Patyi Gergely igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédet mondott 2014. szeptember 4-én Keszthelyen, a Bírók a Mediációért Egyesület Nemzetközi Konferenciáján. Leirat.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Urak!
Kedves Külföldi és Hazai Kollégák!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a megtisztelő meghívást a mai szakmai rendezvényre.

Nagy örömmel tölt el, hogy az immáron második alkalommal megrendezésre kerülő Mediációs Panoráma Nemzetközi Konferencián idén én képviselhetem az Igazságügyi Minisztériumot.

Amikor a nyitóbeszédem megtartására készültem, eltöprengtem azon, hogy „életünk során mi emberek gyakran félreértjük egymást és különösen igaz ez problémahelyzetekben. Segíthetne ezeknek a problémáknak a tisztázásában az, ha világosan közölnénk érdekeinket és érzéseinket anélkül, hogy a másikat vádolnánk, elítélnénk vagy szemrehányásokkal illetnénk. Ez így igen ésszerűen hangzik, ennek ellenére mégis a legritkábban alkalmazzuk életünk során.”

„Jelenlegi társadalmunk sajnos arra tanít bennünket, hogy védjük meg magunkat, ne mutassuk ki, ha megbántanak, titkoljuk el gyenge pontjainkat, és hogy a legjobb védekezés a támadás.”

A mediáció ezzel szemben egészen másfajta megközelítésre bíztat. „Arra, hogy igenis együtt kell működnünk azokkal, akikkel nézeteltérésünk támad. A megoldásokra kell koncentrálnunk erőinket ahelyett, hogy sérelmeinken rágódnánk.”

A mediáció egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek lényege, hogy két fél vitájában – mindkét fél közös beleegyezésével – egy harmadik fél közvetít. A mediátor, egy problémamegoldó folyamat, a közvetítői eljárás keretében segít tisztázni a konfliktus természetét, segít olyan megoldást találni, amely mindkét fél számára kielégítő. Feladata tehát az, hogy elősegítse a kölcsönösen elfogadható megoldások megtalálását és kidolgozását.

„A mediáció lényeges ígérete, hogy a felek elkerülheti[k] (…) a megegyezés esélyét csökkentő mindkét oldali zsákutcát, mert lehetőséget biztosít arra, hogy túllépjenek egyfelől az ellenoldali másik erősségét a magáé alá rendelő beállítódáson, amikor bármelyik fél mindennemű önvizsgálat, illetve a másik oldal érvei iránti kíváncsiság nélkül kizárólag a saját (…) megoldási javaslatait ajánlgatja, (…) másfelől azon is, amely tulajdonképpen egy elveit feladó kompromisszummal keresné a mindenáron való (…) megalkuvást. (…) A mediáció ugyanakkor segít megtalálni az együttélésre rendeltek új készségét a közös erőfeszítésre.”

Sokan a mediációt napjainkban egy új, bírósági eljárást kiváltó konfliktuskezelési módszernek tekintik, pedig gyökerei az ősi, tradicionális közösségekből erednek, ahol a konfliktusok feloldásának mindennapi eszközeként használták. Maga a „mediare” szó eredeti jelentése is középen állni, egyeztetni, közbenjárni, közvetíteni, békíteni. „A különféle törzsi és más etnikai vagy kulturális csoportok között, az egész világon mindig is igénybe vették a család vagy a közösség bölcs öregjeit, hogy békítő, közvetítő szerepet vállaljanak a konfliktushelyzetekben. A tradicionális társadalmakban azonban a döntőbírói és a mediátori funkciók gyakran még összekeveredtek.”

A polgári társadalmak jogrendszereinek szükségszerűen alkalmazkodniuk kellett a közösség nagyarányú változásaihoz. Az informális szokásjogi szabályok tételes joggá válása azonban csak az egyik oka volt annak, hogy az egyén, illetve a szervezetek egyre inkább bírósághoz fordultak, a másik ok kétségkívül abban rejlik, hogy a polgári társadalmak individualizálódtak. „Ez egyfelől azt jelenti, hogy a közösségek magukra hagyták az embereket konfliktusaikkal, másfelől az egyének és a szervezetek önállóságuk megteremtése és hangsúlyozása érdekében kivonták magukat a közösség és a közösség által éltetett szabályok alól. (…) Mindezek ellenére az embereket legszemélyesebben érintő kérdésekben a békítés eszközeit soha nem tette félre az igazságszolgáltatás, még azokban a korokban sem, ahol erre a törvényalkotás nem reflektált.”

Az alternatív konfliktusmegoldás, mint fogalom a múlt század ’20-30-as éveiben kezdett meghonosodni az Egyesült Államokban a szakszervezetek és a munkaadók csoportjai közti vitás kérdések megoldásának jellemzőjeként. „Az angolszász területeken rohamosan fejlődött az intézményes igazságszolgáltatás igénybevétele nélküli eljárás. Nem véletlen, hogy elsődlegesen a precedens jogon alapuló igazságszolgáltatási rendszerekben fedezték fel újra az ősi technikákat, hiszen itt maradhatott meg az élő és igazán kölcsönös kapcsolat a bírói gyakorlat és a társadalom között. A formális, merev, írott kódexek alapján felépülő jogrendszerekben, így hazánkban is, sokkal később, sokkal áttételesebben, s nagyobb közegellenállást leküzdve lehetett bevezetni a modern alternatív vitarendezési eljárást, mint módszert.”

A ’70-es, ’80-as években a gyakorlat rohamosan terjedt, egyre több kézikönyv, módszertani útmutató látott napvilágot, miközben elméleti viták is folytak a módszer fejlesztéséről és bővítéséről.

Hosszú időnek kellett eltelnie ezt követően ahhoz, hogy az Európai Unió is napirendjére tűzze a közvetítői eljárások kérdését. 1998-ban az Európai Bizottság ajánlást tett közzé a fogyasztói jogvitákban alkalmazandó bíróságon kívüli egyeztetési fórumrendszer kiépítéséről. Ezt követően az Európai Tanács a tamperei ülésén 1999-ben elfogadott egy kerethatározatot, amellyel megindult az a kodifikációs munka, amely a 2002-es Zöld könyv argumentumait felhasználva, megalkotta a jogterület alapnormájának tekinthető a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló, az EP és a Tanács 2008/52/EK (2008. május 21.) számú irányelvét.

„A mediáció jogdogmatikája folyamatosan fejlődik. Minden újabb ország, melyet a közvetítés intézménye meghódít, újabb és újabb elemeket tesz hozzá a mediációs jog tudományához.”

A fenti sikerek és töretlen fejlődés ellenére a hivatalos beszámolók szerint a közvetítői eljárások száma évről-évre emelkedik, de ez a növekedés nem tekinthető meredeken felfelé ívelő adatnak, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy évben hány polgári vagy büntetőper indul a bíróságok előtt.

Magyarországon a polgári jogvitákban alkalmazott mediáció még gyerekcipőben jár, ugyan az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CXVII. törvény már 2012 júliusa óta, a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény módosításával lehetővé teszi a bírósági közvetítés igénybevételét.

A jelenleg is folyamatban lévő Pp. Kodifikáció szempontjából a témával kapcsolatban említést érdemel, hogy a polgári mediációs rendszerek leginkább abban térnek el egymástól, hogy van-e külön, a polgári eljárási kódexen kívüli polgári mediációs törvény (például Magyarország, Ausztria, Németország), vagy a mediáció a polgári perrendtartásba került bevezetésre (például a svájci ZPO, a luxemburgi Code de la Procédure Civile).

A mediációnak a magyarországi jogrendszerben jelenlévő jogági változatai közül a büntetőjogi közvetítéssel kiemelt módon is érdemes foglalkozni, mégpedig főként azért, mert e jogágban tekinthető a közvetítés a legelterjedtebb jogintézménynek a gyakorlatban és az elméleti reflexiót tekintve is, és talán itt néz a mediáció a legnagyobb jövő elé. Ennek alapvető oka az, hogy a közvetítés gyakorlatilag az egyetlen olyan működő jogintézmény, amely azonnali, feltétlen és teljes jóvátételt nyújt a bűncselekménnyel okozott, illetve azzal kapcsolatban felmerült károk tekintetében.

A rendelkezésünkre álló információk alapján megállapítható, hogy a közvetítői eljárások száma folyamatosan emelkedő tendenciát mutat azzal, hogy a vádemelések kb. 2 százalékát tették ki a mediált ügyek. Mivel azonban Nyugat-Európában 8-10 százalék körüli az arány, így európai összehasonlításban sajnos csekély mértékűnek mondható a közvetítői eljárás büntetőeljárásbeli alkalmazása hazánkban. A statisztikáknál maradva elmondható, hogy az esetek négyötödében, kb. 90 százalék körüli – lineárisan növekvő arányban – ügyészi elrendelésre került sor, amely örvendetes tény, hiszen a mediáció sikere annál valószínűbb, minél korábban alkalmazzák. A bűncselekmény típusokat tekintve érdekes eltolódás tapasztalható a vagyon elleni bűncselekmények kárára a közlekedési bűncselekmények felé, míg a személy elleni bűntettek körében a közvetítői eljárások száma állandóságot mutat.

A terheltek életkor szerinti megoszlását tekintve érdekes statisztikai adatot produkál a magyar jogalkalmazás, hiszen az esetek kb. 90 százalékában felnőtt elkövetőkkel szemben alkalmazzák, míg a fiatalkorú terheltek esetében ez elenyésző. A gyakorlat ismeretében ennek magyarázata lehet az, hogy a hazai jogalkalmazók előnyben részesítik a fiatalkorúak ügyeiben a vádemelés elhalasztása mellett megállapított pártfogó felügyeletet, ahol a jóvátételi jelleg a külön magatartási szabályok előírásával biztosítható.

A büntetőjogi mediáció hatékonyságát tekintve sikeres, ugyanis az Igazságügyi Hivatal adatai alapján a befejezett ügyek kb. 80 százaléka végződik megállapodással, amelyeknek mintegy 90 százalékát betartják a felek, méghozzá a büntetőeljárás felfüggesztése 6 hónapos határidejének lejárta előtt azzal, hogy az eljárással való általános elégedettség mutatója a terhelteknél és a sértetteknél egyaránt bőven 90 százalék feletti.

Említést érdemel továbbá a 2014. január 01. napján bevezetett szabálysértési mediáció is. A közvetítői eljárásra utalt ügyek száma alapján megállapítható, hogy az elrendelések hetente, havonta változó és megyékre lebontva is eltérő arányban érkeznek. Az idei év első felében országosan összesen 710 ügy érkezett a Hivatalhoz. Az elrendelések több, mint 90 százalékban a járásbíróságoktól érkeztek, főként a tulajdon elleni szabálysértési ügyekben. A statisztikai adatok alapján ebben az eljárástípusban is megállapítható, hogy döntően a felnőtt eljárás alá vont személyekkel szemben alkalmazzák a közvetítői eljárást.

„Elmondhatjuk, hogy jelenleg a világról, a többi emberről és saját magunkról alkotott nézeteink sajnálatos módon nem kedveznek a mediációnak. Az emberek közötti kölcsönös bizalmatlanság, az együttműködéstől való félelem, a közös problémamegoldásban való járatlanság, a konfliktuskezelő kultúra hiánya és önnön hatékonyságunk leértékelése mind-mind újabb ok arra, hogy meg se próbálkozzunk saját konfliktusaink megoldásával, és kiadjuk kezünkből életünk folyásának irányítását, bízva a bírósági per sikerében vagy az idő gyógyító erejében.”

Hazánkban általánosnak mondható az a nézet, amely szerint egy konfliktushelyzetben a kívánt eredmény elérése érdekében a másikat legyőzni és nem meggyőzni szükséges. A magyar emberektől még napjainkban idegen az a felfogás, hogy több érdek egyszerre is lehet jogos, több nézet egyszerre lehet érvényes, és hogy a sokszínűség, a különbözőség inkább a megoldási javaslatok gazdagításának lehetőségét kell, hogy hordozza, mintsem a harc csíráját.

Korábbi ügyvédi praxisom és kollégáim elbeszélései alapján többször tapasztaltam, hogy a magyar jogkeresők az alternatív vitarendezési módszerek széles spektruma ellenére igenis szeretnek pereskedni. A magyarországi demokrácia – a nyugati polgári társadalmakhoz képest – zsenge mivolta, a tanult tehetetlenség, az érdekérvényesítő képesség hiánya sem magukban, sem együttesen nem kedveznek a mediációnak. A bizalmatlan, érdekeit fel nem vállaló ember számára nem lehet vonzó egy olyan konfliktuskezelő eljárás, amelyben bizalmat kell előlegezni az ellenfélnek, együtt kell vele működni, és hinni kell abban, hogy elég élet- és tetterősek vagyunk ahhoz, hogy nyertes-nyertes kimenetelű eredményt érjünk el.

„Az elszórtan létező gyakorlattal szemben a mediáció általánossá tétele, intézményesítése, a nemzeti gyakorlat egységesítése a jövő legfontosabb feladata, amellyel eredmények érhetők el a bírósági eljárásban a bíróságok tehermentesítése, az elhúzódó perek számának csökkenése, újabb konfliktus, újabb per kialakulása veszélyének csökkentése, az önkéntes végrehajthatóság előmozdítása, s nem utolsó sorban a bírósági imázs megváltoztatása területén.”

Megtisztelő figyelmüket köszönöm!