bennünket. Most vissza kell vennünk a kezdeményezést, és világossá kell tenni az unió számára, hogy ez egy rossz döntés volt. Ez előbb-utóbb be fog következni, mert magunk között legyen mondva: miközben nő rajtunk a nyomás, hiszen nő a menekültek száma, ugye, nem tudjuk őket őrizetbe venni, mert tiltja az unió, ezért a nagy részük tovább is áll, elmennek Németországba meg Ausztriába. Ezért, bár így is több milliárd forintba kerül nekünk ez, de nem olyan óriási terhet, mint amennyibe akkor kerülne, ha itt kellene őket tartanunk. A helyzet azonban változni fog, mert az osztrákok meg a németek is nagy bajban vannak. A mostani szabályozást meg fogják változtatni, és nem tudnak továbbmenni majd Magyarországról az ideérkezett menekültek, mert az osztrákok meg a németek – csak idő kérdése, szerintem néhány hónap –, és ezt nem fogják tovább tűrni. És akkor itt fognak rekedni ezek a menekültek, és akkor itt a kérdés majd Magyarország számára, hogy az itt rekedt menekülteket, akik egyébként megélhetési bevándorlók, na, velük mit csináljunk, és ha akkor nem lesznek olyan törvényeink, hogy azonnal fogjuk el őket, és azonnal toloncoljuk vissza, akkor Magyarország egy menekülttáborrá fog válni, a gazdasági megélhetésért hazájukat elhagyó emberek célpontjává válik, és egy nagy menekülttábor leszünk. Ezt el lehet kerülni, ha erőteljesen lépünk fel. A magyar rendőrség fellépéséből a Balkánon is világossá válik, hogy nem érdemes Magyarországra jönni, mert letartóztatják őket, mert fogva tartják őket, mert kitoloncolják őket, és amíg itt vannak, dolgoztatni is fogják őket, mert meg kell keresniük az ellátásukra, az ellátásukhoz szükséges pénzt, akkor nem fognak jönni.

– De csak azért kell egységes szabály, mert akkor jönnek Lengyelország felől például, hogyha csak Magyarországon lesznek ilyen érvényes szabályok.

– Ha Magyarországon szigorúak lesznek a szabályok és olyan szigorúak, mint ahogy azt én szeretném, akkor ide nem fognak jönni.

– Csak technikai kérdés gyorsan, aztán lépjünk tovább, mert más fontos megbeszélnivalónk is van, hogy mikor lesz ez a konzultáció, ki vezeti, mikor ér véget?

– Egyelőre én vezetem, de még el sem kezdődött, tehát most még olyan sok dolgom nincs.

– De mondjuk ebben az évben.

– Persze, a technikai előfeltételeit kell megteremteni, adatkezelési szabályok vannak, közbeszerzési, költségvetési, pénzmaradvány-gazdálkodási szabályok, tehát sokkal bonyolultabb az államélet, mint az ember gondolná. Az emberek azt hiszik, hogy a miniszterelnök eldöntötte, hogy legyen nemzeti konzultáció, és akkor lesz. Ez nem így van, egy szögesdrótakadályon át kell vergődnöm először a különböző jogi előírásokon, és csak akkor tud megindulni, de rajta vagyok, hogy minél hamarabb bekövetkezzen.

– Ha már ilyen képekben fogalmazott, akkor mekkora szögesdrótakadály volt, hogy letegye a fegyvert a bankok előtt? Ugye, arra gondolok, erre a bizonyos hét eleji megállapodásra, amelyen, egyrészt bejelentették, hogy az Erste Bankban tulajdonrészt vásárolt Magyarország, illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal aláírtak egy új pénzügy-politikai vállalást, megállapodást, amely minden magyarországi banki ügyfél és bank helyzetét meghatározza. Kérdezhetném úgy is, hogy annyi harcos év után milyen íze volt a békepipának?

– Elértük a céljainkat. Tehát nem is mondom, hogy elégedetten dőlhetünk hátra, de elégedetten írhattam alá ezt a megállapodást. Ugye, mindig is világossá tettük, hogy az nem maradhat következmények nélkül, amit a magyar emberekkel tettek részben az előző szocialista kormányok, részben az akkori jegybanki vezetés, de leginkább a kereskedelmi bankok, hogy lényegében a kétségbeesés és a csőd szélére taszítottak milliónyi magyar családot a devizahitelek rendszerével. Tehát az én fejemben az időszámítás úgy tagozódik, hogy van a devizahiteles korszak előtti és a devizahiteles korszak utáni élet. A devizahitelesek korszakát lezártuk, hiszen megalkottuk a fair bankokról szóló törvényt, a bankok elszámoltatásáról szóló törvényt, és ennek az évnek a közepére jó esélyünk van arra, hogy az egész devizahitel problémát magunk mögött hagyjuk. Ez volt az első feltétele, hogy bármilyen megállapodást alá lehessen írni. A második, hogy megmondtuk, hogy Magyarország nem akar még egyszer olyan helyzetbe kerülni, hogy a bankrendszer külföldi kézben van, és akkor nekünk könyörögni kell, hogy mit tegyenek, meg mit ne tegyenek. Amikor kitör egy pénzügyi válság, mint legutóbb, akkor az addig magukat nemzetközinek tekintő bankok hirtelen osztrák, német meg francia bankokká válnak, és a magyarországi hitelezés helyett hazaviszik a tőkéjüket, hogy otthon segítsenek, mert ott van rá szükség. Ez ellen úgy lehet védekezni – mert ilyen válságok még lesznek –, hogyha nemzeti kézben van a magyar bankrendszer legalább fele. Ezt jóval meghaladtuk már, tehát ezt a második célunkat is elértük.

– De az EBRD-megállapodásban nem az van, hogy Magyarország nem lesz többségi tulajdonos a bankrendszerben és el fogja adni azt, ami e fölött van?

– Nem ez van benne.

– Mi az egészséges mértéke a magyar tulajdonnak a bankrendszerben?

– Ötven százalék felett kell lennie. Tehát egy magára adó, magára valamit adó államnak saját pénzrendszere és saját bankrendszere van. Ha nincs saját pénzrendszere, és nincs saját bankrendszere, akkor kiszolgáltatottá válik, a válság idején ez pedig fájdalmas dolog. Ez történt velünk, ezért most nekünk egy magyar pénzrendszerünk van. A megállapodásban az van, hogy nem kell állami kézben lenni ezeknek a bankoknak, de ezzel én mindig is egyetértettem, mert nem az a fontos, hogy a bankok állami kézben legyenek, hanem hogy magyar kézben legyenek, és ha nem lesz banktőke Magyarországon, magyar banktőke, akkor hogyan fogunk versenyezni olyan országokkal, ahol van magántőke a bankrendszerben? Tehát szerintem ez a megállapodás jó, és ráadásul van még egy dolog, ami az aláírás feltétele volt, hogy Magyarország kijusson a gazdasági válságból. Ezen túl vagyunk, hát a bankok mégiscsak a válságkezelésben mintegy 7 milliárd euróval – ez több mint 2.000 milliárd forint – hozzájárultak, azt nem mondom, hogy önként, a magyar válságkezeléshez, és így Magyarország visszatért a rendezett gazdasággal működő országok közé. A növekedésünk második-harmadik legnagyobb Európában, tehát olyanok a reményeink, olyan a gazdaság állapota, hogy megengedhettük magunknak ezt az aláírást. Ezek a szempontok azt mutatták az én számomra, hogy most eleget tehetünk annak, amit ígértünk, én személyesen is ezt mondtam a bankároknak 2010-ben, hogy amint túl leszünk a válságon, ötven százalék fölött van a magyar bankrendszerben a magyar tulajdonarány, és kint vagyunk a devizahiteles bajból, akkor majd visszatérhetünk a bankadó kérdésére is.

– Én is azt javaslom, hogy térjünk vissza erre a pénzügy-politikai vállalásra, amint elkezdődnek az értesítések a devizahiteles adósmentésről, hiszen ezen van még mit megbeszélni, hogy mi lesz a magyar banktulajdonnal, stb. Viszont nagyon szalad az idő, és a parlament tavaszi ülésszakáról egy fontos, vagy várhatóan nagyon fontos kérdésről kérdezném, hogy lesz-e reklámadó, kitart-e a reklámadó mellett. Ha lesz, akkor hány százalékos lesz, és figyeli az ezzel kapcsolatos tiltakozásokat, hogy az érintettek milyen szavakkal, milyen formában tiltakoznak? Bevállalja-e azt is, hogyha az egyik régi harcostársát elveszíti a reklámadó miatt?

– Először is egy ország kormányzása sohasem személyes ügy. Az ország kormányzását egyetlen szempontból lehet megítélni, a szükséges döntéseket egyetlen szempontból lehet meghozni, hogy mire van szüksége a magyar embereknek. Magyarországon szükségünk van reklámadóra, a reklámadóból származó bevételre is szükség van. Van reklámadó, van törvény, amelyik ezt szabályozza, nem tudunk eltekinteni az ebből származó közösségi bevételtől, tehát ezt be kell fizetni a költségvetésbe a közösség javára, az összes többi kérdés technikai: milyen kulccsal, milyen szélességben szétterítve. Erről mind lehet tárgyalni.

– De van már egy elképzelése erről?

– Hogyne, több tárgyalás is zajlik. Nem az elképzelés itt a kérdés, hanem komoly igényekkel lépnek fel, és miután a reklámadónk valóban a két nagy kereskedelmi tévét súlyosabban érint, mint bárki mást, ők meg is támadtak bennünket az Európai Uniónál, és eljárást indítottak velünk szemben, amit jó volna elkerülni, ennek érdekében zajlanak tárgyalások. Na, most miután a reklámadó, mint minden adó pénzről szól, és magántulajdonosok zsebbe vágó érdekeiről is szó van, nekik erről van véleményük.

– Ezt hallottuk.

– Különböző eszközökkel, különböző módszerekkel próbálnak ennek érvényt szerezni, és különböző erősséggel fogalmazzák ezt meg.

– Ezzel nem foglalkozik?

– Nem, mert ilyen vitákban sem a kormány, sem én nem vehetünk részt. Nemcsak nem akarunk részt venni – ez egy dolog –, nem vehetünk részt. Itt egy országról van szó, ez komolyságot és felelősséget igényel. A kávéházi legendák világa nem a kormányzás világa. Nekünk tízmillió emberrel, tízmillió ember biztonságával és életével kell foglalkozunk. Ehhez képest, hogy ki milyen stílusban, hogyan beszél, mit mond, nem szeret adót fizetni, de mégis kell neki, egészen másodlagos.

– A műsor vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat.


miniszterelnok.hu